Masaya

Masaya="Más aya de Managua" azaz jelentése: "még arrébb" Managuától

Nevezetessége az első és egyben legnagyobb nemzeti parkja, látványossága egy 4 kráteres vulkán. Maga a nemzeti park nem egy nagy szám, kocsival is meg lehet közelíteni, de aki túrázni akar az is megteheti a kikövezett úton. Én személy szerint nem ajánlom, hogy fél óránál többet tartózkodjunk a kráterek közelében, mert a sulfor dioxide kibocsátás olyan nagy, hogy hosszabb időtöltés károsíthatja szervezetünket.

Mivel mi délután érkeztünk a parkba, így sajnos nem volt részünk tiszta kilátásban. Ahogy elnéztem a google képeket, amúgy sem egy Poás-kategória ez a vulkán, de egy gyors látogatást mindenképp megér. Pulóver nem kell, itt már nincs az a tikkasztó hőség, de azért még mindig kellemesen meleg van.

Nem sokat maradtunk, mert Francisco asztmás, és én is sokat köhögtem a vulkán gázkibocsátásától. De azért pár képet csináltam, amit itt nézhettek meg, KLIKK.

Két "Earth cache-t" is belogoltam ennél a vulkánnál. Nem is olyan nehéz GPS nélkül kessingelni!

Vulkán Poas

Kedden Poas vulkánnál jártam. Busz csak naponta egyszer jár San Jose-ból, ami 8:30-kor indul, Lonely planet meg is írta pontosan, melyik utcából. Hogy biztosan odaérjek 6:15-kor keltem, és 7:25-kor már a Bus Heredianos-on voltam, de akkora dugó volt, hogy csak 7:15-kor szálltam le a buszról a végállomásnál. Beugrottam egy taxi-ba, és Lonely-ból mutattam a sofőrnek a címet. Nagyon lassan haladtunk, ezért 10 perc után mondtam Neki, hogy mutassa meg kezével az irányt, és már futottam is. Pár perc múlva odaértem a buszmegállóhoz, de egy csomó busz állt bent, és akit megkérdeztem azt mondta innen nem megy busz közvetlenül Poas-hoz, hanem el kell mennem Alejuelaba, és majd onnan egy másik busszal. Akkor odafutottam a legközelebbi buszhoz Lonely-val a kezemben, és az a segítő, aki a busz ajtajánál állt (néhány busznál induláskor áll lent is egy ember, aki engedi fel az embereket) ezt kérdezte: “Vulkán Poas”. Mondtam, hogy igen, de a soför meg már csukta az ajtót, csak ez a másik mondta Neki, hogy engedjen még fel. Mivel az út több, mint 2 óra volt, közben írtam meg az előzö blogot a megérkezésemről papírra.

Az út során végig latin zene szólt a rádióból. A sofőr sokszor a zene ritmusára az egyik kezével dobolt a kormányon, egy lassú emelkedő szakaszon még a feje főlé is tapsolt. Alejuelaban felszallt a buszra a soför 10 év körüli lánya is, aki hol elöl ült a szélvédőn, hol egy kis ülőkén a sofőr mellett középen.

Érkezés előtt 10 perccel megálltunk egy kis étteremnél. Mivel a személyzet nem beszélt angolul megkérdeztem az egyik túristát, aki szintén a busszal jött, hogy milyen fajta az a gyümölcslé, amit iszik, és ő meg megkínált, hogy kóstoljam meg. Kicsit meg is lepődtem, és visszautasítottam először, de erősködött, hogy igyak belőle. Ők hárman jöttek együtt, és amikor megérkeztünk, hívtak, hogy menjek Velük, így csatlakoztam hozzájuk. 2 rgentín, és egy kolumbiai, de még azt is alig értettem, hogy honnan jöttek, mert úgy mondták: “Arrhentina”. Amikor mondtak valamit akkor először általában nem tudtam, hogy angolul mondták rossz kiejtéssel, vagy spanyolul, és akkor meg sem kéne próbálni megérteni. Mondtam Nekik, hogy másnap megyek Monteverdébe, és azt mondák szívesen jönnének Velem, de majd még este felhívnak pontosítani.

Felmentünk kráterhez, utána lagúnához, ahol egy kis mókust is sikerült fényképezni, majd végigmentünk a kijelölt túrán. A Végén visszamentem megint a kráterhez, mert van ott egy geocaching, és ahhoz csináltam még pár fényképet. A parkoló mellett volt egy ajándékbolt, ahol sok ötletes ajándék volt. Volt béka, ami átlátszó üvegből készült. és a belsejében színes kövek voltak. Volt egy kis hamutál, ami egy kis fatörzs volt, rajta pedig egy fából faragott fejsze belevágva.

Mikor beszálltunk buszba, sofőr lánya ült az ülésben, és épp bekapcsolta az ablaktörlőt. Sikerült megbeszélnem sofőrrel, hogy álljon meg reptéren, ahol autót béreltem, amivel másnap indultam Monteverdébe.

De ezzel még nem ért a nap véget, mert este Dettivel elmentünk geocachingelni. 3 helyen voltunk, és mindhárom láda ötletes módon, hangulatos helyen volt elejtve. De erről már van egy másik bejegyzés.

A képeket itt nézhetitek meg. KLIKK!

Arenál: Nemzeti park és a vulkán

A sokat emlegetett Arenál.

Akkor ígértemhez híven folytatom a megkezdett beszámolót a hétvégéről. Szombaton viszonylag korán felkeltünk, 8 felé már megreggeliztünk. Azt leszámítva, hogy éjszaka megfagytunk - mert a légkondit 20 fokra állítottuk be, és mindketten hulla fáradtak voltunk ahhoz, hogy kikapcsoljuk - csodaszép reggelre ébredtünk. Meglepően fülledt meleg volt, ami az Arenál klímájára egyaltalán nem jellemző. Én is inkább a hűvös, párás ködös hegyi levegőre készültem, de azért volt nálam rövid nadrág és fürdőruha is természetesen.

Úgy gondoltuk, hogy a jó időt kihasználva először az Arenált nézzük meg. Feri 10 dolláros belépőt fizetett a Nemzeti Parkba, míg én 1000 colonest, ami kevesebb mint 2 dolcsi (sátáni kacaj:). Nem néztük meg a térképet időben, így jó pár kilómétert tettünk meg feleslegesen a második parkolóig. Ami nem lett volna baj, hogyha a Feri nem húzza meg a lábát a végén. Aggodalomra semmi ok, hősiesen bírta a túra minden egyes állomását, csak kicsit dagadt be a bokája, de nem sántikált. A parkolóban felhívták minden kedves látogató figyelmét, hogy háttal álljanak be, hogy indulásra kész állapotban legyen a kocsi, hogyha esetleg az aktív vulkán kitörne.

Az első pár km nagy csalódás volt, még csak susnyákosnak sem lehetne nevezni azt a tájat, ami körülvett minket. Leginkább úgy tudnám körbeírni, hogy a kiszáradt 3 méteres gaz fölött nádszerű növények kukucskáltak ki az út két szélén. Pozitív volt az, hogy a felhők között ki-kibújt az Arenál, így volt olyan, hogy kifogtuk azt az 1-2 percet, amikor a vulkán látható volt, és sikerült is lefényképezni. Hihetetlen gyorsan mentek a felhők, és többször ért minket nyálas eső is, ami inkább párapermet volt, mint esőcsepp, viszont nem tartott 2-3 percnél tovább.

Nagy meglepetésünkre egy sziklás részhez vezetett utunk, az Arenál közvetlen közelében. Sikerült átverekednünk magunkat a hatalmas köveken egy-két fénykép erejéig. Már majdnem végeztünk a fényképezéssel, amikor egy repülőgép szerű hangra lettünk figyelmesek. Amikor több pillanat után sem láttunk repülőt, de a hang egyre erőteljesebb volt, és mintha a vulkánból valami heves gőzfelhő tört volna fel a pára között, akkor jöttünk csak rá hogy naivításunk határtalan, ez bizony nem más, mint az Arenál morajlása. Később beszélgettük egy amerikai lánnyal, aki mondta, hogy mennyire beparázott, amikor ez történt. Mi egyaltalán nem ijedtünk meg, mert egyrészt későn eszméltünk fel, hogy mi is történik valójában, másrészt pedig ha tudtuk volna, hogy mi zajlik körülöttünk, akkor sem tudtunk volna mit tenni a vulkán lábánal a nagy kövek között, de még a hotelben sem lett volna sokkal biztonságosabb. Egy életünk, egy halálunk, de még nem jött el a mi időnk.

Ahogy folytattuk utunkat a köves rész után, megint csalódtunk, de most igen kellemesen: ripsz-ropsz a dzsungelben találtuk magunkat. Igazi vadregényes táj fogadott minket: lógó indák, mohás törzsű égig érő fák, de akadtak annyira vastag törzsű hatalmas fák is, hogy egy-egy kéregbevágásba bújva akár 5-6an is elrejtőzhettünk volna. Téves az a hit, ami szerint a dzsungelnek igen szegényes az aljnövényzete. Ha itt tudtok nekem olyan Rambót mutatni, aki végig fut akár bozótvágó késsel egy 100 méteres szakaszon 10 percen belül, akkor le a kalapot előtte.

Végül pedig egy könnyen felejthető kilátóhoz is elsétáltunk, ami a parklótól kb 800 méterre volt. Itt inkább csak megpihentünk, mert nem igazán volt látnivaló. Utunk innen egy 40-50 méteres vízeséshez vezetett, de erről majd bővebben a következő postban. Átadom a terepet a Ferinek, aki szorgalmasan gépel mellettem már 2 órája. A Poás felé vezető utón megírta az első bejegyzését!

A képeket a Nemzeti Parkról itt találjátok!

A hotelhez is felraktam a képeket, nézzétek meg az előző bejegyzést, ott van a link.

Zárásul pedig a hétvége egyik legjobb fotója! Igazi Rambos kép Lostos feelinggel :)

Bónusz kép: így futok a vizen