Imigráció

Több hónapos töprengés után úgy döntöttem, hogy kiváltom a costa rica-i útlevelemet is, mert a egyrészt sosem lehet tudni, hogy mikor jön majd jól, másrészt pedig a mexikói nagykövetség már nem állít ki útlevelet, csak ideigleneset, amivel azonnal Magyarországra kéne utazni újat csináltatni.

Szerencsére nem kellett sorban állnom időpontot kérni, hanem a neten is megtehettem ezt.

Könnyelműen azt hittem, hogy hipp hopp meg is lesz, de elefelejtettem azt az aprócska részletet, hogy a pontos időpont 12:30 nem a sorra kerülés pontos idejét jelzi, hanem csak feljogosít arra, hogy az adott időtájt megjelenj és kivárd sorodat. Mondanom sem kell, hogy az összes 6 gyerekes család, vagy kisbabás szülő népes családjával (büszke nagymama, nagypapa, nagybácsi, unokatestvérek) is ugyanazt az időpontot kapta mint én, így kb 50en álltak előttem. 2kor kerültem sorra, és az egész 5 percig tartott.

- Első útlevél?

- Nem, sokadik, de ki számolja? - Vicceltem volna el, hogy ha tudom, hogy ez nem véresen komoly, ezért udvariasan mondtam, hogy sí.

- Címe?

Ott van a két kilóméter hosszú cím leírás a papíron, a személyi másolatán, ahogy kérték. Volt időm odabiggyeszteni, amig kivártam a sorom. Na ez tartott kb 4 percig míg beírta a rendszerbe.

Majd közölte, hogy fáradjak a HUELLAS DIGITALES-hez (új szót tanultam ma! Már megérte elmenni, annyit tesz, hogy digitális újjlenyomatok) és ott majd szólítanak, amit nem igazán értettem, mert ő is vett tőlem digitális újjlenyomtatot, igaz ő csak a mutató újjamról, de tavaly vettek teljeset még amikor a személyit adták át. De mire ezt végig gondoltam, már ő is meggondolta magát, hogy az a részleg már 2-kor bezárt (ezt a logikát kövesd: az imigráció meg 3-kor!) Úgyhogy ez volt a nap csúcspontja!

Átadta a papírfecnit, miszerint kedden jöhetek érte. Vagy elpostázhatom ahova akarom. Az útóbbit választottam. Újabb két kilóméteres sor. Megint nagy mázlim volt, mert az összes előttem lévő hatgyerekes családanya 6 nyomtatványt töltött ki minden gyerekének egyet-egyet.... Itt persze már nem volt jelen a népes család segíteni....

Végre én jövök.

- Hová szeretné postázni? -kérdezi az ügyfélszolgálatos.

Gondoltam magamba az északi sarkra...

- San José.

Bárgyuan néz. Kapcsolok, hogy a két kilóméteres címet várja válaszként. Hát jó, erre elkezdtem mondani, mint az iskolában a verset szokás.

- ??? Ezt magácskának kell leírnia!

NEM MONDOD???? Nagyon szívesen leírnám, ha végre odaadná a kitöltendő nyomtatványt.

Végre odaadta. Kitöltöttem mindent, amit mondott, hogy töltsek ki. Nézi a munkahelyi címemet. Nézi. Nézi.

- És ez hol van?

- Mondom itt és itt.

- Aha. És az pontosan hol van?

Majdnem kicsúszott a számon, hogy GOOGLE EARTH, ott nézd meg, mi vagyok én, térkép? Nem földrajz óra ez.

De sikerült visszafognom magam. Kiderült, hogy az okozta a félreértést, hogy nem értette, hogy Oficentro de LA SABANA, az konkrétan a LA SABANA-ban van, és ez volt a nagy gondja. Remélem nem ő postázza ki, mert akkor cseszhetem...

Megköszönte, én is megköszöntem, és azt mondta hogy majd jövő hét szerdán, csütörtökön vagy pénteken kézhez kapom. Egyszóval manyána egyszer meglesz. Éljen!

A parkolóba menet összefutottam Juan Carlos-szal. Ő intézte nekem annó az itt tartózkodásimat, majd az állampolgárságit. Úgy ismerik őt, mint a rossz pénzt. Mondta, hogy ha segíthet valamiben, akkor szóljak. Mondtam neki, hogy az útlevél volt a hab a tortán. Ezzel véget ért az én kálváriám.