Costa Rica új elnöke

Bár nem szokásom más cikkjét közzé tenni, mégis úgy gondoltam, hogy a Népszabadságban megjelent információ Costa Rica új elnökéről - helyesebben elnöknőjéről - megér egy bejegyzést. Hamár kis hazánkban közzé tették, akkor én is megemlékezek erről a pillanatról, mert mégis csak fontos mérföldkő ez az ország történelmében. Művelődjetek Costa Rica politikájával kapcsolatban:

Marionettfigura vagy kemény kezű elnöknő?

Costa Rica régi fővárosa, az Irazu-vulkán lábánál fekvő Cartago bazilikájában, országa védőszentjéhez, a Fekete Madonnához fohászkodva köszönte meg választási győzelmét Laura Chinchilla Miranda, a Közép-Amerika Svájcaként is emlegetett ország első női elnöke. A hófehér nadrágkosztümöt viselő, ötvenéves politológusnőt, akit férje és tizenhárom éves fia kísért, filmsztárként ünnepelték. A mise után, amelyet Cartago püspöke, José Francisco Ulloa celebrált, mindenki kezet akart vele szorítani.

Laura Chinchilla megválasztása nem akkora nagy csoda, mint a Fekete Madonna szobrának felfedezése volt 1635-ben, a tengerparti sziklák között. Costa Rica elvégre Közép-Amerika legtehetősebb, legszilárdabb politikai berendezkedésű országa, amelyet a világ huszonkét legrégebbi demokráciája között tartanak számon. Elemzők szerint épp itt volt az ideje, hogy nő töltse be az elnöki posztot, s csodának inkább az tekinthető, hogy ez nem történt meg már korábban.
Világszerte sincsennek sokan - a királynőket nem számítva - a legmagasabb posztra jutott női politikusok. Angela Merkel német kancellár a világ egyik legbefolyásosabb női vezetője. Svájc elnöke Doris Leuthard, Finnországé Tarja Halonen, Johanna Sigurdardottir személyében tavaly lett első ízben női kormányfője Izlandnak, Jadranka Kosor ugyancsak 2009-ben került a horvát kormány élére. Ázsiát három vezető képviseli a női klubban, India elnöke 2007 óta Pratibha Patil, Bangladesh kormányfője már másodszor Sejk Haszina Vazed, a Fülöp-szigetek elnöke majd tíz éve Gloria Macapagal-Arroyo. Afrika első női vezetője 2005 óta a libériai elnökasszony, Ellen Johnson Sirleaf. Latin-Amerika kemény asszonyai között Laura Chinchilla már az ötödik elnöknő, szűkebb pátriájában, Közép-Amerikában pedig a harmadik.

Argentinában - a legendás Evita államában - Isabel Perón volt az első női elnök, igaz, a táncosnőből lett botcsinálta politikus nem tudta pótolni Juan Domingo Perón első feleségét, a szegények gyámolítójaként imádott Evitát. Isabel rövid, ámde felettébb kaotikus országlásának katonai puccs vetett véget 1976-ban. Jelenleg is nő irányítja Argentinát, az előző államfőt, Néstor Kirchnert felesége, Cristina Fernández követte a Casa Rosada elnöki palotában. Kirchnerék népszerűsége az utóbbi időben megkopott, az elnöki párt azzal vádolják, hogy posztjukat személyes gyarapodásra használják. Nicaraguában a meggyilkolt lapszerkesztő-politikus, Pedro Joaquín Chamorro felesége, Violeta Chamorro történelmet írt 1990-ben, amikor a sandinista Daniel Ortegát legyőzte az urnáknál. Chamorro asszony erőteljes amerikai támogatást élvezett, s mögötte állt a helyi sajtó: Managua három - különféle irányzatú - napilapjának egy-egy fia volt a főszerkesztője. Panama élén 1999 és 2004 között állt elnöknő, Mireya Moscoso személyében. Moscoso Arnulfo Arias volt elnök özvegye, az ő hivatali ideje alatt kapta vissza a közép-amerikai ország a Panama-csatorna feletti ellenőrzést. Március 11-én köszön le négy év után Chile népszerű elnökasszonya, a gyermekorvosból lett politikus, Michelle Bachelet, akinek apja még Salvador Allende egykori kabinetjében szolgált.

A chilei és a Costa Rica-i elnöknő karrierjében közös vonás, hogy egyikük sem férje jóvoltából, hanem saját erejéből emelkedett a legmagasabb tisztségbe. Igaz, ahogy Bachelet, Chinchilla is otthonról hozta a közszolgálat tiszteletét, apja tizenöt évig Costa Rica főszámvevőjeként dolgozott. Laura a család négy gyermeke közül a legidősebb, s az egyetlen lány, nem csoda, hogy férfiasan igyekezett helytállni. Politológiát tanult a Costa Rica-i Egyetemen, majd az Egyesült Államokban, a Georgetown Egyetemen kapott mesterképzést közpolitikából.

Nagy szenzáció volt, amikor Laura a rendőrség élére került, ma is felidézik, ahogyan - öthónapos terhesen, kismamaruhában - felsorakoztatta a tiszteket és erélyes hangon névsorovasást tartott. Belbiztonsági miniszterhelyettes, majd miniszter lett. Már akkor világossá tette, hogy képes kikövetelni a helyét a férfiak macho világában - írta az elnökasszonyról portréjában a madridi El País. Azt sem hallgatják el, hogy Laura Chinchilla, akit május 8-án iktatnak majd be hivatalába, erélyesen elhatárolja magát országa feministáitól. Noha politikai nézeteit illetően középutasnak tartják, társadalmi kérdésekben mélyen konzervatív. Ellenzi a katolikus egyházt álllamvallásként deklaráló Costa Rica-i alkotmány megváltoztatását, állam és egyház szétválasztását. Közel áll az egyházi körökhöz, s szemben áll mindennel, ami sérthetné a klérust. Ellene van a nők szabad választásának az abortuszkérdésben, nem támogatja az egyneműek házasodását, s még az esemény utáni tabletta árusítását is helyteleníti. Costa Rica első női elnökének megválasztása így is példa lehet a közép-amerikai ország asszonyai számára, vélik a szakértők, annak ellenére, hogy ígéretei között nem sorolja fel a férfiak és nők közötti megkülönböztetés csökkentését.

Chinchilla asszony a jelenlegi államfőtől veszi majd át az elnöki vállszalagot. Óscar Arias Sánchez már másodszor töltötte be az elnöki tisztséget, s maradhatna is hivatalában, ha az alkotmány nem rendelkezne úgy, hogy legközelebb 2018-ban választhatnák meg újra. A hatvankilenc éves politikus azonban most már nyugalomba akar vonulni, olvasgatni akar, s családjának él majd. Arias az 1980-as, 90-es években a közép-amerikai polgárháborúk lezárásában játszott közvetítő szerepéért kapta meg a Nobel békedíjat. Costa Rica kimaradt az akkori gerillamozgalmakból, a térség egyedüli állama, ahol hatvan éve mindig demokratikus választások döntöttek a hatalomváltásról.

Laura diszkrét botox-kezelésekkel hozta magát formába, s számíthatott rá, hogy a távozó elnök népszerűségének hullámán simán megelőzi a megosztott ellenzék jelöltjeit, a baloldali Ottón Solíst és a libertariánus Otto Guevarát. Így is lett, 47 százalékkal már az első fordulóban bebiztosította győzelmét. A választók azzal, hogy az alelnökasszonyra szavaztak, tulajdonképpen a folyamatosságra voksoltak. Igaz, sokan azzal vádolják, hogy az új elnök Arias bábja, "marionettfigurája" lesz, s a háttérből továbbra is a volt államfő mozgatja majd a szálakat.

Barack Obama amerikai elnök is üdvözölte Costa Rica új elnökasszonyát, s reményét fejezte ki, hogy együtt tudnak majd működni biztonsági és környezetvédelmi kérdésekben. Laura Chinchillának nem lesz túl könnyű a dolga, ha keresztül akarja vinni elképzeléseit, hiszen a tömörülés, amelynek képviseletében győzedelmeskedett, a Szocialista Internacionáléhoz tartozó Nemzeti Felszabadulás Pártja nem rendelkezik többséggel a kis ország parlamentjében. Az elnöknő máris jelezte: párbeszédre törekszik az ellenzéki erőkkel. Noha Costa Ricát a szomszédállamoknál kevésbé viselte meg a gazdasági válság, ennek ára az ország adósságállományának növekedése volt. Chinchilla asszony, akit a szabadkereskedelem eltökélt hívének tartanak, a külföldi beruházások ösztönzését, az állásteremtést szorgalmazza. Ahogyan biztonsági miniszterként, államfőként is a kemény kéz politikáját hirdeti: erélyesen fel akar lépni a szervezett bűnözés, az erősödő illegális kábítószerkereskedelem ellen.

Az eredeti cikket, ami február 21-én jelent meg a Népszabadságban, ezen a linken érhetitek el:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=261101

(Külön köszönet a Zsuzsikának, amiért felhívta a figyelmemet ennek a cikknek a megjelenésére).

Térkép

Detti mondta múlt héten, hogy jó lenne, ha csinálnék térképet az utazásokról, amiket Costa Rica-ban bejártam, és egyből meg is csináltam, de aztán szólt hogy fontosabb blogokat akar feltenni, ezért csak most jelenik meg. De még pont időben, még csak 2 hónapja jöttem haza.

Az utazások nagy részéről már írtunk, kivéve a hazautat, ami ugyanolyan útvonalon volt, mint az odaút csak sokkal korábban kimentünk a reptérre, mert Detti biztos akart lenni benne, hogy eljövök. Még a reptérre is bekísért, pedig megegyeztünk, hogy csak lassítani fog. Nem értettem az aggodalmát, általában azért mennek az emberek reptérre, hogy elutazzanak, csak úgy nem szoktak odamenni.

4 hosszabb út volt: Arenal, Monteverde, Dominical - Quepos - Jaco, Tortuga.
Garmin navigációs program sokat segített. Ugyanazt használtam, mint Detti, csak az enyém nem beszélt. Ez nem zavart, mert én amúgy sem társalogtam volna vele, mint ahogy ő szokott.
Mondjuk ez szokás kérdése vannak idősebb emberek, akik TV-vel is beszélgetni szoktak.
Tengerparti kirándulásnál majdnem 900 kilométert vezettem 6 nap alatt. Azóta már Detti is ment 2 nap alatt majdnem 500-t, de azért ennyivel nem vezet gyorsabban nálam, akkor én két napot tengerparton töltöttem.

A lejátszás ugyanolyan lassan megy ott is ahol Detti vezetett, ezért nem akarta engedni először, hogy felkerüljön blogra. Térképet itt tekinthetitek meg:

Mi leszel, ha nagy leszel?

Úgy látszik nem csak az én gyerekkori álmom volt, hogy pénztáros legyek!

Trónkövetelő Ádázkát alig lehetett kirobbantani a megüresedett pénztárgéptől a tesco szerű áruházban.

Ne tévesszen meg senkit sem Rosszcsont Peti angyali mosolya...

Munkamegosztás volt: apukája legnagyobb örömére ő addig kipakolta az ajándékutalványos kártyákat.

"Mi történik ha ezt a gombot megnyomom?"

Mariachi

Ma a videók hete lesz, íme az esküvőn készült mariachi videók. Én már egyszer kaptam hasonló szerenádot, ők is ilyen mexikói zenészeknek voltak beöltözve. Nagy divat itt az ilyesmi!

Tukános videó II.

Sikerült ketté vágnom a videót a Feri segítségével.

Én és a tukán. Látszik, hogy nem félek :)

Nyár van

Nem fogjátok elhinni, de ma teljesen más illata volt a levegőnek!!! Talán azért mert ma egész nap 32 fok volt országszerte, és szinte alig érezhetően fújt a szél, mint nálunk az első igazán forró, júliusi napon, amikor vagy kimész a strandra, vagy a földhöz vág a meleg!!!! Annyira jó érzés volt!!!

Jó, most felmerülhet bennetek - jogosan - a "mér, amúgy milyen idő van ott te szerencsétlen???!!!" kérdés. Mert amúgy is mindig meleg van, csak általában olyan kellemesen fúj a szél, és párával teli a levegő, mint amit a tengerparton érezhetünk. De ma nem, ma száraz, fülledt meleg volt! Még a Costa Ricaiak is panaszkodtak, hogy nem bírják!!! Bezzeg én! Én a föld felett 10 cm-re repkedtem, mint akivel madarat lehetne fogatni, és a szívem azt kiabálta, hogy ITT A NYÁR!!!!

Alig 2 hete meg tavaszi illat terjengett a városban. Akkor is teljesen be voltam zsongva, hogy TAVASZ VAN! Legszívesebben táncra perdültem volna az utcán, annyira jó kedvem lett friss, tavaszi illattól. Úgy tűnt, hogy sok fa öltött új ruhát, pedig csak a szokványos színükben pompáztak, mégis teljesen varázslatosan hatottak! Az a tipikus "love is in the air" érzésem volt.

Decemberben néha-néha megcsap az őszi szél, amikor olyan hűvös van esténként, és szinte csíp a szél. De egy biztos: a frissen hullott hó illatát még 3000 méter magasan sem éreztem! Lehet sajnálni :)))

Magyarország! Kitartás! Mindjárt itt a tavasz!!!! Küldök nektek meleg napsugarat, hogy bearanyozza a napotokat!

Jóhiszeműség

Több okból kifolyólag de megváltoztattam a rutinomat. Most már hétfőnként járok edzeni kedd helyett. A fő ok az, hogy a keddi fél órás hasizom órát átrakták hétfőre, és a Collin Farrel utánzatú tanárom is pont közvetlenül utána tart bicikli edzést.

Gyorsan bemelegítettem, egy kicsit erősítettem, de tényleg csak kicsit, mert mostanában alig súlyzózom (alig=havonta max 2x-3x). Rájöttem, hogy nekem sokkal jobban fekszik a ritmikus, csoportos erősítés zenére, mert bár több kalóriát égetek el, de utána sokkal jobban elfáradok, és az étvágyam is megnő. Nem csak láthatóan erősödöm: sikerült feltornásznom magam 52 kg-ra, de elértem, hogy nem jobbra-balra toszigálom az ételt a tányéromon, hanem rendesen, jóízűen eszek egész nap! Még a vasszöget is megenném tipikus esete!

Szóval a fél órás egyéni téblábolás után -a sígéptől a súlyzókig- végre jöhetett a hasizom óra. Mondom, most már SIMÁN fogom bírni, mert ez volt kb a negyedik alkalom, most már megedződtem - gondoltam én naivan. Ez az elmélet egészen odáig működött, amíg azt nem mondta az edző, hogy fekvő támasz felállásban könyököljünk 30 másodpercig anélkül, hogy a seggünket túlságosan felemelnénk, vagy a medencénket túlságosan leeresztenénk, magyarul a hasizmoddal tarts magad miközben a támpont a könyököd és a lábfejed. Már többször találkoztam ezzel a gyakorlattal, soha nem volt a kedvencem, de maradjunk annyiban, hogy hasizomsorozatok közben nem éppen egy pihentető gyakorlat...

Épp hogy kibírtam a fél percet, amikor egy újabb sorozat után közölte, hogy ugyanez csak 1 percig... A harmadik ilyen alkalomnál engem konkrétan két dolog foglalkoztatott:

1. Anyukája hogyléte.

2. Még hány ilyen 1 perces gyakorlat fér bele a 30 percbe????

Kicsit szíven ütött, mert fekészületlenül ért, de erre mondják, hogy vannak még ötletei, nem egy elveszett ember...

Ezek után szabad akaratomat gyakorolva úgy döntöttem, hogy levezetésként SIMÁN fogom bírni a 35 perces bicózást, elvégre szerdánként az 1 órát is végig tudom csinálni. Na itt jön, a "királylány, te még hiszel a mesékben?" avagy hogyan szivassuk saját magunkat című történet.

Az első tíz perc után patakokban csurgott rólam a víz, mert szem elől tévesztettem azt az aprócska tényezőt, hogy nyílván más edzéstervet készítenek 1 órára, mint 35 percre... Nyílvánvalóan!!!!!

15 perc után azon elmélkedtem, hogy melyik gyakorlat kevésbé fárasztó: ha a nyeregben ülünk és tempósan tekerünk, vagy ha állva tekerünk ezerrel és közben karmunkával is dolgozunk: jobbra-balra nyomjuk le a kormányt. Mindkét esetben megvoltam győződve arról, hogy a másik feladat sokkal de sokkal könnyebb, csak legyen már vége mert én most már meghalok!

Feltünően jó kedve volt az edzőnek, mindenkit a nevén szólított, és úgy bíztatott minket. Amikor már arra nem volt erőm, hogy palackos vizet a számhoz emeljem, és pótoljam az elvesztett folyadékot a szervezetemből, akkor azért epésen megjegyeztem magamban, hogy:

- Örülök Grevin, hogy neked ennyire jó kedved van, hogy még teli tüdőből énekelni is tudsz, de nekem minden energiámat az köti le, hogy ne szédüljek le a bicikliről...

Egy dolog tartott igazán életben, hogy majd sajtos bundáskenyérből fogok belakmározni, ha egyszer haza jutok élve... Új, tanult recept ez, de nekem nagyon bejön! Jó, hízlaló tudom, de én megdolgoztam érte! Ajánlom nektek is!

(Recept: két szeletelt bundáskenyér közé rakjatok egy szelet lapka sajtot, és úgy süssétek ki, mennyei íze lesz tőle)

Tukános videó I.

Ma nem történt semmi különös, ígéretemhez híven nem mentem sehova. Feri segítségével sikerült megvágnom a tukános videókat, így felrakom a legjobbat először.

Kriszta most már hivatalosan is tukánszelídítő lett! Egyszerűen oda voltak érte, ketten szálltak rá egyszerre, és még hagyták magukat simogatni is!!!

Fejvadász esküvője

Keilor (alias Fejvadász) és Maryann meghívtak az esküvőjükre. Tényleg szerény összejövetel volt, kb 50-en lehettünk, így tényleg nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy én is ott lehettem.

Azt kell mondjam, hogy a stresszmentes autózás titka a GPS. A megadott koordináták alapján egyből megtaláltam a kijelölt helyet, és nem kellett a 30 kilométeres úton azon paráznom, hogy hogy jutok oda, merre van észak, mennyi az az 50 méter stb.

Délután 4-kor kezdődött a szertartás (nem templomi, mert a fejvadásznak ez a második esküvője), a koszorús lány és fiú cukik voltak, de nekem a párnán, hintóban elhelyezett gyűrű tetszett a legjobban.

Az ügyvéd gyorsan lezavarta az egészet, kezdődhetett a dínom-dánom, tánci-tánci. Volt mariachi is, arról majd megpróbálok feltölteni videót is. A menyecske táncot itt az ifjú férj is ropja, és nem kalapban gyűjtötték a pénzt, hanem rájuk tűzdelték biztosítótűvel. A virágcsokrot nem én kaptam el, így egy ideig biztosan nem megyek férjhez :)

A képeket itt nézhetitek meg, én részemről megyek aludni!

Quetzal/Kecál madár vagy nem, itt a videó

Már második estémet töltöm azzal, hogy megpróbálom feltölteni a tukános videókat, de nem akarja az igazat... Lehet sok neki az egy perc... Nem feledkeztem meg a blogról, majd pótolom, de most megyek aludni. Addig is gyönyörködjetek a szerintem kecálmadaras videóban. Ha nem az, akkor is tetszik a bóbitája. Ha láttatok már bezárt nemzeti park bejárata előtt hason kúszva videózni valakit, az valószínűleg én voltam!

Waterfalls Garden (másodszor)

Még közvetlenül a Poás után jutott idő erre a vízesés kertre, ahol én megint csak másodszor voltam. Azért szerepel megint külön bejegyzésben, mert megint csinátunk sok szép képet, amit IDE töltöttem fel, KLIKK!!!

Ugyanazt láttuk most is, csak most még barátságosabbak voltak a tukánok. Leginkább a Krisztát szerették, ami kölcsönös volt, így már le is adta a születésnapi rendelést: egy tukánt kért!!!

Illetve sokkal több cica-micát láttunk, mert kiderült, hogy kicsit feljebb még többen voltak, csak az akkor valahogy elkerülte a figyelmünket a Ferivel.

A vadmacskák rögtön kiszúrtak két betévedt kolibrit, és egy szempillantás alatt az ablak mellett teremtek, a szívbajt hozva ránk. Az egyik majd szétverdeste magát az ijedtségtől, úgy kellett, egy újságpapírral kifelé terelgetni. A másikról pedig azt hittük, hogy beszorult a csőre a gerenda és a tetőszerkezet közé, de nem, kiderült, hogy csak szipózott valamit onnan...

Napfelkelte

A kisfőnök elvát a feleségétől, és elköltözött a munkahelyünktől egy köpésre. Ezért keddenként 6-ra kell bemennem, hogy legalább reggel biztosan megússzam a büntetést (akkor van a rendszámtábla napon), délután pedig marad a kertek alatt való közlekedés, és a vak szerencse.

Na de így legalább volt lehetőségem ilyen szép pálmafás napfelkeltét fotóznom! Minden rosszban van valami jó!!!

2 geoládát rejtettem az Arenálhoz

Az első ládát útközben rejtettem, mert szerintem tök unalmas 90 kilométert a kanyargós úton levezetni egy huzamban. Az egyik folyónál volt egy hatalmas hely, ahol meg lehetett állni. Én is ezt tettem, hogy egy kicsit megmozgassam a végtagjaimat. Azért a kilátásra sem lehetett panaszkodni, itt is broméliák élősködtek a fán!

A második ládámat pedig a hatalmas tó közelében rejtettem el, ha már szinte az egészet bejártam. A térkép jól szemlélteti, hogy tényleg majdnem teljesen körbe mentem!

Itt is remek kilátás nyílt a tóra. Amint látjátok nagyon viharos volt az idő. Majd kifújta a kezemből a fényképezőgépet a szél, kénytelen voltam felvenni a széldzsekimet, mert nagyon hideg volt. Utána meg amikor már hazafelé tartottam, akkor valahogy a GPS a tengerpartról a fővárosba vezető útra terelt. Azt ne kérdezzétek hogyan, de akkor láttam a Libéria 48 km-re táblát, és iszonyú meleg volt! Ennyire változó Costa Rica domborzata és éghajlata!

A pár képhez klikk ide!

Spontán

Valentin nap és közelgő névnapom alkalmából úgy döntöttem, hogy meglepem magam egy véletlenszerű utazással. Sokak szerint a rákok egyik nagy hibája, hogy mindig mindent előre megterveznek, és semmit nem csinálnak hirtelen elhatározásból. Egyetlen célja volt a rövid utazásomnak: minél több geoládát megtalálni az ésszerűség határjain belül. 12 ládát szemeltem ki, ebből csak 9-ig jutottam, 7-et megtaláltam (3-nál első megtaláló lettem), 1-et nem, 1-et pedig végül azért nem, mert úgy tűnt, hogy nem Törpillának való volt az oda vezető út.

Minél korábban akartam indulni, ezért már előző este összepakoltam. Végül 8 után sikerült megkezdeni a kirándulást. Az első három láda viszonylag közel volt hozzám (30 km-en belül), de útba esett. Fejvadász rejtését a templomnál ötletesnek találtam. A másodiknál már azt hittem a tengerpartra jutok le, mert az út kísértetiesen emlékeztetett a Jacó felé vezető szakaszra (azért ennyire spontán még sem akartam kirándulni, főleg, hogy még fürdőruha sem volt nálam!). Ott felszedtem egy utazóbogarat.

És miből lesz a cserebogár? A harmadik első megtalálásom Palmaresben kellemes meglepetést okozott. A kép önmagáért beszél:

Azért ekkora megtiszteltetésre még én sem számítottam. Alvaro üdvözölt, hogy jól sejtette-e, hogy én leszek az első megtaláló. Nem okoztam neki csalódást, 3 ládájából 3-nál én voltam eddig! Amúgy ő az a csávó, akire úgy berágtam még anno, amiért csak tagoknak rakta fel a ládáját. Azóta már sms haverok lettünk, mint később kiderült, az a hír járja, hogy szánt szándékkal lopják a ládákat, ezért tiltja le, nem pedig nagyképűségből, és amúgy is csak véletlenül lett tag, ezért megbocsátottam neki, és pacsipajtások lettünk.

A GPS-szel itt megint nézeteltérésünk akadt, mert ő ragaszkodott hozzá, hogy hajtsak be a nem létező körforgalomba, így az összes létezhető rossz irányba elindultam, míg végre ráakadtam az Arenálhoz vezető útra... Különben meg olyan ügyes voltam, hogy sikerült letörölnöm a garmin ikont onnan, ahol volt, és átrakni "flight mode"-ba (amikor is egy ideig letiltottam a GPS-t), továbbá átállítanom a nyelvet magyarról angolra. De a többi stimmel. Mindenesetre halálosan megfenyegettem, hogy ha ott mer hagyni Costa Rica kellős közepén, akkor örök harag. Mondanom sem kell, hogy addig nyomkodtam, míg megjavult, és szíveskedett rendesen dolgozni, mint ahogy azt elvártam tőle.

A nemzeti parkban ugyan már jártunk, csak akkor nem tudtuk, hogy három láda is van ott. Egyet pótoltam, mert már ezer éve senki nem találta meg, és tök jó helyen volt. Egy virtuális is volt, ami nem annyira izgi: le kellett mérni az 1992-ben kitört lávafolyam szélességét. Egynek pedig egy nagy szikla mellett a kövek alatt egy bokornál 5 méteres körzetben kellett volna lennie. Csak az a baj, ha kicsit is elmozdul, akkor akár nagyon mélyre is becsúszhat. Hiába próbáltam logikusan végig gondolni, vagy beazonosítani az elmentett képek alapján a lehetséges helyét, erre mondják, hogy tűt kerestem a szénakazalban...

De ezt a szép virágot Anyának fotóztam:

A parkból kifelé menet ezzel a madárral találkoztam, szerintem ez a Quetzal madár, ami Costa Rica egyik jelképe. Ha nem, akkor tévedtem, de akkor is szép a bóbitája.

A szombati utolsó ládának "Szörnyeteg fa" volt a neve. Tényleg úgy néz ki, mintha valami dinoszaurusz lenne. Azt kell mondjam, az összes eddigi láda közül ez volt a legötletesebb, szerintem valami profi rejtette el. A terepszínű láda hozzá volt kötözve a fához, és kb. 2 méter magasan volt elhelyezve, semmi támpont nem volt a leírásban. Persze nekem ez nem okozott gondot. Tele volt utazóbogárral, innen 2-t vettem ki.

Nekiindultam a nyolcas számú kiszemelt ládának. Meglepő módon több német és svájci boltot/hotelt is láttam, az utóbbinál érdeklődtem szállás után, de már nem volt üres helyük. Amikor besötétedett, akkor úgy döntöttem, hogy azonnal szállás után nézek, nem vezetek egy perccel sem tovább. Egy nagyon hangulatos kis fogadóban a vártnál olcsóbban jutottam egy szobához. Megvacsoráztam (grillezett tonhal valami nagyon finom, fűszeres szósszal, rozmaringos krumplipürével és mangós-ananászos salátával volt a menü) és korán lefeküdtem, hogy minél hamarabb folytathassam az utat.

Reggel azonnal nekiláttam a következő ládának. Könnyen meglett, ez is ötletes rejtés volt, egy reklámtábla mögé volt beszorítva.

Nagyon lusták az itteni emberek, hiába akartam benézni a német pékhez, minden zárva volt. Csak 9-kor tudtam reggelizni is. Elindultam a kiszemelt 9-dik láda felé, de visszafordultam, amikor megláttam, hogy még 20 km-t kéne megtennem földúton...

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó kis kirándulás volt. Még sosem vezettem 450 km-t 2 nap alatt. Megéri néha csak úgy spontán neki vágni a nagy világnak.

A további képekhez KLIKK IDE!

Bálint, BOLDOG NÉVNAPOT!

Poas vulkán (másodszor)

Itt sem jártam már évek óta, de ez volt a harmadik alkalom, hogy ide látogattam. Jól döntöttünk, mert a választások miatt még a világ végén lévő iskolák melletti hangulat is egy parádéra emlékezttek.

A gps önálló életet kezdett el élni, és mindenképp azt akarta, hogy mi Alejuela felé mennjünk. Hiába magyaráztam neki, hogy:

- Te figyelj, azért megyünk ide, hogy ne kelljen bemenni a városba, és ne keveredjünk dugóba, úgyhogy sziveskedjél összeszedni magadat, és Heredián keresztül odavinni minket...

Nem, sokáig füle botját sem mozdította, kiállt a saját igaza mellett, pedig rendszerint vagy egzet értünk, vagy nem kérdőjelezem meg az utat, amit ajánl. Egy idő után beletörődött végül, és olyan útvonalat tervezett, amit már elfogadhatónak találtunk mi is.

A Carrizal1 mellett lévő ládánk valóban eltűnt, így azt útközben pótoltuk. Most még mélyebbre kell nyúlni, mert a kő elülső része alá dugtuk el. Remélem ott kitart.

A gps úgy gondolta, hogy akkor is az ő akarata fog érvényesülni, talált egy rövidebb utat, így amikor érezte, hogy figyelmem lankad, akkor szólt, hogy térjek le balra. Nem emlékeztem, hogy mi a múltkor bárhol is letértünk volna, de ez nálam nem jelent semmit. A munkahelyem mellett épülő felüljárót is akkor vettem észre, amikor már majdnem kész volt, pedig 8 hónapot dolgoztak rajta éjjt nappalá téve. Itt is voltak darus kocsik, markoló autók stb csakúgy, mint azon az úton, ahol amúgy mentünk volna, ha nem térünk le.

Gib megjegyezte, hogy rossz előérzete van. Megnyugtattam, hogy aggodalomra semmi ok, mi már jártunk erre a Ferivel, akkor is ugyanezen az úton mentünk, Törpilla simán bírta a megpróbáltatást. Igen ám, de a gps becsapott, a múltkor nem erre vitt minket - igaz akkor nem mentünk el a Poas-ig, csak a Waterfalls Gardenig. Gibnek lett igaza, ez valóban rossz választás volt. Okulva a Cartago-i esetből, amint az út igen meredek lett, és a felkavart portól már semmit nem lehetett látni, akkor úgy döntöttem, hogy azért a saját kocsim álvázát nem veretem szét. Sikerült megfordulnunk, még hallottuk a gps sátáni kacaját, de utána már szépen navigát minket arra, amerre valóban menni szerettünk volna. Mesebeli tájak mellett halatunk el, néha néha kipattantunk a kocsiból, remélve, hogy találunk jó rejtési helyet, de nem jártunk sikerrel.

A Waterfalls Garden utáni elágazás már teljesen jó minőségű volt, frissen aszfaltozott, és szinte egy lélek se járt arra. Ehhez képest a vulkán közvetlen bejáratnál métereken át állt a sor, mint kiderült a Harley Davidsonosok tartották fel a sort.

Egy kép Anyának:

A vulkánnál szinte tömegnyomor volt. Legalább 50 látogató volt ott egyszerre. Megnéztük a kis múzeumot a vulkánok kialakulásáról. Legjobban a vulkánok elterjedését szemléltető világtérkép mosolyogtatott meg minket. Először is nehéz volt megmondani, hogy mi akart Európa lenni, hol van Amerika. De hosszas nézelődés után sikerült megállapítani. Közép-Amerikában mind a 7 Costa Rica-i vulkán fel volt tüntetve, de érdekes módon az olasz vulkánokról (pl Etna) megfeledkeztek...

Poas abban is különbözik az Irazutól, hogy itt nem csak a menetrendszerinti felhők dolgoznak azon állandóan, hogy ne láss semmit, de maga a vulkán is besegít, és termeli a gőzt szakadatlanul. Azért a nagy kráter 60%-át sikerült látnunk.

További előnye az Irazuval szemben, hogy itt is vannak kirándulókbak szánt ösvények, és egy másik kráter, amit tó fed (akárcsak a Barvánál).

Sőt itt rejtésre alkalmas helyet is találtunk -ismét "saját" ötlenként 2 méter magasan egy fán. Az útról le kell térni egy kilátóhoz, amiben az a buli, hogy nincs rálátásod semmire sem, legalabbis nekünk a felhők takarták. Előnye, hogy jól belátható, és senki nem veszi a fáradtságot, hogy csak úgy odamennjen a semmiért. Ez lett a tizenegyedik rejtésem, ami a geocachingen így szerepel, klikk!

A többi képeket pedig itt nézhetitek meg!!!

Inbio Park (másodszor)

Ilyen bejegyzés már egyszer készült, amikor a Feri itt volt. Most én is ide vittem a vendégeimet, így lehetőségük volt kialudni magukat (bár az időeltolódás miatt hamarabb kidobta őket az ágy, mintahogy ők azt remélték). Nekem dolgoznom kellett ugyan szombat délelőtt, de már 11-kor hazaengedtek, így kényelmesen megebédeltünk, és csak utána indultunk oda. A gps felismerte a helyet, de amúgy is tudtam, hogy nagyjából hova megyünk.

Én kb 4 évvel ezelőtt jártam ebben a parkban, szinte semmit sem változott. Még mindig nagyon igényes, és remekül bemutatják Costa Ricát egy tenyérnyi területen. Láttunk szabadon rohangáló őzikéket, iguánákat, minden féle szines tollú madarakat, egy farmot sok-sok álattal (ez számunkra nem annyira izgi, mert otthon is vannak ilyen állatok, bár a kakas olyan volt, mintha kecskével keresztezték volna, és a kis gida is cuki volt, ahogy a cumisüvegből ettették). Emellett a növényeket is bemutatták, a nagyrészük semmit nem mondott, mert csak a latin neve volt kiírva, de azért a banánfát, broméliát és az orchideákat megismertük. Az eucalyptus és cocoa fa nagy meglepetést okozott.

Itt is volt lajhár, lepkefarm, békafarm, kígyók, teknősbékák, és korkodilok. Zárásra pont végeztünk mindezek megtekintésével.

Sátrat is sikerült venniük egész jó áron, így Corocovado-ra azt viszik majd.

Mégegyszer a link a parkhoz a következő:

http://www.inbio.ac.cr/inbioparque/en/index.html

A képeket pedig itt nézhetitek meg, KLIKK!

Nem hinnétek el, de nagyon nehéz a teknőspáncél!!!

Carreta de Sarchí

Ugye nem gondoltátok, hogy az előző hétvégén nem pottyantottam ládát? Ekkora csalódást igazán nem szeretnék senkinek sem okozni! Kikérem magamnak! Igen is rejtettünk egyet, szám szerint a tizenegyediket.

Na és hová? Nos Zarcero és Grecia között van egy kisváros, amit Sarchínak hívnak. Ez a hangulatos városka a fából készített kiváló kézműves termékeiről híres, de ezek között is a szines, dekoratív szekereiről, amit már több, mint egy évszázada gyártanak itt.

Costa Rica nemzeti jelképe ez a szekér, amit itt csak "carreta"-nak neveznek. Kulcsfontosságú szerepet játszik az ország történelmében, hiszen ebben szállították a kávét a közeli és távoli városokba. Nem csak elegánsan faragott, de igen fényes és változatos szinekben pompáznak. A legnagyobb és legrégibb szekérgyár is Sarchíban található, ami 1902-ben épült.

A világ legnagyobb szekere: egy szines "carreta" Sarchí templomának északi sarkában áll a parkban. 2006-ban építették, hogy a város neve bekerüljön a Guiness Rekordok könyvébe. Mondanom sem kell, hogy sikerrel jártak.

A mi nanonk a város egyik hídjának a belső felén van elrejtve. Ha jól megnézitek a képeket, akkor még a hidat a "carreta" szineire festették. Nekem nagyon tetszett ez az ötlet, teljesen feldobta a város hangulatát.

A láda így került fel a geocaching.com-ra, KLIKK ide, aki szeretné megnézni!

A városról készült néhány képeket pedig ITT nézhetitek meg! KLIKK!!!

Századik

Akár hiszitek, akár nem, ez a századik bejegyzés. Ezt is megéltük. Eljött a számvetés ideje. Itt valami okosat kéne írni. Maradjunk annyiban, hogy ha a blogon található bejegyzéseknek csak a fele hasznos, akkor már nem hiába koptatom az ujjbegyeimet nap, mint nap.

A statisztika eddig azt mutatja, hogy eddig két családnak nyújtott hasznos információt 3 hónapon belül (és egy lehetséges harmadik személynek is). Azért az nem rossz, ha azt vesszük, hogy kb annyi magyar látogat ide, mint amennyi Costa Rica-i geocaching-el.

És azt se tévesszük szem elől, hogy kis családomat is boldogabbá teszem a bejegyzésekkel. Összegezve kijelenthetem, hogy blog elérte első és másodlagos célját, megérte belekezdeni ebbe a projectbe. Én nem bántam meg, remélem ti sem :)

És ha már egy különleges bejegyzésnél tartunk, akkor megemlíteném, hogy ma újabb Guiness Rekord dőlt meg Costa Ricán. Fejvadász és én ugyanabban az időben lettünk egymás ládáinak az első megtalálói. Munka után kerestem fel a lakástól 3 km-re lévő friss ládát (kb 3 napja került fel), míg ő azt az új ládánkat találta meg, amiről majd holnap olvashattok. Pont akkor küldött sms-t, hogy MEGVAN, amikor én az ő logját írtam alá. 36+1 (ami nincs beregizve) megtalálásom van és 11+1 (ami nem nálam van beregizve) rejtésem :) Ezzel átvettem a stafétabotot Reynaldo-tól, és én lettem a főgóré, ő visszaszorult a második helyre 10 rejtéssel. Nem rossz, nem rossz. Virágzik a geoládázás, jelenleg 87-re szaporodott a ládák száma :)

Bónusz kép Anyának: kaktuszok a láda mellett.

Már lefeküdni készültem, amikor ezt az emailt kaptam, amit most veletek is megosztok. A lényege az, hogy egy kanadai pár gratulált nekem külön emailben, akiknek 2044 (!!!) megtalálásuk és 60 rejtésük van. Megköszönték, hogy ennyit fáradozok a geocaching felvirágoztatásán, és meglátszik a munkám eredménye, mert amikor ők itt jártak tavaly alig volt láda... Lehet, hogy ennek örömére ők is visszatérnek, hogy még többet ládázzanak! Sőt, így a többi geocachingelő számára is sokkal vonzóbbá tettem Costa Ricát.

Ez mindenképpen egy jó ómen, ezzel közvetve a harmadlagos célt is elértem, mert a külföldieket is sikerült ide csalnom! Ők már nem az első pár, akik felfigyeltek szorgalmas munkámra!

És akkor a levél következik:

Hi brokev7,

Just a word to congratulate you for all your new geocaches in Costa Rica.

Last year, when we visited Costa Rica, there were not very much geocaches on our way.

But now, Geocachers like you make Costa Rica more and more attractive for Geocachers around the world.

I believe that I will have to go back again to Costa Rica with all these new caches... ;-)

Thanks so much and greetings from Québec City, Canada

Luc (OusKonNé)

Szavazzunk

Életem legszervezettebb szavazásán vettem ma részt. Még reggel 9 előtt odaértem a tőlem 1 km-re lévő iskolához. Már a parkolásnál segítettek szabad helyet keresnimert az iskola közvetlen környéke le volt zárva. Egyszer csak egy kisfiú termett mellettem:

- Szavazni jött? -kérdezte.

- Nem, virágot locsolni - gondoltam magamban. Lányos zavaromban nagy nehezen kinyögtem egy igent. Elkérte a személyimet, odavezetett egy standhoz, ahol a szám alapján megnézték melyik kijelölt terembe kell mennem, elkísért a teremig. Ott kaptam három lapot, ekkor jöttem rá, hogy még sem voltam eléggé felkészülve, mert a párt színére sem emlékeztem, csak azt tudtam, hogy melyik miniszterelnököt látnám szívesen Costa Rica vezetőjeként. A kisfiú segítsége is bezavart, hirtelen nem tudtam, hogy most akkor a zöld-fehér Fradi zászlósokra szavazzak, vagy maradjak az eredeti tervnél, a svájci zászló színeiben pompázó párt mellett. Szerencsére a harmadik lapon rajta volt a miniszterelnök-jelölt és a hozzá tartozó párt zászlaja is, így ez alapján a másik kettőt már könnyű volt beikszelnem.




Okosan döntöttünk, mert nem maradtunk a városban. Felmentünk a Poás vulkánhoz, de útközben így is parádé szerű hangulat uralkodott az iskolák mellett...




A kirándulásról bővebben majd egy másik bejegyzésben, most megyek aludni...


Bónuszkép: még a kecske is valamelyik párt színeiben pompázott a legelőn.

Vendégek

Ma érkezik hozzám egy magyar házaspár, de csak pár napot maradnak velem, mert mennek tovább bebarangolni Costa Ricát.

Nem mondom, hogy most úgy készültem a fogadtatásukra, mintha Erzsébet királynét várnám, de azért szépen kitakarítottam, és a szobákat ismét átrendeztem. Már egész jól megy a ládatologatós játék élőben.

Főzni nem főztem, mert egyrészt nem lett volna rá időm, másrészt Gib nem adott felvilágo

sítást avval kapcsolatban, hogy mit szeretnek és mit nem. Mivel nem ismer, nem tudta, hogy akár megválaszolja ezt a kérdést, akár nem, azért csak várni fogom őket valami harapnivalóval.
Életemben először megnéztem a párolt rizs receptjét. Tudom ez meglepően hangzik, de egyrészt én nem nagyon szoktam rizst csinálni magamnak, másrészt ha magamnak főzök, akkor az olyan tessék, lássék módon történik, és azzal tudom le, hogy "ma se haltam éhen". Viszont ha többed magamról van szó, akkor azért beleadok anyait, apait (lásd meggyes pite). Szerintem tök jól sikerült, nem lett olyan száraz, mint amit nagy ritkán csinálok magamnak - megéri úgy főzni, mint ahogy az a nagykönyvben le van írva. Ehhez a körethez vettem kínait, és csak reménykedni tudok, hogy nem vegetáriánusok, és szeretik a marhahúst. Reggelire választhatnak a meleg szendvics és a müzli között.

Este 9:40-kor érkeznek, szóval ha minden jól megy, és nem késnek, akkor fél 11 felé már ki is jönnek a reptérről. Megyek is, készülődöm.

A Fejvadász

Ma találkoztam először Headhunter-rel és a menyasszonyával. Nem, ő nem a Reynaldo (aki a geocachinges főgóré), hanem az, aki google earth-ről olvasta le eddig a koordinátákat, mert nem volt GPS-e. Mivel ő angol tanár, szíve választottja pedig zenét oktat, ezért nekik még mindig tart a vakáció, és Herediában kessingeltek. Munka után a bevásárló központban találkoztunk, és egy jót beszélgettünk edzés előtt. Ők is teljesen rákattantak erre a játékra, és amerre csak járnak ládák őrzik a nyomukat. Remélem, egyszer majd együtt megyünk kessingelni is.

Hogy ne legyen olyan üres a blog, ezért ezzel a képpel zárom soraimat. Nagyon tetszett a felhőn átszűrődő fény a dugóban.

Kis teknősbékák itt kelnek ki

Egy másik tengerparti láda helyét úgy benőtte a susnyákos, hogy az ötödik sikertelen megtalálás után a tulaj beismerte, hogy bizony a sűrű aljnövényzet nagyon elterjedt, és rakott a helyébe egy másikat. Csak hogy mi a Ferivel az öt sikertelen próbálkozó között voltunk pont akkor...

Viszont a hely érdekessége, hogy ez is egy kihalt tengerpart, és a képen látható háló alatt nem növényeket termesztenek, hanem teknősbéka tojásokat óvnak. Várják, hogy kikeljenek a védett helyen, és utána a vizbe eresztik azokat. Ezt is érdemes volt megnézni, még ha sikertelen is volt láda szempontból.


Klikk ide a többi kép megteknitéséhez!!!

Kolibris videó

Ilyen nyugodtak általában:

És így tudnak harcolni egymással:

Cross the line

Reynaldo az áldását adta, így publikáltam a legújabb ládánkat, akit érdekel itt nézheti meg a comon. KLIKK!

Rendes volt, mert azt mondta, hogy Irazu több ládát is érdemel, és legalább lesz mit megtalálnia, mert ő a kígyósat nem vállalja be két kisgyermekkel a karján...

Amúgy van egy nagyon érdekes dolog, amiben a Costa Rica-iak és az amerikaiak is megegyeznek. Ez pedig a hatalmas igazság érzetük. Már azt nehéz volt megemésztenem, hogy az amerikaiak NEM PUSKÁZNAK az iskolában, ha nem csinálnak házi feladatot, akkor BEVALLJÁK és nem szünetben másolják le egymásról. Engem majdnem megköveztek, amikor felajánlottam, hogy segítek nekik megírni, vagy súgni akartam. Nem, ők bevallják, és eszükbe nem jut ilyen. Le a kalapot előttük, tényleg.

Ugyanezt vettem észre a Costa Rica-iakon is bizonyos dolgoknál. Pl. ha be van zárva a nemzeti park akkor ők nem bennek be, akár van kerítés akár nincs. Ahol ki van írva, hogy veszélyes, bemászni tilos, oda nem másznak be, akármilyen jó fotót lehetne csinálni onnan, és még csak nem is olyan veszélyes.

Mondok egy konkrét példát: majd megevett a fene, hogy a Feri milyen jó képet csinált a Poásnál a kerítés mögül (rögtön kiszúrtam), és én is feltétlenül akartam egy hasonlót saját ötletként az Irazunál. Amikor a főkráter tábla mellett vagyok egy hajszálon múlt, hogy bemásszak, de a Tole nem engedte, mondván hogy megköveznek a többiek. Mindezt úgy, hogy egy biztonsági ember őr sincs az egész parkban a bejáraton kívül!!! Amikor már egy sokkal messzebb mentünk, és tényleg senki nem volt melletünk, akkor a kezébe nyomtam a fényképezőgépet és minden féle engedély és kérdezősködés nélkül bemásztam, akkor készült az a jó kis vulkános kép rólam.

Körülnézett, látta, hogy nem történt semmi, és végül persze ő is kért egy olyan fotót. De magától erre nem gondolt volna!!! Mire végeztünk, addigra pont odaért egy család, akik úgy csináltak, mintha nem vettek volna tudomást a szabálytalankodásunkról. A gyerekekben még csak fel se merült, hogy megkérjék a szüleiket, hogy ők is szeretnének... És akkor még nem is mondtam, hogy itt olyan szófogadás van, hogy a nem az nemet jelent. Nincs kuncsera, meg naaaaa, légyszi, engedd meg. Nem. A nem az nemet jelent. Egyszer mondják el, és az a szentírás. Csak azt nem tudom, hogy ez hogy érik el már a kezdet kezdetén...

Visszatérve a központi témára: a láda neve azért lett, mennj át a vonalon, mert Tole számára ez komoly lelkiismereti kérdést okozott, hogy a kerítés egy láthatatlan vonalban folytatódik, és a mi ládánk tulajdonképpen e bizonyos vonal mögött helyezkedik el.

Hát azért lenne mit tanulnunk tőlük...

A láthatatlan vonal: