2011/08/11

Musztafa

Akkora mázlim volt, hogy Törpilla eladása után sem kellett kocsi nelkül maradnom. 3 hétre kölcsön kaptam egy Hyundai Sonatat.

A két autó közötti különbség szemmel látható, először is kb ötször akkora, hosszra, szélességre, súlyra, de még a motorja is sokkal de sokkal nagyobb (jó a 800-as motort már csak egy robogó tudja alulmúlni). Akkor az eleje, mint egy Mustang-é, innen kereszteltem el Musztinak, majd Musztafának. Nem úgy van az kérem szépen, hogy nem nevezzük nevén a gyermeket. Még besértődne és ott hagyna a sötét, kietlen országúton... Azt azért még sem engedhetem meg magamnak.

Érdekes módon még nem sikerült nála nagyobb kocsi mellé parkolnom. Pedig több tank méretű terepjáró mellett is álltam már, de Musztafa orra még így is egy kocsihosszal kilógott. Ez persze nagyban hátráltat a számomra megszokott 180 fokos fordulatú szabálytalankodásokban - eltévedés esetén, és parkolni sem annyira egyszerű vele, mint az én megszokott kisautómmal, ami dodzsemezésnek hat mellette. Pl Musztafa eredeti helyére (ahova mosni jártam az elmúlt 3 hétben) beállni lehetetlenségnek gondoltam, amikor az összes házlakó otthon tartózkodik. Mellette és előtte terepjárók gyülekezete. Elsőre meg sem mertem próbálni, másodszorra a bizonyítási vágytól hajtva csak azért is megcsináltam, és sikerült!

Viszont előnyei közé sorolnám, hogy úgy gyorsul 120-ra az autópályán, mint Törpilla 60-ra. Nem igazán kell magát megerőltetnie. Ezzel párhuzamosan persze issza a benzint, mint cica a tejet. És a szerelő sem gyógyította meg maradéktalanul, pl a csöpögő hűtővíz problémát nekem kellett diagnosztizálnom, miután tudományosan megvizsgáltam, hogy nem az olaj folyik.

Egy szó, mint száz, az első sokkos fenntartások után szoros barátságot kötöttünk. Rájöttem, ha egy kocsit tudsz vezetni, akkor bármivel elboldogulsz. Köszönöm a lehetőséget Musztafa megismerésére! Nagyon jól jött ez a segítség!


2 comments:

  1. tényleg nem egy zsebcirkáló!:) szerintem Törpilla a csomagtartójában elférne:) ügyes vagy, hogy sikerült barátságot kötnöd vele!:)

    ReplyDelete