Érkezés Nicaraguába

45 perces késéssel indult a gépem, mert nagy vihar volt a nicaraguai fővárosban: szakadt az eső, ami nem lett volna baj, de mellette még villámlott is. Meglepő módon az ígért 55 perc alatt kb 40 percig tartott az út, mire belenézhettem volna egy filmbe, már ki is kapcsolták az ülés háta mögött elhelyezett tv-ket. 20 percet köröztünk a levegőben több másik géppel együtt, mire megadták az engedélyt a leszálláshoz, így volt alkalmam megcsodálni a két tavat felülről.

Az imigrációban legalább akkora sor állt, mint az USA-ban. A nicaraguaiak is leleményesek, gyorsan elkértek $10-t turista kártya néven futó díjként... Costa Rica-i útlevelemmel utaztam, biztos, ami biztos. Francisco már a sorban kiszúrt, így nem kellett azon izgulnom, hogy majd hogyan találom meg a családját. Anyukája nagyon készült! Felírta a nevemet egy A4-es papírra, és kint az ablakra rakta ki, így belülről jól lehetett látni (se itt, se Costa Ricán nem lehet bent várakozni).

Első benyomásom az országról nem volt éppen kellemes: kommandóruhás katonákkal volt teli a reptér környéke. Mivel Costa Ricának nincsen hadserege, ezért nagyon szokatlannak tűnt a gépfegyveres katonák látványa. Állítólag valami ünnep napnak volt köszönhető a fokozott készültség. Később már nem láttam többet ilyet, még visszautazáskor sem, de azért így elsőre mégis ijesztő volt. Második benyomásom az volt este 10-kor, hogy iszonyú meleg van!!! Ez a 3 napos tartózkodásom alatt sem változott. Erre már én is azt mondom, hogy ez a "nem fehér embernek való" kategória... Ilyenkor tudja csak az ember igazán értékelni, hogy San José völgyben fekszik, és állandóan fúj a hegyi szél, kellemesen hűvös van este.

Meglepetten tapasztaltam, hogy Törpilla ikertestvére szolgált kalauzunkként, azzal a különbséggel, hogy a lökhárítója fekete műanyagból készült. 5-en ültünk benne 5 bőrönddel, úgyhogy szegény rendesen megdolgozott a Leónba vezető másfél órás úton... Nyílegyenesen tettük meg a 90 km-t, ha kétszer kanyarodtunk, akkor sokat mondtam. Sem ekkor, sem később nem találkoztam a Costa Ricában előszeretettel alkalmazott egy irányú hidakkal, viszont itt olyan ínyencséget találtak ki, hogy mindenféle felhívás nélkül 1-2-3 fekvőrendőrt raktak le egymás után az autópálya kellős közepén... Necces... Ezt még fokozták azzal, hogy mindenféle figyelmeztetés nélkül ért véget az út egy jobbra és balra elágazással... Csak néztem, hogy milyen turpisságokat találtak ki a vezető éberségének próbára tételére. Örültem, hogy nem én vezettem. Az első este sem kellett altatni, úgy aludtam, mint a bunda.