Pók

Ettől már én is berezeltem. Éppen világmegváltó tevékenységet folytattam, ami abból állt, hogy elsétáltam a szelektív szemétgyűjtőig egy konzervdobozzal a kezemben, amikor egyszercsak a saját gondolataimnál hangosabb hangra lettem figyelmes. Egy árny surrant el előttem, és hallottam, ahogy rendületlenül csörtet előre. Mi a franc ez????

- Öcsibogyó.... Hááááát te hogy nézek ki????

Lóhalálában visszarohantam a lakásba, kikaptam a mindenkor készenlétben álló fényképezőgépet a táskámból, és halált megvető bátorsággal újra felkutattam a szörnyeteget. Ugyanott volt, ahol találkoztunk, úgy látszik ő meg az én csörtetésemtől ijedt meg. Féltem, hogy ijedtében esetleg rám ugrik vagy valami, de gyoran bezoomoltam és lekaptam, csakis a Bálint kedvéért. Kívételesen nem tapostam agyon, egyrészt mert az én felségterületemen kívül esett, másrészt ez annyira ronda és nagydarab volt, hogy elfogott az undor, ahogy elképzeltem, hogy szét málik a cipőm talpa alatt. Nem szeretem az olyan hadműveleteket, ami zajjal jár. Egy szó, mint száz. Ez a pók él és virul, csak nem nálam.