2010/01/27

Előítélet

Ma csekkes nap volt, ami engem nem igazán érint (kivéve, amikor a csekkes kolléganőm szabin van), de ez most azért érdekes, mert furcsa dolog történt. Jött egy csávóka a csekkéért, mert 1 hónappal ezelőtt kirúgták. Arra lettem figyelmes, hogy a kolléganőm kérdezi a kisfőnököt, hogy be merje-e engedni, mire ő azt válaszolta, hogy ne, inkább várjon kint. Már innen tudni lehetett, hogy ez valami nagyon gáz gyerek, ha be se merik engedni. Egyre türelmetlenebbül kopogtatott az ajtón, ami nem akart nyílni, míg végre a kisfőnök szíveskedett kimenni. A félig nyitott ajtónál lehetett hallani, hogy nagyban magyaráz neki a kisfőnök, hogy ennyi és ennyi pénz illet, ezért és ezért. Ekkor kapcsolódott be egy harmadik személy a beszélgetésbe, akiről később kiderült, hogy a menesztett fickónak volt régen a kisfőnöke.

Egyszer csak a vagány csávó elkezdte leszólni korábbi főnökét, hogy ő ebbe ne szóljon bele, és különben is fogja be a száját, mire a másik felszólította, hogy ne beszéljen vele így, és mindez odáig fajult, hogy az, aki jött a csekkért, meglökte a másikat, amit fehér ember létére pontosan tudnia kellett, hogy nem szabadna, mert a volt felettese erre az indítékra várt. Köztudott tény, hogy feketékkel ne kötözködj, mert ha bármivel sikerül megsértened, akkor isten legyen irgalmas hozzád, mert elindul az ereszd el a hajamat. Elkezdtek pofozkodni, szegény kisfőnököm próbálta szétválasztani őket, de esélye nem volt. Kb az ötödik ökölcsapásig kiegyenlített küzdelem volt, amikor egy jobb egyenessel a néger srác a földre terítette a másikat, és szó szerint beledöngölte a betonba (pontosabban fogalmazva a szemben lévő iroda előtti ajtóba, és annak kövezetébe).

Még sosem láttam ilyen bunyót, ami komolyan élet-halálra ment volna. Egy biztos, hogy amit a filmekben látunk, az teli van tömve mindenféle effektekkel, mert igazából teljesen más hangja van, amikor puszta ököllel ütöd szét valakinek a fejét. Szerencsére ekkor már sikerült szétválasztani őket, így már csak egy embert kellett lefogni, nem kettőt. A szenvedő alanynak rögtön bedagadt az arca, aki pedig nyert, azt alig lehetett lebeszélni arról, hogy ne fejezze be, amit elkezdett, úgy fel volt hevülve.

A pórul járt csávókának állt még feljebb, és kihívta a rendőrséget, hogy őt megverték. Valami csoda folytán sec perc alatt ki is jöttek a helyszínre, de ekkorra a másik felet diplomáciai okok miatt már eltávolította a cégem. Az sajnos köztudott tény, hogy akármilyen összezörrenés van, akármi történt, mindig a néger viszi el a balhét. A zsaruk egészen addig komolyan érdeklődtek a másik srác kiléte felől, amíg be nem csíptek a szenvedő alany leheletétől. Ekkor már csak a kérdésben forgó alany személyi számát és nevét kérték el látatlanban, de az ügyet lezártnak tekintették.

Érdekes nap volt az biztos. Ilyet se láttam még....

1 comment: