2010/01/20

Geocaching Escazuban I. rész



Második nap Escazuba mentem geocachingelni. Legtöbben biztos más programot választottak volna, de megérkezés után is egyből geocachingelni akartam: megkeresni Detti rejtését a munkahelye mellett a parkban. Eredetileg úgy terveztem, hogy amikor a gép földet ér, akkor indítom a stoppert, és lemérem mennyi idő alatt találom meg. (Jó kis tervek ahhoz képest, hogy első este olyan fáradt voltam arra sem emlékeztem Detti mit mondott a házirendről:) Mikor ezt terveztem még senki sem találta meg, de utána már nem lehettem volna első megtaláló, meg amire mentem el is lopták a ládát. De ez sem általános, hogy első két nap geocaching, a fővárost meg csak második hétvégén néztem meg. De hát ott nem volt jó láda, csak Dettié, azt meg ellopták addigra.

Itthon úgy szoktam kiválasztani a ládákat, hogy oda megyek, ahol a képek, meg a leírás alapján szép a táj, és jót lehet túrázni. CR-n könnyebb volt, mert oda mentem, ahol Detti már járt, és mondta, hogy érdemes elmenni, vagy oda mentünk együtt, amit még ő sem talált meg (akkor még volt ilyen:) de tudta, hogy jó helyen van. Meg a 3 keresztnél lévő ládáról már tudtam a blogjából is, amit már akkor napi rendszerességgel olvastam (ugye Detti:). Előző este részletesen elmondta, hogy hogyan jutok el az étteremig ahonnan ők is indultak. Jó alaposan elmagyarázott mindent, de azért kicsit értetlenkedtem, hogy ne csalódjon bennem.

A leírás alapján könnyen odataláltam a buszmegállóba, felszálltam "Bus Heredianos"-ra, és figyeltem az útra, hogy ne tévesszem el az említett körforgalmat, de olyan nagy volt, hogy több száz méterről lehetett már látni. Meg utána a Nissan autószalon ahol le kellett szállni akkora volt, hogy majd kiverte a szemem. Sikeres volt a szájbarágó, jó helyen szálltam le a buszról. De innen önállósítottam magam, mert annyira hangulatos volt a buszozás, és megkérdeztem azokat akik még leszálltak, hogy hol buszmegálló Escazu felé, és nem taxival mentem tovább.



Csináltam pár képet a főtéren a parkról, meg a templomról, majd kerestem egy taxit.
Ez a taxis nem gyakoroltatta velem a Suzuki kiejtését, meg az ajtót is lehetett nyitni belülről, csak éppen azt nem tudta hol van ahová menni akarok. Megkérdezte a rendőröket, és felvitt az étteremhez. Majdnem negyed órán át mentünk jó meredek úton felfelé. Innen már nagyon szép volt a kilátás mindkét irányba.



Az első keresztig jó meredek volt az út, hosszú részen agyagos sziklás folyómederben kellett menni, és az agyag még száraz időben is csúszott. Meg azért is fáradtam jobban, mint máskor mert 2 liter vizet vittem, amit csak akkor szoktam amikor együtt mentünk. (Akkor mindig én vittem az összes vizet. Manuel Antonion mégis pont az itta meg majdnem mindet, aki nem vitte, és csak egy kicsit hagyott a végén:). Az első láda a kereszt fölött volt egy szikla alatt. Könnyen megtaláltam, mert Detti elmondta pontosan, hogy hol van, sőt még azt is merre induljak az étteremtől. (Jó ez még csak a második nap volt, két hét után már olyan helyekre küldött, ahol nem is volt láda.) Egymás után találtuk meg ezt a ládát, pedig majdnem két hónap különbséggel voltunk ott.




Második kereszt felé egy részen jó volt a kilátás, és csináltam egy csomó képet. A láda a kereszt fölött volt nem sokkal. Az additional hint alapján 7 méter magasan meg a gps is egy fához vezetett, de úgy döntöttem, hogy majd inkább visszafelé mászok fel, mert először fel akartam jutni a hegycsúcsra, hogy lássam a kilátást. Úgyhogy egyből mentem is tovább a harmadik kereszthez.

Folytatás következik...



4 comments:

  1. Miért banankoztarsosag a blog címe? Komolyan! :)

    ReplyDelete
  2. 2 hónap blogolvasás után ez a legnagyobb probléma? Hehhehehehehe. Amúgy a nagymamám, aki földrajztanár, kétszer volt itt, és ő nevezte CR-t mindig Banán Köztársaságnak, mert abban az időben csak így emlegették a Közép-Amerika beli országokat összefoglaló néven. De mivel ezt így túl snassznak találtam, innen jött a banánköztársoság, hogy különcködjek. Elég kimerítő volt a valász? :)))))))))

    ReplyDelete
  3. Azért adhattál volna több creditet is a málhás szamár szerepért :)))))) Különben is a szivatás a beismerő vallomásommal véget ért hehehehee. TÜNDI BÜNDI ÉPITÖRP VAGYOK újra :)))))))

    ReplyDelete
  4. Gergo legnagyobb problemaja a google analitycs. Ugyanugy akar bosszut allni, mint te sokszor. Csak o meg annyit se fog mondani: You know why:)

    ReplyDelete