Jazz Kávézó

Már régóta szerettem volna elmenni a Jazz Cafébe, aminek persze köze sincs az eredeti amerikai változatához, de mégis kellemes kikapcsolódást nyújthat azok számára, akik szeretnének beülni egy nyugisabb szórakozó helyre beszélgetni.

Nem volt szerencsém, mert pont egy salsa irányzatú banda volt soron, de olvasóim számára biztosan elég egzotikus lesz majd. Akkor jöjjenek a videók:

Diszkrimináció

Kutyáknak és madaraknak tilos a belépés.

Ital cukornádból

Annyi mindenből készül itt gyümölcslé, hogy az el sem hinnénk! És amiből azt hinnénk, hogy ebből biztos ben lehet, még azt is felhasználják a ticók. Gyorsan néhány példa: gránát alma, karambola, gunabana, avokádó, mangó, kókuszdió stb. Ami engem a legjobban meglepett az a cukornád volt! Így készül:

Próbáljuk ki bátran, nagyon egészséges!!!

Hatchi Costa Ricán

Aki még nem látta volna, a Richard Gere-rel készült Hatchi nevű filmet, annak nagyon ajánlom, hogy nézze meg. A film igaz történeten alapszik, egy kutya és ember páratlan kapcsolatáról szól, melyben a kutya rendíthetetlenül ragaszkodik gazdájához. Hűségének bizonyitéka valószínűleg sokunknak könnyet csal majd a szemébe.

Hétfőn és kedden ez a kutyus várt türemmel az épületünk előtt órákon át, míg gazdája az emeleten lévő kanadai nagykövetségen intézte a dolgát.

Juan Santamaría nemzetközi reptér

Ha már szó esett a nicaraguai reptérről, akkor San José is megérdemel pár szót. A ticók szerint a reptér Alejuela megyéhez tartozik, de igazából nem kell megijedni, legalább annyira San José része, mint ahogy Ferihegy is Budapest része.

Ez a nemzetközi reptér már évek óta felújítás alatt áll, a munkálatok ma is folynak, de talán manyana majd befejezik. Egész jól néz ki belülről, bár kívülről sem csúnya. Amit nem szeretek benne, hogy a kiutazó utasoknak fel kell mutatni az útlevelüket, és a jegyüket is az ajtó előtt, mielőtt még belépnének a reptérre. Persze egy leleményes magyar feltalálja magát és azt mondja, hogy elektronikus jegye van, ha nagyon ki akar kísérni valakit.

Na és akkor ki volt az a Juan Santamaría? A ticók nemzeti hőséről nem ír a wikipédia, csak annyit, hogy az ország nemzeti hősének a napja április 11. A monda szerint amikor William Walker lett Nicaragua elnöke, akkor már kiszemelte következő áldozatát, nem mást mint, Costa Ricát. A hazaszerető ticók nem hagyták, hogy az ő országukat is rabszolgaság alá vonják, ezért szembe szálltak William Walker csapatával, és egészen Rivasig, a főhadi szállásukig űzték őket. Itt jön a képbe Juan Santamaría, aki halálmegvető bátorsággal fáklyát ragadott, és rájuk gyújtotta a bázist. Annak ellenére, hogy többszörösen megsebesítették, volt ideje tervét véghez vinni, és Costa Rica független ország maradhatott.

Úgy nézzétek ezt a képet, hogy fáklya van a kezében, nem pedig bunkós bot, mint ahogy én azt első ránézésre hittem. A szobor pedig közvetlenül a reptéren, az érkezési hely mellett található a füvesített részen, amit én 9 év után most vettem észre először...

Pocho, a krokodil

Megvan a következő látnivaló a listámon! Pocho, a krokodil és gazdája Shedden, a Tico Tarzan.

Ez a különleges történet egy barátságról szól, ami egy ember és egy korokodil között alakult ki majdnem 20 évvel ezelőtt. Pocho ekkor még "csak" két és fél méter hosszú volt, és alig 70 kg. Chito megsebesülve talált rá a folyóban halászás során, és elhatározta, hogy meggyógyítja. Hazavitte a halálán lévő krokodilt, 6 hónapon keresztül ápolta, etette hallal és csirkével, és még gyógyszert is adott neki. Mellette aludt minden éjjel, hogy Pocho érezhesse, hogy valaki szereti, és nem minden ember az ellensége. Amikor elérkezettnek látta az időt elvitte a közeli tóhoz és magára hagyta. De legnagyobb meglepetésére Pocho hazáig kísérte. Azóta is meg van győződve róla, hogy a korkodil a barátja akart lenni.

A családja legnagyobb megrökönyödésére elkezdett a krokodillal a vízben játszani, és még azt is megtanította neki, hogy utasításra behunnyja a szemét. Később észre vette, hogyha a nevén szólitja akkor a krokodil oda jön hozzá. Több mint egy évtizedig gyakorolt/játszott vele, mire kialakították azt a nem mindennapi showt, amiért túristák ezrei látogatnak a Limon melletti falucskába.

A bemutató során a halász a korkodil hasát vakargatja a vízben, és ölelgeti, összeérintik az orrukat a szárazföldön és kézből eteti hallal.

Pocho kb 52 éves lehet, 5.6 méter hosszú és 450 kg!

Aki szeretne erről többet olvasni, vagy jelentkezni nézőnek az itt teheti meg:

http://www.crocodileadventures.net/web_files/chito_pocho.html

Kalács

Legújabb remekmű:

Nem én sütöttem, de ha így haladunk hamarosan lesz magyar pékség is Costa Ricán! Jó lenne!!! Hajrá Szilvi!!!

Durva busz baleset

Kedden délben történt: a reptérre vezető autópályán alig 500 méterre az előző buszmegállótól meghatározatlan okok miatt - feltevések szerint a mellette lévő kamion bevágott elé, vagy lassított stb- a sofőr elvesztette az uralmát a busz felett, kisiklott az útról, átvágott a szalagkorláton, elütött egy a pályával párhuzamoson lévő úton sétáló nőt a babakocsijával - mindketten szörnyethaltak de a két másik gyereknek, akik velük voltak még volt idejük elszaladni-, majd egészen a híd alattig gurult tovább és bele esett a folyóba.

Személyi sérülésen kívül több halálos áldozat nem volt, de a baleset miatt lezárták az egész autópályát, hogy a sérülteket minnél gyorsabban a korházba juthatassák. Azért nem szivesen lettem volna a San José-Alejuela buszon, amikor orral bele esnek a folyóba.

Vezessetek óvatosan és balesetmentesen!

Augusto C. Sandino reptér

Ezzel a bejegyzéssel zárnám a nicaraguai kirándulásomról szóló beszámolók sorozatát.

Ki is az az Augusto C. Sandino, akiről elnevezték Nicaragua repterét? A wikipédia ezt írja róla:

1927-től 1933-ig Augusto César Sandino tábornok partizánharcot folytatott a konzervatív rezsim és a harcokba egyre jobban belesodródó amerikai tengerészgyalogosok ellen. Végül az amerikaiak kompromisszumra kényszerültek és elhagyták az országot 1933-ban. Előtte megszervezték a Nemzeti Gárdát, amely egyesített katonai és rendőri erő volt amerikai felszereléssel. Célja az amerikai érdekek védelme volt. Élére Anastasio Somoza García került, az amerikai kormány közeli barátja. Sandino esetleges jövőbeli fegyveres ellenállásától félve Somoza találkozóra hívta őt Managuába, ahol 1934. február 21-én meggyilkolta Sandinót a Nemzeti Gárda. Később férfiak, nők és gyermekek ezreit végezték ki. 1937. január 1-jén manipulált választások után Somoza nyíltan is kezébe vette a hatalmat: elnök lett. A Somoza-család meghatározó befolyást gyakorolt fél évszázad nicaraguai történelmére.

Ami engem nagyon meglepett, hogy a hatalmas szegénység ellenére a repterük olyan modern, hogy még egy átlagos európai reptér is megirigyelné fényességét.

Aki esetleg elkésett az ajándékok vásárlásával, az sem baj, mert a reptéren még a becsekkolás előtti rész is teli van butikokkal:

Viszont figyeljünk a kolduló gyerekekre, mert legalább 5-6 fog megkörnyékezni bennünket. Mindent bevetnek majd, csak hogy kaphassanak pénzt. Az egyiknek annyira megtetszettem, hogy nem bánta, hogy nem adtam neki pénzt, hanem nyíltan beismerte, hogy elfogadna barátnőjének!

Az európai szépség és a szőke haj ettől függetlenül nem mindig kedvező. A határőr képes volt kiszedni a sorból "drogkeresés" ürügyén. Erre én csak később jöttem rá, mert amíg ő azzal bókolt, hogy mennyire szépek a magyar lányok, és ő most találkozott életében először eggyel, addig én éberen figyeltem a bőröndömet, amit ő az út közepén "felejtett". Gondoltam nem baj, majd én érte megyek és felteszem az asztalra, amikor rám szólt, hogy azt ott kell hagynom, és nem sokkal később hozták is a drogkereső németjuhászt, aki körbe szimatolta.

Persze nem találtak semmit, de amikor a kutya orra a hátsó fertájamat szagolgatta és a határőr megkéredzte, hogy megkereshet-e facebookon, akkor kénytelen voltam legszebb mosolyommal elkápráztatni, és szem rebbenés nélkül azt hazudni, hogy: - hát persze! A mikor látogatok újra Nicaraguába kérdésre pedig azt felelni, hogy: remélem, minnél hamarabb!

Majdnem sikerült lekésnem a járatot, mert az interenetes becsekkolás szerint 8:05kor kellett beszállni a gépből, amikor is már minden utas a fedélzeten ült, és én estem be utoljára, pedig két órán mást sem csináltam csak sétálgattama butikok között és vártam, hogy teljen az idő.... Most még rövidebbnek tűnt az út, röpke 30 perc alatt már meg is érkeztünk!

Keményen dolgoznak

Nem túloztam, amikor azt állítottam, hogy szorgalmas nemzet ez a nicaraguai, keményen megdolgoznak minden betevő falatjukért. Hányan vállalnánk egy 3 kerekű biciklin való 1-2-3 utas szállítását?!

Ez itt egy virágzó üzletág:

Ugyanez hátulról:

Ezek után talán nem csodálkozunk azon, hogy miért özönlik el Costa Ricát, és küldik haza a nehezen összekuporgatott fizetésük háromnegyedét, amiből a hat tagú családjuk elél egy hónapig Nicaraguában...

Még egy felirat tetszett nagyon, amit nem örökítettem meg:"Food&Drinks, trips and art gallery" azaz kaja, pia, utazás és művészeti galéria. Amit csak akarsz, ilyen sok oldalúak!

Első GC évforduló

Pontosan egy évvel ezelőtt találtam meg az első geoládát. Nagy élmény volt, hogy hagytak érvényesülni, talán ezért is szerettem bele ebbe a hobbiba.

Szerettem volna, hogyha mostanra a találataim száma eléri a 100-at, de a 89 (+19 rejtés) is igen számottevő, ha azt vesszük, hogy Garmina csak 8 hónapon keresztül volt velem.

Néhány számadat összegzésnek:

- Costa Ricán az én kezemben van a ládák 15 %-a, és legalább a 10 %-át meggyógyítottam

- A helyi barátaimmal együtt pedig mi uraljuk a ládák 60 %-át!

- Háromszorosára nőtt a kereshető ládák száma az elmúlt egy évben: 40-ről 122-re!!!!

- A rejtett és megtalált ládákat egybevéve elmondhatom, hogy a Costa Ricán található ládák 80 %-át ismerem.

- Nicaraguában a ládák egy harmadát találtam meg GPS nélkül!!!! (12-ből 4-et)

- Elmondhatom azt is, hogy az összes helyi kessert személyesen ismerem.

Na ezt csináljátok utánam! :)

Ajándékba kaptam ezt a geoérmét, immár a harmadik a gyűjteményemben! Igen találó:

A felelőtlenség határa

Ezt még Managuában fényképeztem nem sokkal sötétedés után. Az a kisebbik baj, hogy se az anyukán, se a vezetőn nincs bukósisak, de hogy nő a karján még egy pici gyereket is tart az már a felelőtlenség ne továbbja... Ez még roszabb, mint a chicken bus...

Managua

Nem hittem volna, hogy az amerikai kontinensen van még egy olyan főváros, ami alul tudja múlni San Josét. Managua legalább olyan könnyen felejthető. Ami meglepett, hogy madártávlatból is sokkal nagyobbnak tűnik, mint San José, egy igazi fővárossal van dolgunk, ez már messziről megállapítható.

Nicaragua a második (!!!) legszegényebb ország Amerikában Haiti után. Ennek fényében talán nem is meglepő, hogy a város legnagyobb része úgy néz ki, hogy nem mertem elővenni a fényképezőgépemet. Itt nagyon nem ajánlott letekert ablakkal vezetni se nappal, se éjszaka. Az utcai árusok és kéregetők még többen vannak. A nagy melegre való tekintettel 2-3 decis zacskóban árulnak hűtött vizet, melynek eredete kétes, ezért ezt sem ajánlom.

A középréteg itt nem létezik: vagy gazdag vagy, vagy szegény. Egy jó példa erre szemléltetésnek: egy Meki parkolójában vártunk, mert már nagyon eltévedtünk, és feladtuk a keresést, és inkább megvártuk míg értünk jönnek. Ekkor mondtam a Francisconak, hogy itt az emberek a legszebb ruhájukba mennek a Mc Donald’s-ba. Elmagyarázta, hogy ez így van, méghozzá azért, mert az átlagember csak nagyon különleges alkalmakkor tudja megengedni magának, hogy ott egyen. Szerintem ez az egyetlen Meki, ahol pincérek szolgálnak ki, mint egy igazi étteremben!!!

A San Joséra jellemző kettősség átfedés nélkül itt is jellemző, azzal a különbséggel, hogy itt még a gazdag negyed nem olyan gazdag, vagy csak én jártam rossz helyen. Az amerikai nagykövetség egy domb tetején áll, és legalább akkora, mint a Fehérház. A bevásárlóközpont a legnagyobb putri negyed közepén épült, ahol drogosok fekszenek az utcán. Nagyon szomorú ez, le akartam fényképezni, csak féltettem a fényképezőgépemet, no meg magamat is.

Itt sem lehet kertes házat látni a már említett biztonsági okok miatt. Este 6 után nem ajánlott kimenni az utcára gyalog, ezért talán nem meglepő, hogy ami bolt nyitva van, az mind börtönre emlékeztető ráccsal van védve: mindent a szemnek, de csak messziről lehet vásárolni. Gondolom nem véletlenül. Azt, hogy Managua mennyire veszélyes, azt még a helyiek sem titkolják. Egy pár példa:

- Minden helyinek van legalább egy megtámadásos története, ha nem több!

- A taxi belterében sötétedés után fel kell kapcsolni a villanyt, mind a vezető, mind az utas(ok) biztonsága érdekében... Durva...

Az útjelző táblákat ne keresd, mert az sincs. Minek az? Legalább olyan magabiztosan adnak útmutatást, mint a ticok, és legalább olyan jól el lehet tévedni már két sarok után. Ha valaki betolat a kereszteződésbe, akkor ne csodálkozz - ő is annyira el van tévedve, mint te. Egyirányú utcákat sem jelzik, - minek? Majd ha egy kamion jön szembe, akkor rájössz, hogy neki van elsőbbsége. Az utak minősége sokkal jobb, és még autópályadíj sincs sehol, ez mindenképp pozitív. Csak a fekvőrendőrrel vigyázz, mert az bizony kegyetlenül feltűnik a semmiből a legváratlanabb helyeken.

A szemetet az utcán égetik! Gondolhatjátok, hogy ez milyen büdös! Viszont ezt a részt leszámítva egész Nicaraguára jellemző a tisztaság!!!! Ez is meglepett!

Na, és akkor néhány szó arról, hogy milyen is a nicaraguai ember: kinézetre sokkal egyszerűbb, lelkiismeretesebb, mint egy tico, és van bennük valami megfoghatatlan, velük született gyermeki ártatlanság, amiért én nagyon csodálom őket.

Elvük: nincs sok mindenem, de azt a keveset, amim van szívesen megosztom veled. Közel sem káromkodnak annyit, mint máshol, vagy csak én kerültem nagyon jó emberek közé.

Hihetetlenül büszkék az országukra. Minden városba ki van írva, hogy ......... városban tisztán beszélünk. A ticok nagyon lenézik őket emiatt is, mert másképp hangsúlyoznak, és nem ejtik ki az "s" betűt a szavak végén. Viszont szerintük én tico akcentussal beszélek, ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna!

Minden város előtt kiírják, hogy köszöntünk .... városban, és egy rövid ismertetőt adnak, hogy mekkora a város területe, lakossága stb. Nagyon tetszettek ezek a táblák!

Kiderült, hogy a ticok "gallo pinto-ja" nem is costa ricai találmány, hanem kubai, de ezt ne hangoztassátok Costa Ricában, ha nem akartok senkit sem vérig sérteni.

Ja, és ha nem tudnátok, akkor a panamai-csatornát eredetileg Nicaraguában építették volna, csak a panamaiak megelőzték őket (meg Costa Ricát, meg az egész Közép-Amerikát).

Összességében elmondható, hogyha igazán nyitva tartod a szemed, akkor minden mögött lehet valami szépet látni. Managua nem feltétlenül szép, de az emberek miatt megér egy misét.

Anyák napja

Itt augusztus 15-én ünneplik Anyák-napját. Már hetekkel előtte készülnek rá, mert ugye anya csak egy van. Hatalmas árleszállításokkal próbálják befolyásolni a családtagokat, hogy mi lenne a legjobb az anyukák számára. A főváros utcáit ellepik az önkéntes virágárusok, így aztán nem lehet elfelejteni ezt a nevezetes napot.

Anyika, Mama, Zsuzsika, Zsuzsi, Szilvi és minden kedves női olvasóm, (leendő) anyukák még egyszer BOLDOG ANYÁK NAPJÁT kívánok!

San Juan del Sur

Nicaragua legfelkapottabb tengerparti üdülővárosa mindössze néhány kilométerre fekszik a costa ricai határtól. Bár San Josétól 6 órás út vezet ide, Managuatól mindössze 2 órát vesz igénybe ez a távolság. Ennyit számít az utak minősége, és innen is látszik, hogy Nicaragua bizonyos része sokkal laposabb.

Őszinte leszek, a Guanacastés tengerpartokat még csak meg sem közelíti. Hiányoltam a pálmafákat, az erdőt, a nyugalmat és a titokzatosságot. Az egész partot be lehet látni bármelyik éttermi teraszról, de a pálmafák biztonságot adó koronája nélkül mit sem ér az egész. Sokan úgy gondolják, hogy Nicaragua sokkal gazdagabb természeti kincsekben, míg nekem az a véleményem, hogy Costa Ricának nagyobb a kínálata egy harmad akkora területen. Ugyanakkor az is tény, hogy Nicaragua történelmének minden mozzanata megmaradt, míg Costa Ricának mintha kitörölték volna a múltját. Egy biztos, ha ez a legszebb partjuk, akkor engem nem győztek meg. Annyi volt a hajó a parton, hogy majd kiverte a szemem, mondjuk a naplementés képeken jól mutat legalább.

És mi az ami tetszett? Lenyűgözött a parttól nem mesze található szélmalom komplexus. Ehhez hasonlót még nem láttam erre felé.

Tetszett a hegy tetején található Krisztus szobor. Fel akartunk menni megnézni közelebbről, de sajnos az oda vezető utat nem a Törpök családjába tartozó autóknak találták ki, bár a helyiek biztattak minket, hogy bátran vágjunk neki. Megpróbáltuk, de a földúton lévő kráter nagyságú lukak miatt inkább visszavonulót fújtunk.

Annak ellenére, hogy ennyire közel voltunk a határhoz, sokkal hűvösebbnek érződött a víz hőmérséklete. Lehet, hogy csak elfogult lennék?

Hétfő révén itt sem volt nagy tolongás, bár állítólag van olyan időszak, amikor fennáll annak a veszélye, hogy a szomszédod könyöke belelóg a szádba, és talpalatnyi hely sincsen szabadon. Na az ilyet nagyon nem csípem, bár kétlem, hogy ez lenne a teljes igazság.

Legtöbb bolt a szörfösökre speicalizálódott, meg persze ajándéktárgyakat árulnak. Az éttermi árak a megszokottnál kicsit drágábbak voltak, de összességében még így sem túl borsos. Nicaragua sokkal olcsóbb, mint Costa Rica, az egyszer biztos.

Mindent összevetve megérte ez a kirándulás is, hiszen sok szépet láttam, és a tengerpartnál nincs jobb hely a világon! Az album megtekintéséhez KLIKK ide!

Granada

Sokan mondták, hogy Granada az egyik legszebb város Nicaraguában. Én is azt vallom. Engem leginkább Szentendrére emlékeztetett a hangulatos sétáló utcái, szebbnél szebb templomaival, és színes házacskáival. E városban számos emléke maradt a spanyol gyarmati múltnak.

Leónban a lábunkat lejártuk, ezért úgy döntöttünk, hogy itt már lovaskocsit bérlünk. A $15 dollár egy órára igazán megérte, mert így körbekocsikáztuk az egész várost.

1524-ben létesült az első állandó spanyol település. Francisco Hernández de Córdoba ekkor alapította Nicaragua két jelentős városát: elsőként a Nicaragua-tó partján Granadát, valamivel később pedig a Managua-tótól keletre Leónt. A ma is használatos pénznemük is róla kapta a nevét. Itt egy kép az emlékének állított szoborról.

Szép templomban itt sem volt hiány, sőt a Leónban megszeretett templomomnak is volt itt egy hasonmása. Meg tudom érteni, hogy miért verekedett ez a két város a fővárosi címért, hiszen mindkettő birtokolta ezt a címet egy-egy ideig, amíg végül Managua került ki győztesen. De hogy miért, azt nem tudom megérteni, de erről majd egy külön bejegyzésben.

Ismét egy jó példa arra, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mi van a kezükben. A kikötő mellett két vonatállomást is felfedeztünk, amit már ugyan nem használnak, de egy régi vonat még ott porosodik az állomáson őrizetlenül! Rögtön megragadtuk az alkalmat, hogy felmásszunk rá egy fotó erejéig! Biztos vagyok benne, hogy még beindulna!

William Walker ír származású volt, eleinte orvosként kereste a kenyerét, majd ügyvédként, majd felcsapott kalandornak. Három expedíciót vezetett latin-amerikai országok ellen. Eredeti terve az volt, hogy bevezeti a rabszolgaságot Mexikóban, és területét az USA-hoz csatolja. Amikor ez kudarcba fulladt, akkor Nicaraguát nézte ki magának. Itt egy érdekes bejegyzés a Wikipédiából, ami szorosan összefügg Costa Rica történelmével is.

Az egykori Közép-Amerika utódállamában, Nicaraguában polgárháború dúlt a konzervatívok és a liberálisok között, és ez utóbbi fogadta szolgálatába Walkert.

1855. június 1-jén partra szállt Nicaraguában az Amerikai Falanx-szal, mely mintegy ötszáz jenki zsoldosból állt. A helyi lakosságból kiegészített erői bevették Granada fővárost, a konzervatívok székhelyét.

Walker ügyes módon kibékített a háborúzó feleket, s mindkettő seregeit leszerelték, így egyedüli fegyveres erő az országban már csak az amerikai zsoldossereg volt. Ezzel Walker tekintélye megnőtt, s kineveztette magát az ország hadi főparancsnokává és diktátori hatalommal (többek között a rabszolgaság visszaállításával) kormányozta az országot. Hogy a törvényesség látszatát kelthesse, 1856. júliusában választásokat rendezett, ahol nem átallott csalásokat véghez vinni. A Egyesült Államok elismerte az új kormányt, amely az angol nyelvet tette hivatalossá a spanyol helyett. Az amerikai terjeszkedést azonban a szomszédos államok hamar kiismerték, és tartottak attól, hogy Walker révén Mexikó északi területeihez hasonló sorsra jutnak.

1856-ban a costa ricaiak Anglia támogatásával benyomultak Nicaraguába és Walkerrel szemben több csatát is megnyertek. Ő azonban mindaddig fenntartotta magát, míg az általa elnöknek tett Rivas tőle el nem pártolt.

Walker hiába próbálta elérni, hogy Egyesült Államok támadja meg Costa Ricát és a briteket, az semleges maradt a konfliktustól. 1857-ben Costa Rica, Honduras, San Salvador és Guatemala kormányai szövetséget kötöttek Walker ellen. A guatemalai hadsereg elfoglalta Massayát, mire Walker több száz zsoldossal újból feltöltötte a falanx haderőt, de ez már nem segített rajta. Az egyesült guatemalai-salvadori-hondurasi-nicaraguai csapatok ostroma alá vették az amerikaiakat Granadában. Walker feladta a várost, és délre vonult zsoldosaival. Rivas városában a costa ricai sereg több hétig próbálta az amerikaiakat kiűzni, míg végül Walker vitorlással New Yorkba menekült.

Walker megpróbált visszatérni Nicaraguába, de a második, Közép-Amerika ellen tervezett vállalkozását az Egyesült Államok akadályozta meg és deportálták. Ezek után Hondrast próbálta bevenni, de azoknak több eszük volt, és golyó általi halálra ítélték kalózság alapos gyanújával. Jó kis ürügyet találtak. A háza még ma is megvan, mi is jártunk ott!

Bár nekünk nem volt rá lehetőségünk idő fogytán, hogy komppal átmenjünk a tó szélén található kis szigetre, melyen két vulkán húzódik, de mindenképp érdemes megnézni ezt a nem mindennapi természeti csodát.

Egyszerűen magával ragadó és gyönyörű, talán nem csoda, hogy ezek után egyik örök szerelmem Granada marad. A képekhez KLIKK IDE!

Chicken bus

Latin-Amerikában elterjedt kifejezés a "chicken bus", ami azt jelenti, hogy a buszra nem csak azok szállnak fel, akiknek helyi jegyünk van, hanem még annyian, amennyien felférnek, plusz még 15 fő, és persze a csomagok, ami között az élő állattól (tyúk, nyúl stb) minden előfordulhat. Costa Ricán még nem láttam ilyet, de Nicaraguában előszeretettel alkalmazzák mind a buszokon, mint teherautókon, kis kocsin, azaz bármin. Itt egy jó példa rá, így néz ki elölről:

Majd hátulról, és ez még nincs is tele:

Engem a szívbaj kergetett, mert minden pick upnak a csomagterében legalább hatan ültek/álltak, és sokan még csak nem is kapaszkodnak. Ez persze mondanom sem kell, hogy mennyire balesetveszélyes, mert egy kisebb fékezésnél/koccanásnál mind kirepülnek a kocsiból. Ezt most kivételesen nem ajánlom senkinek.

Catarina

Ez egy kis eldugott város Granada közelében, ahol remek kilátás nyílik az Apoyo tóra. Kivételesen nagyon sokan voltak, mert a nemzeti ünnepük vasárnapra esett.

A sétáló utcában lévő butikokon (hihetetlen olcsó minden!) még ezek a háromkerekű taxik kötötték le a figyelmemet. Előszeretettel alkalmazzák kisvárosokban utasszállításra.

Costa Ricán is láttam már egy-kettőt, de itt utasszállítás helyett csak a pizza futárok furikáznak vele. Cuki!

A többi képet itt lehet megnézni, KLIKK!

Újabb két virtuális ládával gazdagodtam! GPS nélkül is lehet kessingelni, csak nagyon kell akarni :)

Ötletes nica térkép

Tök egyszerű! Csak követed az utat! Az ebéd C$ 25, az az 1.25 dollár az ebéd, és $0.25 az üdítő. Elég olcsó, már ha megtalálod...

Amúgy ez engem nagyon bezavart, hogy a C mellé mindig odabiggyesztették a $ jelet, ami ebben az esetben nem dollárt jelent náluk, hanem pénzt...

Még egy hirdetés tetszett, amit egy turista térképen reklámoztak, így szólt:

"Volcano Boarding 70 km/hr"

Érted? Nem snowboard! Vulkánboarding, a vulkánról szépen lesiklasz 70 km/órás sebességgel... Hajrá! Kalandvágyóknak ajánlom, én inkább kihagytam.

Masaya

Masaya="Más aya de Managua" azaz jelentése: "még arrébb" Managuától

Nevezetessége az első és egyben legnagyobb nemzeti parkja, látványossága egy 4 kráteres vulkán. Maga a nemzeti park nem egy nagy szám, kocsival is meg lehet közelíteni, de aki túrázni akar az is megteheti a kikövezett úton. Én személy szerint nem ajánlom, hogy fél óránál többet tartózkodjunk a kráterek közelében, mert a sulfor dioxide kibocsátás olyan nagy, hogy hosszabb időtöltés károsíthatja szervezetünket.

Mivel mi délután érkeztünk a parkba, így sajnos nem volt részünk tiszta kilátásban. Ahogy elnéztem a google képeket, amúgy sem egy Poás-kategória ez a vulkán, de egy gyors látogatást mindenképp megér. Pulóver nem kell, itt már nincs az a tikkasztó hőség, de azért még mindig kellemesen meleg van.

Nem sokat maradtunk, mert Francisco asztmás, és én is sokat köhögtem a vulkán gázkibocsátásától. De azért pár képet csináltam, amit itt nézhettek meg, KLIKK.

Két "Earth cache-t" is belogoltam ennél a vulkánnál. Nem is olyan nehéz GPS nélkül kessingelni!

Nica koszt

Két fontos szabály van, amikor Nicaraguába mész: 1. Nem szabad a csapból vizet inni. 2. Nem szabad utcai árustól kaját venni. Ebből az elsőt maximálisan betartottam (valahogy nem akartam 3 napig a WC-n ülni). A másodikat nem, mert szerintem a Costa Rica-i koszton már megedződött a gyomrom. A rizses babot itt is előszeretettel alkalmazzák reggeliként, ebédként és vacsoraként is. Úgyhogy most éppen megint babos rizs undorom van.

Viszont, ami nekem nagyon bejött az a Quesillos!

Tortilla lapra sajtot helyeznek, majd dinsztelt hagymát (leginkább a káposztához hasonlít első ránézésre), majd ezt tejföllel locsolják meg, feltekerik, egy zacskóba helyezik, bekötik, és a másik oldalon ki kell harapni, és úgy enni anélkül hogy leennéd magad. Ilyen egyszerű:

Nagyon finom! Ha nem lett volna olyan meleg, akkor tuti befaltam volna ötöt is, de így csak egyre jutott erőm.

Cacao vagy Tiste leginkább kakaóhoz hasonló ital, amit szintén az utcán árulnak. Mindkettőt kipróbáltam, a nagy melegben jól esik ez a hideg ital. A cacaot igazi kakaó babból csinálják, mintha kávé lenne, de nem az. A tiste pedig ugyanez, csak fahéjjal édesítik, és jobban megcukrozzák. Én ezt túl édesnek találtam, de amúgy finom.

Ami hatalmas meglepetést okozott, az a mangó volt! Costa Ricán a kis zöld éretlen mangót sózzák és citromozzák, ami ugyan remekül oltja a szomjat, viszont szét marja a fogzománcot. Itt az édesebb mangót sózzák, és chili porral szórják meg. Valami fantasztikus ízvarázst ad ez az édes-erős kombináció. Egyszerűen imádom!!! Csak azt nem tudom, hogy fogok Costa Ricán ilyet találni!

León

Az első napot Leónban töltöttük. Reggel 7-kor meglepetten szirénázásra ébredtünk. Kiderült, hogy annyira szorgalmas nép ez a nicaraguai, hogy a 7 órai szirénázás jelzi a munka kezdetét, a déli a pihenést/ebédszünetet, az esti pedig a nap végét. Furcsa volt minden esetre, mert engem leginkább egy kijárási tilalmat jelző szirénára emlékeztetett...

Az első legszembetűnőbb különbség a két ország között, hogy Nicaraguának sokkal mélyebbre nyúlik vissza a történelme, mint a ticóknak, pontosabban sokkal több emlékük maradt a Kolumbusz korabeli időből.

A 15. század végén Nyugat-Nicaraguát különböző bennszülött népek lakták, amelyek nyelvileg és kulturálisan a maják rokonai voltak. Az indián vér a mai napig fellelhető bennük, arcuk laposabb, bőrük sötét, termetük alacsony. 1502-ben első európaiként Kolumbusz Kristóf érte el a mai Nicaraguát. Linda Vista öböl volt az első szárazföld, amit megpillantottak, és később León lett az első város, és egyben főváros is. 20 percre fekszik a tengerpartól, de annyira meleg van, hogy víz nélkül nem sokáig lehet kibírni. Csak León körül 10 vulkán van, és 17 templommal büszkélkedik.

A második meglepő élményem az volt, hogy Nicaraguában bárhol lehet pénzt váltani az utcán az övtáskás emberkéknél. Állítólag engedélyük is van! Ami számomra érthetetlen, hogy ha mindenki tudja, hogy ezeknél több száz dollár érték van, akkor hogyhogy nem rabolja ki őket senki? Tovább vinném a gondolatmenetet: ha senki nem bántja őket, akkor nyilván a rossz fiúk védik őket. A kérdés csak az, hogy miért- mi okból kifolyólag, illetve mennyire érezheti magát biztonságban egy turista?

Első utunk az egyik legrégibb katedrálishoz vezetett, ahol több stílus irányzat is keveredett, több évtizedbe telt míg felépítették, így a közel 400 éves múltú templom egyik különleges ékszere Nicaragua történelmének.

$5 dollárért nem csak a templom belsejét mutatják meg, hanem az alagsorba is lemehettünk, ahol elmagyarázták, hogy a spanyolok alagutakkal kötötték össze a templomokat, és úgy kommunikáltak a katonai vezetők egymással háború idején. Itt megmaradt egy-két szobor, freskóval díszített szék, stb. Az alagút beltere alig volt magasabb mint én, így vigyázni kellett, hogy nehogy beverjük a fejünket. A templom teraszára is feljutottunk, ami számomra azért volt különleges, mert még soha nem jártam egy templom tetején sem. Óriások támasztották a harangokat tartó mennyezetet.

Lenyűgözött a spanyoloktól örökölt kultúra, ehhez foghatót nincs Costa Ricán. Itt megjegyezném, hogy ennek oka valószínűleg a természeti adottságaira vezethető vissza, hiszen miatt sokkal nehezebb dolguk volt Kolumbuszéknak az ellenállást tanúsító őslakókkal szemben Costa Rica területén, mert az ott lakó indiánok simán vissza tudtak húzódni a hegyekbe.

León kellemes, nyugis kisváros, egész délután sétáltunk, körbe jártuk az összes szép templomot, de ezeket már csak kívülről csodáltuk meg.

Megnéztük a helyi piacot. Hihetetlen, hogy minden mennyire olcsó. Egy farmer $7-8 dollár, mert akkora a szegénység, hogy a helyiek nem tudnak többet fizetni egy ruhadarabért...

Végig jártunk több múzeumot, többek között egy Ruben Dario emlékmúzeumot is. Valódi neve Félix Rubén García Sarmiento. 1867-ben született Nicaraguában. Szerény vidéki eredete ellenére a latin-amerikai kozmopolitanizmus nagyjává és a modernizmus döntően meghatározó egyéniségévé fejlődött. Francia prózán nőtt fel, költészetében a szavak harmóniájával igyekezett megragadni a tökéletes dallamot. Öt évig Buenos Airesben dolgozott mint újságíró, 1900-ban Párizsban telepedett le és 1907-ben nagykövet lett Madridban. Kevéssel Nicaraguába való visszatérése után hunyt el 1916. február 6-án. León városa annyira magáénak tartotta ezt a költőt, hogy az egyetlen síró oroszlán az ő sírját védelmezi.

Egy jó példa arra, hogy a Nicaraguaiaknak fogalmuk sincs a tárgyak valódi értékéről. Az egyik galériában két Picasso festmény is szinte őrizetlenül áll!

Még egy érdekesség, ami egész Nicaraguára jellemző: nincs külső kert, csak belső. Ezt a spanyoloktól tanulták, és később is megőrizték ezt a szokást, mert ez így biztonságosabb...

León megér egy napot, nekem nagyon tetszett ez a hangulatos kisváros. A képek önmagukért beszélnek, KLIKK IDE a megtekintésükhöz.

Érkezés Nicaraguába

45 perces késéssel indult a gépem, mert nagy vihar volt a nicaraguai fővárosban: szakadt az eső, ami nem lett volna baj, de mellette még villámlott is. Meglepő módon az ígért 55 perc alatt kb 40 percig tartott az út, mire belenézhettem volna egy filmbe, már ki is kapcsolták az ülés háta mögött elhelyezett tv-ket. 20 percet köröztünk a levegőben több másik géppel együtt, mire megadták az engedélyt a leszálláshoz, így volt alkalmam megcsodálni a két tavat felülről.

Az imigrációban legalább akkora sor állt, mint az USA-ban. A nicaraguaiak is leleményesek, gyorsan elkértek $10-t turista kártya néven futó díjként... Costa Rica-i útlevelemmel utaztam, biztos, ami biztos. Francisco már a sorban kiszúrt, így nem kellett azon izgulnom, hogy majd hogyan találom meg a családját. Anyukája nagyon készült! Felírta a nevemet egy A4-es papírra, és kint az ablakra rakta ki, így belülről jól lehetett látni (se itt, se Costa Ricán nem lehet bent várakozni).

Első benyomásom az országról nem volt éppen kellemes: kommandóruhás katonákkal volt teli a reptér környéke. Mivel Costa Ricának nincsen hadserege, ezért nagyon szokatlannak tűnt a gépfegyveres katonák látványa. Állítólag valami ünnep napnak volt köszönhető a fokozott készültség. Később már nem láttam többet ilyet, még visszautazáskor sem, de azért így elsőre mégis ijesztő volt. Második benyomásom az volt este 10-kor, hogy iszonyú meleg van!!! Ez a 3 napos tartózkodásom alatt sem változott. Erre már én is azt mondom, hogy ez a "nem fehér embernek való" kategória... Ilyenkor tudja csak az ember igazán értékelni, hogy San José völgyben fekszik, és állandóan fúj a hegyi szél, kellemesen hűvös van este.

Meglepetten tapasztaltam, hogy Törpilla ikertestvére szolgált kalauzunkként, azzal a különbséggel, hogy a lökhárítója fekete műanyagból készült. 5-en ültünk benne 5 bőrönddel, úgyhogy szegény rendesen megdolgozott a Leónba vezető másfél órás úton... Nyílegyenesen tettük meg a 90 km-t, ha kétszer kanyarodtunk, akkor sokat mondtam. Sem ekkor, sem később nem találkoztam a Costa Ricában előszeretettel alkalmazott egy irányú hidakkal, viszont itt olyan ínyencséget találtak ki, hogy mindenféle felhívás nélkül 1-2-3 fekvőrendőrt raktak le egymás után az autópálya kellős közepén... Necces... Ezt még fokozták azzal, hogy mindenféle figyelmeztetés nélkül ért véget az út egy jobbra és balra elágazással... Csak néztem, hogy milyen turpisságokat találtak ki a vezető éberségének próbára tételére. Örültem, hogy nem én vezettem. Az első este sem kellett altatni, úgy aludtam, mint a bunda.