Le fog járni májusban az a fránya jogsim, és ha ez még nem lett volna elég, akkor az elmúlt 5 évben a magyar útlevelem is lejárt, aj száma persze megváltozott és közben kettős állampolgár is lettem, ami azt jelenti, hogy mindenképpen be kell jelentenem a jogosítvány megújításánál, hogy valami megváltozott. Nem hallogathattam tovább a bürokrácia lépcsőinek bejárását.
Mindehez persze az alkalmassági vizsga is szükséges. Rutinból tudom, hogyha odamegyek bejelenteni, hogy megváltoztak az adataim - ami persze nem ugyanott van ahol a jogsit lehet kérni, így eleve triplán állok majd sorba, beleszámolva a banki befizetést is-, akkor majd valami olyat kérnek ami akkor éppen nem lesz nálam. Ezt igyekeztem kivédeni és elkerülni, így az alkalmasságival kezdtem, amihez tartozott egy vércsoportvizsgálat is. Juhúúú legalább megtudom mi az és most majd talán meg is jegyzem.
Elmentem a rendelőbe, konstatáltam, hogy NOCSAK egy árva lélek sem volt ott, nemhogy a váróban, de sehol sem. Háromszor is megnéztem jó helyen vagyok-e, igen, biztosítottak róla a szemközti gyógyszertárból. Vártam egy kicsit, megjelent egy kedves doki, adott "beutalót" a szomszéd kínai hangzású orvosi rendelőhöz, hogy ott vesznek majd vért tőlem, jöjjek vissza és nem kell fizetnem, csak a végén.
A vért vevő doki kedvesnek tűnt, de a félelmem előhozta belőle a szadista állatot. Mondta, hogy látja mennyire félek, ezért addig fertőtlenítsem én a vattával az újjamat. Megnyugtatott, hogy akkora tűt fog belém bökni, amilyet kisbabáknál használnak, egyet értettünk, hogy én már nem vagyok kisbaba, így minden simán menni fog. Váratlanul megkérdezte, hogy melyik újjamra esett a választás, büszkén felmutattam a jobb mutatóújjam, mire úgy belémvágta a tűt, hogy én visszarántottam a kezem és csúnyán néztem rá, amiért nem szólt előre. Aztán belegondoltam, hogyha a gyerekembe így szúrná bele a tűt, akkor mindenbizonnyal az volt az utolsó mozdulata ebben az életben...
Eszembe jutott, hogy ha nem mentem volna vissza a rendelőbe, akkor ez a mutatvány ingyenes lett volna. Már csak egy másik rendelőt kellett volna keresnem, ahol szintén így megelőlegezik a bizalmat és az orvosi papírokkal kezdjük a mókát. Persze jobbik énem diadalmaskodott, és próbáltam jó oldalról nézni a dolgot, hogy kis kaland árán megtudtam hogy A+ vagyok.
A rendelőben nem várt fordulat fogadott! Mindenki aki eddig bújocskát játszott előkerült, és nekem épp, hogy maradt egy ülőhely. Mondanom sem kell, hogy ki kellett várnom míg mindenki más sorra került, mert a kedves doki, aki először fogadott eltűnt. Nagyon nem örültem, főleg, hogy az olvasnivalómat is a kocsiban hagytam, mondván hogy ezt a dolgot két perc alatt elintézem. Ahogy teltek múltak a hosszú és unalmas percek bejött egy iszonyú büdös ember. Orromat megcsapta az áporodott, izzadt, mosdatlan testszag, és komolyan a rosszul lét kerülgetett. Emberünk elkezdett jópofiskodni az egyik várakozó pácienssel, aki láthatóan ismerte, majd a nővérkékkel cseverészett, hogy mennyit kell még várnia a doktorra. Alaposabban szemügyre vettem, a ruhája viszonylag tisztának mondható, egy foltot nem láttam rajta. Igen csak túlsúlyos volt, és még az tűnt fel, hogy az egyik lábfeje a szandálon keresztül is legalább háromszorosa a másiknak.
Mellettem volt a hűtött vizespalack, megkért, hogy töltsek neki egy tölcsérrel. Természetesen teljesítettem a kívánságát és hallottam, amint hangosan kortyol, majd egy elégedett hááááááá után újra és újra tölti a tölcsérét. Megsajnáltam, az járt a fejemben, hogy vajon hány órája vagy napja nem jutott folyadékhoz. Nem akartam tudni. Könnyebb volt nem tudni.
Végre sorra kerültem, azt kell mondjam, hogy ilyen alapos vizsgálatot még sosem végeztek. Annyira meglepődtem, hogy néhány pitiáner feladat fejtörést okozott. Ez a betűzd a filtro-t (filter) visszafelé kifogott rajtam, a T kimaradt. Semmi baj-válaszolta a nővérke olyan hangsúllyal, mint aki egy szellemi fogyatékossal beszél. Majd ilyet szólt carromanzanalapiz, (autóalmaceruza), jegyezd meg ezt a három szót, mert a végén el kell ismételned. Teljesen lebokkoltam, megkérdeztem, hogy mit hadart az előbb. Carmanzaziz (aualmza) volt a válasz. Köpni nyelni nem tudtam. Akkora sokk ért, hogy a reflexvizsgálat közben többször rám szólt, hogy ez nem az a gyakorlat ahol az izmaimat feszesen kell tartanom. Eközben én a bűvös három szón agyaltam, és elcsuklott hangon közöltem, hogy sem akkor, sem most nem emlékszem a szavakra. Semmi baj- felelte ugyanolyan hangsúllyal, mint korábban. Kezdtem magam valóban gyogyósnak érezni... Nagyon igyekeztem, hogy minden keresztkérdésére legjobb tudásom szerint válaszoljak. Végül átengedett a vizsgán, pedig már magam is kezdtem megkérdőjelezni, hogy vajon valóban alkalmas vagyok-e a vezetésre vagy egyáltalán jogosult vagyok-e létezni ebben a társadalomban...
Kezembe adták a papírt, a vérvizsgálat eredményét, majd mondták, hogy mennjek át a gyógyszertárba és ott fizessek. Hmm, már megint ez az előlegezett bizalom. Nem tudtam hova tenni, mert Costa Ricán ilyet még nem nagyon láttam. Becsületesen kifizettem a vizsgálat erdeményét, amikor újra megláttam a túlsúlyos hajléktalant. A kinti padon ült, szempilláit és fogait összeszorítva láttam rajta hogy hatalmas fájdalmai lehetnek. Előtte egy fehérköppenyes doki térdelt és a lábán lévő sebet tisztogatta. Szívbemarkoló érzés volt látni, hogy egy orvos mennyire odadó és önzetlen is tud lenni. Elszégyeltem magam, hogy én ettől még nagyon messze vagyok. Tőlem telhetően én is törekszem a mások segítésére, és arra, hogy nap mint nap jobb legyek, de Terézapu magasan túlszárnyalt. Erre nem lennék képes. Le a kalapot előtte.
