Ötletes nica térkép

Tök egyszerű! Csak követed az utat! Az ebéd C$ 25, az az 1.25 dollár az ebéd, és $0.25 az üdítő. Elég olcsó, már ha megtalálod...

Amúgy ez engem nagyon bezavart, hogy a C mellé mindig odabiggyesztették a $ jelet, ami ebben az esetben nem dollárt jelent náluk, hanem pénzt...

Még egy hirdetés tetszett, amit egy turista térképen reklámoztak, így szólt:

"Volcano Boarding 70 km/hr"

Érted? Nem snowboard! Vulkánboarding, a vulkánról szépen lesiklasz 70 km/órás sebességgel... Hajrá! Kalandvágyóknak ajánlom, én inkább kihagytam.

Masaya

Masaya="Más aya de Managua" azaz jelentése: "még arrébb" Managuától

Nevezetessége az első és egyben legnagyobb nemzeti parkja, látványossága egy 4 kráteres vulkán. Maga a nemzeti park nem egy nagy szám, kocsival is meg lehet közelíteni, de aki túrázni akar az is megteheti a kikövezett úton. Én személy szerint nem ajánlom, hogy fél óránál többet tartózkodjunk a kráterek közelében, mert a sulfor dioxide kibocsátás olyan nagy, hogy hosszabb időtöltés károsíthatja szervezetünket.

Mivel mi délután érkeztünk a parkba, így sajnos nem volt részünk tiszta kilátásban. Ahogy elnéztem a google képeket, amúgy sem egy Poás-kategória ez a vulkán, de egy gyors látogatást mindenképp megér. Pulóver nem kell, itt már nincs az a tikkasztó hőség, de azért még mindig kellemesen meleg van.

Nem sokat maradtunk, mert Francisco asztmás, és én is sokat köhögtem a vulkán gázkibocsátásától. De azért pár képet csináltam, amit itt nézhettek meg, KLIKK.

Két "Earth cache-t" is belogoltam ennél a vulkánnál. Nem is olyan nehéz GPS nélkül kessingelni!

Nica koszt

Két fontos szabály van, amikor Nicaraguába mész: 1. Nem szabad a csapból vizet inni. 2. Nem szabad utcai árustól kaját venni. Ebből az elsőt maximálisan betartottam (valahogy nem akartam 3 napig a WC-n ülni). A másodikat nem, mert szerintem a Costa Rica-i koszton már megedződött a gyomrom. A rizses babot itt is előszeretettel alkalmazzák reggeliként, ebédként és vacsoraként is. Úgyhogy most éppen megint babos rizs undorom van.

Viszont, ami nekem nagyon bejött az a Quesillos!

Tortilla lapra sajtot helyeznek, majd dinsztelt hagymát (leginkább a káposztához hasonlít első ránézésre), majd ezt tejföllel locsolják meg, feltekerik, egy zacskóba helyezik, bekötik, és a másik oldalon ki kell harapni, és úgy enni anélkül hogy leennéd magad. Ilyen egyszerű:

Nagyon finom! Ha nem lett volna olyan meleg, akkor tuti befaltam volna ötöt is, de így csak egyre jutott erőm.

Cacao vagy Tiste leginkább kakaóhoz hasonló ital, amit szintén az utcán árulnak. Mindkettőt kipróbáltam, a nagy melegben jól esik ez a hideg ital. A cacaot igazi kakaó babból csinálják, mintha kávé lenne, de nem az. A tiste pedig ugyanez, csak fahéjjal édesítik, és jobban megcukrozzák. Én ezt túl édesnek találtam, de amúgy finom.

Ami hatalmas meglepetést okozott, az a mangó volt! Costa Ricán a kis zöld éretlen mangót sózzák és citromozzák, ami ugyan remekül oltja a szomjat, viszont szét marja a fogzománcot. Itt az édesebb mangót sózzák, és chili porral szórják meg. Valami fantasztikus ízvarázst ad ez az édes-erős kombináció. Egyszerűen imádom!!! Csak azt nem tudom, hogy fogok Costa Ricán ilyet találni!

León

Az első napot Leónban töltöttük. Reggel 7-kor meglepetten szirénázásra ébredtünk. Kiderült, hogy annyira szorgalmas nép ez a nicaraguai, hogy a 7 órai szirénázás jelzi a munka kezdetét, a déli a pihenést/ebédszünetet, az esti pedig a nap végét. Furcsa volt minden esetre, mert engem leginkább egy kijárási tilalmat jelző szirénára emlékeztetett...

Az első legszembetűnőbb különbség a két ország között, hogy Nicaraguának sokkal mélyebbre nyúlik vissza a történelme, mint a ticóknak, pontosabban sokkal több emlékük maradt a Kolumbusz korabeli időből.

A 15. század végén Nyugat-Nicaraguát különböző bennszülött népek lakták, amelyek nyelvileg és kulturálisan a maják rokonai voltak. Az indián vér a mai napig fellelhető bennük, arcuk laposabb, bőrük sötét, termetük alacsony. 1502-ben első európaiként Kolumbusz Kristóf érte el a mai Nicaraguát. Linda Vista öböl volt az első szárazföld, amit megpillantottak, és később León lett az első város, és egyben főváros is. 20 percre fekszik a tengerpartól, de annyira meleg van, hogy víz nélkül nem sokáig lehet kibírni. Csak León körül 10 vulkán van, és 17 templommal büszkélkedik.

A második meglepő élményem az volt, hogy Nicaraguában bárhol lehet pénzt váltani az utcán az övtáskás emberkéknél. Állítólag engedélyük is van! Ami számomra érthetetlen, hogy ha mindenki tudja, hogy ezeknél több száz dollár érték van, akkor hogyhogy nem rabolja ki őket senki? Tovább vinném a gondolatmenetet: ha senki nem bántja őket, akkor nyilván a rossz fiúk védik őket. A kérdés csak az, hogy miért- mi okból kifolyólag, illetve mennyire érezheti magát biztonságban egy turista?

Első utunk az egyik legrégibb katedrálishoz vezetett, ahol több stílus irányzat is keveredett, több évtizedbe telt míg felépítették, így a közel 400 éves múltú templom egyik különleges ékszere Nicaragua történelmének.

$5 dollárért nem csak a templom belsejét mutatják meg, hanem az alagsorba is lemehettünk, ahol elmagyarázták, hogy a spanyolok alagutakkal kötötték össze a templomokat, és úgy kommunikáltak a katonai vezetők egymással háború idején. Itt megmaradt egy-két szobor, freskóval díszített szék, stb. Az alagút beltere alig volt magasabb mint én, így vigyázni kellett, hogy nehogy beverjük a fejünket. A templom teraszára is feljutottunk, ami számomra azért volt különleges, mert még soha nem jártam egy templom tetején sem. Óriások támasztották a harangokat tartó mennyezetet.

Lenyűgözött a spanyoloktól örökölt kultúra, ehhez foghatót nincs Costa Ricán. Itt megjegyezném, hogy ennek oka valószínűleg a természeti adottságaira vezethető vissza, hiszen miatt sokkal nehezebb dolguk volt Kolumbuszéknak az ellenállást tanúsító őslakókkal szemben Costa Rica területén, mert az ott lakó indiánok simán vissza tudtak húzódni a hegyekbe.

León kellemes, nyugis kisváros, egész délután sétáltunk, körbe jártuk az összes szép templomot, de ezeket már csak kívülről csodáltuk meg.

Megnéztük a helyi piacot. Hihetetlen, hogy minden mennyire olcsó. Egy farmer $7-8 dollár, mert akkora a szegénység, hogy a helyiek nem tudnak többet fizetni egy ruhadarabért...

Végig jártunk több múzeumot, többek között egy Ruben Dario emlékmúzeumot is. Valódi neve Félix Rubén García Sarmiento. 1867-ben született Nicaraguában. Szerény vidéki eredete ellenére a latin-amerikai kozmopolitanizmus nagyjává és a modernizmus döntően meghatározó egyéniségévé fejlődött. Francia prózán nőtt fel, költészetében a szavak harmóniájával igyekezett megragadni a tökéletes dallamot. Öt évig Buenos Airesben dolgozott mint újságíró, 1900-ban Párizsban telepedett le és 1907-ben nagykövet lett Madridban. Kevéssel Nicaraguába való visszatérése után hunyt el 1916. február 6-án. León városa annyira magáénak tartotta ezt a költőt, hogy az egyetlen síró oroszlán az ő sírját védelmezi.

Egy jó példa arra, hogy a Nicaraguaiaknak fogalmuk sincs a tárgyak valódi értékéről. Az egyik galériában két Picasso festmény is szinte őrizetlenül áll!

Még egy érdekesség, ami egész Nicaraguára jellemző: nincs külső kert, csak belső. Ezt a spanyoloktól tanulták, és később is megőrizték ezt a szokást, mert ez így biztonságosabb...

León megér egy napot, nekem nagyon tetszett ez a hangulatos kisváros. A képek önmagukért beszélnek, KLIKK IDE a megtekintésükhöz.

Érkezés Nicaraguába

45 perces késéssel indult a gépem, mert nagy vihar volt a nicaraguai fővárosban: szakadt az eső, ami nem lett volna baj, de mellette még villámlott is. Meglepő módon az ígért 55 perc alatt kb 40 percig tartott az út, mire belenézhettem volna egy filmbe, már ki is kapcsolták az ülés háta mögött elhelyezett tv-ket. 20 percet köröztünk a levegőben több másik géppel együtt, mire megadták az engedélyt a leszálláshoz, így volt alkalmam megcsodálni a két tavat felülről.

Az imigrációban legalább akkora sor állt, mint az USA-ban. A nicaraguaiak is leleményesek, gyorsan elkértek $10-t turista kártya néven futó díjként... Costa Rica-i útlevelemmel utaztam, biztos, ami biztos. Francisco már a sorban kiszúrt, így nem kellett azon izgulnom, hogy majd hogyan találom meg a családját. Anyukája nagyon készült! Felírta a nevemet egy A4-es papírra, és kint az ablakra rakta ki, így belülről jól lehetett látni (se itt, se Costa Ricán nem lehet bent várakozni).

Első benyomásom az országról nem volt éppen kellemes: kommandóruhás katonákkal volt teli a reptér környéke. Mivel Costa Ricának nincsen hadserege, ezért nagyon szokatlannak tűnt a gépfegyveres katonák látványa. Állítólag valami ünnep napnak volt köszönhető a fokozott készültség. Később már nem láttam többet ilyet, még visszautazáskor sem, de azért így elsőre mégis ijesztő volt. Második benyomásom az volt este 10-kor, hogy iszonyú meleg van!!! Ez a 3 napos tartózkodásom alatt sem változott. Erre már én is azt mondom, hogy ez a "nem fehér embernek való" kategória... Ilyenkor tudja csak az ember igazán értékelni, hogy San José völgyben fekszik, és állandóan fúj a hegyi szél, kellemesen hűvös van este.

Meglepetten tapasztaltam, hogy Törpilla ikertestvére szolgált kalauzunkként, azzal a különbséggel, hogy a lökhárítója fekete műanyagból készült. 5-en ültünk benne 5 bőrönddel, úgyhogy szegény rendesen megdolgozott a Leónba vezető másfél órás úton... Nyílegyenesen tettük meg a 90 km-t, ha kétszer kanyarodtunk, akkor sokat mondtam. Sem ekkor, sem később nem találkoztam a Costa Ricában előszeretettel alkalmazott egy irányú hidakkal, viszont itt olyan ínyencséget találtak ki, hogy mindenféle felhívás nélkül 1-2-3 fekvőrendőrt raktak le egymás után az autópálya kellős közepén... Necces... Ezt még fokozták azzal, hogy mindenféle figyelmeztetés nélkül ért véget az út egy jobbra és balra elágazással... Csak néztem, hogy milyen turpisságokat találtak ki a vezető éberségének próbára tételére. Örültem, hogy nem én vezettem. Az első este sem kellett altatni, úgy aludtam, mint a bunda.

La Negrita

Ez a téma mér egyszer megjelent a blogban, de úgy érzem, hogy a neve napján külön bejegyzést érdemel!

A Cartago-i fekete madonnának emelt szentély nem más, mint egy kis fekete szobor, amit a helyiek La Negritanak neveznek. A történet szerint egy fiatal leány játszott egy patakban 1635. augusztus 2.-án, amíg az anyja a ruhákat mosta. Egy szikla tetején talált egy szobrocskát amit haza vitt. Amint az anyja felfedezte a dolgot nagyon mérges lett és elrendelte, hogy vigye vissza azt, hiszen az eredeti tulajdonosa nagyon feldúlt lehetett. A kis leány a dobozhoz ment, ahová elrejtette a szobrocskát, azonban hült helyét lelte csupán. A következő napon amikor visszatért a patakhoz a szobor ismét a régi helyén volt. Az anyja amikor konstatálta a dolgot haragra gerjedt, azt gondolván a leánya hazudott neki. Ekkor ismét elvitték a szobroz, ezúttal azzal a szándékkal, hogy elvigyék azt a helyi papnak. Másnap szedelőzködtek, hogy magukhoz veszik a szobrot és indulnak a paphoz, ismét hült helyét találták. Azonnal leszaladtak a patakhoz és csodák-csodájára a kis szobor a szikla tetején ücsörgött ismét.

Ezt égi jelnek vélték és kegyhely valamint templom épült e helyen.
Az eredeti építményt 1920-ban egy földrengés romokba döntötte. A jelenlegi templom a La Bazílica de Nuestra Senora de la Los Angeles (lásd a fotót) 6 évvel később épült fel. A Bazilika a bizánci építészeti hagyomány alapján épült és minden bizonnyal a legkülönlegesebb temploma az országnak.

A templom északi oldalán a Szűz Mária kegyhely pontosan azon az oldalon fekszik ahol anno a szobrot felfedezték. Minden évben Augusztus 2.-án zarándoklat van a kegyhely iránti tisztelet kifejezésére. Az ország minden szegletéből özönlenek emberek Cartagoba, imádkozni a szoborhoz és csoda tételekben reménykednek. A kegyhelyet övező falak mentén ajándékok hevernek szana-szét, amelyeket azok hagytak ott, akiket Negrita csodatevő ereje segített a gyógyuláshoz. Ezen csecse-becsék nagy része azoknak a testrészeknek a miniatür fémdarabkái, némelyikük aranyból, amelyek a csodás gyógyuláson mentek keresztül.

Idén is közel egy millióan látogattak el a hétvége során. Személy szerint én már többször tettem meg ezt a zarándoklatot, de idén a Nicaragua-i kirándulásom miatt nem került erre sor.

Nicaraguai néptánc II

Ezt is még pár hete vettem fel, de gondoltam kirakom, úgy is most aktuális.

Tudtátok, hogy Nicaragua szó szerint azt jelenti, hogy vízzel körülvett? Még az indiánok nevezték így el. Érdekes, szinte minden Latin-Amerika-i országnévnek van valami jelentése...

És akkor jöjjenek a néptáncos videók:

Ez a ruházat nekem jobban tetszett: