2009/12/17

A Hawai'i vs Costa Rica csapat tagjainak dedikálva

Amióta ezt olvastam, nem hagy nyugodni a gondolat.
Perut idézném a www.costaricavshawaii.blogspot.com-ról: "A madár nem is érdekes, mert annyi van belőlük, mint a nyúlszar, kezdjetek már most hozzászokni."

Tény, ami tény a tukán valóban nemzeti jelkép (bár engem nem bűvölt el annyira, mint a kolibri, amit mindenki más leszar, mert itt nem látni az esőszemet a kolibritől effektus áll fent).

A Teknősök-szigete felé, az étteremben, ahol ettünk volt egy tukán. Ilyen közelről még sosem láttam. Elég baratságos volt, amikor mellette fényképeszkedtem, akkor egyszer csak odajött, és nyakon csókolt.






Nem úgy, mint a papagáj társa a szigeten, aki csak simán beleharapott a kezembe. Meg se mertem moccanni, mert féltem, hogy még a karmát is belém ereszti.





Egy szó, mint száz, nem csak gyönyörű képeket keszítettünk a fent említett három madárrol, de megörökítettük a tukán keserves zokogását is. Csak mondta, és mondta, és mondta rendületlenül. Nem tudom, hogy a nyúlszaros megjegyzéstől akadt így ki, vagy csak simán panaszkodott, de nem győztük kivárni, míg abba hagyja, így is majdnem lekéstük a buszt, és kénytelen kelletlen magára hagytuk.


Miki! Jössz nekem egy kengurus képpel! Felőlem akár kesztyűben is boxolhatsz vele a képen, bánom is én, de ne merd oda photoshoppolni magad! Igazi kengurus képet kérek, amit te készítettél LIVE. Chop, chop! Tick-tack, time is ticking away!

Zsombi, gondolom neked is bejön ez a videó, ilyet nem biztos, hogy láttál ázsiai körutad során!


Csak itt, csak most, csak nektek és A Hawai'i vs Costa Rica csapat tagjainak, és Zsombinak, következzék a tukán dala:




3 comments:

  1. ... azt kérte, hogy vigyétek magatokkal....

    ReplyDelete
  2. a papagáj kedvenc dala:

    http://www.youtube.com/watch?v=Y1rnRJk_wkc&feature=PlayList&p=F575503F0E42D54F&playnext=1&playnext_from=PL&index=5

    ReplyDelete
  3. Jók a képek... látom, nyár van :)

    ReplyDelete