2010/06/11

VB láz

Beindult a VB!!! Mint mindig - Beckhammel vagy Beckham nélkül - az örök favoritom marad Anglia! Idén felzárkózott mellé a zsebkendőnyi területen lévő Svájc, és szorosan mögötte Brazília is.

Meg kell, hogy mondjam, hogy amióta az eszem tudom egy beképzelt bandának tartom az utóbbi csapatot, és egyet értettem KAP-pal, hogy bennem is annyi maradt meg, hogy pisi színű mezben egy Kaka nevű játékos rohangál tized magával. Jut eszembe a Kaka (ejtsd káká és nem kaka, mert az a világ minden részén ugyanazt jelenti mint magyarul is) a Ricardo rövidítése, ennyivel már okosabb vagyok!

Többek között az is kiderült róluk egy bennfentestől, hogy nem nagyképűek, hanem egyszerűen halálosan komolyan veszik a labdarúgást, már a spermák is gombfociznak, úgy születnek a gyerekek is. Annyira vérre megy náluk ez, hogy ha nem nekik jut a dobogó legfelső foka, akkor az olyan minta részt sem vettek volna a tornán, és akár haza se menjenek, és különben is a fű alatt kell lapulniuk négy évig, ennél nagyobb szégyent nem lehet az országra hozni. Mondanom sem kell, hogy minden kisgyereknek egy álma van... Hát nem könnyű felnőni egy ekkora mércéhez.

Na de maradjunk a ticoknál. Kicsit keserű szájjal nézik ezt a VB-t, mert ha egy kicsit megemberelték volna magukat, akkor ők is szerepelhetnének, hiszen az elmúlt két alkalommal ők is ott voltak! Itt három részre oszlik a vélemény: a többség a braziloknak, a nagy rész a spanyoloknak, a kisebbség pedig az argentinoknak szurkol. Más csapatnak szinte senki más nem drukkol. Meglátjuk mi lesz.

Az idei VB szám nekem nagyon bejön. Itt a latinos változatát David Bisbal énekli K'aanan-nal:


Emlékszem a srác valami American Idol versenyen nyert Spanyolországba, úgy lett híres. Öt éve még én is voltam a koncertjén, talán két ezren lehettünk...

1 comment: