2010/05/31

Ilse szülinap



Reggel 10-re mentem az Ilséért, sikerült becsempésznem a tortát a szülei házába anélkül, hogy ő tudomást szerzett volna róla. Flaviót felvettük, és már mentünk is mini golfozni, ahol az Ilse barátai már vártak ránk. Mi, lányok kezdetben igen gyatra teljesítményt nyújtottunk, de a végére belejöttünk, és kis híján fej-fej mellett visszaszorítottuk Flaviót. Jorge magasan nyerte a mérkőzést. Én bekentem magam napvédő krémmel, így nem égtem le, de mindenki más igen...

Mc Donald's-ban ettünk, mert az volt a legközelebb, és már farkas éhesek voltunk.



Innen szétváltunk, és Jorge úgy csinált, mintha készülne valahova a haverjaival, én pedig elmentem az Ilse hugának a hastánc bemutatójára. Egy szó mint száz, annyira szép volt, hogy majdnem megkönnyeztem. Mit meg nem adnék, ha én is így tudnék táncolni! Na jó, azzal is beérném, ha csak tized ennyire tudnék!!!!

Mikor hazaértünk, már mindenki elbújt a házban, és a kocsikat is sikerült ügyesen úgy parkolni, hogy ne legyen feltűnő. amikor beléptünk, akkor 30-an mondták egyszerre, hogy "MEGLEPETÉS". Ilse tényleg meglepődött. Csak az volt neki gyanús, hogy túl sokat sms-eztem, mert Jorge úgy izgult, hogy mikor érünk oda.

A Fekete-erdő torta nagy sikert aratott. A Jorge által vásárolt torta került felszeletelésre, az enyémet pedig féltve őrizte az Ilse a hűtőben, csak a kivételezettek kaphattak belőle.


Következő bejegyzésben jönnek a hastáncos videók!!!!

2 comments:

  1. mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?mikorjönakövetkező?

    ReplyDelete
  2. Nalad szerda reggelre mar ki lesz rakva :)

    ReplyDelete