2010/05/04

Csipet-csapat akcióban



A geocaching az mindenképpen kikapcsolódást jelent. Ezt a hétvégét még jobban sikerült megszervezni, mert legalább nem kellett karavánt formálnunk. Reynaldó és Maryanntica változatlanul hiányzott a létszámból. Előbbinek más elfoglaltsága akadt, míg az utóbbi még mindig betegeskedett.

Flavioval együtt mentünk, a szomszédos megyébe, Alejuelába. A parkban lévő gyönyörű piros templomnál beszéltük meg a találkozót. Kiderült, hogy a templom további érdekessége - amellett, hogy ezt ajándéknak szánta az egyik európai ország Görögországnak, csak éppen kontinenst tévesztett a posta, - hogy az egész fémlapokból lett összekovácsolva! Bár szerintem csak annyi történt, hogy a kalózok eltérítették az ajándékkal megterített hajót, majd haza vitték a zsákmányukat, és közölték a többiekkel, hogy mától kezdve alapítanak egy Görögország nevű városkát, gondolom senki nem kérdezősködött, örültek, hogy nem kell összedobni a pénzt egy új templomra!

MINDENKI késett, de én voltam az egyetlen, aki mindezt egy órával előtt jelezte is. Mi bő félórával később érkeztünk, Fejvadász is pont akkor ért oda (bár neki könnyebb volt a dolga, mert ő pár sarokra lakik onnan), míg Alvaro és az egyik haverja több, mint egy óra múlva értek csak oda. Addig Flavio megkereste a Szent Bernadett szobor melletti ládát. Nem mondom, beletelt vagy tíz perc, míg meglett.


Mikor már mindannyian megvoltunk, nekiálltunk Fejvadász multi ládájának. 3 évszámot kellett leolvasni különböző emléktáblákról, a matematikai feladvány megoldásával jutottunk egyik pontból a másikba. Nekem nagyon bejön Grecia, a kellemes, Heredia-szerű városka görög kultúrának tiszteleg. Még egy Arisztotelész mellszobrot is láttunk, kár, hogy nem volt kézzelfogható nagylábujja, mint Görögországban. Persze csak napvédővel felejtettem bekenni magam, így egy kicsit le is égtem a nap végére (kivéve az arcomat, mert a nappali krémben, amit használok van fényvédő). A végső pont egy focipályához vezetett minket, ahol egy félreeső helyen egy kidőlt farönk alatt volt a rejtés helye. Nagyon ötletesen lett kidolgozva ez a multiláda, jól éreztük magunkat a kincskeresés közben.

Törpillát egy parkolóban hagytuk, és Alvaro kocsijával mentünk át San Ramonba, ahol az ő ládáit kerestük. Az első nagyon tetszett, mert egy gyönyörű, félre eső, hangulatos templomkertben egy kaktusz tövében volt elrejtve egy kő alatt. Ez a hely is "parrot town", mint amit már Asseri-ben is láttam a Cero Pico Alto kirándulásom során: a papagájok rikácsolásától hangos az egész környék. Erről majd egy videót is feltöltök majd külön bejegyzésben.



No comments:

Post a Comment