A bejgli készítése nem a konyhában kezdődik.
Már az alapanyagok beszerzése sem volt egyszerű feladat, mert diót, mákot nem árulnak minden utca sarkon. Mivel egy két ajándékkal el voltam maradva, és a postát is útba kellett ejtenem, ezért maradt a bevásárló központ Herediában. Szabad parkolóhely már csak a mély garázs harmadik pincéjében volt. Ügyesen megjegyeztem, hogy J3033 az én helyem.
Az első és legfontosabb –egyben legnehezebben beszerezhető anyag a dió volt, ezért azt kerestem először. Fél kilóra volt szükségem. Rögtön találtam két zacskó 10 dekásat… Többet nem. Volt ott mandula, mogyoró, mindenféle más csak éppen dió nem. Gyorsan megnézettem az egyik csávóval a raktárban is, mire sajnálkozva mondta, hogy az ugyan nincs, de talált szerecsendiót. ??!!!’!+%+/!= Mindenesetre megköszöntem és boldog karácsonyt kívántam neki, mire ő annyira felbátorodott, hogy elmesélte az élettörténetét, egészen Kolumbuszig vezette vissza a családfáját...
Kakaó sem volt, csak 227 g aranyárban, úgyhogy ekkor már biztosan eldőlt, hogy át kell mennem egy másik élelmiszerboltba. Azért a nagyját megvettem, hogy a többi cuccért már csak be kelljen ugrani…
Imádom az olyan recepteket, amin az van, hogy “egy nagyobb marék mazsola”… Biztos, ami biztos, vettem 3 zacskóval, persze elég lett volna egy is. Mindegy, elfogy. Mák viszont meglepő módon volt, szintén aranyárban persze. 7 dkg 2 dollárért… Nekem 6-ra volt szükségem a 40 dekához…
Persze közben még terézanyáskodtam is; minden egyes alkalommal előre engedtem egy embert a sorban, mert kevesebb cucc volt náluk, mint az én kosaramban.
Aztán visszamentem a parkolóba, sikerült megjegyeznem hogy melyik boltnál kell lemenni, de mégis valahogy rosszul fordultam, mert az I3129-nél kötöttem ki. Gondoltam lehet rosszul jegyeztem meg a bűvös számot, de Törpillát nem láttam sehol. Aztán végül nagy nehezen megtaláltam a J3033-ast. Nekem találták ki a riasztós központi zárat. Irány a másik bolt.
Volt dió, persze 113 g-os csomagolásban, így pont a fél kiló sehogy sem jött ki… Kakaót is találtam, nagyon olcsón, de persze ezt meg 85 g-os csomagolásban. Nem is értem, hogy honnan szedik ezeket az arányokat. Persze így abból is többet kellett vennem, mint 20 deka.
Egyébként a Zoli nagy ötlete volt a bejgli sütés, magamtól biztos nem vállalkoztam volna rá. Miután felhozta, 3 napig másra sem gondoltam, mint a bejglire. Mondtam neki kifogásként, hogy nincs darálóm. Mire ő felajánlotta az ő hiper-szuper olasz kávédarálóját. Át is mentem a dióval és a mákkal. Addig-addig állítgattuk, amíg a nekünk megfelelő finomságút el nem találtuk. Előtte kínai fűszerekkel próbálgatta-tisztítgatta, aztán raktunk bele kávét, majd mákot, de aztán mégis a dióssal kezdtük. Itt rájöttünk, hogy a csoda darálót kávészemekre fejlesztették ki, nem pedig nagy darab diókra. Micsoda meglepetés, ki hitte volna?!! Az olaszok erre nem gondoltak… Sebaj, megoldottuk. Késsel felaprítottuk kávészem nagyságúra. Aztán az volt a baj, hogy az olajos dió nem akart kijönni az elektromos darálóból, és ennek következtében később persze a mák sem.
Hát mit ne mondjak, megszenvedtünk vele…
A net szerint mindenkinek van tuti bejgli receptje. Maradjunk abban, hogy három napi kutatómunka után arra a következtetésre jutottam, hogy mind nagyon hasonló. Arra jó volt, hogy mindenféle jó tanácsokat összeszedtem. Pl. futtasd fel a tejet az élesztővel, morzsold szét a vajat a liszttel, hagyd állni egy éjszakára a hűtőben, ne lisztes deszkán nyújtsd ki a tésztát, ne legyen ragadósan lágy, se túl kemény.
Persze a hat rúd bejglihez másfélszer annyi adaggal kellett számolnom, ami este 11-kor egy hosszú nap után már nehezemre esett. Itt megjegyezném zárójelben, hogy bár mindenki szereti a csokis/kakaós bejglit, de senki nem teszi közzé azt, hogy hogyan valósítsuk meg… Azért én ügyeskedtem. A mazsolát is sikerült beáztatnom a méreg drága Bacardi rumba (micsoda előny, ha valakinek van étterem-tulajdonos ismerőse...) így minden készen állt a sütéshez… A tészta egy éjszaka helyett egy napot pihent a hűtőben. Kinek van ideje reggel sütögetni?!
A probléma ott kezdődött, hogy "téglalap alakúra" nyújtom a tésztát. A tökéletes körtől kezdve a négyszögön át a teknős páncélig mindenféle alakzatot sikerült formáznom, csak téglalapot nem... A kakaós lett az első kísérleti nyúl, mert az csak engem villanyozott fel. Az első elég bénára sikeredett, a másodiknak már bejgli formája lett. Hamar világossá vált, hogy a recept nem véletlenül írta, hogy 5 mm vastag legyen a tészta.... Ennek következményeként a kakaósból cipőtalp lett első ránézésre... Elég keménynek tűnik, reméljük az íze jobb...
A második turnus a diós lett, itt bénáztam is, meg ügyeskedtem is felváltva. Már egész jól ment felcsavarom része, de az egyik lapot háromszor gyúrtam át, és ötször raktam be a hűtőbe, mire sikerült kinyújtanom. Itt jegyezném meg, hogy arra egyik recept sem tért ki, hogy a tészta kinyújtásával ne szenvedjünk sokat, mert addigra a kezünk melegétől annyira megolvad a vaj, hogy a tészta kezelhetetlenné válik. De végül is erre egész hamar rájöttem magamtól is... Persze itt meg azt az igen nagyon fontos részletet felejtettem el, hogy a villával megszurkálom a tésztát. Ennek meg is lett az eredménye, nem hogy felrepedt a bejgli, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy két részre osztódott: tészta és töltelék lett belőle...
A mákossal azért szenvedtem a tervezettnél több időt, mert a hatszor átgyúrt tészta utoljára maradt... A villaszurkálás nem maradt el, és ahogy azt terveztem is, ez lett a többihez képest a legszebb.
A történet tanulsága: nem véletlenül eszünk egy évben egyszer bejglit, és ez nem véletlenül a szeretet napjára esik...
