2011/03/29

Esparza





Esparza a második legrégebbi város Costa Ricában, 1574-ben alapították a spanyol hódítók. (az első várost: Cartagot 1562-ben). 80 km-re fekszik San Josétól nyugatra, de az új San José-Caldera autópályának köszönhetően könnyen megkötelíthető. Olyan közel van a tengerparthoz, hogy innen már látni a Nicoya-félszigetet.

Száraz, meleg időben a templom kertjében volt a rejtés.


Miközben Alvaroval rejtettünk egy másik ládát (amit én "elsőként" meg is találtam) ennek a nem mindennapi eseménynek voltunk a szemtanui:


Ilyet az EU-s törvények egészen biztosan tiltanak, de itt szinte minden napos vasárnapi programnak számít.


Ez pedig ugyan nem aranyeső de nagyon tetszett a színe miatt!


2011/03/27

Tatu

A mi nap egy esti sétám alkalmával tatut láttam egy viszonylag zártnak mondható lakóparkon belül, amint éppen az árok mellett keresett betevő falatot! Mivel nem volt nálam a fényképezőgépem, ezért sajnálatos módon ezt a képet nem én készítettem. Őszintén szólva ezelőtt még nem is hallottam erről az állatról, pedig Dél- és Közép-Amerikában elterjedt övesállatról van szó. Tényleg olyan volt, mintha páncélja lenne! A legkisebb fajta a páncélos egér, aminek súlya 120 gramm körül van. Na, az az amivel nem is szeretnék találkozni, főleg nem a lakásomon belül vagy közvetlen környékén. De az óriástatu akár a 60 kilót is megközelítheti! Amit én láttam az kb egy kisebb termetű közepes kutya méreteinek felelt meg, talán 10-15 kilósra saccolnám első ránézésre. Mivel nem gömbölyödött össze ezért feltételezem, hogy nem ijedt meg, de azért visszahúzdott az éjszaka védte sötét bozótosba.

2011/03/15

Mi lesz a kókuszolajból, ha....

Mi lesz a kókuszolajból, ha...
- magas és hosszantartó hőhatásnak tesszük ki?
- több órán át folyamatosan rázzuk?
- rumos üvegbe tároljuk?

Nos, azt nem tudom, hogy mi történik, hogyha ezeket a gyakorlatokat külön-külön végezzük el, de ha a tengerparti falu szélén, az útmenti árustól veszünk egy körübelül 3 decis kókuszolajat, akkor azt biztos hogy egy műanyag rumosüvegecskében kapjuk (innen is látszik, hogy a ház ura is aktívan hozzá járult a termék forgalmazásához!). Ha a nap hátralevő részében a kocsiban felejtük a 30 fokos melegben, illetve utána 4 órán át zötykölődik az ülésünk alatt, akkor így fog kinézni utána:


Nahát! Ki hitte volna?!


Egyébként nem adom fel, majd még fogok ezzel kísérletezgetni, de majd legközelebb okosabban teszem! Elvégre csodatevő hatása van, amit a halmazállapotváltoztató képessége is bizonyított!!!

2011/03/14

Playa Negra



Egy gyors kiruccanás a Limon megyei Puerto Viejoba és Playa Negrára. Már csak a lehetőség feltételezése, hogy megéri-e 180 km-t vezetni egy ugyanazon a napon oda és vissza két ládáért azt mutatja, hogy eléggé uborka szezon uralkodik a geocachinges terepen.

Már odáig jutottam, hogy a fali térképemen (akik ismernek tudják, hogy a topográfiához legálalább annyira konyítok, mint mondjuk az ablaküvegezéshez, úgyhogy ez nálam már nagy szó, hogy egyáltalán a GPS-em kijelzőén kívül ránéztem egy másik térképre) szépen ragadós papírral bejelöltem a még meg nem talált ládákat. A radarom megerősített, hogy 150 km-en belül bizony nincsen levadászásra váró láda, amit érdemes lenne megkeresni. Maradt tehát Limon.

Ha nem esik az eső, nincs köd, nincs sötét, akkor az odavezető utat simán ki lehet bírni mondjuk egy jó kis hangoskönyvet hallgatva. Ha köd van és/vagy esik az eső akkor lehet jót kamikázézni, hogy ugyan mikor tévedsz át a szembe jövő sávba vagy a szembe jövők mikor akarnak közelebbről megismerni téged. Necces.

Maradjunk annyiba, hogy Puerto Viejoban szám szerint egy azaz egy utca van, ami körübelül 500 méter hosszú, DE én remekül el tudok tévedni ebben is, illetve kemény fél órámba telt, hogy a megbeszélt találkozóhelyet megtaláljam. Hiába, nem volt megadva a pontos koordináta...


Playa Negra egy nagyon jó kis félreeső partszakasz, előszeretettel ajánlom mindenkinek. Az itt található láda kb mellmagasságban volt elrejtve egy kókuszdióhéjban, a fa törzse mentén. Nagyon tetszett annak ellenére, hogy már messziről kiszúrtam. Itt megmártóztunk a tengerben. Kellemesen meleg volt, csak a kisebb nagyobb hepe-hupákkal kellett vigyázni, mert egyszer nyakik süllyedtünk a vízben, a következő lépésnél meg térdig ért a víz. Gyerekeknek nem ajánlom.


A Tree of life park kb 2 km-re van Playa Negratól. Mire mi oda értünk már zárva találtuk, így nem tudtunk bemenni megnézni az élet fáját... Viszont, amint éppen újjongtunk a megtalált ládának, akkor parkolt le egy hatalmas terepjáró a bejáratnál. Kiszállt belőle egy amerikai nő és könnyes szemekkel, elfojtott hangon az után érdeklődött, hogy nyitva van-e a park, és hogy igaz-e az, hogy befogadnak sebesült állatokat. Mondtuk neki, hogy fogalmunk sincs, de zárva van az tuti. Nagyon elszomorodott, mert egy beteg madár volt a ketrecben. Kíváncsian kérdeztük, hogy megnézhetjük-e a ritka példányt. Bár ne tettük volna. Mert amikor kinyitotta a csomagtartót, akkor már nem élt a kismadár. A nő alig hallhatóan megsiratta kis kedvencét, majd a természet lágy ölére bízta a sorsát. Rettenetesen sajnáltuk, hogy nem ért ide időben, és hogy senki sem tudott neki segíteni.


De hogy vidáman zárjam ezt a bejegyzést is, még azt is elmesélem, hogy mit láttunk az egyik tengerparti kiruccanásunk során a nyugati oldalon Bejucónál. Nem fogjátok elhinni, de kincskereső társra bukkantunk!!!! Csak éppen az illető nem geocachingelt, hanem fémdetektorral túrta a homokot!!! Nagyon tetszett a kincskeresésnek ez a fajtája is, főleg az ilyen felderítetlen helyeken érheti meg igazán, ahol senkinek eszébe nem jutna az ilyen mesterség gyakorlása! Gondoljatok csak bele, hogyha Kolombusz Gazdag Partak nevezte el Costa Ricát, akkor micsoda kincsek lehetnek még itt, amit elnyelt a víz, a part, az erdő, az évszázadok... Érdemes lenne ennek alaposabban utána járni... Aki komolyabban akar foglalkozni ilyennel, az kérem vegyen be a felderítő csapatába! Előre is köszönöm!

2011/03/07

A hétvége egy részét Puerto Viejoban töltöttem, a másik részét pedig Franciscoval (nála voltam tavaly Nicaraguaban). 1 hónapos véletlenszerű utazást csinált: Costa Rica - Panama - Colombia útvonalon! Irigylem!

Ez a kép a moziban készült. Megnéztük a Rango című rajzfilmet. Cilike módon az én vezetésemmel rossz terembe mentünk be, csodálkoztunk is, hogy későn éreztünk és feltünően sokat kellett várnunk a filmkezdésig... Aztán amikor megérkezett a pár, akiknek a helyén ültünk, akkor jöttünk rá, hogy rossz teremben múlattuk az időt... Egyébként jó kis animációs film volt, de gyerekeknek nem ajánlanám... Sőt!


A fekete fehér képeink mindig nagyon jól sikerülnek!


2011/03/06

Kolibri

Tipp: Ha valaki ilyet szeretne fotózni, akkor azt megteheti a Waterfalls Gardenben. Ez a kép ott készült.


***Special thanks to Frenk and Mojca!***

2011/03/02

Szerencsehozó talizmán

-avagy bemutatom Pyra-t, a személyes piramisomat

Geocachinges pályafutásom során már sok szép utazóbogárral és érmével találkoztam. Voltak köztük aranyosak, különlegesek, hagyományosak és egyszerűek is. Már az elején megfogadtam, hogy magamnak soha nem fogok ilyet venni. Nem azért mert haszontalannak tartom, hanem azért mert ezt akkor és most is úgy gondolom, hogy igazából a hozzá fűződő emlék az, ami meghatározza lényét, nem pedig az alakja. Ahányszor ránézek a gyűjteményem valamelyik darabjára, mindig eszembe jut az, hogy kitől és miért kaptam, és az a kapcsolat miért játszott fontos szerepet az életemben.

Még mindig nem tudom felfogni, hogy a pillangó effektus milyen fontos szerepet játszik a mindennapi életünkben és mennyire befolyásolni tudja az életutunkat ilyen vagy olyan irányban. Pontosan egy évvel ezelőtt találtam rá Rainbowra, gyűjteményem első darabjára, amit később egy kedves svájci házaspár: Frenk és Mojca nekem ajándékozott. Így látatlanban is megmaradt a barátság, hiszen volt köztünk egy összekötő kapocs. Ahogy teltek múltak a hónapok, felvetettem nekik, hogy miért nem jönnek egyszer Costa Ricába nyaralni. Nem sokkal később jött is az email, hogy februárra lefoglalták az utat.

Kétszer volt szerencsém találkozni velük rövid látogatásuk ideje alatt. Azt mondhatom, hogy élőben talán még kedvesebbek, már ha ez lehetséges. Mielőtt hazamentek volna egy nagyon különleges geoérmét ajándékoztak nekem. Elmagyarázták, hogy minden egyes kis mértani formának jelentése van. Így néz ki az érme eleje, olyan mintha valami kirakós játék része lenne:



Ez nem más, mint a Shri Yantra két dimenziós lenyomata, ez emberiség egyik legrégebbi és egyben legerőteljesebb szimbóluma, már évezredek óta használják a jószerencse, gazdagság és egészség elérése érdekében. Ez a forrása minden világi vágy elérésének a belső kozmikus erőn és a szellemi erőn keresztül.

"Shree Yantra" jelentése- Shree azaz a jólét és Yantra - "eszköz" - a Gazdagság eszköze. A Shri Yantra elősegíti az anyagi és szellemi javak bevonzását. Sri Yantra megmagyarázhatatlan erő folytán teljesíti az összes kívánságainkat és jobbá változtatja az életünket. Shri Yantra határozottan a válasz minden problémára és a negativitásra az életünkben. Állítólag ha valaki a Shri Yantrat használja, sokkal nagyobb jólétben, a békeben és harmóniában fog élni, mert ez segít megtörni minden akadályt az életünkben.

A Srí csakra vagy Shri Yantra egy Yantra által alkotott kilenc összefonódó háromszög, amely a
központi(bindu) pontot vesz körül, a csatlakozási pont a fizikai univerzum között és ez a
megnyilvánulatlan forrása.

Együtt a kilenc háromszög 43 kisebb háromszögből tevődik össze. Ezt veszi körül egy nyolc szirmoslótuszvirág (kék), kivül pedig egy tizenhat szirmos lótuszvirág (piros) és egy templomra emlékeztető föld négyzet négy ajtóval. Shri Yantra a jelképes formában az összes istent és istennőt szimbolizálja.

Fizikusok, a Shri Yantrát az "erő diagramok királyának" nevezik, és energetikai hatását 7-szer nagyobbnak írják le, mint egy piramis építményét. Ez azt jelenti, hogy egy 3 cm-es Shri Yantrának nagyobb energetikai hatása van, mint egy 2 méteres piramisnak! Az enyém 5 cm-es!!! A Shri Yantra rendkívüli energiája a pontos geometriáján alapszik.

És ami a legjobb: foszforeszkál a sötétben!!! Tényleg nagyon különleges!

A háta így néz ki:


Nem tudom ennek mi az ábrának a neve (ha valaki tudja az írja meg, előre is köszönöm), de hogyha követed a vonalat akkor egy soha véget nem érő labirintusba csöppensz.

Így lett a 7-es számú geoérmém a szerencsehozó talizmánom!