Jóhiszeműség

Több okból kifolyólag de megváltoztattam a rutinomat. Most már hétfőnként járok edzeni kedd helyett. A fő ok az, hogy a keddi fél órás hasizom órát átrakták hétfőre, és a Collin Farrel utánzatú tanárom is pont közvetlenül utána tart bicikli edzést.

Gyorsan bemelegítettem, egy kicsit erősítettem, de tényleg csak kicsit, mert mostanában alig súlyzózom (alig=havonta max 2x-3x). Rájöttem, hogy nekem sokkal jobban fekszik a ritmikus, csoportos erősítés zenére, mert bár több kalóriát égetek el, de utána sokkal jobban elfáradok, és az étvágyam is megnő. Nem csak láthatóan erősödöm: sikerült feltornásznom magam 52 kg-ra, de elértem, hogy nem jobbra-balra toszigálom az ételt a tányéromon, hanem rendesen, jóízűen eszek egész nap! Még a vasszöget is megenném tipikus esete!

Szóval a fél órás egyéni téblábolás után -a sígéptől a súlyzókig- végre jöhetett a hasizom óra. Mondom, most már SIMÁN fogom bírni, mert ez volt kb a negyedik alkalom, most már megedződtem - gondoltam én naivan. Ez az elmélet egészen odáig működött, amíg azt nem mondta az edző, hogy fekvő támasz felállásban könyököljünk 30 másodpercig anélkül, hogy a seggünket túlságosan felemelnénk, vagy a medencénket túlságosan leeresztenénk, magyarul a hasizmoddal tarts magad miközben a támpont a könyököd és a lábfejed. Már többször találkoztam ezzel a gyakorlattal, soha nem volt a kedvencem, de maradjunk annyiban, hogy hasizomsorozatok közben nem éppen egy pihentető gyakorlat...

Épp hogy kibírtam a fél percet, amikor egy újabb sorozat után közölte, hogy ugyanez csak 1 percig... A harmadik ilyen alkalomnál engem konkrétan két dolog foglalkoztatott:

1. Anyukája hogyléte.

2. Még hány ilyen 1 perces gyakorlat fér bele a 30 percbe????

Kicsit szíven ütött, mert fekészületlenül ért, de erre mondják, hogy vannak még ötletei, nem egy elveszett ember...

Ezek után szabad akaratomat gyakorolva úgy döntöttem, hogy levezetésként SIMÁN fogom bírni a 35 perces bicózást, elvégre szerdánként az 1 órát is végig tudom csinálni. Na itt jön, a "királylány, te még hiszel a mesékben?" avagy hogyan szivassuk saját magunkat című történet.

Az első tíz perc után patakokban csurgott rólam a víz, mert szem elől tévesztettem azt az aprócska tényezőt, hogy nyílván más edzéstervet készítenek 1 órára, mint 35 percre... Nyílvánvalóan!!!!!

15 perc után azon elmélkedtem, hogy melyik gyakorlat kevésbé fárasztó: ha a nyeregben ülünk és tempósan tekerünk, vagy ha állva tekerünk ezerrel és közben karmunkával is dolgozunk: jobbra-balra nyomjuk le a kormányt. Mindkét esetben megvoltam győződve arról, hogy a másik feladat sokkal de sokkal könnyebb, csak legyen már vége mert én most már meghalok!

Feltünően jó kedve volt az edzőnek, mindenkit a nevén szólított, és úgy bíztatott minket. Amikor már arra nem volt erőm, hogy palackos vizet a számhoz emeljem, és pótoljam az elvesztett folyadékot a szervezetemből, akkor azért epésen megjegyeztem magamban, hogy:

- Örülök Grevin, hogy neked ennyire jó kedved van, hogy még teli tüdőből énekelni is tudsz, de nekem minden energiámat az köti le, hogy ne szédüljek le a bicikliről...

Egy dolog tartott igazán életben, hogy majd sajtos bundáskenyérből fogok belakmározni, ha egyszer haza jutok élve... Új, tanult recept ez, de nekem nagyon bejön! Jó, hízlaló tudom, de én megdolgoztam érte! Ajánlom nektek is!

(Recept: két szeletelt bundáskenyér közé rakjatok egy szelet lapka sajtot, és úgy süssétek ki, mennyei íze lesz tőle)