2010/05/14

Falu szélén

Costa Rica-n szinte semmi sincs kiírva vagy kitáblázva. Az utazó sokszor azt sem tudja, hogy hol van, nemhogy azt, hogy ez most egy város vagy falu. Kilométereket tehetünk meg anélkül, hogy használható információt kapnánk bármiről is.

Nos, azonban egy általános szabály minden esetben igaz. Ahol a felsorolt öt dologból legalább négy megtalálható, az legalább egy falu!

A fő utca - egyben az egyetlen út - ezen építményekből tevődik össze, képekkel illusztrálva (a szín az természetesen változhat):

Templom (gyk a tetején lévő keresztről lehet megismerni)



Focipálya
Méret minden esetben megegyezik, akkora mint egy rendes pálya lelátó-ülőhely nélkül. Az nem érdekes ha egy árva lélek sem használja, vagy éppen 2 csapat játszik rajta: a talaj mindkét esetben kifogástalan állapotban van.


Iskola
Többnyire kék színű és egyik falát hatalmas ábra díszíti.


Pulperia,
azaz sarki közért. Valószínűleg az egyetlen bolt a faluban, de mindent lehet kapni, kivéve azt az egy alapvető dolgot, amire neked akkor azonnal lenne szükséged.


Rendőrőrs
Többnyire fehér-kék színben pompázik, senki sincs ott, de biztosítanak róla, hogy "nem sokára" visszaérnek a kávészünetükről az illetékesek, ha van türelmed kivárni a manyánát...

Útbaigazítást nem érdemes kérni, mert három megkérdezett esetben három különböző választ kapnánk, ami annyiban megegyezik, hogy minden "directo" azaz egyenes - itt és ott egy-két balra/jobbra kanyarral fűszerezve toronyirányt a pálmafa és a már nem létező bolt/kávéültetvény/pálmafától északra helyezkedik el.

Mindenesetre a fent felsorolt alapvető elemek felismerése annyit enged sejtetni, hogy a térképről még nem mentél le, bár az könnyen előfordulhat, hogy akár a határt is átlépted már valamikor...

3 comments:

  1. két méteren belül elvesznék...

    ReplyDelete
  2. Tavaly kellett volna olvasnom a blogodat.:) Igy visszagondolva vicces, de elesben, 3 egymashoz csak hasonlito terkeppel ugyanarrol a varosrol... Ugy mas volt!

    ReplyDelete
  3. Meg nem keso visszajonni es ujra elvezni ezeket az apro oromoket ;)))))

    ReplyDelete