Festival de la Luz

Elszoktam már a pontosságtól. Fél egyig dolgoztam, e tájt érkezett vissza a Feri is a Monteverdei kirándulásból. Felhívott, hogy akkor adta le a kocsit, és 5 percet késik, amit én automatikusan átváltottam a helyi időszámítás szertin, még minimum 20 perces várakozásra számítottam. Nagy volt a meglepetés, amikor tényleg 5 percen belül megjelent (hozzá tenném, hogy végig sprintelte a 15 perces sétát).

Mi is az a Festival de la Luz? Nos, minden év decemberének második szombatján tartják ezt az ünnepséget, amikor is kb 1 milló ember özönli el a káprázatos fényben uszó utcákat és várja a 15 kivilágitott hajótest szerű epítményt, a 14 zenekart, és egyéb attrakciót.

A várost már ekkor lezárták, szó szerint az út szélén kempingeztek az emberek. Már a kora délelőtti órákban kitették a pokrócukat, székeket a járdaszegélyre, pedig a fesztivál csak 6-kor kezdődött.A tűző napon volt, aki rögtönzött igló sátrak árnyékában, napernyővel várta az estét, de akadtak olyanok is, akik már a hűvős, decemberi szeleket véltek felfedezni a levegőben, és pulóverben, sapkában mulatták az időt.Besétáltunk a belváros szivébe, hogy lefotózzuk a legfontosabb látnivalókat. Feri csak három templommal később, a harmadik kupolás térnél, két színház után ismerte be, hogy nem túloztam, amikor San Josét két szóval jellemeztem: könnyen felejthető1. Minden fővárosnak van legalább egy olyan jelképe, amiről a turisták azt mondják, hogy Na, ez már döfi, ezt látni kell. San José kivételként erősíti ezt a nemes szabályt.

A SAN JOSÉRÓL KÉSZÜLT PÁR KÉPET ITT NÉZHETITEK MEG!

Egy hangutalos étteremben a napi menüből kértünk, amit kb egy órával a rendéles után hoztak ki. Feri még ekkor sem unta a rizses babot. Délután 4-kor visszaverekedtük magunkat a felvonulás kezdetének a helyszínére. A hatgyerekes pokrócos családok számát már csak az öt méterenkénti rendőrök száma lépte túl. Ha nem tudtuk volna mi készül, akkor tüntetésre gyanakodtunk volna. A magyar nyelv egyik igen nagy előnye, hogy senki nem érti, és a végtelenségig tetetheted, hogy te sem beszélsz más nyelven. Nem zavartattuk magunkat, a rendőrkordon mögött az út közepén tettük meg a táv nagy részét, a zsúfolt már-már kirakodóvásárnak látszó járda helyett. Csak a vége felé szólt be az egyik rendőr, aki úgy látszik nem hallotta, hogy külföldiül kararttyolunk, így kénytelenek voltunk taktikát váltani, és egy párhuzamos utcán vágtunk át.

Fél öt felé értünk vissza oda, ahonnan indult a felvonulás. Good guys have good luck (zsombi.com): az egyik elkerített VIP lelátó előtt akadtunk két szabad helyre a korláton. Lábizmunk vassá edződött, mert hol azon ültünk, hol rajta álltunk, néha meg csak támaszkodtunk. Így viszont kellő magasságból nézhettünk mindent, ellátunk az elöttünk elterülő embertömeg feje fölött. Két órát várakoztunk. Az egyik kisfiúnak nagyon megteszett a magyar nyelv és előszor felháborodva, később meg sejtelmesen mosolygott rák. Igazi ÁDÁZKA teremtést véltünk felfedezni benne: ártatlanságot sugárzó tekintetét csak az olykor sandán megvillanó szeme árulta el.

Szinte pontban 6-kor kezdődött évnyitóra/évzáróra emlékeztető stílusban a fesztivál: himnusz, köszöntő, beszéd, majd tüzijáték. Az első zenekar után a nagyobb automárkák új és különleges modelljei indultak nagy sikert aratva a kis terepjárok kétkerekeztetésével. Az első kivilágított, fény áradatban úszó épülettest megfejtése komoly fejtörést okozott. Belsejében a hatalmas focilabda sokat segített, de a színek és a jatékosok arca semmit nem mondott kilétükről. Kiderült, hogy a nemzet csillaga nem más, mint az az U20-as válogatott, akiket mi szorítottunk le a dobogóról. Sajnálom, hogy a mi fiainkat nem fogadta ilyen dicshimnusz.
A több mint két órás felvonuláson egymást váltottak a zenekarok, a jelmezes figurák, és a világító testekről integető kiralyfi és udvara. A legjobbak között szerepelt a Coca-Cola a jegesmacival, Alíz csodaországban, a Karib-tenger kalózainak bárkája, és egy CR nevezetességeivel kidíszitett fényben uszó hajó.

Tetszésünket a helyi egyetemi pompon lányok kidolgozott koerográfiája nyerte el. 4-5-ös csoportokra osztva dobálták a fiúk a magasba a lányokat. Hihetetlen erőnlétüktől még az állunk is leesett: nem csak kockás hasukat irigyeltük, de a csodálatra méltó magabiztosságukat is, amivel a levegőben egyensúlyoznak úgy, hogy csak az egyik bokájuk volt rögzítve. Az is gyakran előfordult, hogy a fiúk gyűrűje két lányt tartott, akik mosolyogva segítettek/tartottak egy harmadikat.

A KÉPEKET A FESZTIVÁLRÓL ITT NÉZHETITEK MEG!

Ha Ferinek sikerül feltöltenie, akkor videó is lesz erről (nekünk) holnapra.