Isla de Tortuga az egy már hetekkel ezelőtt lekötött programként szerepelt a naptárunkban. Mivel ez csak egynapos kirándulás, ezért úgy időzítettük, hogy egy olyan hétvégére essen, amikor más dolgunk is van. A Festivel de la luz is fix időben volt, így pont jól jött ki, hogy ezt vasárnapra tettük.
Több utazási irodán keresztül lehet ezt lefoglalni, utána jártam, és az ára $75-120 között mozog. Annak ellenére, hogy már 3 héttel előtte utána néztünk, már így sem volt hely, csak a legdrágáb helyen, a legjobb szervezőnél. Az ár tartalmazza a mikrobusszal történő utazást San Joséból Punterenasig és vissza, a másfél órás hajózást Puntarenastól a szigetig és vissza, reggelit, ebédet, uzsonnát, és egy szabadon választott programot: banana boat ride-t vagy búvárkodást.
Aki többet információt szeretne erről megtundi, az itt nézhet utána:
Egyetlen hátulütője van ennek a kirándulásnak: reggel 6-ra már San Joséban kell lennie az embernek... Mi roppantul nem örültünk ennek, de sikerült felkelnünk, és időben elindulnunk. Szegény Feri azt hitte elaludtam, mert nem hitte el, hogy csak fél órát szántam a készülődésre. De ha alvásról van szó, és irtó fáradt vagyok, akkor hihetetlen módon le tudom csökkenti az elkészülésre szánt időt.
Telefont nem vittünk, mert minek. Amit pontban 6:15-kor meg is bántunk, mert a busz még ekkor sem volt sehol. Szerencsére megpillantottunk 3 külföldinek látszó emberkét, az egyiket elneveztük a mexikói kokain bárónak, mert hatalmas szalmakalapja, sötét napszemüvege és napbarnított bőre volt. A második egy átlag amerikai nőre hasonlított, a férje pedig egy örök gyerekre kisfiús mosolyával. Kiderült, hogy ők is ugyanannak az utazási irodának a buszára vártak, mint mi, de nekik 6:20-at ígértek, aggodalomra semmi ok.
6:30-ra jött meg a busz. Kiderült, hogy két csoportra osztották a jenlevőket, és mi a helyiekhez kerültünk a személyi igazolványom száma miatt, így nekünk mindent spanyolul mondtak, és én fordítottam a Ferinek. Kb még három hotelnél álltunk meg, 7 utánra már minden utast felszedtünk. Félúton megálltunk reggelizni, ahol volt egy kalandos történetünk egy tukánnal, de erről bővebben majd egy külön bejegyzésben lesz szó. Fél 10 felé már megérkeztünk a kikötőbe, és sétahajóval folytattuk az utat, aminek 3 szintje volt. Mi a fedélzeten foglaltunk helyet, és élveztük a kellemes, tengerparti szelet. Gyümölcsökkel kínáltak minket, és üdítőket szolgáltak fel, a hangszórókból pedig latin zene bömbölt. A hangulat akkor tetőzött, amikor egy 60 év körüli japán nő hatalmas rózsaszín kalapban táncra perdült egy 25 év körüli vagány sráccal.
A sziget maga az egyszerűen mesés. Ha van mennyország a földön, akkor az mindenképpen a Costa Rica-i tengerpart mellett húzódik, még ennyi év után sem tudok betelni a szépségével. A víz pont annyira meleg, hogy egyből be tudsz menni, és amikor kijössz egyáltalán nem kell törülköző, mert a nap megszárít. Az volt az első, hogy megmártoztunk, Feri átúszott a közeli partra, én kb az egyharmadánál visszafordultam, mert tudtam, hogy onnan nem jöttem volna vissza délutánig sem.
Hangulatos zene szólt a parton, amíg végig ettük több fogásos menüt. Az is világossá vált, hogy a személyzet tagjai több feladatra is képesek, egy nap leforgása alatt egyszerre töltötték be a matróz, szakács, felszolgáló, idegenvezető és hajóskapitány szerepét.
Ebéd után volt egy kis időnk, ezért elmentünk ládázni. Mivel ez egy szűz sziget, ezért erősen törekednek arra, hogy minnél jobban megőrizzék a szigetet eredeti szépségében, így csak a parttól számított kb 500 méteres szakasz közterület. A láda egy ECO tour nevű kiránduló úton volt elrejtve, amiért fizetni kellett, mivel az már nem a közterület része. Itt megismerkedtünk az esőerdők harmadik tipúsával (az első két típúst Feri fogja ismertetni a Monteverde cimű bejegyzésében) a dry foresttel, azaz száraz erdő. Nevében is benne van, a dzsungeles erdő sokkal szárazabb, és a szárazabb aljnövényzetből adódóan nem fogja fel úgy a meleget, sokkal jobban átengedi a nap sugarait, ezért már az első 100 méter megtétele után patakokban folyt rólunk a víz, pedig csak a fürdőruha volt rajtunk.
A koordináták egy gyönyörű helyre vezettek, ahol kilátást nyertünk a tengerre. Hiába kerestük a ládát, már az előttünk lévők sem jártak szerencsével a bejegyzett log alapján. Az volt az eredeti terv, hogy mi is rejtünk saját ládát, de ennek a rejtésnek a helyszíne annyira szép volt, hogy inkább a hiányzó ládát pótoltuk, mondván nem ékeskedünk más tollával. Egy őzgidával is találkoztunk, amit sajnos nem sikerült megörökítenünk. Illetve egy kókuszdiót túró kisded vadmalac mellett is elhaladtunk. Tényleg megérte ez a kitérő, még ha a lubickolással eltöltött idő rovására ment.
A szabadfoglalkozásból mi a banana boat ride-t választottuk, egy banána alakú 6 személyes
felfújt hajótestet vontattak egy csónakkal. Általában úgy csinálják, hogy legalább egyszer bele borítsanak. Már azt hittük, hogy a geocachingelés miatt nem marad rá idő, megintcsak good guys have good luck (zsombi.com) lám lám kiharcoltuk, hogy benne legyünk az utolsó csoportban, a bananos hajón, indulás előtt 30 perccel. Pont mindenre jutott elég időnk, maximálisan kihasználtuk a kirándulást.
