Adiós Costa Rica...

Már milliószor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lesz ennek a bejegyzésnek a tartalma, amikor még azt sem tudtam, hogy mikor vállnak el az útjaink.

Mindegyik variáció teli volt mesebeli elemekkel, hogy jött a királyfi, aztán elköltöztem. Szép volt, jó volt, de új életet kezdtem. Aztán lehet, hogy annyiszor elképzeltem, hogy végül bevonzottam magamnak királyfi nélkül.

Nem titkolom, hogy ez egy olyan döntés volt, amit rettenetesen nehezen hoztam meg. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy több év kellett ahhoz hogy elszánjam magam rá. Az igazat megvallva semmi olyan nem történt, ami miatt kevésbé szeretném Costa Ricát. Történt egy és más de soha nem volt elég nyomatékos ahhoz, hogy hanyatt homlok hazafussak. Viszont ennek az ellenkezője is elmondható. Nem történt semmi olyan, ami miatt azt tudnám mondani, hogy igen, ez az ami miatt itt vagyok. Jó az idő? Persze, amikor nem esik, akkor marha jó. Jó munkám van? Igen, de az máshol is az lehet. Sok a barátom? Igen, de máshol is akad egy jó néhány. Végül azt hiszem ami igazán Európa felé billentette a mérleget az egyértelműen a családom volt. Egyszerűen közelebb akartam lenni a szüleimhez, a testvéreimhez, a soha nem látott unokahúgomhoz, nagyszüleimhez, rokinaimhoz és a barátaimhoz.

Ha úgy vesszük, akkor felnőtt korom 95%-át itt töltöttem, és kb 10 éve nem éltem Magyarországon. Nem lesz könnyű az újrakezdés, de hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül és majd valami jó fog kisülni belőle.

Rájöttem, hogy Magyarország azért nem hiányzott soha olyan elviselhetetlenül, mert tudtam, hogy az ajtó mindig nyitva áll. És bár Costa Rica is tárt karokkal vár, sohasem ismertem el igazán hazámként. Hiszem és remélem, hogy még egyszer, kétszer és sokszor visszajövök majd ide. Talán nyúgdijas éveimet fogom itt tölteni, talán a szabadságomat, talán átutazóban...bármi lehetséges, de bizom benne, hogy még látni fogjuk egymást.

Mi fog a legjobban hiányzni? A napsütés. A mosolygós, gondtalan emberek. A tengerpart. A pálmafa. A kolibri. A mangó. A guanabana. A spanyol. Az állandó dudálás. Az esőcseppek. A szabálytalankodás. A madarak csicsergése. A kabóca. A gekkó. A házigyikom. A barátaim és az itteni családom. Minden. Kivéve a manyána. De még lehet, hogy az is.

Costa Rica én igy szeretlek.

Köszönöm az itt eltöltött évek örömeit és bánatait. Köszönöm, hogy megismerhettelek és megszerethettelek. Soha nem felejtelek, mindig a szivemben fogom őrizni az emlékedet.

Sok sikert mindenki másnak, aki erre felé tart. Továbbra is szivesen segitek bárkinek, kérdezzetek nyugodtan.

Köszönöm, hogy velem tartottatok és olvastátok a blogomat. Az életem Európa szivében folytatódik. Új blogom címe

www.ezerelmeny.blogspot.com

lesz, majd valamikor szeptemberben fogom aktiválni.

Adiós Costa Rica!

Keratinos hajpakolás és miegyebek

Utolsó napok, a visszaszámlálás már nagyon a végét járja.

Röviden és tömören: az utolsó munkanap nagyon hamar eltelt, céges ebéd, jókívánságok, ajándékok, krokodil könnycseppek, minden ami kell. Szinte két lábbal kellet kirúgni, hogy végre elmennjek onnan. Aztán belefért még egy lovarda, egy kis tengerpartos kiruccanás, ahol elköszöntem az óceántól, de megígértem, hogy majd valamikor még találkozunk.

Az utolsó pár napra már nem is emlékszem, annyira gyorsan eltelt. Minden összefolyt. A fodrász persze lemondta a keddi hajpakolást, így minden szerdára sűrűsödött. Egész nap meg sem álltam.

Próbálja meg valaki belesűríteni az élete elmúlt 10 évét 20 kg-ba. Sok sikert hozzá! Nekem nem jött össze. Nagyon nehéz lemondani emlékekről, csecsebecsékről és egyéb fontos dolgokról. Megint arra jutottam, hogy az ember egy csomó felesleges dolgot felhalmoz élete során, továbbá folyamatosan termeli a szemetet. Úgyhogy mostantól csak hasznos dolgokat kérek, amit magamra kenhetek és megehetek. Meg persze sok-sok szép emléket. Ja és ruhát! Úristen, meg fogyok fagyni télen.... Na jó, ebbe most nem kéne belegondolni. Szóval sok sok szép emlék a legfontosabb, mert az maradandó, én amondója vagyok.

Ami a keratint illeti. Hááááááát... Aki szeret a szépségéért szenvedni, és ezért fizetni, az nyugodtan vágjon bele. Úgy néz ki, hogy megmossák a hajad, lekenik keratinos truttyal, ami csipi a szemed. Fél óra elteltével hajszárítóval szétégetik a fejbőröd, mert ugye a hajhagymánál kezdődik a hajgőzölés. Majd ha ezt túlélted, akkor jöhet a hajkiegyensítés vasalóval. 3 óra és már kész is vagy. Elvileg 3-4 hónapig tart a hatása. Hát majd meglátjuk. Erről még nem tudok véleményt alkotni, de majd kérdezzetek nyugodtan 2 hét múlva.

Csináltam képeket is róla. Előtte és utána:

Aztán be kellett mennem a munkahelyemre. Újabb sírás rívás, búcsúzkodás, az új lánynak betanítása, hibái kijavítása stb.

Aztán elmentem az ICE-hez, ami külön szám volt. 1 hónappal ezelőtt megkérdeztem, hogy mi történne akkor, ha én most rögtön szeretném megszüntetni a telefonszámom, visszakapni a letéti díjat stb. Válasz: oh AZONNAL, AZNAP mindent rögtön megcsinálunk, ne tessék aggódni stb mese. Miután 25x rákérdeztem, bevettem a mesét, talán a konkurencia fenyegetően közel van és valóban haptágba vágták magukat. Erre ma már teljesen megváltozott a történet. Természetesen ez a móka 1 hónapig tart és nem úgy van az kérem szépen, majd manyána egyszer lesz valami. Na itt szakadt el a cérna. Az, hogy a fodrász áttett utolsó napra - rendben. 70 dolcsis túlsúly - rendben. Új lánynak segíteni - oké. A lelkifájdalom orvosolható. De hogy én háromszor állok sorba egy és ugyanazon a dolog miatt, majd közlik, hogy a Julcsika rosszul végezte a munkáját, és a képembe hazudott, úgy kell nekem, na hát ez már sok(k) volt az én kis megértő lelkemnek. ELszakadt a cérna. Jött a jól bevállt módszer. Hívd ide a főnököd most azonnal, lesütött tekintet, szempilla remegtetés, könnybe lábadt szemek, megható sztori, minden amitől döglik a légy. Nem azért szereztem állampolgárságit, hogy ne éljek a jogaimmal. Igenis foggal körömmel harcolni fogok teljhatalom ellen. Nem azért az 5 ezer Ft-nak megfelelő összeg miatt remegtem, hanem az igazságtalanság miatt. Jobb lett volna, ha 100 dolláros számlát hagyok magam után és nem vallok be semmit?

Lényeg a lényeg, hogy miután felvilágosítottam a kis mitugrálsz főgórét, hogy nem megyek ügyvédhez meghatalmazásért, utána adott egy papírt pecséttel, aláírva, hogy majd az Ilse felveheti az engem megillető összeget. Nem érdekel, hogy ő a hajára keni vagy mire használja, de az ICE-nek egy árva colont nem hagyok itt, az biztos.

Qucik Pass-el már nem volt ilyen mázlim, nem tudtam lemondani az autópálya matricámat, mert bezárt a bank időközben, így havi 1 dolcsit felszámolnak, amíg kitart az a pár fillér a számlámon -aztán nem tudom mi lesz vele. Hiába kértem, hogy kössük más számlaszámához a 30 dolláros kütyüt, vagy hogy adják vissza az értékét, semmilyen kompromisszimra nem voltak hajlandóak. No comment.

A múlt héten megrendelt trópusi teakeveréket sem adták oda... Nem volt időm kivárni a manyánát, viszont így valaki szülinapja lesz szegényebb. Méreg az ilyen.

Aztán persze millió ember akart elköszönni tőlem az utolsó nap. Ezen is túl vagyok.

Nem volt semmi ez a pár nap...