2010/02/27

Térkép

Detti mondta múlt héten, hogy jó lenne, ha csinálnék térképet az utazásokról, amiket Costa Rica-ban bejártam, és egyből meg is csináltam, de aztán szólt hogy fontosabb blogokat akar feltenni, ezért csak most jelenik meg. De még pont időben, még csak 2 hónapja jöttem haza.

Az utazások nagy részéről már írtunk, kivéve a hazautat, ami ugyanolyan útvonalon volt, mint az odaút csak sokkal korábban kimentünk a reptérre, mert Detti biztos akart lenni benne, hogy eljövök. Még a reptérre is bekísért, pedig megegyeztünk, hogy csak lassítani fog. Nem értettem az aggodalmát, általában azért mennek az emberek reptérre, hogy elutazzanak, csak úgy nem szoktak odamenni.

4 hosszabb út volt: Arenal, Monteverde, Dominical - Quepos - Jaco, Tortuga.
Garmin navigációs program sokat segített. Ugyanazt használtam, mint Detti, csak az enyém nem beszélt. Ez nem zavart, mert én amúgy sem társalogtam volna vele, mint ahogy ő szokott.
Mondjuk ez szokás kérdése vannak idősebb emberek, akik TV-vel is beszélgetni szoktak.
Tengerparti kirándulásnál majdnem 900 kilométert vezettem 6 nap alatt. Azóta már Detti is ment 2 nap alatt majdnem 500-t, de azért ennyivel nem vezet gyorsabban nálam, akkor én két napot tengerparton töltöttem.

A lejátszás ugyanolyan lassan megy ott is ahol Detti vezetett, ezért nem akarta engedni először, hogy felkerüljön blogra. Térképet itt tekinthetitek meg:


1 comment: