2010/10/11

Azért tudnak, ha akarnak II

Elhatároztam, hogy eljött az ideje, hogy saját telefonszámom legyen, ami az én nevemen van. Előtte megnéztem a helyi egyetlen telefontársaság oldalát, hogy mit kérnek mostanság. Mindent beszereztem: 12,500 colones kézpénzben, a személyim másolatát, egy villanyszámlát (ez alapján állapítják meg, hogy melyik nagy fától hány méterre laksz), és mivel én mobilnetet is szerettem volna hozzá, ezért ezzel egy idejüleg vittem egy papírt arról, hogy fizetem a TB-t és mennyit keresk havonta.

Közbetlenül a munkahelyem mellett nyitottak egy új épületet pár hónappal ezelőtt, amiről ezek szerint nem sokan tudnak, mert senki nem állt sorban... Át is ballagtam oda az ebédszünetemet rászánva, és rögtön elfuvoláztam a kedves eladónak, hogy mit is szeretnék, mire ő mondta, hogy természetesen. Elkérte és ő maga lemásolta a személyimet, majd a telefonomon átállított pár dolgot, hogy működjön a net, majd a kezembe nyomta az új sim kártyát, és megköszönte a vásárlást. Nem kérte a címem, nem kérdezte, hogy mennyit keresek, nem kért igazolást arról, hogy hol vettem a telefonom (régen ezt is kérték), nem kért előre pénzt. Tulajdonképpen nem kért semmit sem. Teljesen meglepődtem a villám kiszolgáláson... Azért tudnak, ha nagyon akarnak!

És akkor ehhez kapcsolodóan egy találó kép, ami azt illusztrálja, hogy azért még nem mindenhol 100%os fedettségű a hálózat; de ha így haladunk, akkor már csak évtizedek kérdése, és ez a probléma is megoldódik majd egy szép napon, amikor legkevésbé számítunk rá:

"Használd, ha tudod..."

2 comments:

  1. szerintem ez meg sem történt, csak álmodtad!:)

    ReplyDelete
  2. Én is próbálkoztam, de akkor még az a "zöld békás" nem volt az országban...akkor azt mondta nekem a nő (Alajuela-i Mall-ban voltam), hogy egy hónap múlva jöjjek vissza, mármint mikor bevezetik a "zöld békát"
    Szerintem ezért kaptad meg olyan könnyen, de lehet, hogy a mosolyod és a kisugárzásod miatt (bár ha nő szolgált ki, nem tudom...) :)))

    ReplyDelete