Figyelem, decemberi különkiadás következik!!!!

Hamarosan...

Decemberben társszerzővel bővül a blog. Feri december 1-jén érkezik, és december 29-ig marad. Ezalatt az idő alatt ketten fogunk blogolni, hogy minnél hitelesebben megörükítsük az utazását.

Végre bemutatásra kerül Costa Rica igazi, napsütötte oldala. A programok között szerepel: a könnyen felejthető főváros megtekintése, részvétel a Festival de La Luz felvonuláson, az eső- és felhőerdők felderítése (Montaverde, a különbség majd remélhetőleg kiderül), a vulkánok megismerése, és a tengerpartok, szigetek (Teknősök-szigete már fix) bemutatása is. Ha belefér a 3 hétben, akkor természetesen lesz geocachingelés is. Reményeink szerint a pókok mellett sikerül más szép példányt is lencse végre kapni az állatvilágból pl. békákat, iguánát, tukánt, papagájt, kolibrit, lajhárt, majmokat stb. Talán ha szerencsénk van akkor delfint és bálnát is. Természetesen a növényvilágot is fotózni fogjuk. Hét közben többnyire egyedül fogja bejárni az országot, de hétvégenként én is vele tartok majd.

Lehet, hogy nem fog napi rendszerességgel frissülni a blog, de olyan előfordulhat, hogy egyszerre több bejegyzés dobunk fel a netre a fedettségtől függően, ugyhogy mindenki vegye fel a lesőharcsa figyelőállást, mert tényleg érdemes lesz követni a blogot az elkövetkezendő 3 hétben.

Most már bevallhatom, hogy az elmúlt hetekben olyan aktívan takarítottam, mintha maga Erzsébet királynét látnám vendégül. Azt hiszem nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy már szinte akkora tisztaság van, hogy ha a felmosórongyom nem lenne agyonhasználva, akkor akár a földről is ehetnénk. Nem csak ablakot pucoltam, függönyt mostam, és hűtőt tisztítottam, de még a bútorokat is eltologattam, és ott is felmostam a követ, illetve az összes létezhető szekrényt kipakoltam, és úgy takarítottam ki az egészet. Sőt a 2 szobát teljesen megcseréltem, így az eredeti vendégszobában én fogok aludni, míg a Feri megkapja az én szobámat. Ennek több oka is van, egyrészt az én ágyam franciaágy méretű, ezért az sokkal kényelmesebb. A szoba elhelyezéséből adódóan sokkal csendesebb is (leszámítva, amikor az igiuána neki kedz kelepelni évnak évadján). A főszempont viszont az volt, hogy nekem reggel 6-kor kell munkába indulnom, és az eredeti vendégszoba pontosan a garázsra néz, így igen kellemetlen lett volna szegénynek minden reggel a kipufogó szagára ébrednie.

Biztosíthatok mindenkit, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy Feri maradéktalanul jól érezze magát az itt tartozkodása ideje alatt.

Ezúton köszöntök minden kedves olvasót, aki most csatlakozik blogunkhoz, hogy figyelemmel kísérje Feri kalandos kirándulásait.

Hát akkor kezdődjék a nagy utazás. Ferinek nagyon jó utat kívánok!

Holnap ugyanitt, ugyanekkor több információval szolgálhatok majd! Kalandra fel!

Közkívánatra

A pók méretei egy gyufaszállal szemléltetve.

Elkövettem azt a hibát, hogy az előző pókos képeken nem volt semmilyen más tárgy látható, így a pók mérete sokak számára kétséges volt. Ismét világmegváltó körutamon futottunk össze, de kívételesen a kapuban. Mivel ilyen szépen pózolt, ezért megkegyelmeztem neki, és házi gyíkomra bíztam a felügyeletét. Remélem szót fogad és tényleg nem jön be a lakásba.

Tudom, hogy a héten egy kicsit ellaposodott a blog, de ígérem holnap összedobok egy normalis bejegyzést, amiből majd kiderül az elmúlt héten miért voltam szűkszavú. Addig is érjétek be ezzel.

Naplemente

Nagyon tuti lenne ez a kép, ha nem lógna bele a kábelköteg....

Thanksgiving

Hálaadás napja

Az USA-ban minden november negyedik csütörtökén ünneplik, a hagyomány szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért. Piros betűs ünnepnek számít, amikor is az egész család -a távoli rokonokat is beleértve hogyha megtehetik- összegyűl, hogy együtt töltse a napot. Mindenki nagyon figyel arra, hogy ne bántsa meg a másikat, és még a kelleténél is kedvesebbek, figyelmesek egymással. Sütnek-főznek, a mesterségesen szaftosított töltött pulyka elengedhetetlen tartozéka ennek az ünnepnek. Emellett, még krumplipüré, édeskrumpli, almaszósz, áfonyaszósz és sütőtöktorta is az asztalra kerül. A férfiak NFL meccseket néznek és kitárgyalják az elmúlt év eseményeit, míg a nők valami vígjátékot néznek a tévében a gyerekekkel vacsora után.

Amiről már kevesebben tudnak, hogy a Hálaadást követő pénteket Fekete Pénteknek is nevezik. Hatalmas árleszállítással hívják fel a figyelmet magukra az áruházak, így a program két részre oszlik, vagy további NFL meccseket néznek a tévében, vagy pedig a bevásárló központban töltik az időt: moziba mennek, és vásárolnak.

Costa Ricán ez az ünnep sem honos, csupán a nagy amerikai multi cégeknek köszönhető, hogyha némelyik étterem étlapján szerepel ez a speciális menü.

Ha már itt tartunk, akkor én is készítettem egy hármas listát ez okból:

1. Hálás vagyok a családomért, hogy ebben az évben is többen vagyunk, mindenki egészséges, és hogy otthon lehettem velük egy kis időre. Illetve a barátaimért, hogy ők is életem reészesei, és ők is jól vannak.

2. Hálas vagyok azért, hogy sok szép helyen jártam az elmúlt években, hogy egy teljesen más világot is megismerhettem, mint ahova születtem.

3. Hálás vagyok azért, hogy az életemnek egy nagyon szép szakasza lezárult. így utólag visszatekintve, nehéz és fájdalmas volt a búcsú, de túl vagyok rajta, erősebb és tapasztaltabb lettem általa.

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Kívánom nektek, hogy legyen legalább 3 olyan dolog, amiért ti is köszönetet mondotok ha visszatekintetek az elmúlt évekre. Megéri megállni egy pillantra, és végig gondolni ezeket. Akkor talán szebbnek látjuk és jobban értékeljük az előttünk lévő holnapokat is.

Pók

Ettől már én is berezeltem. Éppen világmegváltó tevékenységet folytattam, ami abból állt, hogy elsétáltam a szelektív szemétgyűjtőig egy konzervdobozzal a kezemben, amikor egyszercsak a saját gondolataimnál hangosabb hangra lettem figyelmes. Egy árny surrant el előttem, és hallottam, ahogy rendületlenül csörtet előre. Mi a franc ez????

- Öcsibogyó.... Hááááát te hogy nézek ki????

Lóhalálában visszarohantam a lakásba, kikaptam a mindenkor készenlétben álló fényképezőgépet a táskámból, és halált megvető bátorsággal újra felkutattam a szörnyeteget. Ugyanott volt, ahol találkoztunk, úgy látszik ő meg az én csörtetésemtől ijedt meg. Féltem, hogy ijedtében esetleg rám ugrik vagy valami, de gyoran bezoomoltam és lekaptam, csakis a Bálint kedvéért. Kívételesen nem tapostam agyon, egyrészt mert az én felségterületemen kívül esett, másrészt ez annyira ronda és nagydarab volt, hogy elfogott az undor, ahogy elképzeltem, hogy szét málik a cipőm talpa alatt. Nem szeretem az olyan hadműveleteket, ami zajjal jár. Egy szó, mint száz. Ez a pók él és virul, csak nem nálam.

A tűleveles hernyó

Ez meg már milyen hernyó vagy száz lábú vagy mi a fene???? Nem olyan mintha magára aggadta volna a fenyőerdőt takaróként??? De most komolyan!!!

A címer

Nemtudom kinek tűnt fel az oldal alján lévő zászló és benne a címer, illetve az útlevelem borítóján is ez látható, így megragadnam az alkalmat, hogy elmagyarázzam miből is áll ez a kívácsiak számára.

Akkor szép sorjában, a zászlótól kezdve: kék-fehér-piros-fehér-kék.
Kék: az ég színe.
Fehér: a békét jelképezi.
Piros: a függetlenségért harcolók vére.

A címer:
- A három vulkán a három hegyláncot mutatja, ami az országon keresztül halad, és ami két óceánt választ el (mondtam már hogy az itteni földrajz órán 7 óceánról tanulnak az iskloában?) és akkor ha már itt tartunk, akkor nevezzük őket a nevükön: a Csendes-ócánt, és a Karib-tengert.
- A két hajó, a régi felfedezéseket juttatja eszünkbe, illetve a kereskedelmet szemlélteti mindkét irányba (itt jegyezném meg, hogy a Panamai-csatornát majdnem itt vágták át, nem sokon múlt, csak gondolom nem hangzott olyan jól hehe).
- A felkelő nap bearanyoz mindent, ami a costa ricaiak jó hangulatát remekül visszaadja, állítólag Costa Ricán mosolyognak legtöbbet az emberek. Ez igaz, méghozzá azért, mert imádnak mindent elviccelni, illetve a manyána felfogás is itt jön be. Nem stresszelnek, mert szerintünk a holnapok száma végtelen, ej rá érünk arra még, ahogy Petőfi Sándor Pató Pál úrja is megfogalmazta hajdanán.
- Két oldalt a kávé szemek az ország főbüszkeségét ábrázolják. Mindjárt át is írom a blogot kávéköztársoságra.
- A hét csillag nevezetesen a hét megyét reprezentálja. Akkor ismét nevükön: San José, Alejuela (ejtsd: alehuela nem összekeverendő az allelúja szóval) Heredia, Cartagó, Puntarenas, Limón, Guanacaste.
- A kék szalagos Közép-Amerika felirat koronaként díszeleg.
- Mirtusz levélben foglaltatik a Costa Rica-i Köztársoság neve.

És akkor ezek után kiválalkozik a magyar zászló és címer bemutatására? :)

5 geoládát találtunk egy nap alatt

Geocaching, geocaching, geocaching!!! Egy kitűzött multiláda volt a mai nap célja. Cascajal, egy San José külvárosában elterülő dimbes-dombos hegyvidékre esett a választás.

Tibas-Moravia-Coronado útvonalon jutottunk fel a hegyre. Ahogy azt a megjegyzésben tanácsolták, a kocsit a Santa Rita nevezetű büfénél hagytuk. A leírás szerint csupán fél órás sétával kellett számolnunk, de ez körübelül egy órát vett igénybe. Útközben két kisebb lakónegyeden vágtunk át (ez alatt kb 5-8 egymást követő bádogházat képzelj el), ahol igen nagy szegénységben élnek az emberek (erről nem készült kép) a tyúkok szabadon rohángáltak a házőrző keverék kutyákkal. Nem vagyok biztos benne, hogy az áram itt be van vezetve vagy sem.

Mindenesetre a táj kárpótolt midnenért. Az első geoládához az útról letérve vezetett egy kis erdei ösvény, ami 100 méter után egy forrásba torkolt. Lélegzet elállító volt, hogy a hegyvidékes tájról hirtelen a dzsungelben találtad magad. Az ígérethez híven, nem csalódtunk. A rejtőnek igaza volt: a mesésen zöld mohás fákról indák lógtak le, a patak vize pedig kristálytiszta volt. Az üres ládát feltöltöttük ajándékokkal.

A második láda kb 1 km-re volt az elsőtől. Kicsit csalódás volt, mert- enyhe túlzással de - olyan érzése támadt a kirándulónak, hogy az első láda a rejtőnek egy gyerekkori eldugott, titkos zugába engedett betekintést, míg a másodiknál csak gondolt egyet, megállt, lemérte a koordinátákat, majd behajította a ládát a susnyákosba. A hegyoldalt nézve egy horror film főszereplőjeként éreztem magam, mert úgy tűnt a fáknak arca van, kísértetiesen figyelnek, várják, hogy besötétedjen, és átvegyék az uralmat. Örültem, hogy még mindig átszűrődött a délutáni nap sugara a néhol borus-ködös felhőkön keresztül. A láda nagy levelek tövében volt elrejtve. Ismét feltöltöttük ajándékokkal a szinte üres dobozt.

Az úton hazafelé a GPS jelezte, hogy van egy harmadik láda is a város szívében. Megnéztük a leírást, és egy misszionárius rejtette el a jövőbeli átutazó társainak. A pontos leírás alapján rögtön megtaláltam a gyógyszeres dobozt. Ez az egyik leglátogatottabb láda, ami azért meglepő, mert semmi látnivaló sincs a közelben. Itt is hagytunk egy geoérmét.

Nagyon bántott, hogy még szeptemberben volt egy sikertelen találatunk nem messze onnan ahol lakom, így azt is célba vettük, ha már ilyen sikeres napunk volt. A sötétben nehezebben tájékozódtunk, meg eleve egy ifjúsági csoport üdülőjében volt elrejtve, így nem nagyon mertünk zseblámpázni, de végül ezt is megoldottuk. Egy kivágott fa törzsét kellett elmozdítanunka telek sarkában.

És ha már erre jártunk, akkor kötelességünknek éreztük, hogy az egyik ellopott ládát pótóljuk. Egy régi vanishes dobozt töltöttünk meg ajándékokkal és log füzettel, elrejtettük a leírásnak megfelően, és annak ellenére, hogy már így sem volt észrevehető a faodúban, még kövekkel és fával is kitámasztottuk. A láda tulajdonos (akivel szoktam emailezni is, ő uralja az elrejtett ládák több mint 10 százalékát) nagyon megörült ennek, és megköszönte, hogy újra kereshetővé vált ez a láda is. Annyira kevés itt a kereshető geoládák száma, hogy ha valakinek módjában áll ott helyben pótolni egy elveszett ládát, akkor általában meg is teszi még a helyszínen. Mi is így cselekedtünk (csak éppen pár hetes csúszással).

Rekordot döntöttem: 5 sikeres ládatalálat egy nap leforgása alatt. A KÉPEKET ITT NÉZHETITEK MEG!

Végül s nem utolsó sorban: egy tipikus hegyvidéki, Costa Rica-i tájképpel zárom ezt a bejegyzést. A ház színe megegyezik a nemzeti zászló színeivel.

Jelek

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket. "
/Paulo Coelho/

Hihetetlen módon ma rekord sebesség alatt értem a munkából a fitness terembe, és még parkolóhelyet is gyorsan találtam. Nagyon megörültem a szerencsémnek, és úgy döntöttem, hogy ha hamar végzek a rutin feladatokkal, akkor nem várom meg a 7 órás GAP órát, hanem hazamegyek korábban (már akkor éreztem, hogy nem kéne sokáig maradni, pedig nem vagyok lusta, tényleg szívesen mentem edzeni).

Becsekkoltam, váltottam pár kedves szót a recepciós fiúval, majd mentem is átöltözni. Felvettem az edzőruhámat, amikor is rádöbbentem, hogy nincs nálam az edzőcipőm, pedig tegnap este még egészen biztosan abban vettem részt a biciklizős órán. Nem hittem a szememnek, mert csak is két lehetőséget tartottam valószínűnek:
1. Teganap este megfeledkeztem róla, és elhagytam valahol.
2. Otthon felejtettem.

Őszintén szólva mindkettőt elképzelhetetlennek tartattam, mert szinte soha semmit nem hagyok el, még a kocsit is 3szor megnézem, hogy biztos bezártam-e, ugyanígy mindig megnézem kifelé menet, hogy biztosan nem maradt-e semmi az öltözőszekrényben. Illetve mindig más edzőruhát készítek be esténként, de a cipő mindig ugyanaz. Nem volt mit tennem, visszaöltöztem, és körbe kérdezősködtem, hogy nem találta-e meg valaki a márkás cipőmet, de még a talált tárgyak osztályán sem jártam sikerrel.

Tudtam, hogy sosem bocsátom meg magamnak, hogy ha esetleg tényleg elvesztettem volna azt a drága pár torna cipőmet, de az is világossá vált, hogy ha valóban otthon felejtettem, akkor a kezdeti megérzésem beigazolódott, mi szerint nekem nem szabadna itt lennem, és minnél hamarabb haza kell jutnom anélkül, hogy tudnám a pontos okát.

Nem volt más választásom, feladtam a keresést, és szomorúan elindultam haza. Az edzőcipőm a konyhaasztalon várt mosolyogva. Soha nem szoktam cipőt az asztalra rakni, főleg nem a konyhába, azt sem értem, hogy reggel ezt hogy nem vettem észre készülődés közben. De egy dologban biztos vagyok, hogy valamitől megmenekültem ma. Nem tudom, hogy a parkolóban történt-e volna valami a kocsimmal, vagy az úton hazafelé, vagy a konditeremben törtem volna ki a bokámat... Tényleg nem tudom, de én ezt jelnek vettem, hogy ma már nem mehetek vissza, és nem szabad kísértenem a sorsomat.

Úgy gondolom, jelek vesznek minket körül, melyek támpontként szolgálnak az életünk során, csak sokszor nem figyelünk rájuk eléggé, és a rögösebb utat választjuk.

Csoda

Csoda történt, az útlevelem kevesebb mint egy hét alatt megérkezett. Állítólag az usában nyomtatják, és ott is dizájnolják, azért ilyen szép szines. Az adatok egy részét kisatíroztam, mert azért a netre mégsem biztonságos mindent kirakni. Érdekesség még az, hogy a mi útlevélszámunkat bele perforalják minden lapba, míg itt meg valami tök más számot, mert maga az útlevél száma ugyanaz mint a személyidé az egyszerűség kedvéjért. Legalább könnyű megjegyezni. Azt már meg sem említem, hogy két vezetéknevem lett, mert az már tavaly kiderült a személyi átvételénél. A Magyar Állam sosem ismerné el, hogy ugyanaz a személy vagyok, úgyhogy most már akár sorozat gyilkosnak is elmehetek heheheheh.

Rájöttem, hogyan lehetek milliomos minimális tevékenység mellett igen rövid időn belül. Hetente háromszor beülök egy jobb szórakozóhelyre. Kinézek magamnak egy gazdagabb, már ittas állapotban lévő külföldit, majd rövid beszélgetés után fogadást kötök vele, hogy tippelje meg nemzetiségemet. Ha esetleg a tippjei között szerepelne, hogy costa ricai, akkor a bal zsebembe nyúlnék a magyar útlevél után. Ha pedig egy az egy millióhoz, hogy eltalálja, hogy magyar, akkor pedig jobb zsebemből venném ki a costa riacai útlevelet. Mindig is elakartam ezt játszani, és most megadatott a lehetőség!!!

Szivárvány

Kezd egyre szarabb idő lenni. A november az mindig olyan, hogy egész nap borús, és van hogy reggeltől estig esik az eső, nincs nagy zuhi, de folyamatosan és rendületlenül esik. Most főleg éjszakánként, és hajnalban esik, aminek én nagyon tudok örülni, mert annyira jó az esőcseppek zenéjére aludni. Viszont amikor reggel 5-kor ki kell másznom az ágyból, és még mindig esik, azt már kevésbé csípem. Jó azt alá írom, ebben az évben nem lehet okom panaszra, még sosem esett ennyire "keveset", oly annyira, hogy már én is kezdtem beparázni, hogy mi lesz az évi banán és kávé terméssel (de az is lehet, hogy csak én szoktam hozzá).

Szerintem még maximum két hét és vége is lesz az esős évszaknak. Esténként már lehet érezni a hűvös decemberi szelet, sőt a costa ricaiak már kesztyűt és sálat húznak (megjegyezném, hogy azért 16 fok alá nem megy a hőmérséklet) de a nappali 30 fokhoz képest ez jelentős ingadozást jelent, és csakis a nagy szél miatt érződik kevesebbnek. Majd ha a városba járok megpróbálom lefényképezni a kesztyűárusokat, nagyon vicces!

Csak azárt hogy lássátok, hogy én az élet napos oldalát nézem (na meg hogy színesebb legyen a blog) ma sikerült megörökítenem egy gyönyörű szívárványt az úton hazafelé. Biztos vagyok benne, hogy a kincs a házamnál van elrejtve! Csak meg kell keresnem!

R.I.P. Lajka

Szomorú nap volt ez a mai...

Találkoztam az Ilsével, de mivel uborkaszezon van a mozikban, ezért átmentünk hozzá. Egy hatalmas telken lakik, ahol kb 15-20 kertes ház van, és szinte mindenki rokona mindenkinek: nagybácsi, nagynéni, gyerekek, unokák stb az egész család közel van egymáshoz, mindenki ismer mindenkit.

Popcornt eszegettünk, beszélgettünk, és nagyokat nevettünk. Még Lajka is beköszönt hozzánk. Lajka egy gyönyörű németjuhász, akit az utcáról fogadták be. Év elején jelent meg, egy másik ebtársával, aki néhany nap után tovább állt, de Lajka maradt, mert ő új családra lelt. Ilse apukája nem más mint egy "dog whisperer" mert egyszerűen minden kutya imádja őt, és ez a szeretet kölcsönös.

Sokáig várták, hogy majd csak keresi valaki ezt a jónevelt, csodaszép fiatal kutyust, de senki nem jelentkezett. Pár hónappal ezelőtt megmérgezték, 40 perccel később, a gyógyszeres kezelés hatására sikerült visszafordítani a halálos folyamatot.

Azóta sem ártott senkinek, szinte csakis az Ilséjék közvetlen közelében volt, nem mászkált el. Páratlan egy példány, nem csak karcsú formája, és okos szeme babonázta meg az embert, de egyben szófogadó és odadó hűsége is magával ragadó. Este, nem sokkal miután Lajka beköszönt hozzánk (majd ment tovább az Ilse szüleinek a házához) iszonyú nagy fenforgásra lettünk figyelmesek. Kiszaladtunk mi is, Lajka a földön feküdt, habzó szájjal vonaglott, és vagy hatan állták körül: próbáltak adni neki tojásfehérjét, citromos tejet, vizet. Valaki már hívta is az állatorvost, aki úton volt egy injekcióval, de jelezte, hogy közben mi is vegyünk ilyen és ilyen gyógyszert. Mindenki sokkos állapotban volt, csak én gondolkoztam tisztán, és rögtön felajanlottam, hogy rohanok a gyógyszertárba az Ilse hugával. Csak történjen valami, mert ezt a haláltusát borzalmas volt nézni. Versenyt futottunk az idővel, kevesebb, mint 10 perc alatt már meg is jártuk. Addigra az állatorvos is adott valami injekciót, ami legalább az iszonyatos rángatózást megszüntette. Próbáltuk beadni neki a gyógyszert, de két percen belül már véget is ért a szenvedése. Az állatorvos hiába próbált életet lehelni bele, Lajka már az örök vadászmezőkön járt...

Hogy lehetnek ennyire undorítóak és gátlástalanok az emberek, hogy karácsony előtt egy hónappal megmérgezik a saját családtagjuk kutyáját? Bizonyára elsőre nem jártak sikerrel, és most legalább háromszor annyi adagot adtak szegény párának... Hova jutott a világ? :(((

A kert végében temették el Lajkát, mi pedig könnyes szemmel vettünk tőle búcsút. Egy nagyszerű kutyával lett kevesebb e földön. Nyugodj békében Lajka!

Costa Rica - Uruguay 0:1

Ejnye bejnye, hazai pályán kikapni? Nem lesz ebből VB gyerekek... 7 sárga lap, egy kiállítás a 90 perces játékidő alatt, és hol van még a visszavágó??? Az, hogy mi nem jutottunk ki az nem újdonság, dehogy most Costa Rica is elcseszi...


Amúgy vicces volt. Általában vasárnap szoktam bevásárolni, de most elmentem szombat este. Fél 8kor még teli volt a Tesco, erre mire körbe jártam az üzletet, megvettem mindent, fizettem, az úton hazafelé feltűnően kevés autó volt az utakon... Aztán eszembe jutott, hogy ma van a nagy meccs, és az ország apraja nagyja összegyűlt, és azt nézi.

Sajnálnám, ha ők se jutnának ki....

Földrengés

Ma megint volt földrengés. Legutóbb nem is tudom már mikor volt pontosan, talán március-április környékén, amikor az a nagy volt, és meg hozzátok is eljutott a hír. Na az tényleg durva volt. Ezt most lightosan nyomta, mire kimentünk volna az iroda elé, már vége is volt, meg se ijedtem. Én speckó 4-es erősségűre tippeltem, de a hírek szerint 5,1-es volt. Úgy látszik nem vagyok még annyira jó, hogy ezt eltaláljam. De mondjuk attól is függ, hogy honnan indult, mert ha mondjuk az ország másik végéből, akkor még jó, hogy annyira nem volt itt érezhető. Állítólag Alejuelát, Herediát és San Josét érintette, de nagyobb károkról, vagy hallottakról nem esett szó.

Imigráció

Több hónapos töprengés után úgy döntöttem, hogy kiváltom a costa rica-i útlevelemet is, mert a egyrészt sosem lehet tudni, hogy mikor jön majd jól, másrészt pedig a mexikói nagykövetség már nem állít ki útlevelet, csak ideigleneset, amivel azonnal Magyarországra kéne utazni újat csináltatni.

Szerencsére nem kellett sorban állnom időpontot kérni, hanem a neten is megtehettem ezt.

Könnyelműen azt hittem, hogy hipp hopp meg is lesz, de elefelejtettem azt az aprócska részletet, hogy a pontos időpont 12:30 nem a sorra kerülés pontos idejét jelzi, hanem csak feljogosít arra, hogy az adott időtájt megjelenj és kivárd sorodat. Mondanom sem kell, hogy az összes 6 gyerekes család, vagy kisbabás szülő népes családjával (büszke nagymama, nagypapa, nagybácsi, unokatestvérek) is ugyanazt az időpontot kapta mint én, így kb 50en álltak előttem. 2kor kerültem sorra, és az egész 5 percig tartott.

- Első útlevél?

- Nem, sokadik, de ki számolja? - Vicceltem volna el, hogy ha tudom, hogy ez nem véresen komoly, ezért udvariasan mondtam, hogy sí.

- Címe?

Ott van a két kilóméter hosszú cím leírás a papíron, a személyi másolatán, ahogy kérték. Volt időm odabiggyeszteni, amig kivártam a sorom. Na ez tartott kb 4 percig míg beírta a rendszerbe.

Majd közölte, hogy fáradjak a HUELLAS DIGITALES-hez (új szót tanultam ma! Már megérte elmenni, annyit tesz, hogy digitális újjlenyomatok) és ott majd szólítanak, amit nem igazán értettem, mert ő is vett tőlem digitális újjlenyomtatot, igaz ő csak a mutató újjamról, de tavaly vettek teljeset még amikor a személyit adták át. De mire ezt végig gondoltam, már ő is meggondolta magát, hogy az a részleg már 2-kor bezárt (ezt a logikát kövesd: az imigráció meg 3-kor!) Úgyhogy ez volt a nap csúcspontja!

Átadta a papírfecnit, miszerint kedden jöhetek érte. Vagy elpostázhatom ahova akarom. Az útóbbit választottam. Újabb két kilóméteres sor. Megint nagy mázlim volt, mert az összes előttem lévő hatgyerekes családanya 6 nyomtatványt töltött ki minden gyerekének egyet-egyet.... Itt persze már nem volt jelen a népes család segíteni....

Végre én jövök.

- Hová szeretné postázni? -kérdezi az ügyfélszolgálatos.

Gondoltam magamba az északi sarkra...

- San José.

Bárgyuan néz. Kapcsolok, hogy a két kilóméteres címet várja válaszként. Hát jó, erre elkezdtem mondani, mint az iskolában a verset szokás.

- ??? Ezt magácskának kell leírnia!

NEM MONDOD???? Nagyon szívesen leírnám, ha végre odaadná a kitöltendő nyomtatványt.

Végre odaadta. Kitöltöttem mindent, amit mondott, hogy töltsek ki. Nézi a munkahelyi címemet. Nézi. Nézi.

- És ez hol van?

- Mondom itt és itt.

- Aha. És az pontosan hol van?

Majdnem kicsúszott a számon, hogy GOOGLE EARTH, ott nézd meg, mi vagyok én, térkép? Nem földrajz óra ez.

De sikerült visszafognom magam. Kiderült, hogy az okozta a félreértést, hogy nem értette, hogy Oficentro de LA SABANA, az konkrétan a LA SABANA-ban van, és ez volt a nagy gondja. Remélem nem ő postázza ki, mert akkor cseszhetem...

Megköszönte, én is megköszöntem, és azt mondta hogy majd jövő hét szerdán, csütörtökön vagy pénteken kézhez kapom. Egyszóval manyána egyszer meglesz. Éljen!

A parkolóba menet összefutottam Juan Carlos-szal. Ő intézte nekem annó az itt tartózkodásimat, majd az állampolgárságit. Úgy ismerik őt, mint a rossz pénzt. Mondta, hogy ha segíthet valamiben, akkor szóljak. Mondtam neki, hogy az útlevél volt a hab a tortán. Ezzel véget ért az én kálváriám.

Itt is vannak randa pókok

Íme egy a sok közül...

Amúgy Miki, milyen gyilkos szerszámnak minősülő nylon zacskóról beszélsz??? A bakancsoddal írtsad ezeket!!!! Taposd ki a belüket!!!! Jó tudom, a babona szerint szerencsétlenséget hoz ha megölöd, DE elképzelem, ahogy ez bemászik az ágyamba és máris nincs min vacilálnom, el van döntve a sorsa!!!! Vagy cipőstül ugrok rá vagy a papuccsal nyomom agyon. Lehet mégis be kéne engednem a házi gyíkot???
Ez a kép a pók halála előtti percben készült a konyhámban...

Bemutatom a házi gyíkomat

Ő lenne az.

De ez nem egy egyszerű gyík, első találkozásunkról, a csatáinkról, és végül a megbékélésünkről, egyszóval a teljes történetet kívételesen a

http://www.vilagutazok.com/

oldalon olvashatod el.

Jó szórakozást kívánok!!!

FTF - First to find (az első megtaláló)

Azt elfelejtettem megírni, hogy az első elrejtett ládánk már két nappal később nem volt a helyén. A vélemény megoszlik, hogy a hely nem volt-e megfelelő (esetleg kiesett az sziklaüregből, vagy kimosta a sok eső) netán az egyik halász vitte el, aki meg is kérdezte, hogy mit csinálunk, vagy pedig valaki másnak tetszett meg. Mindenesetre pótoltuk, és egy még szebb nyomtatott logot, és 3 geocoint helyeztünk el (sajnos a régi 5 coloneses papírpénz helyett nem volt másik). Illetve az üreg helyett a bálna egyik bordáját választottuk ki alternatív megoldásként.


Beindult a geocachezés, már meg is volt az első szerencsés megtalálónk, vasárnap, november 8-án Tole egyik ismerőse telefonos segítséggel (mert nála még a régi útmutatás volt) lelt rá. Elvitték az egyik geocoint, de cserébe ők is rejtenek majd el egy ládát. Úgyhogy a sok kicsi sokra megy elve alapján "rohamosan" nő a ládák száma.


Az itteni geocachinges társoság szíve és lelke Rjoseba, aki vezeti a listát 6 elrejtett ládával (ebből én már hármat sikeresen megtaláltam, egyet ugye elloptak, a másik 2 meg a tengerparton van). Irigykedve jegyezte meg tegnap, hogy biztosan igyekszem a nyomdokaiba lépni, és megdönteni a rekordját, és hogy majd tenni fog ez ellen, csak eddig el volt foglalva, mert most született meg a második kisbabája két hete. Lassan de biztosan növekszik a geocaching csapata.

Goodlight könyvesbolt

Tegnap nagy takarítás közben úgy döntöttem, hogy túl adok a sok angol nyelvű könyvemen, amit már úgy sem fogok többet elolvasni, mert csak a port fogja. Rám maradt 6 kötet a Harry Potterből, Gyűrűk ura, meg olyan könyvek, amit egyszer jó volt elolvasni, de többet nem.

Mivel könyvet azért nem dobok ki, és a papírgyűjtőbe sincs szívem beadni, ezért úgy döntöttem, hogy próba szerencse: felkeresem az Alejuela nevű városban lévő angol nyelvű könyvesboltot, ahol az igen kedves amerikai tulaj vesz is jó minőségű könyveket, meg el is ad. Interneten megnéztem, és neki indultam az egy börönd könyvemmel. Tudtam, hogy a 2000 éves kidásnál régebbieket nem számítja be, de így is jól jártam, mert kaptam 50 dolcsit. Megérte ekkora kitérőt tenni vasárnap délután.

A képen a jóravaló, boldog tulajdonos könyököl azon a közel 30 könyvön, amit én vittem be, illetve a teraszon egy élethű néger baba issza a kávét és olvassa a nyitott a könyvet az asztalnál. Nagyon kis hangulatos ez a hely. Évekig jártam ide rendszeresen könyvért.

Where the streets have no name

Eleget teszek a központi nyomásnak - a küldjél már magadról képet, hol laksz, mit csinálsz stb kérdes/kéréssel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy ma a szokásosnál sokkal később ébredtem, vettem a fáradtságot, és vittem magammal a fényképezőgépet. Megörökítettem a sétámat útban a pékséghez és visszafelé (kb 500 méteres szakaszt).

Hol laksz? Ugye Costa Ricán nincsennek utcanevek (csak nagyon kevés utca van elnevezve, az is véletlen, mert senki nem tudja és nem is tartják számon). Ebből következőleg minden cím valamihez van kötve. Pl 50 méter délre az xyz áruháztól, vagy a harmadik ház jobbra a főtér utáni saroktól, barna kerítéssel, a ház sárgára van festve.

Legjobb az amikor útbaigazítanak és fingod nincs hol vagy (mert ha tudnád, akkor nem kérnél segítséget) és így kezdik: Mennj tovább egyenesen, a kávéültetvény után, a harmadik banánfánál jobbra lesz egy bolt, ami régen patika volt, de már nem az, na ott fordulj balra és mennj még 500 métert és ott van az amit keresel. Ezzel azért segítettek nagyon, mert itt minden ültetvény kávécserje, de ha nem akkor tök ugyanúgy néz ki. Minden fa banánfának látszodik, majd találd meg azt a boltot, amire mindenki emlékszik, hogy mi állt a helyén régen, de senki nem tudja megmondani hogy mi üzemel ott jelenleg, vagy az is lehet hogy már lebontották, és ha ezzel mind megvolnál akkor saccold meg az 500 métert annak függvényében, hogy az lehet 50 méter, 1 km vagy akár tíz is.

Szóval én egy Super Marino nevezetű bolttól lakom 100 méterre délen egy Heredia San Pablo nevű kerületében, egy elkülönített lakónegyedben, amit Villa Doloresnek hívnak. Ez úgy van kialakítva, hogy az utcáról egy bejárata van, ahol egy biztonság őr áll, és engedi be az ott lakókat a sorompón keresztül. Ha csak látógató vagy, akkor megkérdezi a neved, elkéri az adataidat (név, kihez mész stb) és csak utána enged be. Kb 100 méter után az út ketté ágazik, és 2 nagy kört ír le, és ennyiből áll az egész. A legvégén van még egy biztonsági őrház és péntek estétől vasárnap estig 2 őr van, az egyik fent a kapunál, a másik lent a parknál, de az utóbbi általában járja a telepet körbe-körbe biciklivel. Ez a megoldás így elég biztonságos, meg kell mondanom egyáltalán nem félek. Még van egy park, 2 játszótér és egy kosárlabdapályánk is. Sajnos ezeket szinte soha senki nem használja, itt nem divat kivinni a gyereket a játszótérre, nem csatangolnak el annyit otthonról, aminek valószínüleg az az oka, hogy egy átlagos család 5-6 főből áll minimum, így a gyerekek kis korban inkább egymással játszanak. Én néha kiszoktam ülni a parkba olvasni, napozni.

Pár hónapja hozzászegődött az egyik többnyire éjszakai őrhöz egy igen jólnevelt kóbor kutya, aminek az lett a vége, hogy a lakónegyed egy emberként befogadta, mindenki eteti, lett nyakörve is, beoltották, féregtelenítették stb, és elnevezték Panchonak. Amikor hazajön valaki, akkor Pancho lelkesen rohan az autó után, egészen házig követi, farokcsóválva üdvözli a hazaérkezőt, ha csurran-csöppen valami, akkor meg jobban örül, ha nem azt sem bánja, majd vissza baktat az őrházhoz, és ezzel tengeti napjait.

És akkor ugyanezt képekben, kommentekkel ITT LÁTHATJÁTOK.

Ezen képen a kedvenc pékemmel vagyok látható (nagyon sok időmbe telt, míg az igényeimnek megfelelő kenyeret találtam, ezért többször volt már olyan, hogy csak az én kérésemre bekapcsoltá a sütőt, mert éppen nem volt abból a fajtából amit én szeretek).

Be the change you want to see in the world

"Tedd meg a változást, amit a világban látni szeretnél".

Minden nagy változáshoz sok kis lépést kell megtenni, legyen az bármi: politika, környezetvédelem vagy társos kapcsolat. Csak is rajtunk múlik, hogy ezt a változást mikor kezdjük el. Sosem késő az álmainkért harcolni, mert jobb ma megpróbálni, mint holnap rájönni, hogy elvesztegettük az életünket.

Amióta tudom és érzem, hogy itt tartózkodásom időzített bombaként ketyeg előttem, azóta jobban élvezem itt létem minden pillanatát, mint előtte bármikor. Jobb úgy élni minden percet, mintha az utolsó volna, mert ki tudja mikor lesz újra lehetőségünk megtenni azt, amit oly annyira szerettünk volna.

A pozitív változáshoz szükségünk van a negatív dolgokon való javításhoz is. Éppen ezért hínvnám fel a figyelmeteket a Visszajelzés napjára, 11-dik hó 11-ére.

Zsombit idézném:

"Ezen a napon az a feladatunk, hogy egy szerettünknek adjunk egy visszajelzést egy olyan tulajdonságáról, amit nehezen viselünk, vagy amin szerintünk változtatnia kellene. Figyelem, számunkra közömbös kollégáknak nem ér! Kizárólag szerelmünk, jó barátaink, testvéreink, szüleink vagy gyermekeink közül választhatunk egy (vagy több) olyan személyt, akinek ezen a napon segítünk hogy jövő ilyenkorra jobb ember legyen. A visszajelzés legyen nagyon világos, lényegre törő, nem személyeskedő, nem kioktató jellegű. Az első alkalom néhányaknak biztos nem megy majd egyszerűen, akár a visszajelzést adó, akár a befogadó részen ülnek. De őszintén hiszem, hogy a világ másnap egy jobb hely lesz, mint előtte."

A teljes cikket ITT TALÁLJÁTOK!

Hajrá!!! Mindenki készüljön a Visszajelzés napjára!!!

(Találos kérdés: E bejegyzés címe mikor és hol hangzott el? Legalább egy aktív olvasóm biztos hogy tudja a helyes választ!)

Murphy vs babonás szerencse

Tegnap Murphys napom volt. Elhatároztam, hogy korán lefekszem aludni, mert vasarnáp nem sikerült elegendőt pihennem (későn értem haza a moziból, és szombat este sem tudtam aludni rendesen, mert az egyik szomszédom éjfélig bömböltette a zenét).

Megírtam a blogot, mindennel elkészültem, és este 9-re már ágyban is voltam, de akármennyire is igyekeztem, nem jött álom a szememre. Fél 10kor megcsörrent az otthoni számom. Nem vettem fel. Újra csörgött, úgy döntöttem, hogy akkor sem mászom ki az ágyból. Ekkor a mobilom kezdett el rezegni, de nem volt ismerős a szám, ezért úgy döntöttem megnézem ki az. Kiderült, hogy a pilóta haverom volt, és csak szólni akart, hogy megy át USA-ba és ha kell valami, akkor szívesen hoz nekem bármit. Megköszöntem, és mondtam, hogy majd szóljon ha legközelebb megy, mert fél kómás állapotban vagyok, és szeretnék aludni.

Újabb fél órás feszelgés utan már-már elszenderedtem volna, amikor újra csörgött az otthoni számom. NA, ez meg ki lehet? - gondoltam magamban. Hozzá kell tennem, hogy nagyon kevesen tudják az otthoni számomat, de azok is inkább mobilon szoktak hívni. Ránéztem az órára, fél 11-et mutatott, mondom ez biztos fontos lehet, mert 10 után nem szokott senki sem zavarni, tudván, hogy 5-kor szoktam kelni. Mondom, felveszem.

Mély férfi hang:

- Stephany?

Mondom neeeeeeeeeeeeeeeeeeem!

Mondanom sem kell jól elküldtem melegebb éghajlatra, már nem emlekszem pontosan milyen nyelven, de közben ugyanazzal a laza mozdulattal le is csaptam a telefonkagylót, kikapcsoltam a csengetést és visszafeküdtem aludni.

Másnap reggel mi történt? Kifordítva vettem fel a pulóveremet, amit kb egy jó óra múlva vettem csak észre, de még mielőtt beértem volna, ezért még volt időm megcserélni. Már ez önmagaban bazi nagy szerencsét jelent. Erre mikor este hazaértem, akkor vettem észre, hogy ugyan két fekete színű zokni volt rajtam, de teljesen más mintájú.

Ezek után azt a következtetést vontam le, hogy akkora szerencse fog érni, hogy minimum az ötös lottót fogom megnyerni.

Az első elrejtett geoládánk!!!

Hogy a Miki szavaival éljek (amasfelevesnyar szerzője) szööööööörfööööös. Na tőlem nem kaptok szörfös bejegyzést, viszont geocachingest igen. Úgyhogy, akit nem érdekel a geocaching, az most hagyja abba ennek a bejegyzésnek az olvasását, és majd térjen vissza holnap.


Idén nyáron kattantam rá a geocachingre, Ferinek köszönhetően. A játék lényege a következő: a mai csúcstechnológia eszközeivel (GPS, internet) kincset keresel egy megadott, pontos koordináta és leírás alapján, miközben kimozdulsz otthonról és kirándulsz a szabadban. A konkrét helynek mindig valami természeti látnivalóhoz vagy városi érdekességhez kell kötődnie.

Mottója egy kérés:
„ Ne vigyél el semmit, csak a fotóidat; ne hagyj ott semmit, csak a lábnyomodat; ne ölj meg semmit, csak az idődet!

Csak összehasonlításképpen: Magyarországon közel 2600 bejelntett láda van, míg Costa Ricán jelenleg 57. Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon több a látnivaló, csak ott sokkal elterjedtebb ez a játék, mint itt. További lényegbeli különbség, hogy a számadatok alapján csak 50 megtalált (és bejelentett) láda után válhatsz rejtővé, míg itt nincs ilyen jellegű korlátozás.



Nekem 10 sikeres megtalálásom van (6 Magyarországon és 4 itt), de az érdeklődés hiánya végett, itt bárki rejtővé válhat. Tole-val ki is néztük az első megfelelő helyszínt, a munkahelyünktől gyalog körübelül 3 percre lévő La Sabana nevű parkot, amit leginkább a Margitszigethez tudnék hasonlítani. A képeket feltöltöttem, KATT IDE.


A választás több okból esett erre a helyre:


1 A közelben még nem volt geoláda (ki hitte volna, az 57 ládából kb 6-8 van csak a fővárosban)
2 A park San José egyik attrakciója
3 Könnyű fent tartani, látogatni


Már jóvá is hagyták a ládánkat, és felkerült a geocachinges oldalra, ami ITT LÁTHATÓ.


A ládánk a bálna középső bordájában lett elrejtve. Egy filmes tégelyt használtunk: egy log papír, egy 20 éve forgalmon kívül helyezett 5 coloneses papírpénz, és egy geocoin található benne.
Kalandra fel! Ki lesz az első, szerencsés megtaláló? Még az is lehet, hogy a mesterem, akitől tanultam?

Vidámpark

Azt hittük, hogy lesz valami Halloween show, még jelmezzel is készültünk (én a hastáncos kellékeimmel), de semmi nem volt, csak egy maszkos felvonulás, hatalmas óriásoknak öltözött figurák szórakoztatták a népet. Ez állítólag ez valami kimondottan közép-dél-amerikai szokás. A képek megtekintéséhez KATT IDE.

A vidámpark két főrészből áll. Az egyik maga a vidámpark rész, amiben hullámvasútak, óriáskerék, gokart, dodzsem, vizibicikli stb kapnak helyet. A másik pedig egy Antik Falunak nevezett városrész, ami az 1750-es évekbeli Costa Ricát idézi. Mondanom sem kell, a Costa Rica-iak legalabb olyan büszkék a 200 éves múltukra, mint az amerikaiak, és ha találnak valamit, ami több mint 70 évre visszvihető, akkor az már múzeumi darabnak számít, ha pedig nem, akkor megépítik már csak a látvány miatt is. Ami persze nem baj, csak a mi ezer éves múltunkhoz képest valljuk be őszintén, hogy ettől nem fogunk hasra esni a csodálkozástól.

A vidámpark amerikai szemmel nem mérhető, mert nincsennek olyan hullámvasutak, amik legalább két percen át tartanának, és 80 méter magasból repítenék le az embert 120 km per órás sebességgel (mint amilyen volt a Six Flags-ben a Superman nevű hírhedt ride, ami utánhúsz percig nem bírtam megszólalni, olyan sokkos állapotba kerültem). Egy átlagos park ez, ami igazán széppé teszi az a napsütés, a pálmafák, a nyugalom és béke. Remek kikapcsolódást nyújt.

Annak ellenére, hogy csak ilyen lightos dolgok vannak, én megis nagyon megijedtem kettőtől. Az egyik teljesen ártalmatlannak tűnt lentről, egészen addig, amíg én fel nem ültem rá, és a kerék ütemes tempóban visszafelé nem kezdett el forogni, továbbá volt benne egy rúd, amit ha megfelelően tekertél, akkor akár át is fordulhattál volna közben. Ebből két tanúságot vontam le: 1 felnőttként elmúlik a gyerekkori nem félek semmitől sem érzés

2 tériszonyos lettem

A másik amire még csak nem is vállalkoztam, hogy felülök az az a híres torony szerű liftezés volt, amivel még Disney World-ben volt szerencsém megismerkedni anno, és azóta is nagy trauma feldolgozni (szegény Alex-al nem akart senki menni, én meg önként és dalolva jelentkeztem, hogy vele tartok, csak akkor még nem tudtam hogy mire. Kiderült, hogy egy szellemkastély liftjében fogunk több tíz emeleten át fel-le szállingózni, azt imitálva, mintha elszakadt volna a lift kötélje. Na ez az amit először, utóljára és soha többet vállaltam be).

Az Antik Falu attrakciója közé tartozott a maszkos felvonulás, a híres kávét szállító szekér, a régi városnegyed: a vonatállomás, a templom, a park- amit ha valaki összehasonlít az Herediás főteres képekkel, akkor az egy az egyben ugyanolyan, még a szökőkút és a pálmák elhelyezése is. Ami nekem nagyon tetszett az égig érő pálmákon kívül az a kuszó pálma (a Monteverde-i esőerdőben lévőről azt állították, hogy évente pár méterrel változtatja helyét) illetve a gólya szerű madár.

Az égig érő pálmafák látványa az, amivel még ennyi év után nem győzök betelni. Tengerpart, pálmafák vagy kolibir. Még mindig nehéz választani...

A Costa Rica-i gólya-flamingó szerű madár. Ki lesz a szerencsés megfejtő: mi a képen látható madár tudományos neve?