2010/11/14

Hagymakarikás karkötő

Új dizájn! Hagymakarikás karkötő. Ilyen is csak nekem jut eszembe!

Ugyanez egy teljesen véletlenül elkapott képen, amikor éppen csúszik le a kezemről, és mondom, hogy: várjál, még nee fotóóózz.


2010/11/13

Sellőlány



Újra meglátogattam a Kishableányt. Még mindig a kedvenc tengerpartom egyike. Nagyon egyedi, az biztos. Esterillos nevű tengerparton található, ez Costa Rica egyik leghosszabb partja, körülbelül 6 km hosszú. Legelőször is gyerekes családoknak ajánlom, mert a kövekkel körülépült kis medencék biztonságot nyújtanak a kisebb gyermekeknek, óvja őket a hullámok erejétől. Másodsorban pedig azoknak, akik hosszú tengerparti sétára vágynak, vagy csak szeretnének egy különlegességet látni. Apály esetén fokozott figyelemmel el lehet sétálni egészen a sellőlányig, ajánlott papucsot venni. Dagálykor azonban semmiképpen sem ússzunk el odáig, mert kövekkel van körülvéve és balesetveszélyes.


Hatalmas örömmel töltött el, hogy a több hónappal ezelőtt meggyógyított láda még mindig megvan!! Ez a tengerpart igazán megérdemli, hogy felkeressék. Örökre a szívembe zártam.


2010/11/12

Bejuco



10 évvel ezelőtt egy hangulatos kis tengerparti falu volt Jacó, míg mára egy szeméttel teli jellegtelen turistaközponttá változott. Befejezetlen hotelláncok épületeinek sora húzódik a gondozatlan köves tengerparton. Az éjszakai élet a drogokról és a piáról szól. Szomorú látni, hogy mi lett Costa Rica egyik tengerparti központjából egy évtized alatt. A ticók sosem voltak büszkék Jacóra, most pedig pláne nem azok, éppen ezért nem sok helyi fordul meg arra.

Nem kell sokat tovább menni a part mentén, körülbelül 20 percnyire van Jacótól Bejuco. Nem sokan ismerik, éppen ezért sokkal tisztább a part. Aki egy kis magányra és csendre vágyik, az megtalálta a San Joséhoz legközelebb eső békés helyet. Az új autópályán mindössze másfél óra alatt le lehet érni. Engem ekkora tengeri csillaggal ajándékozott meg ez a hely:


2010/11/11

Vigyázz, taxis!

Vezess óvatosan, mert taxisok vannak az úton! Egy átlag ticónál már csak egy átlag ticó taxis vezet őrültebben. Mindenhova bepofátlankodnak, a tükre 2 cm-re van a tiedtől, és egyik közlekedési szabályt sem tartják be... Javasolnám ennek az útjelző táblának a bevezetését:


2010/11/10

Vista Pacifico

Megjelent egy új láda Jacón, ahol kívételesen nem én voltam az első megtaláló, Alvaro megelőzött. Először ezen a sármederen keltünk át, ahonnan még 150 métert kellett volna a dzsindzsásban, hegynek fel, kézzel-lábbal-körömmel kapaszkodni.


Ekkor kértem telefonos segítséget az Alvarotól. Arra a kérdésemre, hogy jó minőségű-e az odavezető út, azt a választ adta TICÓSAN, hogy: PERSZE, ASZFALTOS!!! Itt kicsit meglepődtem, aztán gondoltam, hogy biztos rossz irányból közelítettük meg... Végül ezen az úton jutottunk el a célig, de itt is majdnem többször visszafordultunk, mert az autó kerekei kipörögtek a 90 fokos emelkedőn az "aszfalt" kövein.


A láda végül meglett, de csak azért mert a Zoli vállalta, hogy a meredek szakadékba leereszkedik a HOTEL felirat T betűje mögé a susnyákosba.


Azt nem tudom, hogy a kalandra vágyó amerikaiakon kívül még ki a csuda megy fel oda szállásért, de az öt Rotweillerrel őrzött medence mellett voltak parkoló kocsik. Talán a bent rekedt vendégeké?

A panoráma kilátásért valóban megérte felkutatni a ládát, így még én is tudtam mosolypgni:

2010/11/09

Krokodilok



A Jacó felé vezető úton van egy híd, amit el se lehet téveszteni, mert ez hosszú híd, nem olyan, ami patakon át vezet és észrevehetetlen. Arról lehet felismerni, hogy előtte ajándékboltok holmijai vannak kitéve. További ismertető jele, hogy többen bámészkodnak egyszerre, egy pontra meredve, azaz a folyót csodálják. Ha természetes közegükben szeretnél krokodilokat látni, akkor egy egy kiváló ÉS biztonságos módja ennek.


A veszélyesebb megoldás az, hogy csobbansz egyet a tengerbe ömlő patak medrébe, és várod a szerencséd. Ezt csak azoknak ajánlom, akik szeretik az orosz rulettet.


Persze nem bírtam ki, és muszáj volt ide is rejteni egy mágneses nanót. Remélem elég jó helye lesz a híd korlátján lévő csavar mellett...


2010/11/08

Florida karnyújtásnyira

Liverpool és Görögország után már nem meglepő, hogy Florida csak 7 km-re van Tambortól. Így volt, tán igaz sem volt... Aki nem hiszi, járjon utána...


2010/11/07

Mi volt előbb?


A gumi abroncs vagy a pálmafa?

Nyilván az előbbi, de akkor is érdekes, hogy belenőtt a pálmafa... Mintha rá öntötték volna!

2010/11/06

Férfi mosdó

Itt a tábla önmagaért beszél.


Itt jegyezném meg, hogy a felirat Spanglish-ül van. Azaz fele angolul, fele spanyolul.
Pee - pisilj (angolról)
Aqui - ide (spanyolról)

2010/11/05

Női mosdó

Köztudott tény, hogy a lányok együtt járnak WC-re, és ennek következtében mindig hosszabb a sor a női WC előtt.

Nos, a Costa Rica-iak ennek orvosolására is találtak megoldást.

Javasolnám -és most az egyszer morbid leszek- a "szarjunk együtt" feliratot a WC ajtóra. Csak az egyik oldalon volt WC papír, így azt is meg kell osztani... Barátok közt...

2010/11/04

Ha éhes lennél

Ha éhes lennél a semmi közepén a dzsungelben, akkor biztos megnyugtatna ez a tábla.

Kaja lesz valahol 2 km-en belül. Hogy milyen azt nem tudni, de éhen nem fogsz halni az tuti.

2010/11/03

Avatar



Akár itt is felvehették volna az Avatart. Találtunk egy fát, ami akár az Avatár lakóinak otthona is lehet. Nagyon érdekes ez az indás fa, több mint 2 méteren át be lehetett menni, már ha nem félsz a kígyóktól. Én persze bátor voltam, és megragadtam az alkalmat egy láda rejtésére is.

A képen nem látszik jól, de a motoros a keresztbe tett szörfdeszkával az út két harmadát foglalta el... Kicsit sem balesetveszélyes tevékenység ez a fajta szórakozás.

2010/11/02

Cabuya



A cél Tambor lett volna, Puntarenasból 1 óra 15 perc komppal és onnan még kb 20 perc kocsival.
A komp az egy külön élmény. Természetesen mindegyik weboldalon másként szerepel a menetrend. Ez visszafelé volt zavaró, mert a 7 órás komp csak 8-kor indult. Azért értek kellemes meglepetések is, például az hogy másodpercre pontosan indultunk el, vagy az, hogy volt parkoló a fedélzet alatt is. Azért tudnak, ha akarnak...


Jártam már itt pár évvel ezelőtt, de igazából Tambor csak akkor jó hely, hogyha valamelyik luxus szálló vendége vagy, mert egyébként szinte megközelíthetetlen az amúgy elméletben közterületű tengerpart... A két kiszemelt láda is karnyújtásnyire lehetett volna, de így csak fel alá járkáltunk, mert egyik helyen azt az utasítást kaptuk, hogy 200 méterre a kisreptér után van a tengerparthoz vezető út, ami valójában volt 3 kilóméter is. A legközelebbi lejáró végül 2 km-re volt a ládától, de úgy döntöttünk, hogy annyit azért nem sétálunk a tűző napon víz nélkül.


Így aztán improvizáltunk, és végül tovább mentünk Montezuma és Mal Pais felé. Egyik tengerpart sem tetszett igazán, túl sziklásnak bizonyult, így végül Cabuyaig meg sem álltunk. Az utat nem nevezném túl ideálisnak, esős időben mindenképp szükséges egy terepjáró. Ezt a helyet fehér homokos paradicsomként hírdetik, de mi csak köves partot találtunk. Térdig bemerészkedtünk papuccsal, de a nagy hullámok miatt inkább visszafordultunk, és csak néztük a szörfösöket. Csak amerikaiakat láttunk, helyi sehol nem volt. Érdekes, hogy ennyire nem érdekli őket a saját partjuk...

Azért leleményesek a magyarok! A napot esti fürdőzéssel zártuk az egyik étterem medencéjében, így nem maradt el a lubickolás.

2010/11/01

Javasolt útjelző táblák II

Szerintem érdemes lenne bevezetni, hogy mindenki tudja, hogy mire számítson. Bár előbb utóbb az ember magától is ráérez a félreértést okozó utakra... Akkor most merre is???!!!