Újabb felfedezés

Mit vétettem, de komolyan? Hulla fáradtan haza totyorogtam. Szégyen szemre csak egy pilates órát bírtam végig csinálni - nem volt erőm a brutál biciklizős kombinált órához- mert a tegnapi super fittől alig bírom emelni a lábamat.

Hazaérek, kezemben az uzsonnatáska, a retikül, az edzőhátizsák, a félig üres vizes palackom, a lakáskulcs, a kocsikulcs... Majd összeesek, majd éhen halok... Már éppen beájulnék az ajtón, amikor ajtó nyitás közben a szemem sarkából egy felém tornyosuló fekete árnyékra lettem figyelmes. Egy pók, de mekkora? Hol a fényképezőgépem??? Persze a zárt ajtók mögött volt. Szemügyre vettem még egyszer a méretét, hát ez a tipikus vagy ő vagy én kategória.

Nem volt más választásom, a harmadik kezemmel levettem a cipőmet, hogy akkor agyon csapom. Persze a karomon himbálózó súlyoktól elvétettem a csapást, ez meg bemászott a külső ajtó zárjába. Remek, most akkor hogy nyitom ki a belső ajtót??? Nagy levegőt vettem, a kulcsot a zárba helyeztem, és gyorsan kettőt fordítottam rajta. Bejutottam. A kezemből mindent eldobva kimentem a partvisért. "Nem, ennek a nyele nem fér bele a lyukba..." Mindenféle hosszú és vékony eszközt kipróbáltam, míg végül a golyóstoll vége bizonyult alkalmasnak a pók végleges száműzéséhez. Újabb nagy levegőt vettem, és egy határozott mozdulattal a pókba szúrtam. Ezzel egy időben a pók egy nagyot rugózott és nekem ugrott!!!!!!!!!! Hanyatt homlok a kapuig rohantam, ahhoz már nem volt erőm, hogy teli torokból üvöltsek, ezért csak egy elfojtott sikollyal jeleztem meglepettségemet: a pók tud ugrani!

De rosszul számította ki, mert a szemközti ajtófélfán landolt, én pedig egy határozott mozdulattal agyon csaptam a cipőmmel mire feleszmélt volna.