A gps önálló életet kezdett el élni, és mindenképp azt akarta, hogy mi Alejuela felé mennjünk. Hiába magyaráztam neki, hogy:
- Te figyelj, azért megyünk ide, hogy ne kelljen bemenni a városba, és ne keveredjünk dugóba, úgyhogy sziveskedjél összeszedni magadat, és Heredián keresztül odavinni minket...
Nem, sokáig füle botját sem mozdította, kiállt a saját igaza mellett, pedig rendszerint vagy egzet értünk, vagy nem kérdőjelezem meg az utat, amit ajánl. Egy idő után beletörődött végül, és olyan útvonalat tervezett, amit már elfogadhatónak találtunk mi is.
A Carrizal1 mellett lévő ládánk valóban eltűnt, így azt útközben pótoltuk. Most még mélyebbre kell nyúlni, mert a kő elülső része alá dugtuk el. Remélem ott kitart.
A gps úgy gondolta, hogy akkor is az ő akarata fog érvényesülni, talált egy rövidebb utat, így amikor érezte, hogy figyelmem lankad, akkor szólt, hogy térjek le balra. Nem emlékeztem, hogy mi a múltkor bárhol is letértünk volna, de ez nálam nem jelent semmit. A munkahelyem mellett épülő felüljárót is akkor vettem észre, amikor már majdnem kész volt, pedig 8 hónapot dolgoztak rajta éjjt nappalá téve. Itt is voltak darus kocsik, markoló autók stb csakúgy, mint azon az úton, ahol amúgy mentünk volna, ha nem térünk le.
Gib megjegyezte, hogy rossz előérzete van. Megnyugtattam, hogy aggodalomra semmi ok, mi már jártunk erre a Ferivel, akkor is ugyanezen az úton mentünk, Törpilla simán bírta a megpróbáltatást. Igen ám, de a gps becsapott, a múltkor nem erre vitt minket - igaz akkor nem mentünk el a Poas-ig, csak a Waterfalls Gardenig. Gibnek lett igaza, ez valóban rossz választás volt. Okulva a Cartago-i esetből, amint az út igen meredek lett, és a felkavart portól már semmit nem lehetett látni, akkor úgy döntöttem, hogy azért a saját kocsim álvázát nem veretem szét. Sikerült megfordulnunk, még hallottuk a gps sátáni kacaját, de utána már szépen navigát minket arra, amerre valóban menni szerettünk volna. Mesebeli tájak mellett halatunk el, néha néha kipattantunk a kocsiból, remélve, hogy találunk jó rejtési helyet, de nem jártunk sikerrel.
A Waterfalls Garden utáni elágazás már teljesen jó minőségű volt, frissen aszfaltozott, és szinte egy lélek se járt arra. Ehhez képest a vulkán közvetlen bejáratnál métereken át állt a sor, mint kiderült a Harley Davidsonosok tartották fel a sort.
Egy kép Anyának:
A vulkánnál szinte tömegnyomor volt. Legalább 50 látogató volt ott egyszerre. Megnéztük a kis múzeumot a vulkánok kialakulásáról. Legjobban a vulkánok elterjedését szemléltető világtérkép mosolyogtatott meg minket. Először is nehéz volt megmondani, hogy mi akart Európa lenni, hol van Amerika. De hosszas nézelődés után sikerült megállapítani. Közép-Amerikában mind a 7 Costa Rica-i vulkán fel volt tüntetve, de érdekes módon az olasz vulkánokról (pl Etna) megfeledkeztek...
Poas abban is különbözik az Irazutól, hogy itt nem csak a menetrendszerinti felhők dolgoznak azon állandóan, hogy ne láss semmit, de maga a vulkán is besegít, és termeli a gőzt szakadatlanul. Azért a nagy kráter 60%-át sikerült látnunk.
További előnye az Irazuval szemben, hogy itt is vannak kirándulókbak szánt ösvények, és egy másik kráter, amit tó fed (akárcsak a Barvánál).
Sőt itt rejtésre alkalmas helyet is találtunk -ismét "saját" ötlenként 2 méter magasan egy fán. Az útról le kell térni egy kilátóhoz, amiben az a buli, hogy nincs rálátásod semmire sem, legalabbis nekünk a felhők takarták. Előnye, hogy jól belátható, és senki nem veszi a fáradtságot, hogy csak úgy odamennjen a semmiért. Ez lett a tizenegyedik rejtésem, ami a geocachingen így szerepel, klikk!
No comments:
Post a Comment