Angyalok álruhában

Nehéz hetem volt. Múlt hét péntek óta igyekeztem kipihenni magam, de hiába aludtam több, mint napi 8 órákat, még sem sikerült. Kedden annyira fáradt voltam, hogy még a fitnesz teremig sem bírtam elvonszolni magamat.

Szerdán már összeszedtem magam, de két órát ültem a dugóban, ami elvette a kedvemet a szintén bedugult bevásárló központban való parkolóhely vadászattól, nem beszélve arról, hogy a kedvenc órámról már amúgy is lekéstem.

Így inkább lefekvés előtt újra elolvastam a kedvenc részemet az Alkimistából. Ez a könyv mindig feltölt energiával és életerővel. Nem részletezem, de ez az egyik legkedvesebb könyvem, mert 100 %-ban átérzem a főhős érzelmi világát, és egy olyan ideológiát közelít meg, ami mindig is foglalkoztatott.

Csütörtökön Törpilla családi összejövetelre volt hivatalos, a 20 ezer kilométeres garanciavizsgálaton esett át 2 évesen. Mire visszakaptam már 5 óra múlt, és lépésben haladt a forgalom annak ellenére, hogy kerülőúton mentem.

Meglepődtem, hogy még ez sem zavart. Sőt, azon elmélkedtem, hogy tulajdonképpen mennyire szerencsés vagyok. Már sok mindenen mentem keresztül, és sorra vettem a döntéseket, amit eddig hoztam. Nem mindegyikkel értek egyet így utólag, de ha visszatekintek, akkor éppen akkor az élet azt diktálta. Azt vallom, hogy még mindig jobb rosszul dönteni, mint egy helyben toporogni, mint a tojó galamb, és arra eszmélni egy nap, hogy az élet elrohant mellettünk.

Hálás vagyok Törpillának, hogy immár két éve szolgál hűségesen. Nem lehet panasz rá, a legtökéletesebb kocsi a földkerekségen. És miért? Nem csak azért, mert keveset fogyaszt, vagy mert befér a legszűkebb helyre is, hanem azért mert az enyém!

Megérkeztem a bevásárló központba, és a kedvem is megjött az edzéshez. Mosolyogva kerestem szabad parkolóhelyet. Már időtlen idők óta alkalmazom a Titok elveit: "a konditeremhez legközelebb eső szabad hely az enyém lesz!" Eddig még mindig bevált, ha hittem benne. Kettőnél többször még sosem kellett többet köröznöm. Olyan is adódott, hogy egyáltalán nem hittem benne, az univerzum mégis teljesítette kérésemet. De az is előfordult már, hogy igaz-hamis állításokba fűztem bele ezt a mondatot. Ezen a napon ez így hangzott el: "az enyém lesz a legközelebbi szabad parkolóhely, mert nagyon szerencsésnek érzem magam!" Közben mosolyogtam, mert úgy éreztem, ma semmi sem baj, a legtávolabbi parkolóhellyel éppen ugyanannyira beértem volna.

És akkor valami nagyon különleges és meglepő dolog történt. Csigalassúságban közeledtem a második kör végéhez, amit a mellettem lévő autós már nem bírt idegekkel, ezért mellém jött, és megpróbált megelőzni. Míg egy másik menet iránnyal szemben akart behajtani, mert látta, hogy valaki éppen tolat kifelé.

A két cápa rögtön lecsapott áldozatára, indexüket kitették, hozzá teszem, hogy mindkettő pofátlanul, mert az egyik ugye eredetileg mögöttem volt, a másik pedig menet iránnyal szemben jött volna be. Talán két nappal ezelőtt felháborodva dudáltam volna le őket a pályáról, de ma még ez sem idegesített. Érdeklődve figyeltem, hogy mi lesz a vérre menő csata végkifejlete, hiszen engem úgy beszorítottak, hogy ha akartam volna, akkor sem tudtam volna megmozdulni. Csak mosolyogtam, hogy ezek képesek lennének ölni egy felszabaduló parkolóhelyért.

Valami csoda folytán a tolató terepjárós rám mutatott, jelezve, hogy a hely engem illet. Nem értettem a kitüntető figyelem okát, és azon elmélkedtem, hogy vajon ő honnan a csudából tudta, hogy valójában én vagyok jogosult a hely elfoglalására. Igen ám, de eközben a szabálytalankodó padlógázzal akarta megközelíteni az üresedő helyet. A terepjáró ezt észlelve jelzett neki, hogy nem az övé, mire a másik még hangosabb motor bőgéssel jelezte nem tetszését. A vita odáig fajult, hogy a terepjáró visszaparkolt, és még a motort is lekapcsolta. A másik két vetélkedő bosszúsan nyugtázta vereségét, és odébb álltak, így lett enyém a hely.

Ekkor értettem meg, hogy valójában szerencsés vagyok. Míg sokan mások semmiféle jelentőséget nem tanúsítottak volna ennek a mindennapi helyzetnek, addig én jótevőmben felismertem az emberi lénynek álcázott angyalt. Mert bizony semmi sem véletlen. Vallom, hogy minden személy, aki keresztezi utunkat fontos szerepet játszik az életünkben: valamit vagy tanulnunk kell egymástól, vagy pedig valamilyen üzenetet kell a másik tudtára adni, amire persze az esetek többségében nem kerül sor, mert egyik fél sem fektet elegendő energiát ezek megismerésére e rohanó világban.

Néha csak egy röpke pillanatra találkozunk, de sokszor életre szóló barátságok is kötődhetnek. Mindenesetre én ezt egy "good omen"-nek vettem.