2010/01/17

La cruz de Alejuelita

Hát mit ne mondjak, én se vagyok normális. A tegnapi 16 km-es 3000 méter magason lévő túra után ma "csak" 2050 méter magasra másztam fel.

Erről már írtam egy korábbi bejegyzésben, mert akkor vágtunk neki először. Escazuból indultunk, egy étterem mellet hagytuk a kocsit, majd 3 ládát érintve értünk fel a csúcsra. Októberben csak a másdik keresztig illetve ládáig jutottunk, mert eleredt az eső, és így is alig tudtunk vissza botorkálni.



Ez alkalommal mázlink volt, mert nagyon tiszta volt az ég, ezért gyönyörű kilátásban volt részünk. Érdekes módon az első ládához a vártnál sokkal hamarabb és könnyebben értünk fel. Talán azért, mert nem töltöttünk két órát felesleges keresgéléssel ellenkező irányban. Tole hozott magával egy haverját (még ketten jöttek volna, de ők tico szokáshoz híven lemondták az utolsó pillanatban, már meg sem lepődöm). Az első ládánál átengedtük a terepet a Josénak, mivel mi azt már előzőleg megtaláltuk. Egész hamar megtalálta ahhoz képest, hogy még életében nem geocachingelt. Találtunk egy bogarat, amit viszünk tovább. Valószínűleg átadom az amerikiaknak, akikkel majd jövő héten geocachingelek, és akkor ők vihetik tovább.




A második kereszt sokkal "messzebb" volt, mint emlékeztünk. A közelében találtunk egy tisztást, ahonnan remek kilátás nyílik a városra. Szokásomhoz híven ide is rejtettünk egy ládát, amit majd egy másik bejegyzésben részletezek bővebben. Illetve a második kereszt sokkal rozsdásabbnak hatott így a napfényben, mint amikor csak a ködben láttuk.



A második láda, mint ahogy Feri is megerősítette 7 méter magasan volt egy fán. Mivel két fiúval voltam, ezért természetesen nekem nem kellett felmásznom. Ötletesnek találtam a rejtést, de sokak számára megközelíthetetlen...



A harmadik kereszthez is elég meredek út vezetett, de nem volt túlságosan messze. Erről a ládáról tudtuk, hogy soha senki nem találta még meg, de többen próbálták. A GPS vétel igen pontos volt, 5 méteren belül mutatott egy fára. A rejtő, amikor archiválta, akkor mondta hogy egy odúban kéne lennie a filmtégelynek. Hát ott nem találtuk, de készültünk, hoztunk egy másik film tégelyt, és ugyan oda rejtettük el. Ez a második olyan láda, amit mi pótoltunk.




Összességeben egy jó kirándulás volt, nem volt annyira fárasztó, mint a Barvás, de azért már érzem az izmaimban, hogy jól fog esni a megérdemelt pihenés. 2 találattal lettem gazdagabb, és még egy rejtéssel több van a számlámon. Ha így haladok, akkor lassan tényleg Costa Rica összes
ládája ki lesz pipálva.

Ha minden igaz akkor Feri is fog írni ugyanerről a kirándulásáról. Neki sokkal kalandosabbra sikerült, mint nekünk.





2 comments:

  1. Nagyon szép kis hegy valóban, gyönyörű a kilátás onnan fentről.Nem felvonó kötélpálya látszik néhány képen ? Vagy van ugyan, de nem müködött éppen ? Lehet én azzal mennék fel inkább kesselni :)

    ReplyDelete
  2. Nem, az sajna nem felvonó kötélpálya a képeken, hanem villanyvezeték. Csak gyalog vagy lóháton lehet feljutni... Ezért sokan csak az első keresztig mennek és nem tovább.

    ReplyDelete