2010/06/20

Boszorkánykonyha

Egy lelkileg nehéz hét állmögöttem. Leginkább a tehetetlenség és a várakozás készített ki. Hétfőn hajnalban mentem vissza az orvoshoz, ekkor már harmadszorra boldogítottam Gomez dokit. Újabb egy hétre írt ki, de nem adott új orvosságot, mondván, hogy javult a szemem, csak még idő kell neki a teljes gyógyuláshoz.

Ekkor így állt a szeretet csomagom:

Másnapra határozottan romlott az állapotom: újra elkezdett váladékozni, amit már annyira nem bírtam idegileg, hogy a sokadik hiszti rohamom után úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, megnézetem egy szemésszel. Délután ötre végre találtam egy időpontot, egy órával később kitágított pupillákkal és egy újabb szemcseppel gazdagodva tértem haza. A négy óránkénti egyszeri csepegtetés már 24 órán belül látható eredményeket produkált: szemmel láthatóan javult!

Inkább nem részletezném, de a hetem az pihenéssel telt többszörös sorba állással tarkítva, amikor is kiderült, hogy a TB majd egyszer manyána ki is fizeti a nekem járó pénzt, ha majd mindenféle rendszerben bekerül az új személyi számom, nevem (két vezetéknévvel) stb...

Időközben még meg is fáztam, fújtam az orrom, és kicsit fájt a torkom. A legkülönbözőbb dolgokkal kúráltam magam:

Magyar recept:
Napközben hagymatea+karamellizált cukor
Kimondottan finom és jól esik!

Venezuelai recept:
Naponta kétszer 2 kanál fokhagymaprésen átnyomott hagyma + olaj + csipet só kicsit megmikrózva.
Ez tényleg jól tisztítja a torkot, de jó büdös lesz tőle a leheleted. Valamit valamiért...

Costa Rica-i recept:
Naponta kétszer egy evőkanál szirup, amiben mindenféle növénykeverék van (kb. 40): eukaliptusz, mangó levél, menta, méz stb.
Jó ízű, és ettől is sokkal jobban érzed magad, azonnal kitisztítja a légutakat: az orrfújást rögtön abba hagytam utána!

Brazil recept:
Citrom héját felvágva + citromlét + narancslét + fokhagymát + egyéb leveleket (pl menta, vagy gyömbér) össze kell forralni, cukrozni, és lefekvés előtt meginni.
Jó íze van, nekem bejött.

Annyi jó ötletem lett volna még, de végül kigyógyultam belőle!

2 comments:

  1. Mondjuk én a hagymateára-mézzel- esküszöm, otthon is bevált, amióta felfedeztem, azóta antibiotikumot nem szedtem megfázásra, kezdődő tüdőgyuszira, náthára stb...szóval felső és alsó légúti megfázásra, mert hát kapásból azt írnak fel, ha elmész az orvoshoz...

    ReplyDelete
  2. En is gyogyszerellenes vagyok!

    ReplyDelete