2009/11/17

Szivárvány

Kezd egyre szarabb idő lenni. A november az mindig olyan, hogy egész nap borús, és van hogy reggeltől estig esik az eső, nincs nagy zuhi, de folyamatosan és rendületlenül esik. Most főleg éjszakánként, és hajnalban esik, aminek én nagyon tudok örülni, mert annyira jó az esőcseppek zenéjére aludni. Viszont amikor reggel 5-kor ki kell másznom az ágyból, és még mindig esik, azt már kevésbé csípem. Jó azt alá írom, ebben az évben nem lehet okom panaszra, még sosem esett ennyire "keveset", oly annyira, hogy már én is kezdtem beparázni, hogy mi lesz az évi banán és kávé terméssel (de az is lehet, hogy csak én szoktam hozzá).

Szerintem még maximum két hét és vége is lesz az esős évszaknak. Esténként már lehet érezni a hűvös decemberi szelet, sőt a costa ricaiak már kesztyűt és sálat húznak (megjegyezném, hogy azért 16 fok alá nem megy a hőmérséklet) de a nappali 30 fokhoz képest ez jelentős ingadozást jelent, és csakis a nagy szél miatt érződik kevesebbnek. Majd ha a városba járok megpróbálom lefényképezni a kesztyűárusokat, nagyon vicces!

Csak azárt hogy lássátok, hogy én az élet napos oldalát nézem (na meg hogy színesebb legyen a blog) ma sikerült megörökítenem egy gyönyörű szívárványt az úton hazafelé. Biztos vagyok benne, hogy a kincs a házamnál van elrejtve! Csak meg kell keresnem!


1 comment:

  1. a ház DK-i sarkától 7 méterre kezdj el ásni, max 50 cm mélyen, ott lesz a kincs!:)

    ReplyDelete