Szemléltetésként

Igazán nem szeretnék senkit sem elkeseríteni, de amit kis hazánkban árulnak ananászként, az meg sem közelíti az eredetit.

Itt egy kép szemléltetésként: az ananász mellett egy 600 ml-es vizes-palack van...

És az ára? 3 ekkora mézédes ananász került 2 dollárba (1000 colones). Mondjuk én azt vallom, hogy mindegy, melyik országban vagy, azt a gyümölcsöt kell enni, ami ott honos. Ennek ellenére veszek itt is epret, amit itt termesztenek, meg is van az ára: félig éretlen, és iszonyú savanyú. Úgyhogy ti egyétek a szilvát, ringlót, epret, málnát, ribizlit, sárgabarackot, őszibarackot helyettem, amíg én mangón, papayán, ananászon élek :)

Gágágá

NAGGGGYON fárasztó hetem volt, mert az egyik kolléganőm két és fél hétig szabin lesz, így a kettőnk munkáját kell elvégeznem. A sajátomat már becsukott szemmel is tudom, de az övé elég para, mert banki tranzakciókat kell végeznem: mindenféle átutalás, csekk, számlák befizetése stb az én nyakamba szakadt. Teli vagyok kis sárga cetlikkel, hogy ezt csináld/azt csináld/ezt ne felejtsd el stb. Egész nap lótok-futok, és amikor végre fellélegeznék, akkor valakinek mindig eszébe jut valami sürgős dolog, ami persze most azonnal kell...

Már odáig fajult a dolog, hogy ma reggel bementem, bejelentkeztem a gépen: tudni illik van egy program, amivel ellenőrzik, hogy mikor mentél be, és meddig maradtál. 2 percre rá újra megnyitottam ezt a programot, hogy bejelentkezzek... Teljesen kétségbeestem, és fél órán át azon elmélkedtem, hogy az hogy lehet, hogy előző nap nem csekkoltam ki, míg nagy okosan rájöttem, hogy ez most történt, csak valahogy teljesen kiesett az emlékezetemből. Kb ennyire vagyok szétszórt és fáradt. Úgyhogy ma az edzést is kihagytam, és korábban lefekszem!

Hogy ne maradjatok bejegyzés nélkül, kaptok egy libás videót. Tudom, ez nem éppen egy egzotikus Costa Rica-i állat, de ezt most nézzétek el nekem.

Arra egyik tico sem tudott választ adni, hogy a liba milyen hangot ad ki. Ha jól emlékszem, akkor Magyarországon azt mondja, hogy: gá gá gá gá gá gá... Hát én a videóból egy félig elszorított torkú, franciára emlékeztető orrhangú trombitálást hallok...

Viszont azt megtudtam, hogy a kacsa nem hápog, hanem azt mondja, hogy "whack, whack" vagy "quck, quck", mint az angolban is.

Rögtönzött geocaching

Az útlezárás miatt így aztán kénytelenek voltunk más alternatívát keresni. Ugyanazon az úton mentünk vissza, ahonnan jöttünk és az egyik kedvenc ládám felé vettük az irányt (az első itteni találatom). Már mindhárom kesser társam megpróbálta levadászni, de valamiért nem találták meg. Elég égő, de nem rég, amikor az egyik utazóbogarat ott hagytam, akkor én is majdnem nem találtam meg, pedig már többször jártam ott! Szóval elég jó rejtésről van szó, természetesen Reynaldó érdeme.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a GPS-eknek nem csak lelke van, de ha kell és többen vannak, akkor akár össze is fognak ellenünk, csak hogy az ő akaratuk érvényesüljön. Nem elég, hogy Alejuelán az egyik kereszteződésnél először balra irányított, majd az utolsó pillanatban mégis csak jobbra akarta, hogy menjünk, ami elég zavaró, ha azt vesszük, hogy egy egész karavánt kell áttéríteni a másik sávba szakadó esőben. De ez semmi ahhoz képest, amikor pár hete Alvaro és Fejvadász együtt kessingeltek, keresték ezt a ládát, ahova most visszatértünk, és mind a 3 (különböző márkájú!) GPS egy száz méterrel messzebb lévő a leírásnak pontosan megfelelő farönkre mutatott!!!! Amit alaposan körbe ástak semmi haszon fejébe. Én mondom nektek, a GPS-nek önálló akarata van!

Végre meglett ez a láda is nekik, és amit én még decemberben leraktam utazóbogarat (egy repcsi) meg a Duffy kacsát azt most Flavio tovább viszi a déli féltekére. San Rafaelt is belogolta az Alvaro és a Fejvadász (saját ládám), de mire mi odaértünk a Flavioval már hűlt helye volt. Vasárnap ezt pótoltam. Egy taxisra gyanakodnak a fiúk, csak azt nem értem, hogy miért kell elvinni egy más számára teljesen haszontalan tárgyat.

Sötétedés előtt még pont belefért a Szent Pál kincse (szintén saját rejtés). Az első állomást rögtön kiszúrta a Flavio, második könnyű volt (igazad volt Anya, azóta egy fekete filccel is felírtam az oszlopra, mert a kéket tényleg lemossa az eső). A harmadikhoz a fiúknak álcázniuk kellett magukat, mert az egyik bolt előtt kint ült az eladó a rejtéstől 2 méterre. Ezt Alvaro szerezte meg. A végpontnál pedig egy csávóka a macskáját (!!!) sétáltatta a parkban, és még fél óra elteltével sem akart haza menni. Ekkor Alvaro oda ment hozzá, és elmagyarázta, hogy mi biológiát tanulunk, és hogy az egyik dolgozatunk témája a környező parkokkal kapcsolatos, és hogy nem tudja-e hogy ennek és annak a fának (a legtávolibbra bökve) mi a neve? Fejvadász és Flavio eközben rávetették magukat a ládára, aminek sajnos csak a hűlt helyét lelték annak ellenére, hogy még egy megtalálója sem volt... Igazán fáj a szívem érte, mert ez volt a legszupibb láda amit valaha is rejtettem... Ennek ellenére belolgolták, hogy megtalálták.

A hétvégi képekhez KLIKK IDE!

Fraijanes erdő

A két láda megtalálása alatt körbe jártuk az egész parkot, és közösen úgy döntöttük, hogy megnézzük a másik területet is, ahova tévedésből hajtottam be, mielőtt találkoztunk.

Hasonló környezet fogadott minket, itt is lehet faházakat bérelni, itt is van játszótér, de tó helyett egy mini állatkert, függőhíd és bobpálya teszi emlékezetessé a kirándulást. Persze nem bírtuk ki, hogyha már itt vagyunk, akkor ne rejtsünk mi is egy ládát. Flavio volt a soros, mert neki még nincs ládája Costa Ricán. Ezt nem hagyhattuk annyiban! Kicsit csaltunk, mert mi hárman a még meg nem jelent ládát már "megtaláltuk" és a logot is aláírtuk. Valószínű Reynaldót fosztottuk meg az igazi első megtaláló titulustól, de neki amióta új munkája van, csak elvétve kessingel itt-ott. Szerintem Pico Alto óta nem is volt találata, csak ez a 2 rejtése. Azért folyamodtunk ehhez a módszerhez, mert amúgy ha több rejtő van, akkor is csak egy kesserhez tartozhat a láda, és a többieknek nem látszik a profiljában. Azt meg nem hagyhatjuk, hogy a számlálónk ne pörögjön!

A bobpályán nem csúsztunk le, mert a teknők teli voltak vízzel. Viszont gondosan kiöntöttük belőle az állott esővizet a dengue veszély miatt.
Fejvadász mindenkinek adott egy mangót (nagyon finom, édes volt). Már mindenki farkas éhes volt, ezért a Poás melletti francia éttermet szemeltük ki, hogy akik még nem találták meg a kolibris ládát azoknak is legyen sikerélményük, és akkor még az én 2 Carrizalos ládám is útba esett volna. Ez volt a terv. Alvaro vezette a karavánt egészen addig, amíg egy lezárt útszakaszhoz nem értünk. Földcsuszamlás volt az első tippünk, de egy rendőrtől megtudtuk, hogy rally van, azért kb minden két órában nyitják csak meg az utat 15 percre. (Ami azt jelenti, hogyha Heredián keresztül jöttem volna, akkor nagy valószínűséggel nem engedtek volna át ki tudja meddig, és lemaradtam volna az általam szervezett kessinges találkozóról. Ezért érdemes a jelekre figyelni!) Azt tanácsolta, hogy jöjjünk vissza 45 perc múlva. Annyira éhesek voltunk, hogy addig nem bírtuk volna ki, így arra szavazott mindenki, hogy a legközelebbi vendéglőbe ebédeljünk meg, és csak utána menjünk tovább.

Mindenki mást rendelt, de ugyanazt ittunk, egy "horchata" (ejtsd orcsata) nevű italt, amit rizsből, mogyoróból, kukoricából csinálnak (azt ne kérdezzétek, hogy hogyan), és a végén cukrozzák, fahéjazzák. Nekem nagyon bejön, bár először mindig mangót kérek, ha az nincs akkor valami más gyümölcslevet, így horchatát szinte soha. Most is csak azért mentem bele, mert mindenki azt kért, és nem volt mangó.

Pontosan 40 perc telt, amikor ismét karavánt formáltunk, arrébb gurultunk 300 métert, és immár teli hassal vártuk, hogy a rendőr megnyissa az utat. Odajött hozzánk, és sajnálkozva közölte, hogy félreértés történt, és FÉL ÓRÁVAL EZELŐTT volt szabad az út, és most megint várhatunk másfél órát. Ez az amikor nagy levegőt kell venni, háromszor, és nyugodtan kifújni, mosolyogni mindeközben és elhinni, hogy ezt nem szánt szándékkal ellened irányul, hanem csak egyszerűen a manyána nem neked dolgozott. Még mindig nem tudom ésszel felfogni, hogy a Costa Rica-iak mindezt hulla természetesen veszik. Alvaro odajött és halál nyugodtan tolmácsolta, hogy mi az ábra. Meg sem fordul a fejében, hogy esetleg egy kanál vízben megfojtom a rendőrt, amiért félre vezetett minket. Nekem aktív "anger management" programot kell gyakorolnom, hogy megőrizzem ilyen esetekben a nyugalmamat (bár az tény, hogy már sokkal jobban tolerálom az ilyen jellegű húzásokat, mint pár éve, de azért még messze vagyok a helyiek minden mindegy "ez van" reakciójától). Ők ilyenkor nem szidnak senkit, nem kérdőjeleznek meg semmit, nem alkudoznak, hanem automatikusan rátérnek a B terv kidolgozására. Birka beletörődésüket még egy buddhista szerzetes is megirigyelné, nem beszélve rólam. Persze ugyanakkor más dolgok meg teljesen kihozzák őket a sodrukból, amire mi európaiak csak a vállunkat vonjuk meg, vagy még azt sem: pl viharos féltékenységi roham jön rájuk, ha mondjuk egy boltos ne adj isten szemkontaktust vesz fel a barátnőjükkel. Ilyen ingadozó a latinos vérmérséklet. Valamit valamiért, senki sem tökéletes.

Folyt köv.

Fraijanes tónál

Összetrombitáltam a helyi geocachinges társaságot, szervezői munkámmal akár a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhettem volna, ha azt vesszük, hogy 100%-os volt a részvételi arány!!!! Na, ezt csináljátok utánam! Reynaldo hiányzott, de az ő rejtése volt, ezért nyilván nem jött el; illetve Fejvadász felesége, Maryanntica, de ő beteg volt. Őket egy családnak számolva Costa Rica apraja-nagyja összegyűlt, rászolgáltunk a Csipet-Csapat névre.

10 órára beszéltük meg a találkozót, Alvaro még péntek este is írt sms-t, hogy ő mikor indul, és hogy Fejvadászt is felveszi útközben. Flavio latinos stílusban nem igazolt vissza, ami persze rendszerint nemet jelent, de akár lehet belőle igen is.

A GPS mindenképpen Alejuelán át akart a Poás vulkán felé zavarni, amit én kimondottan utálok, mert akkor Heredia és Alejuela főutcáján is át kell verekednem magam, ami a reggeli piac miatt nem kis munka. Eddig három alkalomból mindig Barvan keresztül mentem, akármennyire is ragaszkodott a GPS a másik útvonalhoz. DE szombat reggel egy belső hang sugallatára (amit én természetesen jelnek vettem, mint később kiderült így jobban jártam két okból is) meggondoltam magam, és boldoggá tettem a GPS-em, legyen neki karácsony, úgy lesz, ahogy ő akarja.

Amikor már elhagytam Alejuelát és a 17 km-es szakaszon vezettem a célig egyszer csak megcsörrent a telefonom:

- Berna?***

- ??????

- Flavio vagyok. Csak nem egy Suzuki Altot vezetsz?

Belenéztem a visszapillantó tükörbe, ahol Flavio egy térképpel a szélvédőn hevesen integet.

- Flavio, micsoda meglepetés! Hát mégis eljöttél!

- Igen, csak azért hívtalak, hogy szóljak, hogy várjatok meg, mindjárt ott leszek én is. De úgy látom te is késésben vagy...

(Ekkor éppen 10:15 volt)

- Késésben? De hát Costa Ricán nem lehet elkésni! Manyánánál biztos hamarabb érünk oda. - mind a ketten felnevettünk.

Van még mit tanulnia az országról! Hazájában, Brazíliában van egy mondás, hogy az országon belül a déliek azért dolgoznak, hogy eltartsák az északiakat. Ő déliként (vagyis az egyenlítőtől távolabb) a kemény munkához, pontossághoz van szokva. Az emberek tényleg nem szeretnek a nagy melegben dolgozni! Amúgy már hetekkel ezelőtt számot cseréltünk, amikor elkezdte bombázni a ládáimat, és a H betűs matricámról ismert fel. Le a kalapot előtte. Valami belső beépített GPS-e lehet, mert a blackberry-n nincs Costa Rica térképe, így kb. toronyirányt tájékozódik, meg igazi térképpel, és állítólag eddig meglepően jól mindenhova eltalált, egészen addig amíg nem engem követett.

Alvaroékkal egy időben érkeztünk, csak mi a Fraijanes erdőhöz, ők meg a Fraijanes tóhoz. Az utca két szemközti oldalán voltunk, és az utóbbi volt a jó megoldás. Alvaro már ismerte a Flaviot (egymás nyomában kessingeltek egyik nap), Fejvadásszal pedig most találkoztak először.

A fiúkra hagytam a vadászást, ők jobban értenek hozzá, meg különben is minek egy negyedik GPS is. Az elsőt Alvaro találta meg, egy tető alatt volt a nano. Megkerültünk egy kiszáradófélben lévő tavat, és nagyon jó kis félre eső ösvényen egy kidőlt farönk alatt találtam meg a Costa Rica-i viszonylatban nagynak számító második ládát. Itt átadtam a kék rénszarvast a Flavionak, és megkértem, hogy egy sűrűn látogatott ládában hagyja valahol Braziliában (mert ez az utazóbogár azon versenyzik egy másikkal, hogy kijut el hamarabb Belgiumba). Kérdezte, hogy a Sao Paulo reptér megfelel-e? Tökéletes! Elvileg így kilométerben messzebb kerül a céltól, de sokkal nagyobb esélye lesz arra, hogy valaki elviszi majd Európába, mintha még Costa Ricán dekkolna öt hónapot!

Folyt köv.

***Flaviot azóta sem tudom lebeszélni arról, hogy ne Bernázzon. Azt mondta náluk a Berna a Bernadett megfelelője. Általában nem szeretem, ha átkeresztelnek, de neki kívételesen elnézem, mert olyan szeretetteljesen mondja. Amúgy ha már hallottatok durva spanyolt, az a spanyol portugál akcentussal!!! Nagyon oda kellett figyelnem, hogy a Flaviot megértsem. Emlékszem, hogy néztem először, hogy ezek úgy ropogtatják az R betűt, mint más a száraz kenyeret. Hát mit ne mondjak, a portugálokhoz képest labdába sem rúgnak a tico-k.

Palacsinta

Ez az étel sem honos itt, többnyire az amerikai változatát ismerik, és azt árulják is minden formájában (porban, elkészítve, sziruppal, fagyival, gyümölccsel stb). Az a palacsinta, amit mi csinálunk nem rég jött be az országba. Néhány étteremben (leginkább olasz pizzériákban) szerepel desszertként, illetve egy két helyen lehet sós és édes változatban is kapni $8/darabja. Ha meg akarom lepni magam, akkor szoktam venni nutellás-epreset, néha besamell mártásos spenótosat is. Ha pedig nagyon-nagyon jóságos akarok lenni magammal, akkor szoktam sütni is. Igazából nem utálnám ennyire az elkészítését, ha nem kéne megfordítani és nem lenne időigényes. Kikísérleteztem egy számomra bevált módszert: fedőre vagy olajfröccsenés gátló rácsos fedőre (annak fogója is van, ezért praktikusabb) kell átcsúsztatni, és úgy megfordítani.

Házi készítésű (Magyarországról származó) eper és barack lekvárral mennyei ebédet ettem! Persze közel sem volt olyan finom, mint amilyet anyukám csinál (ez kicsit száraz volt, és a lekvárhoz képest ízetlen), de azért ehető. Mai napig hiszek benne, hogy egy olyan strand színvonalú palacsintázó egy diáknegyedben kifizetődő üzlet lenne itt.

Összesen hetet sütöttem ki, ebből az első darabokra foszlott (így azt sütés közben elrágicsáltam), a másik hármat meg betermeltem, mielőtt eszembe jutott volna lefényképezni.

Trópusi szánkozó domb/bobpálya

Mit csinálnak egy olyan országban, ahol mindig meleg van, de sok eső esik. Milyen sportot űznek, hogyan használják ki a természet adta domborzat előnyeit?

Biztosan mindenki emlékszik arra a filmre, amikor a Jamaicai-i bobcsapat bekerült az Olimpiára. Bizonyára mindenkiben felmerül a kérdés, hogy vajon min gyakoroltak.

Íme a válasz egy videóban: