2010/08/02

La Negrita

Ez a téma mér egyszer megjelent a blogban, de úgy érzem, hogy a neve napján külön bejegyzést érdemel!

A Cartago-i fekete madonnának emelt szentély nem más, mint egy kis fekete szobor, amit a helyiek La Negritanak neveznek. A történet szerint egy fiatal leány játszott egy patakban 1635. augusztus 2.-án, amíg az anyja a ruhákat mosta. Egy szikla tetején talált egy szobrocskát amit haza vitt. Amint az anyja felfedezte a dolgot nagyon mérges lett és elrendelte, hogy vigye vissza azt, hiszen az eredeti tulajdonosa nagyon feldúlt lehetett. A kis leány a dobozhoz ment, ahová elrejtette a szobrocskát, azonban hült helyét lelte csupán. A következő napon amikor visszatért a patakhoz a szobor ismét a régi helyén volt. Az anyja amikor konstatálta a dolgot haragra gerjedt, azt gondolván a leánya hazudott neki. Ekkor ismét elvitték a szobroz, ezúttal azzal a szándékkal, hogy elvigyék azt a helyi papnak. Másnap szedelőzködtek, hogy magukhoz veszik a szobrot és indulnak a paphoz, ismét hült helyét találták. Azonnal leszaladtak a patakhoz és csodák-csodájára a kis szobor a szikla tetején ücsörgött ismét.

Ezt égi jelnek vélték és kegyhely valamint templom épült e helyen.
Az eredeti építményt 1920-ban egy földrengés romokba döntötte. A jelenlegi templom a La Bazílica de Nuestra Senora de la Los Angeles (lásd a fotót) 6 évvel később épült fel. A Bazilika a bizánci építészeti hagyomány alapján épült és minden bizonnyal a legkülönlegesebb temploma az országnak.

A templom északi oldalán a Szűz Mária kegyhely pontosan azon az oldalon fekszik ahol anno a szobrot felfedezték. Minden évben Augusztus 2.-án zarándoklat van a kegyhely iránti tisztelet kifejezésére. Az ország minden szegletéből özönlenek emberek Cartagoba, imádkozni a szoborhoz és csoda tételekben reménykednek. A kegyhelyet övező falak mentén ajándékok hevernek szana-szét, amelyeket azok hagytak ott, akiket Negrita csodatevő ereje segített a gyógyuláshoz. Ezen csecse-becsék nagy része azoknak a testrészeknek a miniatür fémdarabkái, némelyikük aranyból, amelyek a csodás gyógyuláson mentek keresztül.

Idén is közel egy millióan látogattak el a hétvége során. Személy szerint én már többször tettem meg ezt a zarándoklatot, de idén a Nicaragua-i kirándulásom miatt nem került erre sor.

2 comments:

  1. kár, hogy Cartago és Nicaragua azonos 7végére esett...:(((

    ReplyDelete
  2. Igen, én is sajnáltam, hogy igy jött ki...

    ReplyDelete