Az ördög torkában

Régi álmunk vált valóra, sikerült egy víz alatti láda elhelyezése! Az ötletet az egyetlen geocaching-es filmből merítettük, ami Splinterheads néven fut. A film maga nem egy nagy szám, sőt kimondottan unalmas, de kb. 10 percet szentelnek a geocaching bemutatására. Az egyik jelenetben a kesser csaj fejest ugrik a vízesésbe, és egy ládával a kezében úszik a partra. Na ez már döfi, csak hát éppen a kivitelezése nehézkes. A való életben az ekkora vízesésnek akkora ereje van, hogy te nem tudod megközelíteni, nem hogy egy ládát odaláncolni...

Nem is kellett olyan sokat várnunk, és a lehetőség megadatott. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy Costa Rica legjobb ládája "Devil's throat" nevet viseli. Erre az elhagyatott vízesésre merő véletlenségből akadtunk rá. Két tengerparti ládát kerestünk, az egyiknél akár első megtalálók is lehettünk volna, hogy ha a láda nem lett volna elveszve, de ezt tényt csak később erősítették meg. Bár volt nálunk láda, de azért nem pótoltuk, mert azt hittük, hogy csak mi bénáztuk el, ugyanis ennek az amerikai nyugdíjasnak rejtései elég betegesek, hogy finoman fejezzem ki magam. Egyik jó pl. erre: amit a Patriciával találtunk "szabad szemmel az ösvényről is látható" zöld cső... Az egyik helyén csak levélvágó hangyabolyt találtunk, a másiknál, meg egy zöld műanyag növényt kellett volna kiszúrnunk a susnyákosban. Mi sem egyszerűbb ennél a dzsungelben, nem igaz?

Az utóbbi helyszínnél megint átgázoltunk a folyón a terepjáróval, amikor egy magán területen lógó feliratra lettünk figyelmesek. "500 colones a vízesés megtekintése, kérd el a kulcsot". Hát ez remek! Mégis kitől? A jó istentől? Ez az infó kb. annyit segített, mint a Micimackóban a "Tilos az Á". Senkit nem láttunk a közelben, a kerítés pedig lakattal volt bezárva. Újabb fél órát kutattunk a műnövény után, de sehol semmi. Feladtuk, beszálltunk a kocsiba, egyszer csak arra jött egy nő biciklin. Kérdeztük, hogy mit tud a kulcsról. Intett, hogy kövessük, egy közeli házhoz vezetett minket a hegyoldalon fel, ahol megkaptuk az engedélyt a belépésre. Kezdetben kételkedtem, hogy a meredek hepehupás úton hogy megy majd fel a terepjáró, de úgy tűnik, sokkal szívósabb annál, mint amit én kinézek belőle. Megérte, mert egy elvarázsolt tájon lyukadtunk ki egy többszintes pataknál. Nem éppen egy 100 méteres La Fortunát kell elképzelni, de azért ha azt vesszük, hogy ez valakinek a telke, akkor bárkit joggal foghat el a sárga irigység.

Nem haboztunk, rögtön felmásztunk a tetejére, és a cseppkő barlangra emlékeztető formák láttán ugyanaz jutott eszünkbe: IDE LÁDÁT HELYEZÜNK EL! Visszamentünk a kocsihoz, megnéztük a kínálatot, a rózsaszín Vanish dobozra esett a választás, aminek az átlaghoz képest terjedelmes mérete van, és egy nejlon zacskóval vízhatlanná válik a belseje. Bízunk benne, hogy az ötletesség és a helyszín kompenzálja a szerény tartalmát (logbook, magyar/brazil/amerikai pénzérme, hűtőmágnes). Három követ raktunk bele, hogy legyen súlya. Persze a fényképező gép lent maradt. Seggel másztunk le, újra föl. Hol a GPS? Újra le-föl. Jól el voltunk...

A vízesés tetején volt egy 3 fogú száj (innen az elnevezés). A jobb szélső fog mögé raktuk a ládát, rá 3 nagy követ. Ha minden jól megy, akkor ha meg is árad a folyó, akkor sem lesz bántódása a ládának. Amúgy pedig nagyon biztonságos, hisz a madár sem jár arra.

Persze azoknak is ajánlom, akiket nem feltétlenül vonz a ládázás öröme. Egy fél napot remekül el lehet itt tölteni lubickolással, piknikezéssel, pihenéssel, egy kis csend és nyugalom kíséretében.