Hermosa

Guanacaste egyik gyöngyszeme Hermosa partja, azaz Gyönyörű part. Bár sok szép másik part is van ebben a térségben, Hermosa mégis az egyik legfelkapottabb.
A part igazi túrista hely, ahol az utazók igényeinek maximális kielégítése a cél. A boogie boardtól kezdve a szörfön, a jetskin, a búvárkodáson át a hajókirándulásig minden féle programot lehet szervezni.

Így is lehet boogie boardozni!

Hullámlovagolni a jetski maximális végsebességével igazi adrenalin bomba. A boogie szörfözés nem is olyan könnyű, mint az első pillantásra tűnhet. Szörfözéshez is több óra gyakorlás kell. A búvárkodáshoz pedig egy nagy adag szerencse, hogy a beígért teknős valóban kíváncsi legyen a vízben szemét meresztő nagyközönségre. Viszont a korállok és tengeri színes halak sokasága garantált. Én még mindig nem tudok betelni azzal, ahogy a különböző formájú és nagyságú halak rajban úsznak.

Ha valaki olyan kapitánnyal lát neki a hajókirándulásnak, aki hamarabb búvárkodott, mint megtanult volna járni, akkor igen nagy eséllyel ismerheti meg a tenger élővilágának szépségét első kézből. Nekünk nem csak megannyi halat mutatott meg, hanem a gömbhalat is a kezünkbe adta, a polipot is kifogta és még ebédre való csemegét is halászott nekünk! A kostolót a hajón fogyasztottuk, a többit pedig már a hotel teraszán. Nem zavartattuk magunkat, kértünk kést, tányért és még citromot is. A kagylófelbontás műveletét a szakács és a hotel tulajdonos is figyelemmel kísérte, de nem kértek a felkínált finom falatokból. Pedig tényleg ízletes!

A tengeri sünökkel csak óvatosan, mert a megszokott pár centiméteres átmérő helyett itt emberfej nagyságúak!!!

Íme a gömbhal, ami ijettében ekkorára fújja magát, nagyon szúr egyébként!

Bevallom őszintén, eddig nehezen tudtam elképzelni, hogy a tengerben vannak 1 méteres halak is, meg annál nagyobbak (leszámítva persze a cápát meg a delfint), és ezeket ki lehet pecázni csak úgy. Pedig tényleg! Az éttermek nagy kedvence a Mahi mahi, ami valóban nagyon finom. Volt szerencsém egy ilyet fogni, kb 1 méter hosszú és 10 kg!

Ekkora halat fogtam!

A többi képhez KLIKK IDE!

Zárásul pedig a kedvenc képem egyike!

Playa Negra

Egy gyors kiruccanás a Limon megyei Puerto Viejoba és Playa Negrára. Már csak a lehetőség feltételezése, hogy megéri-e 180 km-t vezetni egy ugyanazon a napon oda és vissza két ládáért azt mutatja, hogy eléggé uborka szezon uralkodik a geocachinges terepen.

Már odáig jutottam, hogy a fali térképemen (akik ismernek tudják, hogy a topográfiához legálalább annyira konyítok, mint mondjuk az ablaküvegezéshez, úgyhogy ez nálam már nagy szó, hogy egyáltalán a GPS-em kijelzőén kívül ránéztem egy másik térképre) szépen ragadós papírral bejelöltem a még meg nem talált ládákat. A radarom megerősített, hogy 150 km-en belül bizony nincsen levadászásra váró láda, amit érdemes lenne megkeresni. Maradt tehát Limon.

Ha nem esik az eső, nincs köd, nincs sötét, akkor az odavezető utat simán ki lehet bírni mondjuk egy jó kis hangoskönyvet hallgatva. Ha köd van és/vagy esik az eső akkor lehet jót kamikázézni, hogy ugyan mikor tévedsz át a szembe jövő sávba vagy a szembe jövők mikor akarnak közelebbről megismerni téged. Necces.

Maradjunk annyiba, hogy Puerto Viejoban szám szerint egy azaz egy utca van, ami körübelül 500 méter hosszú, DE én remekül el tudok tévedni ebben is, illetve kemény fél órámba telt, hogy a megbeszélt találkozóhelyet megtaláljam. Hiába, nem volt megadva a pontos koordináta...

Playa Negra egy nagyon jó kis félreeső partszakasz, előszeretettel ajánlom mindenkinek. Az itt található láda kb mellmagasságban volt elrejtve egy kókuszdióhéjban, a fa törzse mentén. Nagyon tetszett annak ellenére, hogy már messziről kiszúrtam. Itt megmártóztunk a tengerben. Kellemesen meleg volt, csak a kisebb nagyobb hepe-hupákkal kellett vigyázni, mert egyszer nyakik süllyedtünk a vízben, a következő lépésnél meg térdig ért a víz. Gyerekeknek nem ajánlom.

A Tree of life park kb 2 km-re van Playa Negratól. Mire mi oda értünk már zárva találtuk, így nem tudtunk bemenni megnézni az élet fáját... Viszont, amint éppen újjongtunk a megtalált ládának, akkor parkolt le egy hatalmas terepjáró a bejáratnál. Kiszállt belőle egy amerikai nő és könnyes szemekkel, elfojtott hangon az után érdeklődött, hogy nyitva van-e a park, és hogy igaz-e az, hogy befogadnak sebesült állatokat. Mondtuk neki, hogy fogalmunk sincs, de zárva van az tuti. Nagyon elszomorodott, mert egy beteg madár volt a ketrecben. Kíváncsian kérdeztük, hogy megnézhetjük-e a ritka példányt. Bár ne tettük volna. Mert amikor kinyitotta a csomagtartót, akkor már nem élt a kismadár. A nő alig hallhatóan megsiratta kis kedvencét, majd a természet lágy ölére bízta a sorsát. Rettenetesen sajnáltuk, hogy nem ért ide időben, és hogy senki sem tudott neki segíteni.

De hogy vidáman zárjam ezt a bejegyzést is, még azt is elmesélem, hogy mit láttunk az egyik tengerparti kiruccanásunk során a nyugati oldalon Bejucónál. Nem fogjátok elhinni, de kincskereső társra bukkantunk!!!! Csak éppen az illető nem geocachingelt, hanem fémdetektorral túrta a homokot!!! Nagyon tetszett a kincskeresésnek ez a fajtája is, főleg az ilyen felderítetlen helyeken érheti meg igazán, ahol senkinek eszébe nem jutna az ilyen mesterség gyakorlása! Gondoljatok csak bele, hogyha Kolombusz Gazdag Partak nevezte el Costa Ricát, akkor micsoda kincsek lehetnek még itt, amit elnyelt a víz, a part, az erdő, az évszázadok... Érdemes lenne ennek alaposabban utána járni... Aki komolyabban akar foglalkozni ilyennel, az kérem vegyen be a felderítő csapatába! Előre is köszönöm!

Caño Negro Nemzeti Park

Costa Rica minden egyes nemztei parkjában van valami csodálnivaló. Kedvenceim közé tartoznak a vulkános területek (elsőként a Poás, majd az Irazu és az Arenál), szeretem a tengerpartra nyújtó kilátást (Manuel Antonio és Isla de Tortuga) illetve a csatornák közötti csónakozást is (Tortugero és Caño Negro). Ennek mindegyikéről beszámoltam egy-kettő vagy több bejegyzésben is.

Mégis azt mondhatom, hogy Caño Negro ott van a toplista élén. Lehet, hogy az is közre játsztott ebben, hogy nagyon sokat kellett mennünk ahhoz, hogy oda érjünk, az út sem volt mindenhol aszfaltos; lehet, hogy azéert mert az albino teknősök annyira felkeltették az érdeklődésemet, hogy már eleve elkönyveltem 5 csillagos kirándulásnak; lehet, hogy azért mert megtaláltam a századik ládámat, és aznapra még maradt három másik a listámon. Bizonyára mindezek és még annyi más szempontnak is szerepe volt benne, de az tény, hogy olyan jó vezetőt fogtunk ki, aki még azt is tudta, hogy melyik kő alatt mi lapul, melyik fán milyen állat ül, és a fűben éppen mi mászik. Hiába, ő az egyik csatorna közti néhány négyzetkilóméteres szigetek egyikén született és nőtt fel. Szó szerint a vérében van.

Caño Negro egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy fülsüketítő csend van, ami első pillanatban döbbenetes, másodikban pedig megnyugtató. Egy itt eltöltött hét elég lenne ahhoz, hogy az összes stressz távozzon a szervezetünkből.

A 2 órás hajóút alatt annyi féle állatot láttunk, mint eddigi tartózkodásom során összesen. Persze

nagyon sok olyan is volt köztük, amit nem lehetett lencsevégre kapni. A vezető mindegyiknek elmondta a nevét spanyolul és angolul is, az én emlékezetemben csak egy maradt meg, mert az a madár tetszett a legjobban: kingfisher, a halászok királya. Fél óra elteltével már a mi szemünk is ráállt a beleolvadó állatvilág azonosítására, persze a találati arányunk még így sem érte el a harminc százalákot.

A jobb oldali kis madár a kingfisher

Az albino teknősöket nem láttuk, mert nem ebben az időszakban jönnek ki a part közelébe. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy nagyon is megérte az árát a túra.

Találós kérdés: mi a Caño Negro Nemzeti Park egyetlen éttermének a neve?

Megfejtést legalul a képen láthatjátok :) Ezt azt hiszem senki nem gondolta vona!

A többi képhez KLIKK IDE!

El Danubio Azul (A Kék Duna)

100 megtalálásom

Néhány elmaradt beszámolót csak most volt időm megírni.

A 100dik találatomat még november végén értem el, és sorsszerűen pont Reynaldo ládájánál. A legészakibb ládaként hirdeti, ami igaz is, mert Los Chiles nevű városhoz van közel, onnan pedig már csak 6 km a nicaraguai határ.

A láda amúgy Los Chiles és Upala közötti 30 km-es útszakaszon fekszik, ami igen jól és könnyen járható, cirka 2 óra zötykölődéssel kell számolnunk a tükörfényes úton - ami azért tükörfényes mert annyira tűz a nap, hogy még a kavicsos/kátyus útról is elhinnéd, hogy aszfaltos, ha nem rázná szét a kocsit. Jó hír, hogy már belevették a költségvetésbe ennek az útnak az aszfaltozását, ami annyit jelent, hogy valamikor az elkövetkezendő 30 év során ezt meg is valósítják, de manyána biztosan elkészül! Ennek ellenére csak ajánlani tudom, mert itt található Cano Negro Nemzeti Park is, amiről bővebben egy külön bejegyzésben számolok majd be. Előljáróban annyit, hogy a top 10es listámra is felkerült ez a hely, a top 5be azért nem jutott be, mert én tengerpart mániás vagyok.

A láda további érdekessége, hogy a rejtő apukájának a farmján helyezkedik el, akinek van egy SAJÁT, különbejáratú krokodilja a kert végében!!!! Panchonak hívják, és hívásra odajön! Engedelmességét annak köszönhetik, hogy húsos maradékkal etetik! Hihetetlen, hogy milyen okosak ezek a krokodilok, ami Pocho után (http://banankoztarsosag.blogspot.com/2010/08/pocho-krokodil.html) talán nem is annyira meglepő...

Az a lista, hogy a ticóknak mi van a kertjük végébe ezzel még nem ért véget. Nézzük csak sorjában: beszámoltam már olyanról, akinek folyója és vízesése van, akinek saját krokoldilja van, de Upalabán láttunk olyat is akinek saját függőhídja - ami csak első ránézésre az, utána észre lehet venni, hogy van talpazata, na de akkor is, elég jó utánzatról van szó!!!!

A többi geocachinges képhez KLIKK IDE!

Libéria

500 km-t vezettem összesen a hétvégén, mondhatni a számomra legoptimálisabb körülmények között, azaz nem esett az eső, nem sütött a szemembe a nap, nem volt sötét és alig voltak az utakon.

Csak annyit kellett tennem, hogy a féltéglát ráhelyeztem a gázpedálra, és a 80 km/órás sebesség korlátozást betartottam. A lakott területeken belül pedig az előírásnak megfelelően lelassítottam 60-ra. Ekkor jöttem rá, hogy mekkora logika van ezekben a táblákban, és hogy valójában mennyi falut érintettem. Odafelé legalább tízszer figyelmeztettek az autós társaim, hogy rendőrök állnak a bozótosban, de szerencsémre egyik sem állított meg, pedig volt nálam minden, amit kérhettek. AJ Hoges angol nyelvleckéivel szórakoztattam magam az unalmas kétszer 3 és fél órás autóút során.

Szombaton még volt annyira meleg, hogy lehetett az óceánparton lubickolni. Az öböl menti Panamára esett a választás, ami volt olyan sekély, hogy nyugodtan lehett úszkálni. Viszont volt annyira zsúfolt, hogy az már majdnem zavaró volt, legalább 500 métert kellett sétálnunk, hogy találjunk egy félreesőbb helyet a törölközőnknek. Ennyi embert még Jacón sem láttam! Az tény, szünidő van, és a több gyerekes családok foglalták a helyet, akik nem kétség hogy reggeltől estig tartózkodtak a parton, mert sátorral és grillel is fel voltak szerelve...

Vasárnap már érezhetően felerősödött a szél és ezzel párhuzamosan csökkent a tikkasztó hőség is. Nagy volt az örömünk, amikor többszöri kérdezősködés után megtaláltuk a Libériához közeli vízesést. A szokásos híd után 300 méterrel jobbra (csak épp azt felejtette el megemlíteni, hogy a szóban forgó híd az majd csak 10 km múlva lesz...) illetve a fordulj meg és mennj vissza 5 km-t, meg a vízesés még 2 km tábla (közben az azt jelezte, hogy MOST fordulj balra, és még mennj 2 kmt) nem volt elég egyertélmű, de azért sikerült kitotózni végül.

A "Catrata Cortez" hely amúgy Liberia előtt 20 km-re található, Bagaces nevű város után közvetlenül. A belépő ingyenes, annyit adsz önkéntesen a helyi iskolának a parkolódíjért, amennyit jónak látsz. Egy rövid erdei séta vezet a vízesésig, melyet homokos part vesz körül. Ha süt a nap, akkor alkalmas lubickolásra is, a vize egyáltalán nem mély. A bátrabbak megkerülték, és felmerészkedtek a legtetejéig, ami azért szerintem már az életveszélyes kategóriába tartozik.

Nekem úgy tűnik, hogy ez nem egy felkapott hely, mert meglepő módon a helyiek uralták 95%-os arányban, és nem fordítva, de mindenképp ajánlom mindenkinek, mert nagyon szép és hangulatos fürdőhelyről van szó.

Amikor hazaértem meglepetten tapasztaltam, hogy San Joséban ítéletidő tombol. Kutyahideg van, szám szerint 13 fok és erősen fúj a szél. Megint majdnem meg lehet fagyni...

Indiánok földjén

Kapi Kapi - ami annyit tesz maleku (indián) nyelven, hogy: üdvözöllek! A Maleku törzs meglehetősen egyedülálló: a mai napig sikerült megőrizniük a saját nyelvjárásukat, folyamatosan küzdenek az eredeti hagyományok és szokások fenntartásán. Már csak néhány száz maleku maradt fent.

A Maleku egy bennszülött törzs Costa Ricán, a Guatuso Bennszülött Rezerváción élnek, a Guatuso (San Rafael de Guatuso) város közelében. Mintegy 600 bennszülött ember él itt, de sok más törzzsel ellentétben kívülállókat is befogadnak a közösségükbe. A spanyol gyarmatosítás kezdete előtt egészen az Arenál vulkánig húzódott a területük. Ma már csak 1 órányira helyezkednek el a La Fortunától éjszakra.

Míg a legtöbb Maleku beszél spanyolul, a vénebbek csak a saját Maleku nyelvükön szólalnak meg. Gazdaságuk sarokköve, az őshonos képzőművészetük: faragások, festmények és zenei

eszközök az itt található legnépszerűbb termékek közé sorolhatók. A falu minden tagja - beleértve a gyermekeket is- bizonyos típusú művészetre specializálódott vagy legalább is segítenek benne, legyen az például az ehhez szükséges balsafa beszerzés, aprítása vagy a szükséges gyümölcsök összegyűjtése.

A Maleku törzs szívesen fogadja a turistákat, hogy megnézzék a falvaikat, de a legtöbb turista nem veszi a fáradtságot ennek a világnak a megismeréséhez, inkább a közeli városban, a La Fortunában nézi meg szertartásaikat. Természetesen a két élmény nem összehasonlítható...

A Maleku kultúra betekintést enged egy olyan világba, ahol a kertekben gyógynövényeket termesztenek, az erdő és állatvilága érintetlen, az idelátogató olyan állatokat csodálhat meg a természetes közegükben, mint például a tukánok, békák és majmok.

A geocaching nem csak arra jó, hogy kimozdít a megszokott életterületedről, hanem arra is, hogy elvisz olyan helyekre, ahol amúgy talán soha nem jártál volna magadtól. Amikor mi arra jártunk akkor éppen valamit ünnepeltek, mert a falu apraja nagyja a téren volt. Annak ellenére, hogy több turista buszt is láttunk arra, olyan csodálattal méregettek minket, mint mi őket.

A többi képhez KLIKK IDE!

Nem kétséges, hogy régen ez a fatörzs szolgált hídként!

Sellőlány

Újra meglátogattam a Kishableányt. Még mindig a kedvenc tengerpartom egyike. Nagyon egyedi, az biztos. Esterillos nevű tengerparton található, ez Costa Rica egyik leghosszabb partja, körülbelül 6 km hosszú. Legelőször is gyerekes családoknak ajánlom, mert a kövekkel körülépült kis medencék biztonságot nyújtanak a kisebb gyermekeknek, óvja őket a hullámok erejétől. Másodsorban pedig azoknak, akik hosszú tengerparti sétára vágynak, vagy csak szeretnének egy különlegességet látni. Apály esetén fokozott figyelemmel el lehet sétálni egészen a sellőlányig, ajánlott papucsot venni. Dagálykor azonban semmiképpen sem ússzunk el odáig, mert kövekkel van körülvéve és balesetveszélyes.

Hatalmas örömmel töltött el, hogy a több hónappal ezelőtt meggyógyított láda még mindig megvan!! Ez a tengerpart igazán megérdemli, hogy felkeressék. Örökre a szívembe zártam.

A többi képhez KLIKK IDE!

Bejuco

10 évvel ezelőtt egy hangulatos kis tengerparti falu volt Jacó, míg mára egy szeméttel teli jellegtelen turistaközponttá változott. Befejezetlen hotelláncok épületeinek sora húzódik a gondozatlan köves tengerparton. Az éjszakai élet a drogokról és a piáról szól. Szomorú látni, hogy mi lett Costa Rica egyik tengerparti központjából egy évtized alatt. A ticók sosem voltak büszkék Jacóra, most pedig pláne nem azok, éppen ezért nem sok helyi fordul meg arra.

Nem kell sokat tovább menni a part mentén, körülbelül 20 percnyire van Jacótól Bejuco. Nem sokan ismerik, éppen ezért sokkal tisztább a part. Aki egy kis magányra és csendre vágyik, az megtalálta a San Joséhoz legközelebb eső békés helyet. Az új autópályán mindössze másfél óra alatt le lehet érni. Engem ekkora tengeri csillaggal ajándékozott meg ez a hely:

A többi képhez KLIKK IDE!

Krokodilok

A Jacó felé vezető úton van egy híd, amit el se lehet téveszteni, mert ez hosszú híd, nem olyan, ami patakon át vezet és észrevehetetlen. Arról lehet felismerni, hogy előtte ajándékboltok holmijai vannak kitéve. További ismertető jele, hogy többen bámészkodnak egyszerre, egy pontra meredve, azaz a folyót csodálják. Ha természetes közegükben szeretnél krokodilokat látni, akkor egy egy kiváló ÉS biztonságos módja ennek.

A veszélyesebb megoldás az, hogy csobbansz egyet a tengerbe ömlő patak medrébe, és várod a szerencséd. Ezt csak azoknak ajánlom, akik szeretik az orosz rulettet.

Persze nem bírtam ki, és muszáj volt ide is rejteni egy mágneses nanót. Remélem elég jó helye lesz a híd korlátján lévő csavar mellett...

Avatar

Akár itt is felvehették volna az Avatart. Találtunk egy fát, ami akár az Avatár lakóinak otthona is lehet. Nagyon érdekes ez az indás fa, több mint 2 méteren át be lehetett menni, már ha nem félsz a kígyóktól. Én persze bátor voltam, és megragadtam az alkalmat egy láda rejtésére is.

A képen nem látszik jól, de a motoros a keresztbe tett szörfdeszkával az út két harmadát foglalta el... Kicsit sem balesetveszélyes tevékenység ez a fajta szórakozás.

A többi képhez KLIKK ide!!!

Cabuya

A cél Tambor lett volna, Puntarenasból 1 óra 15 perc komppal és onnan még kb 20 perc kocsival.

A komp az egy külön élmény. Természetesen mindegyik weboldalon másként szerepel a menetrend. Ez visszafelé volt zavaró, mert a 7 órás komp csak 8-kor indult. Azért értek kellemes meglepetések is, például az hogy másodpercre pontosan indultunk el, vagy az, hogy volt parkoló a fedélzet alatt is. Azért tudnak, ha akarnak...

Jártam már itt pár évvel ezelőtt, de igazából Tambor csak akkor jó hely, hogyha valamelyik luxus szálló vendége vagy, mert egyébként szinte megközelíthetetlen az amúgy elméletben közterületű tengerpart... A két kiszemelt láda is karnyújtásnyire lehetett volna, de így csak fel alá járkáltunk, mert egyik helyen azt az utasítást kaptuk, hogy 200 méterre a kisreptér után van a tengerparthoz vezető út, ami valójában volt 3 kilóméter is. A legközelebbi lejáró végül 2 km-re volt a ládától, de úgy döntöttünk, hogy annyit azért nem sétálunk a tűző napon víz nélkül.

Így aztán improvizáltunk, és végül tovább mentünk Montezuma és Mal Pais felé. Egyik tengerpart sem tetszett igazán, túl sziklásnak bizonyult, így végül Cabuyaig meg sem álltunk. Az utat nem nevezném túl ideálisnak, esős időben mindenképp szükséges egy terepjáró. Ezt a helyet fehér homokos paradicsomként hírdetik, de mi csak köves partot találtunk. Térdig bemerészkedtünk papuccsal, de a nagy hullámok miatt inkább visszafordultunk, és csak néztük a szörfösöket. Csak amerikaiakat láttunk, helyi sehol nem volt. Érdekes, hogy ennyire nem érdekli őket a saját partjuk...

Azért leleményesek a magyarok! A napot esti fürdőzéssel zártuk az egyik étterem medencéjében, így nem maradt el a lubickolás.

A többi képhez KLIKK ide!

Cartago, Orosi, Cachi

Eseménydús vasárnapunk volt. Lacit kivittük a reptérre hajnalok hajnalán, de akkor már kár lett volna visszafeküdni aludni, ezért inkább elmentünk Cartagóba egy még meleg, újonnan felrakott ládát megnézni.

Olyan korán értünk oda, hogy romtemplomkertes pénztár még zárva volt, így ingyen mentünk be. Ezért szeretem a geocachinget, mert olyan helyre mentünk, ahova amúgy eszünkbe sem jutott volna. Már nagyon sokszor jártam Cartagoban, sőt Cachi-ban is, de erről a templomromról eddig tudomásom volt, pedig tényleg nagyon szép.

1681 es 1693 között épült:

A láda egész hamar meglett, bár egy két percet elidőztünk, míg átkutattuk a hatalmas fa gyökereit. Mondanom kell, hogy első megtalálók lettünk, Írisz első találata! Zoli talált egy hatalmas pókot, amikor visszahelyezte a ládát... Milyen jó, hogy kivételesen nem én turkáltam ott...

Bejártuk a környéket, felkerestük Reynaldo nanóját Orosiban, majd a kedvenc tó parti éttermemben ebédeltünk, ahol ez a táj fogadott bennünket:

Nem bírtam ki, hogy ne rejtsek ide egy ládát. Ez a fa pont alkalmas helynek biyzonyult.

Megnéztük a bazilikát is, meg a egy másik romkertet tőle nem messze. Ott érdekes a nyitvatartás xy napokon zárva, a többi napon 9-12-ig majd 2-4-ig HA nem esik az eső... Gondolhatjátok milyen sokat tart nyitva eső évszakban...

A nap fénypontja ez volt:

Délután három órakkor SAPKÁBAN ült ez a nő a téren. Érdemes megfigyelni a többi háttérszereplőt, sokan újjatlan pólóban vannak!

A többi képet itt lehet megnézni, KLIKK!