Musztafa

Akkora mázlim volt, hogy Törpilla eladása után sem kellett kocsi nelkül maradnom. 3 hétre kölcsön kaptam egy Hyundai Sonatat.

A két autó közötti különbség szemmel látható, először is kb ötször akkora, hosszra, szélességre, súlyra, de még a motorja is sokkal de sokkal nagyobb (jó a 800-as motort már csak egy robogó tudja alulmúlni). Akkor az eleje, mint egy Mustang-é, innen kereszteltem el Musztinak, majd Musztafának. Nem úgy van az kérem szépen, hogy nem nevezzük nevén a gyermeket. Még besértődne és ott hagyna a sötét, kietlen országúton... Azt azért még sem engedhetem meg magamnak.

Érdekes módon még nem sikerült nála nagyobb kocsi mellé parkolnom. Pedig több tank méretű terepjáró mellett is álltam már, de Musztafa orra még így is egy kocsihosszal kilógott. Ez persze nagyban hátráltat a számomra megszokott 180 fokos fordulatú szabálytalankodásokban - eltévedés esetén, és parkolni sem annyira egyszerű vele, mint az én megszokott kisautómmal, ami dodzsemezésnek hat mellette. Pl Musztafa eredeti helyére (ahova mosni jártam az elmúlt 3 hétben) beállni lehetetlenségnek gondoltam, amikor az összes házlakó otthon tartózkodik. Mellette és előtte terepjárók gyülekezete. Elsőre meg sem mertem próbálni, másodszorra a bizonyítási vágytól hajtva csak azért is megcsináltam, és sikerült!

Viszont előnyei közé sorolnám, hogy úgy gyorsul 120-ra az autópályán, mint Törpilla 60-ra. Nem igazán kell magát megerőltetnie. Ezzel párhuzamosan persze issza a benzint, mint cica a tejet. És a szerelő sem gyógyította meg maradéktalanul, pl a csöpögő hűtővíz problémát nekem kellett diagnosztizálnom, miután tudományosan megvizsgáltam, hogy nem az olaj folyik.

Egy szó, mint száz, az első sokkos fenntartások után szoros barátságot kötöttünk. Rájöttem, ha egy kocsit tudsz vezetni, akkor bármivel elboldogulsz. Köszönöm a lehetőséget Musztafa megismerésére! Nagyon jól jött ez a segítség!

Mamon chino és a jocote

Meglepődve olvastam az egyik blogon, hogy a jellemzés alapján az Arab Emirátusokban is fellelhető ez a gyümölcs, amit mifelénk Mamon chino néven ismernek. Nagyon érdekes, "szőrös" gyümülcs, ketté kell törni a héját, és akkor láthatóvá válik ez a fehér, kocsonyás állagú húsa. Kicsit édesebb, mint savanyú. A magjával vigyázni kell, nehogy lenyelje az ember. Érdemes megkóstolni!

A másik gyümölcs, amit ajánlani akartam az a jocote. Az itteni mókusok előszerettel falják a fáról, és az a szórakozásuk, hogy a lerágott jocote magokat a tetőmre dobják, amivel majdnem akkora zajt csapnak, mintha az érett mangó esne a bádogtetőre. Ennek jóval kevesebb a húsa. Félig éretten sóval illik enni, bár én jobban szeretm a fogzománc kimélő, narancssárgásan piros, érett változatát. Ennek most van szezonja!

Újabb csípés

Nem láttam az elkövető gonosz tevőt, mert álmomban ért a támadás, de bő 24 órával később még mindig igen csúnya! Előbb utóbb csak meghozza hatását az ecetes borogatás, kálcium kúra és a SunBreeze.

Miből lesz a ...

cashew dió? (itt ismert neve maranon középen hullámos n betűvel)

Ennek a gyümölcsnek két érdekessége van! Az egyik az, hogy ez az egyetlen gyümölcs, aminek a magja kivűl található. Nagyon finoman kell vele bánni, mert ha nem megfelelően nyitják ki és pörkölik, akkor megkeseredhet, mert a magot és az azt körülölelő burkok között növényi olaj van. Igen kényes eledel ez!

A másik pedig az, hogy "fejjel lefelé" lóg, azaz nem a mag felöli oldalán.

A ticók nem csak a magját használják fel, hanem a gyümölcsét is megeszik egy kis sóval, vagy turmixként isszák. Elég furcsa íze van, de meg lehet enni. Vasban és magnéziumban gazdag, hihetetlen energiaértékkel rendelkezik. Nagyon egészséges!

Raszta haj

Nekem is lehetne akár!

Nem is hinnénk, hogy mekkora kultusza van itt Bob Marleynak, főleg a Karibi oldalon!

Egy tengerparti láda es CITO -gyk cache in trash out- azaz szemétszedés. Két kedvenc elfoglaltságom a tengerparton (is).

Internetkávézó a parton

Fő a bizalom! Azért leleményes ötlet!

Ez pedig egy ősrégi üzemanyagszámláló érdekességképpen...

Látogató

Az egyik közeli residencia gyakori látogatója ez az egyén és társai:

Már többször láttunk kígyóbőrt az utcán, egyik este pedig ezt:

Nem árt az óvatosság!

Ez egy falun élő társa:

De vannak szelidebb előlények is arra:

Végezetül pedig egy matőr National Geography videó Allan jóvoltából:

FTF egy esős szombat reggelen

Már meg sem említem, hogy megint első megtaláló voltam kívételesen egy hozzám közeli ládához. Ahogy az amerikaiak szokták mondani: "elmentem a boltba kenyeret venni, és közben megtaláltam ezt a ládát!". Na velem is pont ez történt, mindössze 2 km-re volt a lakásomtól a láda, és ÉPPEN arra jártam. Begyűjtöttem egy utazóbogarat, aki Erdélybe szeretne utazni, és még egy Signal-os geoérmét.

A rejtő egyébként egy texasi nő, aki rendezett egy eseményládát, amire -nem fogjátok kitalálni, de!- csak én mentem el! Na ez egészen biztos nem fog előfordulni a szeptemberi Mega Hunt eseményen. 4-en már biztos leszünk (de már most több mint 100-an jelezték, hogy résztvesznek! Én legalább 500-ra számítok).

A fegyverforgatás művészete

Amikor visszakaptam az ipodom, akkor még beszélgettünk ezer más dologról is a munkatársammal. Ahogy sötétedett, párhuzamosan csökkent a biztonságérzetem is. Chris megjegyezte, hogy: Detti, te félsz. Mondtam neki, hogy a tavalyi rablásso sztori óta nehéz ezt a rossz beidegződést leküzdenem. Erre megnyugtatott, hogy nála van fegyver, és engedélye is van hozzá. Remek, valami rosszul sül el, akkor rögtön egy bandaháború kellős közepén találom magam.

Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen ez még jól jöhet, így a felajánlott bocsánatkérő ebéd helyett arra kértem, hogy vigyen ki a lőtérre és tanítson meg lőni. Tudni akartam, hogy milyen a fegyver másik oldalán állni, milyen érzés meghúzni a ravaszt, milyen illata van a puskapornak.

Miután sikerült megtölteni és kibiztosítani a .40-es pisztolyt az első tíz percem azzal telt, hogy meggyőztem magam arról, hogy a ravaszt bizony meg kell húzni. Ez volt a gyakorlat legnehezebb része. Aztán persze az első sokk, hogy milyen ereje van a lövésnek, mekkorát húz, milyen hangos, és milyen égett szag van. Az első 15 lövés igen nehézkesen született meg, főleg azután mikor 3 srác is bejött a terembe gyakorolni. Az AK47-es automatából csak úgy szórodott kifelé a lövedék. Már nem csak a saját fegyverem hangjától rezzentem össze, hanem az övékétől is.

A végén már annyira jól ment, hogy pókerben is leköröztem a mesterem. Igaz 6 méterről, de két párom lett (egy kis jóindulattal). Magamhoz képest meglepően jól céloztam, a saját elvárásaimat magasan túlszárnyaltam.

Egyébként a fegyver másik oldalán állni sem olyan könnyű. Iszonyú nagy adag elszántág, egy marék önbizalom és kegyetlenség kell hozzá, ha elő-mozgó személyre akarnánk célozni. Persze kellő motivációval mindenki képes rá, de azért közel sem olyan egyszerű, mint azt a képernyők sugalják, legalábbis nekem nem lenne az.

Rio-s feeling

Addig úgy sem nyugszom, amíg el nem jutok Rio de Janeiroba. Az a Krisztus szobor a hegytején örök szerelmem marad. Nesze neked gyerekkori brazil telenovellák.

Nos, mi találtunk egy gyenge utánzatot, ami közel volt az előző rejtéshez, így mi is pottyanotttunk egy ládát. Mint említettem, maga a hely igen könnyen felejthető, de legalább így már két legyet üt egycsapásra a kedves kessertárs ebben az uborkaszezonban. Alvaronak köszönhetően én lettem az első megtaláló. Micsoda véletlen!

GC San Ramon

Végre felkerült egy új láda a GC oldalra, ami "csak" 40 km-re volt a lakóhelyemtől, még több, mint egy hetes csúszással is első megtalálók lettünk Alvaroval. Maga a rejtés nem volt egy nagy szám az autóút mentén, de az élvezet és az hogy végre kimozdulhattunk elégtétel volt számunkra.

Visszafelé útba ejtettem a kedvenc könyvesboltomat Alejuelaban, és eladtam az összes angol nyelvű könyvemet. Nem kaptam érte sok pénzt, volt olyan közöttük, amit még nem is olvastam, de így még mindig jobban jártam, mint a semmivel.

Összebarátkoztam a parkolóőrrel, aki segített nekem eladni a még egy régről rám maradt kivetítőt is, amitől eddig nem bírtam megszabadulni. Annyira segítőkész volt, hogy még az is lehet, hogy a bútor és kocsi vételre is talál nekem valakit. Néha magam is meglepődöm, hogy mennyire jószándékú emberekkel hoz össze a sors pont amikor a legkevésbé hinném és a legnagyobb szükségem van rá. Amíg megjelent a vevő a kivetőért, addig abban egész baráti hangulat alakult ki a parkolóban. Műanyagszékeken ültünk többen, focimeccset néztünk és eszmecserét folytattunk a véletlen találkozásokról. Hiányozni fog, hogy Magyarországon én leszek az egy a sok közül, míg itt különlegesnek számítok a fehér bőröm és (festett) szőke hajam miatt. Ma mindenképp két centit nőttek a ticók a szememben, és ismét az élet adósa maradtam.

Érik a mangó!

Hatalmas koppanás a bádogtetőn! Puff! Mintha kirobbant volna a harmadik viágháború. Drrrrdzszszs gurul végig valami a tetőn, majd a földre csapódik és hatalmasat koppan.

Nem volt könnyű megszokni, amint az érett mangó leesett a fáról. Volt olyan időszak, hogy ez kb 15 percenként történt. Az első időben azt hittem kiesek az ágyból ijedtemben. Most meg már hiányzik, ha nem hallom háttérzajként.

Van egy különbség a mangó és a manga között, amit nem sokan tudnak! Mondhatnánk, hogy az egyik fiú, a másik lány. A mangó kisebb, zöldes színű és sárga lesz éretten. Ezt árusítják előszeretettel az utcán feldarabolva, citrommal és sóval, amikor még éretlen.

A manga ezzel szemben sokkal nagyobb, akár a fél kilót is elérheti nagyságra, és ilyen lilás színe van, amikor beérik.

Az ízük egyébként ugyanolyan éretten. Mindkettőnek hosszú, ovális magja van. A, C és E vitaminban gazdag, illetve kiváló antioxidáns is.

Mintha szilvafa lenne gigantikus terméssel. De nem az.

Leánybúcsú

A leánybúcsú itt egy kicsit másképp zajlik, mint otthon. Ez a verziója inkább egy teadélutánhoz hasonlít, mint egy tombolós estére.

A vendéglistán közel 100 ember neve szerepelt, ebből kb 70 nő volt jelen beleértve a szűk családot (anyuci, lánytestvérek, unokatesók, nagynéni, sogórnők, anyós, nagymama stb) illetve barátnők és kolléganők.

Az összejövetel egy rövid imával kezdődött, amit mindenki megkapott kinyomtatva is egy kísérőajándékkal. Az áldás után átvette a szót a "műsorvezető". Jobbnál jobb ötletekkel vette rá a jelenlevőket arra, hogy bekapcsolódjanak a szervezett játékokba. Volt tánci-tánci, kareoke, filmzene felismerés és egyéb játékos feladatok. A viccesebb mutatványok közé tartozozz például ez a gyakorlat, ahol egy alig félreérthető csipőmozdulat utánzásával kellett beletalálni a felkötött labdával a palánkba.

A vége felé betoppant a vőlegény is, nem egyedül jött, hanem egy 7 tagú zenészcsoporttal. Az esküvő előtti egyik jellemző motívuma a szerenád, és hát ennek meg kell adni a módját. Mi sem lehet nagyobb büszkeség az ifjú pár számára, mint a család apraja-nagyja jelenléte e fontos pillanatban.

Izelítésképpen:

Kicsit lassabb:

Ettünk, ittunk és jót mulattunk.

Egy kedves és megható üzenettel zártuk az estét. Minden asztal készített egy-egy kedves képeslapot az ifjú pár számára, amit könnyes szemekkel vettek át. A miénk így nézett ki:

Indiántánc

Erről a képről már csak az indiánok hiányoznak a tánchoz.

Hogy mire jó egy éppen használat nélkül lévő szörfdeszka?

Nos ha nem egy magányos farkasról van szó, akkor minden bizonnyal van belőle pár darab és akár sátorrá is formálható.

Íme:

Hermosa

Guanacaste egyik gyöngyszeme Hermosa partja, azaz Gyönyörű part. Bár sok szép másik part is van ebben a térségben, Hermosa mégis az egyik legfelkapottabb.
A part igazi túrista hely, ahol az utazók igényeinek maximális kielégítése a cél. A boogie boardtól kezdve a szörfön, a jetskin, a búvárkodáson át a hajókirándulásig minden féle programot lehet szervezni.

Így is lehet boogie boardozni!

Hullámlovagolni a jetski maximális végsebességével igazi adrenalin bomba. A boogie szörfözés nem is olyan könnyű, mint az első pillantásra tűnhet. Szörfözéshez is több óra gyakorlás kell. A búvárkodáshoz pedig egy nagy adag szerencse, hogy a beígért teknős valóban kíváncsi legyen a vízben szemét meresztő nagyközönségre. Viszont a korállok és tengeri színes halak sokasága garantált. Én még mindig nem tudok betelni azzal, ahogy a különböző formájú és nagyságú halak rajban úsznak.

Ha valaki olyan kapitánnyal lát neki a hajókirándulásnak, aki hamarabb búvárkodott, mint megtanult volna járni, akkor igen nagy eséllyel ismerheti meg a tenger élővilágának szépségét első kézből. Nekünk nem csak megannyi halat mutatott meg, hanem a gömbhalat is a kezünkbe adta, a polipot is kifogta és még ebédre való csemegét is halászott nekünk! A kostolót a hajón fogyasztottuk, a többit pedig már a hotel teraszán. Nem zavartattuk magunkat, kértünk kést, tányért és még citromot is. A kagylófelbontás műveletét a szakács és a hotel tulajdonos is figyelemmel kísérte, de nem kértek a felkínált finom falatokból. Pedig tényleg ízletes!

A tengeri sünökkel csak óvatosan, mert a megszokott pár centiméteres átmérő helyett itt emberfej nagyságúak!!!

Íme a gömbhal, ami ijettében ekkorára fújja magát, nagyon szúr egyébként!

Bevallom őszintén, eddig nehezen tudtam elképzelni, hogy a tengerben vannak 1 méteres halak is, meg annál nagyobbak (leszámítva persze a cápát meg a delfint), és ezeket ki lehet pecázni csak úgy. Pedig tényleg! Az éttermek nagy kedvence a Mahi mahi, ami valóban nagyon finom. Volt szerencsém egy ilyet fogni, kb 1 méter hosszú és 10 kg!

Ekkora halat fogtam!

A többi képhez KLIKK IDE!

Zárásul pedig a kedvenc képem egyike!

Húsvét

Bejgli helyett kalácsot készítettem (köszönöm a receptet és a segítséget, megérte!). Némelyik kalácsbabának betört a feje, így abból zombi lett. De amúgy guszta.

A tojásfestés külön szám volt. Maradjunk annyiban, hogy Costa Ricán se a spenót, se a cékla, se a szeder (az saját ötlet volt) nem fogta be őket, de minden mást a konyhában és környékén igen. Viszont a culantróból (korriander féle) tök jó lenyomat/minta készült.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Tatu

A mi nap egy esti sétám alkalmával tatut láttam egy viszonylag zártnak mondható lakóparkon belül, amint éppen az árok mellett keresett betevő falatot! Mivel nem volt nálam a fényképezőgépem, ezért sajnálatos módon ezt a képet nem én készítettem. Őszintén szólva ezelőtt még nem is hallottam erről az állatról, pedig Dél- és Közép-Amerikában elterjedt övesállatról van szó. Tényleg olyan volt, mintha páncélja lenne! A legkisebb fajta a páncélos egér, aminek súlya 120 gramm körül van. Na, az az amivel nem is szeretnék találkozni, főleg nem a lakásomon belül vagy közvetlen környékén. De az óriástatu akár a 60 kilót is megközelítheti! Amit én láttam az kb egy kisebb termetű közepes kutya méreteinek felelt meg, talán 10-15 kilósra saccolnám első ránézésre. Mivel nem gömbölyödött össze ezért feltételezem, hogy nem ijedt meg, de azért visszahúzdott az éjszaka védte sötét bozótosba.

Mozi

Gyk.: a mozi arra van!

Mi lesz a kókuszolajból, ha....

Mi lesz a kókuszolajból, ha...

- magas és hosszantartó hőhatásnak tesszük ki?

- több órán át folyamatosan rázzuk?

- rumos üvegbe tároljuk?

Nos, azt nem tudom, hogy mi történik, hogyha ezeket a gyakorlatokat külön-külön végezzük el, de ha a tengerparti falu szélén, az útmenti árustól veszünk egy körübelül 3 decis kókuszolajat, akkor azt biztos hogy egy műanyag rumosüvegecskében kapjuk (innen is látszik, hogy a ház ura is aktívan hozzá járult a termék forgalmazásához!). Ha a nap hátralevő részében a kocsiban felejtük a 30 fokos melegben, illetve utána 4 órán át zötykölődik az ülésünk alatt, akkor így fog kinézni utána:

Nahát! Ki hitte volna?!

A kókuszolaj jótékony hatásáról itt olvashattok bővebben, KLIKK.

Egyébként nem adom fel, majd még fogok ezzel kísérletezgetni, de majd legközelebb okosabban teszem! Elvégre csodatevő hatása van, amit a halmazállapotváltoztató képessége is bizonyított!!!

Playa Negra

Egy gyors kiruccanás a Limon megyei Puerto Viejoba és Playa Negrára. Már csak a lehetőség feltételezése, hogy megéri-e 180 km-t vezetni egy ugyanazon a napon oda és vissza két ládáért azt mutatja, hogy eléggé uborka szezon uralkodik a geocachinges terepen.

Már odáig jutottam, hogy a fali térképemen (akik ismernek tudják, hogy a topográfiához legálalább annyira konyítok, mint mondjuk az ablaküvegezéshez, úgyhogy ez nálam már nagy szó, hogy egyáltalán a GPS-em kijelzőén kívül ránéztem egy másik térképre) szépen ragadós papírral bejelöltem a még meg nem talált ládákat. A radarom megerősített, hogy 150 km-en belül bizony nincsen levadászásra váró láda, amit érdemes lenne megkeresni. Maradt tehát Limon.

Ha nem esik az eső, nincs köd, nincs sötét, akkor az odavezető utat simán ki lehet bírni mondjuk egy jó kis hangoskönyvet hallgatva. Ha köd van és/vagy esik az eső akkor lehet jót kamikázézni, hogy ugyan mikor tévedsz át a szembe jövő sávba vagy a szembe jövők mikor akarnak közelebbről megismerni téged. Necces.

Maradjunk annyiba, hogy Puerto Viejoban szám szerint egy azaz egy utca van, ami körübelül 500 méter hosszú, DE én remekül el tudok tévedni ebben is, illetve kemény fél órámba telt, hogy a megbeszélt találkozóhelyet megtaláljam. Hiába, nem volt megadva a pontos koordináta...

Playa Negra egy nagyon jó kis félreeső partszakasz, előszeretettel ajánlom mindenkinek. Az itt található láda kb mellmagasságban volt elrejtve egy kókuszdióhéjban, a fa törzse mentén. Nagyon tetszett annak ellenére, hogy már messziről kiszúrtam. Itt megmártóztunk a tengerben. Kellemesen meleg volt, csak a kisebb nagyobb hepe-hupákkal kellett vigyázni, mert egyszer nyakik süllyedtünk a vízben, a következő lépésnél meg térdig ért a víz. Gyerekeknek nem ajánlom.

A Tree of life park kb 2 km-re van Playa Negratól. Mire mi oda értünk már zárva találtuk, így nem tudtunk bemenni megnézni az élet fáját... Viszont, amint éppen újjongtunk a megtalált ládának, akkor parkolt le egy hatalmas terepjáró a bejáratnál. Kiszállt belőle egy amerikai nő és könnyes szemekkel, elfojtott hangon az után érdeklődött, hogy nyitva van-e a park, és hogy igaz-e az, hogy befogadnak sebesült állatokat. Mondtuk neki, hogy fogalmunk sincs, de zárva van az tuti. Nagyon elszomorodott, mert egy beteg madár volt a ketrecben. Kíváncsian kérdeztük, hogy megnézhetjük-e a ritka példányt. Bár ne tettük volna. Mert amikor kinyitotta a csomagtartót, akkor már nem élt a kismadár. A nő alig hallhatóan megsiratta kis kedvencét, majd a természet lágy ölére bízta a sorsát. Rettenetesen sajnáltuk, hogy nem ért ide időben, és hogy senki sem tudott neki segíteni.

De hogy vidáman zárjam ezt a bejegyzést is, még azt is elmesélem, hogy mit láttunk az egyik tengerparti kiruccanásunk során a nyugati oldalon Bejucónál. Nem fogjátok elhinni, de kincskereső társra bukkantunk!!!! Csak éppen az illető nem geocachingelt, hanem fémdetektorral túrta a homokot!!! Nagyon tetszett a kincskeresésnek ez a fajtája is, főleg az ilyen felderítetlen helyeken érheti meg igazán, ahol senkinek eszébe nem jutna az ilyen mesterség gyakorlása! Gondoljatok csak bele, hogyha Kolombusz Gazdag Partak nevezte el Costa Ricát, akkor micsoda kincsek lehetnek még itt, amit elnyelt a víz, a part, az erdő, az évszázadok... Érdemes lenne ennek alaposabban utána járni... Aki komolyabban akar foglalkozni ilyennel, az kérem vegyen be a felderítő csapatába! Előre is köszönöm!