Legnagyobb bűnöm

A legnagyobb bűnömet egészen mostanáig nem mertem bevallani, mert annyira szégyeltem magam. Úgy volt, hogy mielőtt jött volna a Feri, megkértem, hogy nekem is hozzon elemlámpát, mert tudtuk, hogy ha leghamarabb 5-re tudnék hazaérni, és 6-kor már sötétedik, akkor bizony csak sötétben tudunk ládázni.

Hozott is két elemlámpát, és azt mondta, hogy amelyik nekem jobban tetszik, azt itt hagyja nekem. A válásztás a vékonyabb és erősebb világításura esett, amihez volt töltős ceruzaelemem is. Remekül bevállt, egészen a legutolsó éjszakai kirándulásig, amikor hazaérve vettem észre, hogy nincs meg az elemlámpa. Mindent feltúrtam, még a kocsit is kipakoltam, de semmi. Több napon át kerestük, de mintha a föld nyelte volna el. Nem értettem, mert tényleg soha semmit nem szoktam elveszteni.

A múltkor is eltűnt a fitness termes belépőm, kértem egy újat, a régi meg persze előkerült a legközelebbi autómosásnál. Éppen ezért váltig állítottam, hogy meglesz, meglesz, de azt magam sem tudtam, hogy honnan és miként fog előkerülni, annyira kilátástalannak tűnt a helyzet. Tényleg nagyon szégyeltem magam emiatt, és nem értettem, hogy hova a csudába tünhetett el.

Most vasárnap készítettem össze egy csomagot a Bálint névnapjára, és tudtam, hogy a geocachinges cuccok közt van vastag filc, pont a célnak megfelelő. Erre kikaptam egyet a sok közül, és nem értettem, hogy miért nem tudok vele írni. Jobban megnéztem, és akkor láttam, hogy ez az elemlámpa!!!!! MEGLETT!!!!!!! Úgyhogy hatalmas kő esett le a szivemről...