2011/06/22

Rio-s feeling



Addig úgy sem nyugszom, amíg el nem jutok Rio de Janeiroba. Az a Krisztus szobor a hegytején örök szerelmem marad. Nesze neked gyerekkori brazil telenovellák.

Nos, mi találtunk egy gyenge utánzatot, ami közel volt az előző rejtéshez, így mi is pottyanotttunk egy ládát. Mint említettem, maga a hely igen könnyen felejthető, de legalább így már két legyet üt egycsapásra a kedves kessertárs ebben az uborkaszezonban. Alvaronak köszönhetően én lettem az első megtaláló. Micsoda véletlen!



2011/06/21

GC San Ramon



Végre felkerült egy új láda a GC oldalra, ami "csak" 40 km-re volt a lakóhelyemtől, még több, mint egy hetes csúszással is első megtalálók lettünk Alvaroval. Maga a rejtés nem volt egy nagy szám az autóút mentén, de az élvezet és az hogy végre kimozdulhattunk elégtétel volt számunkra.


Visszafelé útba ejtettem a kedvenc könyvesboltomat Alejuelaban, és eladtam az összes angol nyelvű könyvemet. Nem kaptam érte sok pénzt, volt olyan közöttük, amit még nem is olvastam, de így még mindig jobban jártam, mint a semmivel.

Összebarátkoztam a parkolóőrrel, aki segített nekem eladni a még egy régről rám maradt kivetítőt is, amitől eddig nem bírtam megszabadulni. Annyira segítőkész volt, hogy még az is lehet, hogy a bútor és kocsi vételre is talál nekem valakit. Néha magam is meglepődöm, hogy mennyire jószándékú emberekkel hoz össze a sors pont amikor a legkevésbé hinném és a legnagyobb szükségem van rá. Amíg megjelent a vevő a kivetőért, addig abban egész baráti hangulat alakult ki a parkolóban. Műanyagszékeken ültünk többen, focimeccset néztünk és eszmecserét folytattunk a véletlen találkozásokról. Hiányozni fog, hogy Magyarországon én leszek az egy a sok közül, míg itt különlegesnek számítok a fehér bőröm és (festett) szőke hajam miatt. Ma mindenképp két centit nőttek a ticók a szememben, és ismét az élet adósa maradtam.

2011/06/17

Dominó pöckölés

Avagy hogyan lesz a hópehelyből lavina

A dominót két féle képpen lehet játszani. Van a kirakós változata, és van az, amikor a egymás mellett állnak a darabkák, és ujjal elpöckölve eldől mindegyik. Én az utóbbit játszom jelenleg. Felsorakoztattam a dominóimat és elpöcköltem az első darabot.

Na, de mit is jelent ez a valóságban, ha nem virágnyelven fogalmazok? Bármennyire próbálom titkolni, akik igazán ismernek már tudják, hogy amikor hosszabb távon nem írok, akkor az azért van, mert valami nagyon foglalkoztat, aminek a következményeképpen a lelkivilágom egyensúlya felborult. Ezt nem mindig kötöm a kedves olvasók orra alá, de ha olyan horderejű kérdésről van szó, ami a blog pályafutását is befolyásolja, akkor azt azért illik közölni.

Nos, már régóta foglalkoztat a hazajövetelem kérdése, egészen pontosan kb 3 éve. Mindig voltak kifogások és mindig volt valami olyan dolog, ami miatt aztán ezt a gondolatot elhessegettem. Először nem akartam megfutamodni, és mindent meg akartam tapasztalni amit lehetett, hogy jól az emlékezetembe vésődjön minden egyes élmény. Egyszóval úgy éltem, hogy minden napomat az utolsónak tekintettem. Ez nagyon sokáig kielégítette a kalandvágyó kedvemet, és jól éreztem magam a bőrömben. Aztán teltek múltak a hónapok, és az utóbbi időben azt éreztem, hogy beszűkült az életem. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de már mindent láttam, amit szerettem volna látni ebben a térségben. A hobbimnak nem tudtam hódolni, mert már minden ládát felfedeztem, ami Törpillával megközelíthető volt, és már minden érdekes helyre rejtettem ládát.

Elegem lett a magányosan átdolgozott ünnepnapokból, hogy az unokahúgomat csak fényképről ismerem, és hogy az életem nem halad semmilyen irányba. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a főnököm közel két héten át levegőnek nézett, mert a szívére vette, hogy nem tettem meg egy olyan szívességet fillérekért, amiből esetleg a jövőben problémám származhatott volna. Akkor rájöttem, hogy igazából már semmi sem köt ide csak a munkám és a barátaim. Dolgozni bárhol lehet, az igaz barátok meg mindig azok maradnak.

Ennek ellenére nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a felnőtt korom nagy részét, az életem utóbbi 10 évét ebben az országban töltöttem. Nagyon sokat gondolkodtam, töprengtem, érveltem magammal, míg végül nagyon nehezen, de úgy döntöttem, hogy búcsút mondok Costa Ricának. Ez a döntés tegnap lépett hatályba, amikor is megvettem a csak haza szóló repülőjegyemet a Condornál augusztus 18-ra. Ez volt az a bizonyos hópehely, ami miatt az életem meg fog változni. A dominót ezennel elpöcköltem.

Furcsa, magam is meglepődtem, de megkönnyebbültem. Olyan sokáig álltam a kereszteződésben jobbra-balra tekintve, a válaszra várva, hogy már ideje volt valamerre mozdulni. Az biztos, hogy a cselekvés sokkal jobb, mint a tétlenkedés.

Ma felmondtam a munkahelyemen, augusztus 12-ig leszek bent. Mindenki meglepődött, de persze nem érte őket teljesen váratlanul a dolog. A pakliban benne volt ennek a lehetősége, és ezt mindenki tudta.

És hogy hogyan tovább? Majd a nagybetűs sors elrendezi. Valahogy mindig van, úgy sosincs, hogy nincs sehogy sem. Egyenlőre boldog vagyok, hogy otthon leszek a szeretteim és a barátaim körében. Meglátjuk milyen gyorsan kapok munkát és azt mennyire fogom szeretni. Ha nem találom kielégítőnek, még mindig szerencsét próbálhatok máshol, és a légiutaskísérésről sem tettem még le. A lehetőségek végtelen kapuja tárva-nyitva áll még előttem. Kalandra fel!


Munkatársaim

2011/06/08

Érik a mangó!



Hatalmas koppanás a bádogtetőn! Puff! Mintha kirobbant volna a harmadik viágháború. Drrrrdzszszs gurul végig valami a tetőn, majd a földre csapódik és hatalmasat koppan.

Nem volt könnyű megszokni, amint az érett mangó leesett a fáról. Volt olyan időszak, hogy ez kb 15 percenként történt. Az első időben azt hittem kiesek az ágyból ijedtemben. Most meg már hiányzik, ha nem hallom háttérzajként.

Van egy különbség a mangó és a manga között, amit nem sokan tudnak! Mondhatnánk, hogy az egyik fiú, a másik lány. A mangó kisebb, zöldes színű és sárga lesz éretten. Ezt árusítják előszeretettel az utcán feldarabolva, citrommal és sóval, amikor még éretlen.

A manga ezzel szemben sokkal nagyobb, akár a fél kilót is elérheti nagyságra, és ilyen lilás színe van, amikor beérik.


Az ízük egyébként ugyanolyan éretten. Mindkettőnek hosszú, ovális magja van. A, C és E vitaminban gazdag, illetve kiváló antioxidáns is.

Mintha szilvafa lenne gigantikus terméssel. De nem az.

2011/06/05

Leánybúcsú



A leánybúcsú itt egy kicsit másképp zajlik, mint otthon. Ez a verziója inkább egy teadélutánhoz hasonlít, mint egy tombolós estére.

A vendéglistán közel 100 ember neve szerepelt, ebből kb 70 nő volt jelen beleértve a szűk családot (anyuci, lánytestvérek, unokatesók, nagynéni, sogórnők, anyós, nagymama stb) illetve barátnők és kolléganők.

Az összejövetel egy rövid imával kezdődött, amit mindenki megkapott kinyomtatva is egy kísérőajándékkal. Az áldás után átvette a szót a "műsorvezető". Jobbnál jobb ötletekkel vette rá a jelenlevőket arra, hogy bekapcsolódjanak a szervezett játékokba. Volt tánci-tánci, kareoke, filmzene felismerés és egyéb játékos feladatok. A viccesebb mutatványok közé tartozozz például ez a gyakorlat, ahol egy alig félreérthető csipőmozdulat utánzásával kellett beletalálni a felkötött labdával a palánkba.


A vége felé betoppant a vőlegény is, nem egyedül jött, hanem egy 7 tagú zenészcsoporttal. Az esküvő előtti egyik jellemző motívuma a szerenád, és hát ennek meg kell adni a módját. Mi sem lehet nagyobb büszkeség az ifjú pár számára, mint a család apraja-nagyja jelenléte e fontos pillanatban.

Izelítésképpen:




Kicsit lassabb:



Ettünk, ittunk és jót mulattunk.

Egy kedves és megható üzenettel zártuk az estét. Minden asztal készített egy-egy kedves képeslapot az ifjú pár számára, amit könnyes szemekkel vettek át. A miénk így nézett ki: