
Életem legszervezettebb szavazásán vettem ma részt. Még reggel 9 előtt odaértem a tőlem 1 km-re lévő iskolához. Már a parkolásnál segítettek szabad helyet keresnimert az iskola közvetlen környéke le volt zárva. Egyszer csak egy kisfiú termett mellettem:
- Szavazni jött? -kérdezte.
- Nem, virágot locsolni - gondoltam magamban. Lányos zavaromban nagy nehezen kinyögtem egy igent. Elkérte a személyimet, odavezetett egy standhoz, ahol a szám alapján megnézték melyik kijelölt terembe kell mennem, elkísért a teremig. Ott kaptam három lapot, ekkor jöttem rá, hogy még sem voltam eléggé felkészülve, mert a párt színére sem emlékeztem, csak azt tudtam, hogy melyik miniszterelnököt látnám szívesen Costa Rica vezetőjeként. A kisfiú segítsége is bezavart, hirtelen nem tudtam, hogy most akkor a zöld-fehér Fradi zászlósokra szavazzak, vagy maradjak az eredeti tervnél, a svájci zászló színeiben pompázó párt mellett. Szerencsére a harmadik lapon rajta volt a miniszterelnök-jelölt és a hozzá tartozó párt zászlaja is, így ez alapján a másik kettőt már könnyű volt beikszelnem.

Okosan döntöttünk, mert nem maradtunk a városban. Felmentünk a Poás vulkánhoz, de útközben így is parádé szerű hangulat uralkodott az iskolák mellett...

A kirándulásról bővebben majd egy másik bejegyzésben, most megyek aludni...
Bónuszkép: még a kecske is valamelyik párt színeiben pompázott a legelőn.

csak nem választások voltak???:)
ReplyDeleteIgen, de a Fradisták nyertek 48%-kal... A svájciaknak csak 18% jött össze, vagy még annyi se. Hát ez van. Azért érdekes volt :)
ReplyDeleteés te kire szavaztál?????:)))))))
ReplyDeleteEn a piros-feher svajciakra, akik harmadikok lettek...
ReplyDelete