Geotalálkozó (második)

Sokan keresnek meg a geocacing.com-on minden félével kapcsolatban; mert a sok találatomnak és rejtésemnek köszönhetően mindig felbukkan a nevem. Legutóbb egy kanadai nyugdíjas házaspárral váltottam több emailt, aminek végül az lett az eredmény, hogy megbeszéltük, hogy rendeznek egy geotalálkozót, és akkor személyesen is megismerkedhetünk.

A profiljuk már önmagában is tiszteletet parancsoló, cirka öt év alatt több, mint 10,000 megtalalásra tettek szert a világ számos országában. Rejtéseik száma meghaladja a 300-at. Szerintem annyi ládát fejben sem lehet tartani. Én egy nagy hal vagyok egy picike halastóban, de ők igazi bálnák a tengerben.

A pénteki találkozón több mint 1 órát vártam/kerestem őket, de elkerültük egymást. Csak amerikai kessertársak képviseltették magukat, akikről hamar kiderült, hogy üzletvadászok, és minden érdekli őket, de a geocaching a legkevésbé. Mindannyian csalódva tértünk nyugóvóra.

Nem hagytuk annyiban, meghívtak vacsorára az utolsó napjukon, amit San Joséban töltenek. Így lett lehetőségem megismerni a világ legszeretetre méltóbb párját, akik 48 évi ismerettség után is teli vannak szeretettel, életörömmel és egy nagy adag pozitív energiával. Ilyet már rég nem éreztem. Mindig szerencsém volt a geocachinges barátságokkal, mert ez a játék nem csak egy hobbi, hanem egy életforma!

És hogy mennyire kicsi a világ is azt bizonyítja, hogy egy másik geocachinges pár küldött nekem Quebec-es telefonakasztó zsinórt velük, pedig élőben még velük sem találkoztunk. Újabb három geoérmével és egy kanadai meghívással lettem gazdagabb. Szép este volt a mai, vannak még nagyon jó emberek is a világon.

Park vagy parkoló

Ez itt a nagy kérdés!

Costa Rica kinőtte a régi nemzeti stadionját, melynek befogadóképessége 13,500 fő volt (1924-ben épült). Meg is építették az újat, amit ha minden jól megy akkor már idén átadnak. Persze a történethez hozzá tartozik, hogy szorgos kínaiakkal csináltatták, ezért készült el olyan villámgyorsan, különben nem is vitatható, hogy mire megőszülnék se fejezték volna be!

Erre a nagy kérdés, hogy 35,000 ember hol fog majd parkolni vagy egyáltalán hogyan közelíti meg a stadiont most jutott el arra az eméleti szintre, hogy orvosolni kéne a problémát. Jelenleg 390 parkolóhelyről beszélhetünk, amit akárhonnan nézzük bizony nem elegendő... Persze a tervezők elkészítették a terveket a föld alatti garázs kivitelezéséhez, de az árát mindenki sokalta, hiszem 10 millió dollárba kerülne szintenként. Egyszerűbb lebontani a közeli parkot - hozzá tenném San José egyetlen zöld területét- a Sabana parkot... (Jó még van a La Paz park is, de az nem rúghat labdába a Sabana mellett). Most gondoljunk bele, mennyire örülnénk, ha a Városliget helyére parkolóházat építenének?!

Másik alternatív megoldás egy vasúthálózat kiépítése, akár metró, ami szállítaná az embereket legalább a parkoló és a stadion közötti részen... Mi már a 4es metrónál megtanultuk, hogy ez nem egyik napról a másikra történik, és bizony Shakirat már meghívták az átadó ünnepségre, úgyhogy gyorsan kell cselekedniük! Ha már felhoztam, akkor megragadnám az alkalmat, hogy megemlítsem azt a hírt is, mi szerint Panama már bejelentette, hogy ők építik meg Közép-Amerika első metróhálózatát, de nyilván a ticók szerintem nem fogják elkapkodni, hogy a nyomdokaikba lépjenek...

Akárhogy is döntenek, csak reménykedni tudok, hogy e nagy növényvédő és állatbarát nép kiáll majd a saját parkja mellet, és nem engedi, hogy a Nemzeti Stadionjuk áldozatává váljon.

Nicaraguai hagyományok (erős idegzetűeknek)

Először is ezt a videót CSAK és KIZÁRÓLAG az erős idegzetűek nézzék meg, és ezt nagyon komolyan mondom!!! Én egyszer néztem meg, de igencsak elszörnyülködtem...

Elmondom miért: a közel 8 perces videó egy nicaraguai hagyományt mutat be, ami a mi szemünkkel nézve barbár, hátborzongató és elfogadhatatlannak minősülhet első, második, de talán még sokadszori megnézése, taglalása után is.

Egy isten hátamögötti faluban készült a riport. Tudni kell, hogy itt az emberek nagyon egyszerűen élnek, megvan mindenkinek a saját feladata, és legtöbbször nem történik semmi izgalmas a szürke mindennapjaikban. Éppen ezért egyetlen szórakozásuk, hogyha valami ünnepség van a faulban. Van egy hagyományuk, amit évente egyszer kerül megrendezésre, amikor is a lakosok először erőnek erejével a lovukat itatják le, majd maguk rúgnak be. A lovakat kevésbé viseli meg az alkohol hatása, bár az egyik képsoron jól látható, amint az egyik ló megbotlik, és végig csúszik az úton... A lovasok ezzel szemben iszonyú részegek, és ennek következtében zagyvaságokat beszélnek és elvesztik önértékelésüket, döntésképességüket. Azt vallják, hogy a hagyomány az szent és sérthetetlen, nem kérdőjelezik meg helyességét, és még a mai világban is simán helytálló. Szerintük.

A részeg ló és lovas feladata, hogy a lábánál felakasztott ELŐ kacsát fejétől megcsonkítsa. Természetesen ez elsőre senkinek sem sikerül, hanem csak a töbszöri próbálkozás után marad valaki kezében a már megkopasztott kacsafej. Jutalomként a nyertes családja fogyasztja el a kacsát a következő napon.

Természetesen a hagyomány csak akkor hagyomány, hogyha megőrzik azt, így ugyanezt a versenyt a fiatalabb korosztály számára is kitűzik. A kicsiket ugyan nem itatják le, de ők is az ittas lovat ülik meg, ami már önmagaban is veszélyes vállalkozás. Szegény gyerekekben még nem alakult ki a jó és a rossz közötti különbségtétel képessége, az az egy motiváció kergeti őket ebbe az őrületbe, hogy szüleik büszkék legyenek rájuk; amit természetesen saját fiaiktól is megkövetelnek majd.

Így száll ez a hagyomány apáról fiúra.

Ezek voltak a tények feketén fehéren. Akkor most vizsgáljuk meg azt, hogy honnan alkakult ez ki a kezdet kedetén. A Costa Rica-iak, akik hozzánk hasonlóan elítélik ezt a barbár cselekedet visszavezették a gondolatmenetet a spanyolok hódításának az idejére. Az ellenálló indiánokat csak és kizárólag erőszak árán tudták megtörni, mert önszántukból nem akartak sem barátkozni sem behódolni a hódító népnek. Idővel rájöttek arra, hogy az alkohol hatása alatt nem csak befolyásolni tudják őket, hanem akár szórakozhatnak velük és rajtuk. Éppen ezért az ittas indiánoknak - miközben már maguk is azok voltak- kitaláltak minden féle játékot, köztük a kacsafejes tornagyakorlatot is. Szerencsétlenek pedig elhitték, hogy ez milyen jó móka, és generációról generációra szállt ez a szórakozás, mely később hozzánk már csak hagyományként jutott el.

Okolhatjuk-e őket ezek után, hogy őrzik a hagyományokat? Megtudnánk-e velük értetni, hogy a huszonegyedik században nincs helye ilyen barbár szokásnak?

Szomorú, de ha azt vesszük pont azért vetjük meg őket, amit "mi" hoztunk rájuk egykor régen, csak azt "mi" már elfelejtettük, de az ő emlékzetükben még nagyon is elevenen él...

A ticók amúgy megvetik őket ezért, és rosszul esik nekik, hogy egy-egy ilyen hagyomány miatt az egész latin közösséget barbároknak nyílvánítják a nyugat emberei. Pontosan ezért hálát adnak a sorsnak, hogy Costa Rica olyan messze esett, annyi hegy és esőerdő védte őket a spanyol központtól, a mai Guatemala területétől.

Ez eredeti videót angol felirattal -ami a konvertálás során eltünt - ITT nézhetitek meg.

Caño Negro Nemzeti Park

Costa Rica minden egyes nemztei parkjában van valami csodálnivaló. Kedvenceim közé tartoznak a vulkános területek (elsőként a Poás, majd az Irazu és az Arenál), szeretem a tengerpartra nyújtó kilátást (Manuel Antonio és Isla de Tortuga) illetve a csatornák közötti csónakozást is (Tortugero és Caño Negro). Ennek mindegyikéről beszámoltam egy-kettő vagy több bejegyzésben is.

Mégis azt mondhatom, hogy Caño Negro ott van a toplista élén. Lehet, hogy az is közre játsztott ebben, hogy nagyon sokat kellett mennünk ahhoz, hogy oda érjünk, az út sem volt mindenhol aszfaltos; lehet, hogy azéert mert az albino teknősök annyira felkeltették az érdeklődésemet, hogy már eleve elkönyveltem 5 csillagos kirándulásnak; lehet, hogy azért mert megtaláltam a századik ládámat, és aznapra még maradt három másik a listámon. Bizonyára mindezek és még annyi más szempontnak is szerepe volt benne, de az tény, hogy olyan jó vezetőt fogtunk ki, aki még azt is tudta, hogy melyik kő alatt mi lapul, melyik fán milyen állat ül, és a fűben éppen mi mászik. Hiába, ő az egyik csatorna közti néhány négyzetkilóméteres szigetek egyikén született és nőtt fel. Szó szerint a vérében van.

Caño Negro egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy fülsüketítő csend van, ami első pillanatban döbbenetes, másodikban pedig megnyugtató. Egy itt eltöltött hét elég lenne ahhoz, hogy az összes stressz távozzon a szervezetünkből.

A 2 órás hajóút alatt annyi féle állatot láttunk, mint eddigi tartózkodásom során összesen. Persze

nagyon sok olyan is volt köztük, amit nem lehetett lencsevégre kapni. A vezető mindegyiknek elmondta a nevét spanyolul és angolul is, az én emlékezetemben csak egy maradt meg, mert az a madár tetszett a legjobban: kingfisher, a halászok királya. Fél óra elteltével már a mi szemünk is ráállt a beleolvadó állatvilág azonosítására, persze a találati arányunk még így sem érte el a harminc százalákot.

A jobb oldali kis madár a kingfisher

Az albino teknősöket nem láttuk, mert nem ebben az időszakban jönnek ki a part közelébe. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy nagyon is megérte az árát a túra.

Találós kérdés: mi a Caño Negro Nemzeti Park egyetlen éttermének a neve?

Megfejtést legalul a képen láthatjátok :) Ezt azt hiszem senki nem gondolta vona!

A többi képhez KLIKK IDE!

El Danubio Azul (A Kék Duna)

Hát ezt meg hogy csinálta?!

Vasárnap délután 2kor Grecia közelében:

100 megtalálásom

Néhány elmaradt beszámolót csak most volt időm megírni.

A 100dik találatomat még november végén értem el, és sorsszerűen pont Reynaldo ládájánál. A legészakibb ládaként hirdeti, ami igaz is, mert Los Chiles nevű városhoz van közel, onnan pedig már csak 6 km a nicaraguai határ.

A láda amúgy Los Chiles és Upala közötti 30 km-es útszakaszon fekszik, ami igen jól és könnyen járható, cirka 2 óra zötykölődéssel kell számolnunk a tükörfényes úton - ami azért tükörfényes mert annyira tűz a nap, hogy még a kavicsos/kátyus útról is elhinnéd, hogy aszfaltos, ha nem rázná szét a kocsit. Jó hír, hogy már belevették a költségvetésbe ennek az útnak az aszfaltozását, ami annyit jelent, hogy valamikor az elkövetkezendő 30 év során ezt meg is valósítják, de manyána biztosan elkészül! Ennek ellenére csak ajánlani tudom, mert itt található Cano Negro Nemzeti Park is, amiről bővebben egy külön bejegyzésben számolok majd be. Előljáróban annyit, hogy a top 10es listámra is felkerült ez a hely, a top 5be azért nem jutott be, mert én tengerpart mániás vagyok.

A láda további érdekessége, hogy a rejtő apukájának a farmján helyezkedik el, akinek van egy SAJÁT, különbejáratú krokodilja a kert végében!!!! Panchonak hívják, és hívásra odajön! Engedelmességét annak köszönhetik, hogy húsos maradékkal etetik! Hihetetlen, hogy milyen okosak ezek a krokodilok, ami Pocho után (http://banankoztarsosag.blogspot.com/2010/08/pocho-krokodil.html) talán nem is annyira meglepő...

Az a lista, hogy a ticóknak mi van a kertjük végébe ezzel még nem ért véget. Nézzük csak sorjában: beszámoltam már olyanról, akinek folyója és vízesése van, akinek saját krokoldilja van, de Upalabán láttunk olyat is akinek saját függőhídja - ami csak első ránézésre az, utána észre lehet venni, hogy van talpazata, na de akkor is, elég jó utánzatról van szó!!!!

A többi geocachinges képhez KLIKK IDE!

Almafa

Ilyen szép az itteni almafa virága. Nem hittem el, hogy a lila szőnyeg az almafa tövében szirmokból tevődik össze! Fantasztikus!

Gyümölcse nem csak abban különbözik az általunk megszokott almáétól, hogy körte alakú és avokádó szerű magja van, de sokkal lédúsabb is. Nem véletlenül nevezték el "manzana de agua"-nak, azaz vizes alma.

Naplemente Santa Anaban

Vasárnap délután kimentem naplementét nézni a közeli dombtetőre. Íme az eredmény képekben:

Ezen a képen sikerült egy madarat is lekapnom.

Az alvó város.

Tiszta Afrika.

Akár Las Vegas is lehetne :)

Időjós

Van egy olyan feltevés, miszerint az év első 12 napja a 12 hónap várható időjárását jelzi. Ennek alapján ebben az évben csak szeptemberben és novemberben fog esni az eső huzamosabb ideig, de az év első és utolsó pár hónapja elég szeles és hűvös lesz.

Minden bizonnyal ebben az évben nem kaptunk pontos előrejelzést, de sokszor előfordult már hogy bejött.

Képzeljétek el, ha Magyarországon is ilyen jól meg lehetne állapítani az esedékes időviszonyokat. Mondjuk minden egyes hó első napja megjelölné, hogy milyen lesz a többi nap abban az adott hónapban.

Na

Na, végre! Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy VÉGRE állandósulni fog az internetem. Amióta bekötettük -és ez bizony már 4 hónapja volt - hetente látjuk vendégül az ICE (Instituto Costarricense de Electricidad) stábját, és legalább hetente háromszor hívjuk fel őket. Elhihetitek, hogy nem azért, mert hiányzik nekünk Costa Rica egyetlen telefonos cégének a társasága vagy esetleg ne lenne jobb szórakozásunk...

Igazán szolgálat készek, mindig kijöttek, valamit mindig csináltak, legtöbbször meg is javították - csak ideiglenesen persze - sokszor még ki sem fordult a teherautójuk a főútra már nem volt netünk... Elhangozott már a kifogások teljes tára: a rossz a modem (ezt kb 5ször cserélték ki), rossz a router (a végén már inkább eldugtuk a routert amikor jöttek, akkor sem volt internet), ilyen az ICE (de másnál bezzeg nincs baj), senkinek nem volt nete, ez országos hiba (de nekünk sosincs netünk), esik az eső, fúj a szél, süt a nap stb stb.

Az hogy naponta 5-ször újra indítottuk a routhert és/vagy a modemet az még nem zavart volna annyira. De amikor éppen blog bejegyzést vagy emailt írtam, és órákig nem volt jött vissza az internet, akkor már annak is örültem, ha nem téptem ki egyesével az összes hajszálamat. Persze lehet mást is csinálni, nem kell állandóan netezni, ezzel nincs is baj, de akkor minek fizetek érte?!

Múlt héten ez már odáig jutott, hogy csütörtöktől hétfőig EGYÁLTALÁN nem volt net! Pénteken nem értek rá, de szombaton kijött egy nagyon segítőkész, rendes, fiatal srác. Megnyugtatott, hogy legkésőbb délutánra lesz internet. Kérdezte, hogy miért nincs routerem. Én tagadtam, hogy nekem? Router? Dehogy! ÁÁáááááá, nincs. Minek az? Hát, mert hogy így kényelmetlen ezzel a rövid kábellel. Ekkor bevallottam, hogy van router, de már annyiszor arra fogták a hibát, hogy most már inkább eldugjuk, hogy lássák, hogy vele vagy nélküle ugyanúgy nincs semmi.

Felpattant, kirohant, felállt egy székre, elkezdte a kinti összekköttetést vizsgálni, lenyisszantott egy darabot belőle, mondván, hogy az túl régi és elhasználódott, újra összekötötte, majd aki jól végezte dolgát visszament a nappaliba, és láss csodát SEMMI változás. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e az egész kábelt kicserélni esetleg ha olyan rossz állapotban van??? Neeem, neeem. Azt nem lehet, mert ezt nem az ICE kötötte be, ezért ez nem az ő dolguk.... Hirtelen belegondoltam, hogy ez most engem hülyít vagy saját magát csapja be, mert egy olyan országban, ahol monopólium van, ott mégis még ki más jöhet számba??!!! A szomszéd a banánültetvényről, vagy a zenész barátnőm családja? Jó, mindegy, ezen nem veszünk össze. Nem tehettem mást, mint szomorúan beletörödtem, elvégre már sokszor elutasították az ilyen irányú kéréseinket.

Felhívta a központot, hogy csinálják ezt és azt, mire a központ közölte, hogy jelenleg az nem fog menni, mert TÚL terheltek a vonalak. Nem baj - nyugtatgatott- benéz majd délután, és még a mobil számát is megadta... Telnek-múlnak az órák, visszajött a csávóka, megint beszélt a központal, még mindig nem tud mit tenni, de ha hétfőig nincs net, akkor okvetlenül hívjam fel és majd VALAMIT kitalálnak... Kérdezte, hogy nagyon kéne-e nekem az internet. Mondom hát igen, jó lenne, ha tudnék mondjuk skypeolni, blogot írni, levelet olvasni. Hát persze megérti, akkor vegyek mobil netet. És akkor minek fizetek ezért???? Hát az igaz...-sajnálkozva adott nekem igazat. Kicsikartam belőle egy másik ügyfélszolgálati számot, ahol SZERINTE ha minnél jobban leordítod a telefonos ügyfélkisasszony fejét, annál hamarabb oldják meg a problémát. Remek...

Hétfő reggel még mindig nem volt net, barátnőm telefonált is, és kérte, hogy most már csináljanak valamit, vagy legalább kössék át hozzá ingyen és bérmentve a netet, hátha ott jobb a vonal minősége. A nő azt kérte, hogy adjunk nekik egy utolsó esélyt, újra kiküldi az embereit, és majd manyána telefonál, hogy javult-e a helyzet vagy sem.

Este 7-kor ki is jött két nagyon szimpatikus úriember. Látták hogy nincs net, rögtön azzal kezdték, hogy szeretnék újra bekötni a vonalat. HÁT NEM EZT KÉRTÜK MÁR SZEPTEMBER ÓTA???! Cirka húsz perc alatt átkötötték a házban a vonalat, és azóta van internet. Lekopogom: kop kop kop. Remélem ez lesz az utolsó bejegyzés amit az internetről, és az ICE-ről írtam illetve hogy a blog most már visszatérhet a régi kerékvágásba, a heti minimum 3-4 bejegyzéshez. Juhúúúúúú.

Turrón és cajeta

Ha már szóba került a bejgli, akkor érdemes megemlíteni a ticók egyik kedvenc eledelét is (ami megegyezik a spanyol változatával) a turrónt, ami a karácsonyi vacsora után desszertként eszik, de az év akármelyik napján is szivesen fogyasztják.

A hagyományos turrón hozzávalói megegyezik az 500 évvel ezelőtti alapanyagokkal, vagyis mandula, aszalt gyümölcs, méz, tojásfehérje és cukor. De manapság már egyre népszerűbb, hogy a mandulát csokoládéra, gyümölcsre, kókuszra vagy mogyoróra cserélik.

Szerintem már nem nagyon kinlódnak ennek az elkészítésével, mert akármelyik élelmiszerboltban beszerezhető több ízben is.

Én nem vagyok édes szájú, és túl keménynek találtam az én ízlésvilágomhoz, de sok más külföldinek bejött. Érdemes belőle haza vinni, remek szóróajándékként szolgál.

Másik ilyen helyi édesség a cajeta (ejtsd kahéta) ami dulce de leche-ből készül (felfőzött sűrített tej, íze leginkább a karamellre hasonlít), sokkal puhább mint a turrón, de legalább olyan édes.

Zapote

Nem is titkolhatnák spanyol eredetüket, a ticók élete is szorosan összekötődik a bika mitoszával.

San Jose Zapote nevű kerületében december közepétől január közepéig lehet részt venni, mint néző vagy mint közönség szórakoztató, aki bátrabb - vagy inkább bolond... Ki-ki döntse el belátása szerint melyik a jobb szó rá. Persze mindezért még fizetni is kell, a több órán át tartó sorban állás után, hogy bejuthassanak az arénába.

A kellőképpen felhergelt bikát először meglovagolja egy jól megtermett cowboy. Majd ha leesett róla, akkor beengednek embereket a közönségből, akik megpróbálják felhívni magukra a bika figyelmét, majd igyekeznek minnél gyorsabban elrohanni előle. A kevésbé szerencséseknek - és ilyen minden este akad, elvégre mindenki erre vár lélegzet visszafojtva - nem sikerül meglógniuk, így válnak a bika játékszerévé, amíg nem talál magának másik áldozatot, ami jobban felkelti a kíváncsiságát. Nem mindenki ússza meg sértetlenül ezt a találkozást, és bizony az is gyakori, hogy vér folyik, ami még napokkal később is köztéma marad.

Ez is egy ilyen videó, december 26-ai felvétel és azóta emailről emailre jár. Ja még nem mondtam? Aki nem a helyszínről szemléli az eseményeket, az otthon a kanapéjáról teszi azt, mert egész áldott nap ez megy a tévében, heteken át... Akár facebookon is lehet követni az eseményeket, és meg kommentelni is lehet! Még a csapból is ez folyik!

Ennek van a rekeszes változata is, amikor harom kiválasztott több emeletnyi sörös rekeszen áll és táncol, onnan nem mozdulhatnak. Akarhányszor fellöki azt a bika, vagy leugrik róla, mindig elvesznek tőle egy rekeszt. Az veszít akinek először fogy el a rekesze... No comment.

Újabb vízesés

Elmondhatom, hogy az ünnepek a vízesések jegyében telt. Kívételesen nem kellett messzire mennem, hogy ezen a kis kiránduláson részt vegyek. Szó szerint csak a szomszédba mentem át.

A barátnőm öccsével, Allannal körübelül 5 percet autóztunk, letértünk az autópályáról, kinyitottunk egy kaput, még 5 percet rázkódtunk az "aszfaltos" úton, majd sétáltunk fel-le a hepe hupás hegyoldalon - ami Allanak 3 hónapjába telt, hogy a bozótvágó machetéjével járhatóvá tegye -, a hatalmas sziklákon és köveken át a folyón (ez azért necces volt) és már meg is érkeztünk ehhez a csodálatos, eldugott kis vízeséshez, ami az ő farmukon található!!! Hihetetlen, hogy ilyen területet még meg lehet venni vagy fizetni. Mondjuk ők örökölték, na de akkor is.

Nem levélvágó hangyát láttunk, hanem húsdarálót, én neveztem el őket így mert iszonyúan tudnak csípni, és sokkal nagyobbak a levélvágó hangyáknál (ami ha beléd vág a levél helyett szintén nagyon fájdalmas...). Ezenkívül még láthattunk volna olyan kígyót, ami nem mérges, de megfojt, mint az anakonda. Na ettől a tudattól már is sokkal jobban éreztem magam. Meg minden féle macska szerű ragadozót is, amihez nem volt szerencsénk, de én nem reklamáltam.

Viszont láttunk vadon növő kávét, amiből magas fa lett, furcsa volt látni a derékig érő kavécserjeültetvényekhez viszonyítva... Megkostóltatta velem a kávészemet: lehúztuk róla a héját, és leszopogattuk a kávészemről a finom, édeskés lét. Ekkor tudtam meg, hogy a kávé az tulajdonképpen gyümölcs (!!!) -legalább is a ticók szerint.

Nagyszerű kalauzom volt a vasárnap délelőtti kirándulásom során. Annak ellenére, hogy borongósan indult a nap, délutánra hét ágra sütött a nap. A ticók egyik közmondása: "Mañana oscura, tarde segura." Sötét reggel napos délutánt hoz.

A többi képhez KLIKK IDE! :)