Ahonnan már nincs visszaút

A hollywoodi terminológia szerint azt a pontot nevezik így, amelyben bekövetkezik egy változás, méghozzá egy olyan változás, ami után már semmi sem maradhat a régiben.

Ennek az előszele engem tegnap csapott meg.

Volt pár ajanlátom Törpillára a munkatársaimtól, de semmi komoly, így hétfőn arra az elhatározásra jutottam, hogy muszáj lesz kirakni az internetre a hirdetést. Nehéz szivvel tettem meg, de nem volt más választásom, az idő egyre gyorsabban ketyeg.

Az első este 200-án tekintették meg, de senki nem teleofnált. Kezdtem megijedni. Aztán rájöttem, hogy végülis nem arra van szükségem, hogy 666-an telefonáljanak, hanem egyetlen egy potenciális vevőre. Egyetlen egyre. Úgyhogy átadtam az univerzumnak a kérésemet. Kedd este hívott az első érdeklődő. Szerdán megnézte. Csütörtökön kimondta a boldogító igent.

Kiderült, hogy pont Suzuki Altot keresett. Ő is sokáig húzta a saját kocsijának az eladását, de amikor elhatározta magát, akkor Törpillát látta meg legelőször a neten, pont aznap amikor kitettem. Hiába, nincsenek véletlenek.

Volt egy másik érdeklődő, aki szerelővel nézte meg a kocsit, jól meg is kinozták szegényt, úgyhogy egyáltalán nem volt szimpatikus a jelölt. Aztán még alkudni akartak a már amúgy is nagyon olcsó árból mondván hogy mennyi baja van a kocsinak, de nekik nem engedtem. Péntek reggel már az erdetileg kért árat is kifozették volna (milyen érdekes, akkor még sem lehetett olyan rossz állapotban...) de inkább a kedves salvadori házaspárnak adtam oda.

Egész jól viseltem az elválást Törpillától. Igazából nem a kocsi hiányzik, hanem az, amit számomra szimbolizált.

Pozitiv változásokért áldozatokat kell tenni.

Ezzel a hozzáálással fogok munkát találni Európa szivében. EGY munkára van csak szükségem. Nem 666 interjúra, hanem egyetlen egy potenciális munkára, ami megfelel az igényeimnek: nemzetközi munkatársak, multi cég, jól fizető pozició, ahol használhatom az angolt és/vagy a spanyol tudásomat, közel a lakhelyemhez. Ezúttal tolmácsolom a kérésemet az univerzumnak.