Adiós Costa Rica...

Már milliószor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lesz ennek a bejegyzésnek a tartalma, amikor még azt sem tudtam, hogy mikor vállnak el az útjaink.

Mindegyik variáció teli volt mesebeli elemekkel, hogy jött a királyfi, aztán elköltöztem. Szép volt, jó volt, de új életet kezdtem. Aztán lehet, hogy annyiszor elképzeltem, hogy végül bevonzottam magamnak királyfi nélkül.

Nem titkolom, hogy ez egy olyan döntés volt, amit rettenetesen nehezen hoztam meg. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy több év kellett ahhoz hogy elszánjam magam rá. Az igazat megvallva semmi olyan nem történt, ami miatt kevésbé szeretném Costa Ricát. Történt egy és más de soha nem volt elég nyomatékos ahhoz, hogy hanyatt homlok hazafussak. Viszont ennek az ellenkezője is elmondható. Nem történt semmi olyan, ami miatt azt tudnám mondani, hogy igen, ez az ami miatt itt vagyok. Jó az idő? Persze, amikor nem esik, akkor marha jó. Jó munkám van? Igen, de az máshol is az lehet. Sok a barátom? Igen, de máshol is akad egy jó néhány. Végül azt hiszem ami igazán Európa felé billentette a mérleget az egyértelműen a családom volt. Egyszerűen közelebb akartam lenni a szüleimhez, a testvéreimhez, a soha nem látott unokahúgomhoz, nagyszüleimhez, rokinaimhoz és a barátaimhoz.

Ha úgy vesszük, akkor felnőtt korom 95%-át itt töltöttem, és kb 10 éve nem éltem Magyarországon. Nem lesz könnyű az újrakezdés, de hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül és majd valami jó fog kisülni belőle.

Rájöttem, hogy Magyarország azért nem hiányzott soha olyan elviselhetetlenül, mert tudtam, hogy az ajtó mindig nyitva áll. És bár Costa Rica is tárt karokkal vár, sohasem ismertem el igazán hazámként. Hiszem és remélem, hogy még egyszer, kétszer és sokszor visszajövök majd ide. Talán nyúgdijas éveimet fogom itt tölteni, talán a szabadságomat, talán átutazóban...bármi lehetséges, de bizom benne, hogy még látni fogjuk egymást.

Mi fog a legjobban hiányzni? A napsütés. A mosolygós, gondtalan emberek. A tengerpart. A pálmafa. A kolibri. A mangó. A guanabana. A spanyol. Az állandó dudálás. Az esőcseppek. A szabálytalankodás. A madarak csicsergése. A kabóca. A gekkó. A házigyikom. A barátaim és az itteni családom. Minden. Kivéve a manyána. De még lehet, hogy az is.

Costa Rica én igy szeretlek.

Köszönöm az itt eltöltött évek örömeit és bánatait. Köszönöm, hogy megismerhettelek és megszerethettelek. Soha nem felejtelek, mindig a szivemben fogom őrizni az emlékedet.

Sok sikert mindenki másnak, aki erre felé tart. Továbbra is szivesen segitek bárkinek, kérdezzetek nyugodtan.

Köszönöm, hogy velem tartottatok és olvastátok a blogomat. Az életem Európa szivében folytatódik. Új blogom címe

www.ezerelmeny.blogspot.com

lesz, majd valamikor szeptemberben fogom aktiválni.

Adiós Costa Rica!

Keratinos hajpakolás és miegyebek

Utolsó napok, a visszaszámlálás már nagyon a végét járja.

Röviden és tömören: az utolsó munkanap nagyon hamar eltelt, céges ebéd, jókívánságok, ajándékok, krokodil könnycseppek, minden ami kell. Szinte két lábbal kellet kirúgni, hogy végre elmennjek onnan. Aztán belefért még egy lovarda, egy kis tengerpartos kiruccanás, ahol elköszöntem az óceántól, de megígértem, hogy majd valamikor még találkozunk.

Az utolsó pár napra már nem is emlékszem, annyira gyorsan eltelt. Minden összefolyt. A fodrász persze lemondta a keddi hajpakolást, így minden szerdára sűrűsödött. Egész nap meg sem álltam.

Próbálja meg valaki belesűríteni az élete elmúlt 10 évét 20 kg-ba. Sok sikert hozzá! Nekem nem jött össze. Nagyon nehéz lemondani emlékekről, csecsebecsékről és egyéb fontos dolgokról. Megint arra jutottam, hogy az ember egy csomó felesleges dolgot felhalmoz élete során, továbbá folyamatosan termeli a szemetet. Úgyhogy mostantól csak hasznos dolgokat kérek, amit magamra kenhetek és megehetek. Meg persze sok-sok szép emléket. Ja és ruhát! Úristen, meg fogyok fagyni télen.... Na jó, ebbe most nem kéne belegondolni. Szóval sok sok szép emlék a legfontosabb, mert az maradandó, én amondója vagyok.

Ami a keratint illeti. Hááááááát... Aki szeret a szépségéért szenvedni, és ezért fizetni, az nyugodtan vágjon bele. Úgy néz ki, hogy megmossák a hajad, lekenik keratinos truttyal, ami csipi a szemed. Fél óra elteltével hajszárítóval szétégetik a fejbőröd, mert ugye a hajhagymánál kezdődik a hajgőzölés. Majd ha ezt túlélted, akkor jöhet a hajkiegyensítés vasalóval. 3 óra és már kész is vagy. Elvileg 3-4 hónapig tart a hatása. Hát majd meglátjuk. Erről még nem tudok véleményt alkotni, de majd kérdezzetek nyugodtan 2 hét múlva.

Csináltam képeket is róla. Előtte és utána:

Aztán be kellett mennem a munkahelyemre. Újabb sírás rívás, búcsúzkodás, az új lánynak betanítása, hibái kijavítása stb.

Aztán elmentem az ICE-hez, ami külön szám volt. 1 hónappal ezelőtt megkérdeztem, hogy mi történne akkor, ha én most rögtön szeretném megszüntetni a telefonszámom, visszakapni a letéti díjat stb. Válasz: oh AZONNAL, AZNAP mindent rögtön megcsinálunk, ne tessék aggódni stb mese. Miután 25x rákérdeztem, bevettem a mesét, talán a konkurencia fenyegetően közel van és valóban haptágba vágták magukat. Erre ma már teljesen megváltozott a történet. Természetesen ez a móka 1 hónapig tart és nem úgy van az kérem szépen, majd manyána egyszer lesz valami. Na itt szakadt el a cérna. Az, hogy a fodrász áttett utolsó napra - rendben. 70 dolcsis túlsúly - rendben. Új lánynak segíteni - oké. A lelkifájdalom orvosolható. De hogy én háromszor állok sorba egy és ugyanazon a dolog miatt, majd közlik, hogy a Julcsika rosszul végezte a munkáját, és a képembe hazudott, úgy kell nekem, na hát ez már sok(k) volt az én kis megértő lelkemnek. ELszakadt a cérna. Jött a jól bevállt módszer. Hívd ide a főnököd most azonnal, lesütött tekintet, szempilla remegtetés, könnybe lábadt szemek, megható sztori, minden amitől döglik a légy. Nem azért szereztem állampolgárságit, hogy ne éljek a jogaimmal. Igenis foggal körömmel harcolni fogok teljhatalom ellen. Nem azért az 5 ezer Ft-nak megfelelő összeg miatt remegtem, hanem az igazságtalanság miatt. Jobb lett volna, ha 100 dolláros számlát hagyok magam után és nem vallok be semmit?

Lényeg a lényeg, hogy miután felvilágosítottam a kis mitugrálsz főgórét, hogy nem megyek ügyvédhez meghatalmazásért, utána adott egy papírt pecséttel, aláírva, hogy majd az Ilse felveheti az engem megillető összeget. Nem érdekel, hogy ő a hajára keni vagy mire használja, de az ICE-nek egy árva colont nem hagyok itt, az biztos.

Qucik Pass-el már nem volt ilyen mázlim, nem tudtam lemondani az autópálya matricámat, mert bezárt a bank időközben, így havi 1 dolcsit felszámolnak, amíg kitart az a pár fillér a számlámon -aztán nem tudom mi lesz vele. Hiába kértem, hogy kössük más számlaszámához a 30 dolláros kütyüt, vagy hogy adják vissza az értékét, semmilyen kompromisszimra nem voltak hajlandóak. No comment.

A múlt héten megrendelt trópusi teakeveréket sem adták oda... Nem volt időm kivárni a manyánát, viszont így valaki szülinapja lesz szegényebb. Méreg az ilyen.

Aztán persze millió ember akart elköszönni tőlem az utolsó nap. Ezen is túl vagyok.

Nem volt semmi ez a pár nap...

Musztafa

Akkora mázlim volt, hogy Törpilla eladása után sem kellett kocsi nelkül maradnom. 3 hétre kölcsön kaptam egy Hyundai Sonatat.

A két autó közötti különbség szemmel látható, először is kb ötször akkora, hosszra, szélességre, súlyra, de még a motorja is sokkal de sokkal nagyobb (jó a 800-as motort már csak egy robogó tudja alulmúlni). Akkor az eleje, mint egy Mustang-é, innen kereszteltem el Musztinak, majd Musztafának. Nem úgy van az kérem szépen, hogy nem nevezzük nevén a gyermeket. Még besértődne és ott hagyna a sötét, kietlen országúton... Azt azért még sem engedhetem meg magamnak.

Érdekes módon még nem sikerült nála nagyobb kocsi mellé parkolnom. Pedig több tank méretű terepjáró mellett is álltam már, de Musztafa orra még így is egy kocsihosszal kilógott. Ez persze nagyban hátráltat a számomra megszokott 180 fokos fordulatú szabálytalankodásokban - eltévedés esetén, és parkolni sem annyira egyszerű vele, mint az én megszokott kisautómmal, ami dodzsemezésnek hat mellette. Pl Musztafa eredeti helyére (ahova mosni jártam az elmúlt 3 hétben) beállni lehetetlenségnek gondoltam, amikor az összes házlakó otthon tartózkodik. Mellette és előtte terepjárók gyülekezete. Elsőre meg sem mertem próbálni, másodszorra a bizonyítási vágytól hajtva csak azért is megcsináltam, és sikerült!

Viszont előnyei közé sorolnám, hogy úgy gyorsul 120-ra az autópályán, mint Törpilla 60-ra. Nem igazán kell magát megerőltetnie. Ezzel párhuzamosan persze issza a benzint, mint cica a tejet. És a szerelő sem gyógyította meg maradéktalanul, pl a csöpögő hűtővíz problémát nekem kellett diagnosztizálnom, miután tudományosan megvizsgáltam, hogy nem az olaj folyik.

Egy szó, mint száz, az első sokkos fenntartások után szoros barátságot kötöttünk. Rájöttem, ha egy kocsit tudsz vezetni, akkor bármivel elboldogulsz. Köszönöm a lehetőséget Musztafa megismerésére! Nagyon jól jött ez a segítség!

Trópusi nyavaja

Sikerült megfáznom, csak azt nem értem miért pont most, amikor hideg sem volt, és az eső sem esett.

Mindenesetre megállás nélkül folyik az orrom. A torkom nem fáj szerencsére (bár az többször fájt múlt héten, de csak reggelente és méztől szinte rögtön elmúlt).

Marad a jól bevállt C-vitamin kúra (frissen facsart narancslé, citromos tea mézzel, cas-gyümilé), eukalitptusz szirup és a sunbreeze.

Finomságok

Összegyűjtöttem egy csomó finomságot, amit az elmúlt 1-2 évben összeettem. Persze nagyon sokról nem is készült kép.

A képek mellett feltüntettem a nevüket is, némelyiket magyarázattal is elláttam.

Néhány kép ízelitőnek! Jó étvágyat kívánok a Tico finomságokhoz!

A többi képhez KLIKK IDE!

Újabb csípés

Nem láttam az elkövető gonosz tevőt, mert álmomban ért a támadás, de bő 24 órával később még mindig igen csúnya! Előbb utóbb csak meghozza hatását az ecetes borogatás, kálcium kúra és a SunBreeze.

Incidens

Avagy az indulatok ereje

Nyugodtnak mondható rezidenciában lakom, ami zsák utcában végződik. Nincs őrünk, de minden házban egy családtag él. Már régóta tervezik egy bejárati kapu felszerelését, bár eddig nem nagyon volt mitől tartani. A vélemények megoszlattak a döntést illetően, hiszen az utcában üzemelő focipályásnak például nem érdeke a kerítés kiépítése, mert ez csökkentené a rendelkezésre álló parkolóhelyek számát és nehezítené a focipálya üzemeltetetését.

Egészen tegnapig ezt hallogatták. Ma tudtam meg, hogy tegnap este betörtek a 3 házzal lejebb lévő nagybácsihoz, annak ellenére, hogy a pénteki rutinját áttolta szombatra. A kutyamérgezésen túl felmerült a gyanú, hogy valaki a házakat is figyelheti, hiszen valljuk be, elég kicsi az esély arra, hogy a betörőknek ekkora mázlija legyen, hogy pont akkor jártak arra, amikor amúgy mindig otthon szokott lenni a nagybácsi.

Ma este Ilse áthivott Sopa Negrát enni (fekete bab főtt levéből készült leves, rizzsel, főtt tojással és korianderrel izesítve). Miután befejeztük a vacsorát, a kanapén ülve beszélgettünk. Az est csendjét egy fickó kiabálása szakította félbe:

- Segítség! Követnek! Segítsenek! - ordibálta miközben teljes erejével a zsák utca vége felé futott jó száz méterrel üldözője előtt.

Ilse abban a pillanatban kapcsolt, és ahogy az a nagy könyvben meg van írva elkezdett kiabálni a szomszédos ház felé:

- Apa, fogd a pisztolyt, valakit megtámadtak! Gyere gyorsan!

Mondanom sem kell, hogy erre a férje, az összes testvére, unokatestvére, nagybátyja és az összes otthon ülő hímnemű kést vagy bármilyen fegyvernek látszó tárgyat ragadva rohant ki a házból, miközben a nők a rendőrség számát tárcsázták.

Egy perc alatt 60 ember vette körül az áldozatot, miközben a másik 20 elindult az utca másik vége felé, ahol egy parkoló kocsiban 3 gyanús fickó ült.

Innen két szálon futott tovább a cselekmény.

Az egyik az áldozat körül, aki -mint később kiderült- itt lakik, busszal jött haza, és a rezidencia előtti buszmegállóban két ficak utána eredt, mire ő lélek szakadva elkezdett futni.

A másik szál a Hyundaiban ülő gyanusítottak, akiknek a meséje nem egyezik. Az egyik állítása szerint, egy szórakozóhelyen keveredtek szóváltásba egy leányzó miatt, és azért követték az áldozatot, a másik szerint munkahelyi problémát akartak tisztázni. Egyet elfogott a rendőrség, találtak nála egy övtáskát, benne két lopott telefont. A harmadik a kocsival elmenekült, de a rendszámot feljegyezték a szemtanúk.

Egy járőrkocsit és 4 rendőrt küldtek ki a helyszínre 5 hosszú perc elteltével, hiába a gyorsaság, addigra már megtörtént a baj. Az indulatok elszabadultak, és a nagy hevességben amikor az áldozatot lefogva tartották a lakók, és a szemébe világítottak, az megütötte azt a nagybácsit, akit tegnap raboltak ki. Erre az Ilse apukája a machetéval oda csapott egyet, de a nagy hévvel pont a saját testvérének a kézfejét sebesítette meg... Így nem sokkal később a mentő vitte el a megsebesült nagybácsit és annak önkívületbe esett feleségét.

Én ez idő allatt Ilse házát őriztem, mert az övéké és a szülei háza is tárva nyitva maradt az incidens leforgása alatt. Egyedül bennem merült fel a gyanú, hogy mi van ha ez csak figyelemelterelés, és közben egy másik lakást rabolnak ki... A ticók szeretnek azonnal elégtételt venni, mig engem arra neveltek, hogy ha nem tudok segiteni, akkor ne tátsam a számat a tömegben.

Senkit nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a békés Santa Ana-i rezidencia élete a mai naptól kezdve gyökeresen megváltozott. Most már itt is félelem költözött a szivekbe. Az nem kérdés, hogy mennyire összetartó ez a közeg, és egy emberként kiállnak egymás mellett, de a baj így is megtörténhet...

Vajon a kerítés felszerelése javít a helyzeten egy olyan társadalomban, ahol a bűnözők nem félnek a rend fentartóitól, mert pontosan tudják, hogy másnap már szabad lábon folytathatják a fosztogatást?

Internetkávézó a parton

Fő a bizalom! Azért leleményes ötlet!

Ez pedig egy ősrégi üzemanyagszámláló érdekességképpen...

Látogató

Az egyik közeli residencia gyakori látogatója ez az egyén és társai:

Már többször láttunk kígyóbőrt az utcán, egyik este pedig ezt:

Nem árt az óvatosság!

Ez egy falun élő társa:

De vannak szelidebb előlények is arra:

Végezetül pedig egy matőr National Geography videó Allan jóvoltából:

Szabályos szabálysértés

Jól megszívtam a Greciába vezető úton. Persze az egész ott kezdődött, hogy egész hétvégén vártam, hogy elvigyék a hűtőmet, meg egyéb dolgokat. Erre a szombat ebéd utánból vasárnap reggel 10 lett, ami átment jövőhét szombat reggelbe. Ez még nem lett volna akkora baj, hiszen amúgy is szakadt az eső szakadatlanul. De kikönyörögtem egy másik hűtőt az Ilse anyukájától teljesen feleslegesen. Én naiv, elfelejtettem a manyánát, így most két hűtőm is van.

Szóval a tervezett szombat délutáni, majd vasárnap délelőtti Grecias látogatásomból vasárnap délután lett, ami amúgy 20 perces utat jelent, csak azt felejtettem el, hogy vasárnap déltől egyirányusiítják az autópályának nevezett autóutat San José és Puntarenas között, hogy a partról hamarabb hazaérjenek az emberek... Ezért egy hatalmasat kellett kerülnöm a reptér felé, és több mint 45 perc alatt értem oda.

Visszafelé már sokkal könnyebb volt a helyzet, és életembe először szabályosan szembe mehettem a forgalommal. Mit ne mondjak nagyon fura érzés az ellentétes sávban lenni, mindenkit lelőzni. Igazi világvége hangulat, mindenki csak egy irányba halad... Legrosszabb az volt, amikor betonfallal volt elválasztva a két sáv és én az ellentétes oldalon mentem, rendesem fel ment az andrenalin szintem arra gondolva, hogyha most jönne egy eltévedt kamion, akkor mindenképp én húznám a rövidebbet.

Azt is megfigyeltem, hogy a többség ugyanezzel a problémával közdött, nem sokan használták ki a sávlattöblet adta lehetőségeket.

Érdekes volt szabályosan szabálytalankodni.

Dominó pöckölés

Avagy hogyan lesz a hópehelyből lavina

A dominót két féle képpen lehet játszani. Van a kirakós változata, és van az, amikor a egymás mellett állnak a darabkák, és ujjal elpöckölve eldől mindegyik. Én az utóbbit játszom jelenleg. Felsorakoztattam a dominóimat és elpöcköltem az első darabot.

Na, de mit is jelent ez a valóságban, ha nem virágnyelven fogalmazok? Bármennyire próbálom titkolni, akik igazán ismernek már tudják, hogy amikor hosszabb távon nem írok, akkor az azért van, mert valami nagyon foglalkoztat, aminek a következményeképpen a lelkivilágom egyensúlya felborult. Ezt nem mindig kötöm a kedves olvasók orra alá, de ha olyan horderejű kérdésről van szó, ami a blog pályafutását is befolyásolja, akkor azt azért illik közölni.

Nos, már régóta foglalkoztat a hazajövetelem kérdése, egészen pontosan kb 3 éve. Mindig voltak kifogások és mindig volt valami olyan dolog, ami miatt aztán ezt a gondolatot elhessegettem. Először nem akartam megfutamodni, és mindent meg akartam tapasztalni amit lehetett, hogy jól az emlékezetembe vésődjön minden egyes élmény. Egyszóval úgy éltem, hogy minden napomat az utolsónak tekintettem. Ez nagyon sokáig kielégítette a kalandvágyó kedvemet, és jól éreztem magam a bőrömben. Aztán teltek múltak a hónapok, és az utóbbi időben azt éreztem, hogy beszűkült az életem. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de már mindent láttam, amit szerettem volna látni ebben a térségben. A hobbimnak nem tudtam hódolni, mert már minden ládát felfedeztem, ami Törpillával megközelíthető volt, és már minden érdekes helyre rejtettem ládát.

Elegem lett a magányosan átdolgozott ünnepnapokból, hogy az unokahúgomat csak fényképről ismerem, és hogy az életem nem halad semmilyen irányba. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a főnököm közel két héten át levegőnek nézett, mert a szívére vette, hogy nem tettem meg egy olyan szívességet fillérekért, amiből esetleg a jövőben problémám származhatott volna. Akkor rájöttem, hogy igazából már semmi sem köt ide csak a munkám és a barátaim. Dolgozni bárhol lehet, az igaz barátok meg mindig azok maradnak.

Ennek ellenére nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a felnőtt korom nagy részét, az életem utóbbi 10 évét ebben az országban töltöttem. Nagyon sokat gondolkodtam, töprengtem, érveltem magammal, míg végül nagyon nehezen, de úgy döntöttem, hogy búcsút mondok Costa Ricának. Ez a döntés tegnap lépett hatályba, amikor is megvettem a csak haza szóló repülőjegyemet a Condornál augusztus 18-ra. Ez volt az a bizonyos hópehely, ami miatt az életem meg fog változni. A dominót ezennel elpöcköltem.

Furcsa, magam is meglepődtem, de megkönnyebbültem. Olyan sokáig álltam a kereszteződésben jobbra-balra tekintve, a válaszra várva, hogy már ideje volt valamerre mozdulni. Az biztos, hogy a cselekvés sokkal jobb, mint a tétlenkedés.

Ma felmondtam a munkahelyemen, augusztus 12-ig leszek bent. Mindenki meglepődött, de persze nem érte őket teljesen váratlanul a dolog. A pakliban benne volt ennek a lehetősége, és ezt mindenki tudta.

És hogy hogyan tovább? Majd a nagybetűs sors elrendezi. Valahogy mindig van, úgy sosincs, hogy nincs sehogy sem. Egyenlőre boldog vagyok, hogy otthon leszek a szeretteim és a barátaim körében. Meglátjuk milyen gyorsan kapok munkát és azt mennyire fogom szeretni. Ha nem találom kielégítőnek, még mindig szerencsét próbálhatok máshol, és a légiutaskísérésről sem tettem még le. A lehetőségek végtelen kapuja tárva-nyitva áll még előttem. Kalandra fel!

Munkatársaim

Háború

A fodrász "lemondta" a két héttel ezelőtt lefoglalt időpontot, mondván, hogy nincs festéke (???). Már meg sem lepődtem, így utam munka után a legközelebbi áruházba vezetett, ahonnan egy flakon skorpióölő szerrel tértem haza.

A nap hőse Zoli volt, aki átjött segíteni (ezer köszönet érte!). Kesztyűt húztunk, bakancsot vettünk fel és oda készítettük a machetét is biztos, ami biztos. Neki álltunk szép komótosan a hálószobám átvizsgálásának. Az ággyal kezdtünk. Minden párnahuztatot leszedtünk, minden darab ágyneműt kiforgattunk a helyéről. Sehol semmi.

Maradt a fésülködő asztal, mindent lepakoltunk, a fiókokat kihuzogattuk, és EKKOR a szekrény belső falán megtaláltuk az ellenséget, így nézett ki konkrétan:

Szép példány, kb 10 cm-es lehetett. A fotó után Zoli befújta a rovarirtóval. Pár másodpercig semmi nem történt, már kezdtük azt hinni, hogy ellenáll a szernek. Aztán hirtelen 3-szorosára nőtt és elindult a "plafonon", míg félúton megadta magát, és a földre zuhant.

Hősi halált halt végül, íme:

Biztos, ami biztos, a WC-ben lehúztuk. Én is sajnálom, mert rendes volt tőle, hogy nem bántott. De valakinek mennie kellett... Azóta az egész lakás be lett fújva. Remélhetőleg több keresetlen vendégem nem lesz.

Beájultam Terézaputól

Le fog járni májusban az a fránya jogsim, és ha ez még nem lett volna elég, akkor az elmúlt 5 évben a magyar útlevelem is lejárt, aj száma persze megváltozott és közben kettős állampolgár is lettem, ami azt jelenti, hogy mindenképpen be kell jelentenem a jogosítvány megújításánál, hogy valami megváltozott. Nem hallogathattam tovább a bürokrácia lépcsőinek bejárását.

Mindehez persze az alkalmassági vizsga is szükséges. Rutinból tudom, hogyha odamegyek bejelenteni, hogy megváltoztak az adataim - ami persze nem ugyanott van ahol a jogsit lehet kérni, így eleve triplán állok majd sorba, beleszámolva a banki befizetést is-, akkor majd valami olyat kérnek ami akkor éppen nem lesz nálam. Ezt igyekeztem kivédeni és elkerülni, így az alkalmasságival kezdtem, amihez tartozott egy vércsoportvizsgálat is. Juhúúú legalább megtudom mi az és most majd talán meg is jegyzem.

Elmentem a rendelőbe, konstatáltam, hogy NOCSAK egy árva lélek sem volt ott, nemhogy a váróban, de sehol sem. Háromszor is megnéztem jó helyen vagyok-e, igen, biztosítottak róla a szemközti gyógyszertárból. Vártam egy kicsit, megjelent egy kedves doki, adott "beutalót" a szomszéd kínai hangzású orvosi rendelőhöz, hogy ott vesznek majd vért tőlem, jöjjek vissza és nem kell fizetnem, csak a végén.

A vért vevő doki kedvesnek tűnt, de a félelmem előhozta belőle a szadista állatot. Mondta, hogy látja mennyire félek, ezért addig fertőtlenítsem én a vattával az újjamat. Megnyugtatott, hogy akkora tűt fog belém bökni, amilyet kisbabáknál használnak, egyet értettünk, hogy én már nem vagyok kisbaba, így minden simán menni fog. Váratlanul megkérdezte, hogy melyik újjamra esett a választás, büszkén felmutattam a jobb mutatóújjam, mire úgy belémvágta a tűt, hogy én visszarántottam a kezem és csúnyán néztem rá, amiért nem szólt előre. Aztán belegondoltam, hogyha a gyerekembe így szúrná bele a tűt, akkor mindenbizonnyal az volt az utolsó mozdulata ebben az életben...

Eszembe jutott, hogy ha nem mentem volna vissza a rendelőbe, akkor ez a mutatvány ingyenes lett volna. Már csak egy másik rendelőt kellett volna keresnem, ahol szintén így megelőlegezik a bizalmat és az orvosi papírokkal kezdjük a mókát. Persze jobbik énem diadalmaskodott, és próbáltam jó oldalról nézni a dolgot, hogy kis kaland árán megtudtam hogy A+ vagyok.

A rendelőben nem várt fordulat fogadott! Mindenki aki eddig bújocskát játszott előkerült, és nekem épp, hogy maradt egy ülőhely. Mondanom sem kell, hogy ki kellett várnom míg mindenki más sorra került, mert a kedves doki, aki először fogadott eltűnt. Nagyon nem örültem, főleg, hogy az olvasnivalómat is a kocsiban hagytam, mondván hogy ezt a dolgot két perc alatt elintézem. Ahogy teltek múltak a hosszú és unalmas percek bejött egy iszonyú büdös ember. Orromat megcsapta az áporodott, izzadt, mosdatlan testszag, és komolyan a rosszul lét kerülgetett. Emberünk elkezdett jópofiskodni az egyik várakozó pácienssel, aki láthatóan ismerte, majd a nővérkékkel cseverészett, hogy mennyit kell még várnia a doktorra. Alaposabban szemügyre vettem, a ruhája viszonylag tisztának mondható, egy foltot nem láttam rajta. Igen csak túlsúlyos volt, és még az tűnt fel, hogy az egyik lábfeje a szandálon keresztül is legalább háromszorosa a másiknak.

Mellettem volt a hűtött vizespalack, megkért, hogy töltsek neki egy tölcsérrel. Természetesen teljesítettem a kívánságát és hallottam, amint hangosan kortyol, majd egy elégedett hááááááá után újra és újra tölti a tölcsérét. Megsajnáltam, az járt a fejemben, hogy vajon hány órája vagy napja nem jutott folyadékhoz. Nem akartam tudni. Könnyebb volt nem tudni.

Végre sorra kerültem, azt kell mondjam, hogy ilyen alapos vizsgálatot még sosem végeztek. Annyira meglepődtem, hogy néhány pitiáner feladat fejtörést okozott. Ez a betűzd a filtro-t (filter) visszafelé kifogott rajtam, a T kimaradt. Semmi baj-válaszolta a nővérke olyan hangsúllyal, mint aki egy szellemi fogyatékossal beszél. Majd ilyet szólt carromanzanalapiz, (autóalmaceruza), jegyezd meg ezt a három szót, mert a végén el kell ismételned. Teljesen lebokkoltam, megkérdeztem, hogy mit hadart az előbb. Carmanzaziz (aualmza) volt a válasz. Köpni nyelni nem tudtam. Akkora sokk ért, hogy a reflexvizsgálat közben többször rám szólt, hogy ez nem az a gyakorlat ahol az izmaimat feszesen kell tartanom. Eközben én a bűvös három szón agyaltam, és elcsuklott hangon közöltem, hogy sem akkor, sem most nem emlékszem a szavakra. Semmi baj- felelte ugyanolyan hangsúllyal, mint korábban. Kezdtem magam valóban gyogyósnak érezni... Nagyon igyekeztem, hogy minden keresztkérdésére legjobb tudásom szerint válaszoljak. Végül átengedett a vizsgán, pedig már magam is kezdtem megkérdőjelezni, hogy vajon valóban alkalmas vagyok-e a vezetésre vagy egyáltalán jogosult vagyok-e létezni ebben a társadalomban...

Kezembe adták a papírt, a vérvizsgálat eredményét, majd mondták, hogy mennjek át a gyógyszertárba és ott fizessek. Hmm, már megint ez az előlegezett bizalom. Nem tudtam hova tenni, mert Costa Ricán ilyet még nem nagyon láttam. Becsületesen kifizettem a vizsgálat erdeményét, amikor újra megláttam a túlsúlyos hajléktalant. A kinti padon ült, szempilláit és fogait összeszorítva láttam rajta hogy hatalmas fájdalmai lehetnek. Előtte egy fehérköppenyes doki térdelt és a lábán lévő sebet tisztogatta. Szívbemarkoló érzés volt látni, hogy egy orvos mennyire odadó és önzetlen is tud lenni. Elszégyeltem magam, hogy én ettől még nagyon messze vagyok. Tőlem telhetően én is törekszem a mások segítésére, és arra, hogy nap mint nap jobb legyek, de Terézapu magasan túlszárnyalt. Erre nem lennék képes. Le a kalapot előtte.

Pogácsa

Vasárnap elhatároztam, hogy pogácsát fogok sütni. Mindig csak az édességekkel villogok, de amit én igazán szeretek sóssüteményekkel sohasem bírkoztam meg. Éppen itt volt már az ideje.

A krumplispogácsára esett a választás, több recept átfutása után választottam egyet. Nem volt túl bonyolult a feladat, inkább időigényes. Gyúrd össze, hajtogasd a tésztát, hagyd állni. Gyúrd össze, hajtogasd, hagyd állni. Szaggasd ki, hagyd állni, kend meg tojássárgájával, szórj rá sajtot. Fél életem elment rá, de közben a bablevessel is foglalkoznom kellett, így nem volt annyira időpazarlás a dolog. Végül nem nőttek meg a pogácsák, de elvileg nem is kell nagyra nőniük. Eddig csak egyet ettem belőle, és az finom lett.

Akinek van tuti dagadós, kívűl kemény, belül puha pogácsa receptje azt várom!

Délelőtt pedig elmentem geocachingelni és első megtaláló lettem, egy olyan ládánál, aminek engem választottak felügyelőnek, mivel a rejtő nem helyi kessertárs. Mivel nincs messze a munkahelyemtől ezért nem lesz nehéz a feladat. A park maga tetszett, még én is szemeztem vele régen, de a rejtés elgég béna a szökőkútnál. Próbáltam nem nagy feltűnést kelteni, de valljuk be őszíntén, kinek nem tűnne fel egy fehérbőrű, szőke lány, amint éppen a szökőkútban lejt örömtáncot egy forró vasárnapi délelőttön egy buszpályaudvartól 50 méterre?

Innen látszik is a láda.

A madaras utazóbogarat tovább vittem.

Valamikor tudtam fejből is a himnuszukat...

A hétvége egy részét Puerto Viejoban töltöttem, a másik részét pedig Franciscoval (nála voltam tavaly Nicaraguaban). 1 hónapos véletlenszerű utazást csinált: Costa Rica - Panama - Colombia útvonalon! Irigylem!

Ez a kép a moziban készült. Megnéztük a Rango című rajzfilmet. Cilike módon az én vezetésemmel rossz terembe mentünk be, csodálkoztunk is, hogy későn éreztünk és feltünően sokat kellett várnunk a filmkezdésig... Aztán amikor megérkezett a pár, akiknek a helyén ültünk, akkor jöttünk rá, hogy rossz teremben múlattuk az időt... Egyébként jó kis animációs film volt, de gyerekeknek nem ajánlanám... Sőt!

A fekete fehér képeink mindig nagyon jól sikerülnek!

Menza - plato del dia

Olla de carne

Az épületkomplexusunkban található menzán nap mint nap nagy a választék. Az alap a bab rizzsel, emellé lehet választani az öt féle húsból egyet, a három féle zöldséges köretből egyet, a három féle salátából is egyet, illetve jár hozzá ivólé is, ebből is van három féle egy automatában, illetve egy 100%-os. Ezek az összetevők minden nap változnak, kivéve a rizst és a babot. Az állandó. Én a nem létező kivételek táborát erőstem egymagam, mert nem vagyok oda a fekete babért, ezért nekem megengedik, hogy válasszak helyette még egy köretet. Vannak különleges napok, például hétfőnként van olle de carne –ami egy erős marhahúsleves olyan zöldségekkel, amit el sem tudtok képzelni, például yuka, vagy platáno stb-, levesbetét helyett (azt nem ismerik) rizs jár. Van amikor rizseshúst kínálnak, ekkor pataconest –préselt platáno olajban kisütve, nagyon finom- és salátát adnak hozzá. Minden tizedik után a következő ebéd ingyenes.

Tehát elmondható, hogy a körülményekhez képest elég változatos és megfizethető is.

Hetente kb 2x vagy 3x eszem ott, mert van amikor megerőltetem magam és főzök otthon, van amikor pedig máshol eszek. Ma az a váratlan fordulat ért, hogy amikor kiválasztottam az ételeket, és már fizettem volna érte az előre kiszámolt pénzzel, akkor közölte a pénztáros, hogy már ki van fizetve az ebédem. Sejtelmesen csak annyit mondott, hogy: egy úriember által.
Egy két pillanatig csodálkoztam ezen, aztán megköszöntem, és távoztam.

Egyébként vannal elképzeléseim arról, hogy ki okozta a kellemes meglepetést, de a részemről közömbös az illető. Mindig lelkesen köszön ha meglát és legnagyobb beszélgetésünk eddig az volt, hogy "mit csináltál karácsonykor" mire én azt válaszoltam, hogy lementem a partra, de arra már nem emlékszem, hogy ő mit mondott. Még a nevét sem tudom, és nem hiszem, hogy valaha is bemutatkoztunk volna egymásnak, de ő kolléganőnek hív.

Plato del dia

Hát ezt meg hogy csinálta?!

Vasárnap délután 2kor Grecia közelében:

Naplemente Santa Anaban

Vasárnap délután kimentem naplementét nézni a közeli dombtetőre. Íme az eredmény képekben:

Ezen a képen sikerült egy madarat is lekapnom.

Az alvó város.

Tiszta Afrika.

Akár Las Vegas is lehetne :)

Időjós

Van egy olyan feltevés, miszerint az év első 12 napja a 12 hónap várható időjárását jelzi. Ennek alapján ebben az évben csak szeptemberben és novemberben fog esni az eső huzamosabb ideig, de az év első és utolsó pár hónapja elég szeles és hűvös lesz.

Minden bizonnyal ebben az évben nem kaptunk pontos előrejelzést, de sokszor előfordult már hogy bejött.

Képzeljétek el, ha Magyarországon is ilyen jól meg lehetne állapítani az esedékes időviszonyokat. Mondjuk minden egyes hó első napja megjelölné, hogy milyen lesz a többi nap abban az adott hónapban.

Na

Na, végre! Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy VÉGRE állandósulni fog az internetem. Amióta bekötettük -és ez bizony már 4 hónapja volt - hetente látjuk vendégül az ICE (Instituto Costarricense de Electricidad) stábját, és legalább hetente háromszor hívjuk fel őket. Elhihetitek, hogy nem azért, mert hiányzik nekünk Costa Rica egyetlen telefonos cégének a társasága vagy esetleg ne lenne jobb szórakozásunk...

Igazán szolgálat készek, mindig kijöttek, valamit mindig csináltak, legtöbbször meg is javították - csak ideiglenesen persze - sokszor még ki sem fordult a teherautójuk a főútra már nem volt netünk... Elhangozott már a kifogások teljes tára: a rossz a modem (ezt kb 5ször cserélték ki), rossz a router (a végén már inkább eldugtuk a routert amikor jöttek, akkor sem volt internet), ilyen az ICE (de másnál bezzeg nincs baj), senkinek nem volt nete, ez országos hiba (de nekünk sosincs netünk), esik az eső, fúj a szél, süt a nap stb stb.

Az hogy naponta 5-ször újra indítottuk a routhert és/vagy a modemet az még nem zavart volna annyira. De amikor éppen blog bejegyzést vagy emailt írtam, és órákig nem volt jött vissza az internet, akkor már annak is örültem, ha nem téptem ki egyesével az összes hajszálamat. Persze lehet mást is csinálni, nem kell állandóan netezni, ezzel nincs is baj, de akkor minek fizetek érte?!

Múlt héten ez már odáig jutott, hogy csütörtöktől hétfőig EGYÁLTALÁN nem volt net! Pénteken nem értek rá, de szombaton kijött egy nagyon segítőkész, rendes, fiatal srác. Megnyugtatott, hogy legkésőbb délutánra lesz internet. Kérdezte, hogy miért nincs routerem. Én tagadtam, hogy nekem? Router? Dehogy! ÁÁáááááá, nincs. Minek az? Hát, mert hogy így kényelmetlen ezzel a rövid kábellel. Ekkor bevallottam, hogy van router, de már annyiszor arra fogták a hibát, hogy most már inkább eldugjuk, hogy lássák, hogy vele vagy nélküle ugyanúgy nincs semmi.

Felpattant, kirohant, felállt egy székre, elkezdte a kinti összekköttetést vizsgálni, lenyisszantott egy darabot belőle, mondván, hogy az túl régi és elhasználódott, újra összekötötte, majd aki jól végezte dolgát visszament a nappaliba, és láss csodát SEMMI változás. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e az egész kábelt kicserélni esetleg ha olyan rossz állapotban van??? Neeem, neeem. Azt nem lehet, mert ezt nem az ICE kötötte be, ezért ez nem az ő dolguk.... Hirtelen belegondoltam, hogy ez most engem hülyít vagy saját magát csapja be, mert egy olyan országban, ahol monopólium van, ott mégis még ki más jöhet számba??!!! A szomszéd a banánültetvényről, vagy a zenész barátnőm családja? Jó, mindegy, ezen nem veszünk össze. Nem tehettem mást, mint szomorúan beletörödtem, elvégre már sokszor elutasították az ilyen irányú kéréseinket.

Felhívta a központot, hogy csinálják ezt és azt, mire a központ közölte, hogy jelenleg az nem fog menni, mert TÚL terheltek a vonalak. Nem baj - nyugtatgatott- benéz majd délután, és még a mobil számát is megadta... Telnek-múlnak az órák, visszajött a csávóka, megint beszélt a központal, még mindig nem tud mit tenni, de ha hétfőig nincs net, akkor okvetlenül hívjam fel és majd VALAMIT kitalálnak... Kérdezte, hogy nagyon kéne-e nekem az internet. Mondom hát igen, jó lenne, ha tudnék mondjuk skypeolni, blogot írni, levelet olvasni. Hát persze megérti, akkor vegyek mobil netet. És akkor minek fizetek ezért???? Hát az igaz...-sajnálkozva adott nekem igazat. Kicsikartam belőle egy másik ügyfélszolgálati számot, ahol SZERINTE ha minnél jobban leordítod a telefonos ügyfélkisasszony fejét, annál hamarabb oldják meg a problémát. Remek...

Hétfő reggel még mindig nem volt net, barátnőm telefonált is, és kérte, hogy most már csináljanak valamit, vagy legalább kössék át hozzá ingyen és bérmentve a netet, hátha ott jobb a vonal minősége. A nő azt kérte, hogy adjunk nekik egy utolsó esélyt, újra kiküldi az embereit, és majd manyána telefonál, hogy javult-e a helyzet vagy sem.

Este 7-kor ki is jött két nagyon szimpatikus úriember. Látták hogy nincs net, rögtön azzal kezdték, hogy szeretnék újra bekötni a vonalat. HÁT NEM EZT KÉRTÜK MÁR SZEPTEMBER ÓTA???! Cirka húsz perc alatt átkötötték a házban a vonalat, és azóta van internet. Lekopogom: kop kop kop. Remélem ez lesz az utolsó bejegyzés amit az internetről, és az ICE-ről írtam illetve hogy a blog most már visszatérhet a régi kerékvágásba, a heti minimum 3-4 bejegyzéshez. Juhúúúúúú.