2010/04/13

Teknős állomás I.


Ez az egyik legsikeresebb teknős állomás Costa Ricán, míg sok helyen csökken vagy változatlan az évente visszatérő teknősök száma, addig itt nő, ami 13 éves fáradhatatlan munka eredménye:


3 és 5 napos programra várják az önkéntes jelentkezőket max. 8-12 fős csoportokban, plusz a 2 túravezető. Athenasból indul a busz, de az is megoldható, hogy más útba eső ponton vegyenek fel embereket. Engem például az Inbio Parkban szedtek össze. Kezdtem aggódni, mert a megbeszélt időponthoz képest egy bő 40 percet késtek, mentségükre legyen szólva, hogy a busz-sofőr 30 perces reggelizését nem kalkulálták bele. Egy nagyon jó csoportot fogtam ki (véletlen?) 9 amerikai, egyetemista lánnyal hozott össze a sors, akik szintén most kerültek össze egy iskolai program szervezése révén.

Látszik, hogy nem először csinálják ezt a szervezők, mert egy kisebb kitérő után (megálltunk tízóraizni) is nem sokkal 1 óra előtt értünk le Tortugerohoz. Onnan motorcsónakkal mentünk volna tovább Mawamba szigetére, ami kb. 4 km hosszú és 1,5 km széles, egyik része az óceánnal határos, míg a másik felét édes víz veszi körül. Amikor egy óra elteltével sem érkezett meg a csónak, akkor még nem aggódtunk. Mindenféle játékokkal szórakoztattuk egymást, jókat beszélgettünk, és a gyorstalpaló teknős tanfolyamot is elvégeztük, ami a délutánra lett volna ütemezve. Két családot láttunk átkelni a folyón, gondolhatjátok, hogy mennyire elszántak voltak, ha a krokodilveszéllyel sem törődtek. Két tippünk volt, vagy nicaraguaiak lehettek, és egy jobb élet reményében itt akarnak letelepedni, ahol jóformán a madár se jár, vagy pedig a gyors meggazdagodás reményében tojásra vadásznak (egy éjszaka akár 600 dolcsit is megkereshetnek, mert 1 dolcsit érnek a tojások minimum).

Három órával később már két vízi taxi utasította vissza, hogy elvisz minket a szigetre, mikor pont arra járt egy csoport, aki elvitte a mi túravezetőnket a szigetre. Kiderült, hogy megfeledkeztek rólunk, mert nem tudták biztosan, hogy jönni fogunk. Ilyen még sosem fordult elő azelőtt (elvileg ebédre már ott kellett volna lennünk). Hozzáteszem, hogy a szigeten nincs villany, se telefon...

Épp hogy sötétedés előtt oda értünk, és megcsodálhattuk a lenyugvó napot a tengerparton. 4 ágyas szobákban voltunk elhelyezve, 2 szobára jut egy fürdőszoba. Farkaséhesen álltunk neki a 7 órai vacsorának egy kisebb eligazító beszéd után. A főgóré (Stanley) nekem nem jött be, de ez nem jelenti azt, hogy amit csinál az nem jó. Két dolog nem tetszett a beszédéből: 1. Nyílt utálata az angolok iránt. Kerek perec kijelentette, hogy a legtöbb látogató amerikai, de volt már példa angolokra is, de az nem jellemző, mert ki nem állhatja őket. Nem titkolt fajgyűlölete engem zavart. 2. Közölte, hogy reméli, hogy minél kényelmetlenebbül érezzük majd magunkat, hogy egy szemhunyást sem alszunk és minél több szúnyog csipkedjen minket össze, mert a kellemetlen emlékek marandóak, és azt szeretné, ha mi jól az emlékezetünkbe vésnénk ezt a pár napot. Mert amúgy egy 160 cm hosszú 130 cm széles leatherbacks (vagy spanyolul baula) látványa olyan mindennapi... Na mindegy, ebbe ne menjünk bele.

Annak ellenére, hogy ez a faj védettséget élvez (pl. a tojáslopást büntetik, de igazából senki sem gyakorolja ennek a betartását) semmiféle törvény nem segíti elő a védelmüket. Ez odáig fajult, hogy az állam bezáratta a teknősgondozót, és megfigyelés alatt tartja, ki akarják deríteni, hogy mi ennek a szervezetnek az elsődleges célja, mert az hogy a teknősök száma nő, az nekik nem elég jó indok. Pénteken ott volt a megfigyelő, így mi nem segíthettünk aktívan, csak külső szemlélőként vehettünk részt. Az első turnust 8-11-ig egy ott lévő iskolás csoport kapta, míg mi 11-3-ig őrködtünk a parton 6-6 fős csoportban, plusz 2 vezető a kirendelt megfigyelő miatt.
Az első csoport rögtön talált egy teknőst, de tojáslerakás közben cseréltünk, nehogy a mi kis csoportunk kimaradjon a jóból. A teknős farki nyúlványszerűje alatt van egy cső szerű, azon keresztül pottyan ki a tojás. A fent említett okok miatt így nem a teknősgondozóban kerültek a tojások (ahol 2x2 méteres négyzetekre van felosztva egy napos terület, így sokkal könnyebb szemmel tartani őket, hogy mikor kelnek ki), hanem a parton egy biztonságosabb helyen, messzebb a víztől, amit megpróbáltak belőni szokásos módon: x méter a pálmafától délkeletre, y méter a bokortól délnyugatra. Kíváncsi vagyok, hogy tudják szemmel tartani majd, amikor kikelnek. Gondolom ez sokat fog nehezíteni a helyzeten.

Amikor elásták a tojást, akkor a többiek egy kupacban ültek, míg én odamentem megnézni, hogy hogyan is zajlik ez az egész, és teljesen véletlenül pont a felügyelővel elegyedtem beszélgetésbe. Rögtön mindenki megkedvelt, mert úgy vélték, hogy sikerült jó benyomást keltenem a "bíróban". Amúgy szimpatikus fazon volt, ő is ezzel foglalkozik főállásban, csak valahol máshol, amúgy pedig túravezető Corcovadon. Nyilván, ha valóban a szívén viseli a teknősök helyzetét, akkor nem fogja bezáratni ezt az állmást csak azért mert ők külső segítséget is elfogadnak.
Még két másik teknősbe botlottunk aznap éjjel, mindketten először tértek vissza a szigetre (ezt onnan tudni, hogy még nem voltak fémbilétával ellátva a lábuk tövében, ezzel azonosítják be őket), és az egyiket Dettinek kereszteltük!

Folyt köv.

Nem szoktam más tollával ékeskedni, de akit érdekel egy videó, ami valóban Costa Ricán készült a kisteknősök kikeléséről, az itt nézheti meg:


Egy utazóblogon akadtam rá teljesen véletlenül, amikor azt próbáltam megfejteni, hogy mi a neve ennek a teknősfajtának magyarul... Nem lettem okosabb, ezért, aki tudja az legyen szíves kommentként megírni.

4 comments:

  1. kár, hogy ilyen túravezetőt fogtál ki, de remélem, azért összességében pozitív a mérleg, és nem bántad meg
    - a teknősök nagyon cukik!:)

    ReplyDelete
  2. A Stanley "csak" az ertelmi szerzoje ennek az egesznek, de a hegyi beszede utan nem voltunk vele tobbet kapcsolatban. A ket turavezeto (Julie es Paul) egy nyugdijas amerikai hazaspar, ok nagyon aranyosak voltak! :)

    ReplyDelete
  3. a teknősfajta magyar neve : olajzöld fattyúteknős
    http://teknospark.hu/articles.php?article_id=80

    ReplyDelete
  4. Köszi,már éppen bőrpáncélosnak akartam elkeresztelni a leatherbacks után szabadon :)

    ReplyDelete