2010/06/02

Aerosmith koncert


Június elsején járt itt az Aerosmith. A Guácima nevű szórakozó központban léptek fel több, mint 26 ezer ember előtt. Úgy volt, hogy csak az utolsó pillanatban megyünk ki jegyet vadászni, de végül annyira felspanoltuk magunkat, hogy 24 órával a koncert előtt már a kezükben volt az állójegy, nem lehet kihagyni egy ilyet.

Santa Anatól az 5 km-es szakaszt két óra alatt tettük meg, van még mit tanulniuk a tico-knak, hogy hogyan szervezzenek egy meg egy ilyen nagyszabású rendezvényt. Az előzenekarról lemaradtunk, de így is háromnegyed órát kellett várnunk, mire 9:20-ra felhúzták az Aerosmith emblémával ellátott zászlót, ami kis időre eltakarta a szinpadot. A lelkes közönség hatalmas tapsviharral köszöntötte Steven Tylert és zenekarát, amit meg is háláltak, az énekes már az első számnál kirohant a kifutóra, és a sálját is nekünk ajándékozta.

Kivételesen önzike voltam, mert egyrészt nem akartam hogy megázzon a fényképezőm, másrészt féltem, hogy esetleg elveszik a bejáratnál vagy ellopják később, ezért kép nem készült, de a neten találtam képet: ebben a szerkóban indított.


Csak egy gitár és dob szóló erejéig tartottak szünetet. Nem hiába alkalmazta a több ezer ember a titok elvét, szép tiszta, csillagos ég alatt énekeltük végig a koncertet.

Nem vagyok egy fanatkius Aerosmith rajongó, de a legtöbb slágerét én is felismertem, mint például: Dream on, Crazy, Pink, Falling in love, Jaded, Crying és Living on the egde. Ami a legjobban tetszett, hogy ez a banda azon kevés zenekarok közé tartozik, akik előben ugyanazt adják vissza, mint amit cd-ről hallunk. A közel két órás showt tüzijátékkal zárták, miután egyszer visszatapsoltuk őket.

Egy szó, mint száz: fantasztikusak voltak, érdemes volt kimenni.

3 comments:

  1. a Backstreet Boys mikor ad koncertet?:)

    ReplyDelete
  2. Gratulálok a blogodhoz! További szép élményeket, maradok hűséges olvasód: Nikos

    ReplyDelete
  3. Köszi!!! Örülök, amikor az aktiv olvasók, akik még nem kommenteltek is hozzá szólnak!!!

    ReplyDelete