Manuel Antonio Nemzeti Park

Kicsit el vagyunk maradva a beszámolókkal, amit igyekszünk folyamatosan pótolni. Múlt héten szerdán Feri Dominical-ba utazott és két napot töltött ott, én pedig pénteken mentem utána munka után, busszal Quepos-ra, ahol már várt rám. Egész délután esett az eső, így ő jobb hijján végig lustálkodta azt az időt, amíg én a buszon Lostot néztem az ipodomról. Szomorúan tapasztaltuk, hogy bár Manuel Antonio az egyik leglátogatottabb tengerpartok egyike, az élet már este 10-kor megáll (megjegyzem pár éve még nem így volt). 10-kor érkeztem, becsekkolásnál érdeks szituáció állt elő. A recepciónál ezt kérdeztem:

- Te vagy az Jézus?

Nem, nem bolondultam meg, valóban így hívják a recepcióst, akinél a foglalást csináltam. Ez egy igen elterjedt név Costa Rica-n. Fél 11-re már minden étterem bezárt, így éhesen (csak müzlivel a hasunkban) tértünk nyugovóra.

Másnap a nemzeti parkot néztük meg. Emlékezetemben még az a kép élt, hogy a park a part mellett húzodik, majmok ugrandoznak a fán, és békésen lehet úszni a vízben. Ehhez képest úgy átalakították, hogy kb 45 percig kerestük a bejáratot (ami régen a jelenlegi kijárat helyén volt) és 4 több kilóméteres túraútvonal közül választhattunk. Az vígasztalt, hogy a Ferit is helyi áron tudtam bevinni, így a két belépő ára kevesebb volt, mint amennyit neki kellett volna fizetnie egyedül.

2 láda volt a parkban, ebből az egyikhez a név és pontatlan leírás alapján rossz irányba indultunk el, és egy igen meredek, sáros részen kellett leereszkednünk, mely egy sziklás helyre vezetett minket. Mit ne mondjak, nem érte meg a túra a látványért, mert írtó meleg volt, patakokban folyt rólunk a víz, és inkább fürödtünk volna helyette. Kiderült, hogy a kilátóban van a láda, így újabb túra várt ránk, ekkor már szakadt papucsban kellett tovább mennem, amit egy befőttes gumival erősítettem a lábamhoz. Nagy meglepetésünkre egy iguána őrízte a ládát. Sokáig tévesen a deszkák alatt, négykézláb csúszva kerestük, miközben az oszlop mellett volt elrejtve. A kilátás tényleg szép volt.

A parta visszaérve órákig csodáltuk a kismajmokat, akik egy karnyújtásnyira játszadoztak tőlünk. Feri ekkor mondta, hogy ezért már megért bejönnünk, mégha a fürdés rovására is ment. Az erről készült videókat majd felrakjuk egy másik postba.

A második láda egy másik kilátónál volt. Itt egy kicsit több ideig tartott, míg megtaláltuk. Szokásomhoz híven végigtúrtam a susnyákost, pedig a láda három fával alrébb volt, csak nem volt jó a gps vétel, és a leírás is félre érthető volt. 3 helyi srác is csatlakozott hozzánk a keresésben, pedig azt sem tudtak mi az a geocaching. Az egyiknek úgy megtetszett, hogy még ő is írt a logba. A majmok is kiváncsiskodtak, de itt már közel sem voltak olyan barátságosak, mint a parton lévő társaik. Valamitől nagyon megijedtek, körénk gyűltek, és a fáról üvöltöttek felénk... Egyetlen lányként a jelenlevők közül egy kicsit megijedtem, még akkor is ha tudtam, hogy max ránk kakilnak, de más bajunk nem eshetett volna amúgy sem.

Boldogan mentünk vissza, hogy bár hosszas keresgélés után, de meglett mindkét láda. Az egyiket már 144-en találták meg, a másikat kb 45-en, úgyhogy égő lett volna ha pont nekünk nem sikerül, szerintem a többieket is ez ösztönözte a tizedik megtalálás után.

Még arra is jutott időnk, hogy megmártózzunk a kellemesen hűvős óceánba, mielőtt kitessékeltek volna minket a parkból zárás miatt. Egy patakon kellett átsétálnunk, ami válig ért a dagály miatt, mivel nem akartunk feleslegesen fizetni a pénzéhes helyieknek, akik aranyárban vittek volna át ezen a 10 méteres szakaszon a csónakukkal.

Megkértünk egy spanyol családot, hogy vigyázzanak a cuccainkra, amíg mi folytattuk a luickolást sötétedésig. Este finomat ettünk, és sikerült pár ötletes ajándékra is szert tenni. Csak este 9 felé kezdett el megint esni az eső, amikor már visszaértünk a hotelba.

Másnap még borús volt a reggel, de Feri bemerészkedett a tengerbe, amíg én elsétáltam a part távolabbi végébe. Pontban 11-kor kicsekkoltunk, és elbúcsuztunk Jézustól.

A képeket ITT tekinthetitek meg, KLIKK!!!