A kicsi nagyban

Hát nem édes? Én fotóztam! :)

Granizado

Nem más, mint egy piros sziruppal leöntött jégkása, amit valami édes tejporszerűséggel szórnak meg. A ticók egyik kedvence.

A költözés napjén azért sok jó dolog is történt. Például, amikor gyorsan kiugrottunk szöget venni, a bolt éppen a hatvanötödik évfordulóját ünnepelte, és megetettek minket rizses hússal, babkrémmel, chips-szel, kolóval, és fagyival. Nem érdekes, hogy nem is vettünk annyi mindent, mint amennyibe mindez nekik került. Vendégszeretetük a nicaraguaival vetélkedik. Jól esett nagyon. Emellett persze a barátnőm szülei is hoztak kaját, így szombaton sem haltam éhen...

Azért tudnak, ha akarnak

Azért tudnak a ticók, ha nagyon akarnak, csak nem mindig értem a motivációjukat. Murphy törvénye alapján a költözés előtt három nappal bekötött és működő internet szombatra elromlott! A hibát szombat reggel bejelntettük. A SZAKADÓ ESŐBEN, SZOMBAT DÉLUTÁN az egyetlen (!) helyi telefonos társaság kiküldte az egyik emberét, hogy csinálja meg. A szerelő olyan buzgó volt, hogy még a tetőre is felmászott, hogy megnézze mi a gond. Én személy szerint nem hittem a szememnek. Leghamarabb kb szerdára vártam őket. Ez tényleg csoda. Azóta se tudom, hogy házszámot tévesztettek, vagy tényleg ennyit emelkedett a szolgáltatás szinvonala, vagy mégis minek köszönhettük ezt a kitüntető figyelmet, de rettentően örültem neki, hogy újra működött az internetem.

Costa Ricai észjárás III.

Avagy lusta mint egy..... ticó

A költöztető teherautó vezetőjének tankolnia kellett. "Hejj ráérünk arra még, majd a legközelebbi benzinkútnál megállok..." - szám szerint három mellett mentünk el 4 km-en belül, mire lefulladt a járgány...

Törpillára hárult az autómentés feladata. Persze nem utánfutón húztam magam után teherkocsit, csak kannás benzinért kellett visszamennem. Az első benzinkútnak nem volt kannája... Miért lett volna? A másodiknál már szerencsével jártunk. Kartondobozból formáltunk tölcsért, itt az illusztráció:

Már meg sem lepődtem, és még csak ideges sem voltam... Tolerancia küszöböm két kilómétert tágult az elmúlt 9 évben...

Cilike

Megint alakítottam. Talán nem hiába hívott anyukám olyan sokszor Cilikének gyerekkoromban. 3 nappal a költözés előtt átmentem takarítani az új apartmanomba. Az ablak itt egy kicsit másképp van megoldva mint, otthon. Egy téglalap alakú részen fel vannak darabolva az ablakok, és ennek együttes mozgatásával lehet ki-be csukni az ablakot. Én ezt ki is nyitottam, amikor is a legalsó ilyen darabka kicsúszott a tartójából, és apró darabokra tört... A képen látszik is a hiányzó darab legalulról...

Második húzásom az volt, hogy a költözés napján, amikor megérkezett a teherautó, és nyitottam volna az ajtót, hogy be tudjunk pakolni beletörtem a kulcsot a zárba... Ahelyett, hogy rakodtunk volna, segítőim azzal foglalatoskodtak, hogy az egyik lekapta a zárat, a másik próbálta kilökni a törött darabot, a harmadik pedig szemöldök csipesszel próbálta kihúzni... Nem fogjátok elhinni, de sikerült nekik... Magam sem hittem el. Sőt, még másolatot is tudtunk róla készíteni, így a probléma megoldódott.

Költözés

Már egy jó ideje fontolgattam a költözés gondolatát -legalább két éve - de most jutottam el odáig, hogy a tettek mezejére lépjek. Olyan ajánlatot kaptam, amit nem tudtam visszautasítani: megüresedett egy lakás a legjobb barátnőm mellett! Igaz drágább az albérlet, viszont ha távolságban nem is, de időben sokkal közelebb kerültem a munkahelyemhez. Az utóbbi pár hónapban többet mérgelődtem dugókban, mint amennyi időt a fintess terembe töltöttem. A reggeli "újságkihordás" (gyk értsd korán kelés) már nagyon kifárasztott. Mégsem mindegy, hogy azt a cirka tizennéhány kilómétert az autópályán dörgetem végig fél hétkor, vagy 100 méterenként megállok a piros lámpáknál reggel háromnegyed hatkor - miközben hétre járok dolgozni. A mérleg elv alapján a költözés volt az ideális választás.

Persze ez nem volt olyan egyszerű, mint így elméletben hangzik, és a sok pakolás / takarítás / dobozolás minden energiámat felemésztette. Szerencsére nem maradtam egyedül ennek a kivitelezésében, és nagyon sok barátom segített az elmúlt hetekben, így szinte bonyodalommentesen sikerült a helyváltoztatásom. Köszönöm mindenkinek a segítséget!!!

Igazság

Ha azért iszol, mert felejteni akarsz, attól még ne felejts el fizetni!

Costa Ricai észjárás II.

Na, ez az, amire már nincs ésszerű magyarázat... Felépítem a házam, berácsozom, hogy biztonságosabb legyen, majd egy ablakra még sem rakok rácsot... Hát erre már nem tudok mit mondani... Régóta élek itt, de ebben még mindig nem látom a logikát...

Leleményes ticók

Az egyik olyan dolog, amit nehéz megszokni, az a bádogtetőt mindennapi látványa. Hát nem egy cserepes háztető, amit én annyira szeretek, és nincs is szigetelve.

Viszont, amihez a tikók nagyon értenek az a kábel tv megosztása egymás között. Jól megnézitek, akkor 4 felé ágazik a kábelköteg. A legjobb az, hogy a szolgáltató nem szól semmit, max egy "ejnye bejnye ilyet ne csinálj" hangzik el, esetleg elnyisszantja a zsinórt, amit te még aznap este újra összetoldasz. Mindennek megvan az előnye.

Köd

A nálunk sokszor használt "lebontották a szomszéd házat" tipikus esete mindennapi jelenség Costa Ricán. Korán reggel, késő délután, vagy akár egy verőfényes délelőtti napon köd öleli körül a hegyeket, és csak a teteje látszik - vagy sokszor még az sem. Imádom, mert attól függetlenül meleg van!

Az kávéültetvény menti szemétteleptől tekintsetek el, mert a kép egy hátsó úton készült, Costa Rica előnytelenebb arcáról...

Újabb földrengés

Kétszer is egy pár órán belül. A közepe Puntarenasban volt 5-ös és 4.6-os erősségű. Az elsőt én is éreztem korán reggel az irodában, de nem volt vészes. A másodikat nem is észleltük. Ahogy a ticók mondják, ez itt olyan szokványos mint az esőzés. Nem kell félni, Costa Ricát az angyalok védő szárnya veszi körül.

Azt a hasonlóságot vették észre, hogy még sosem volt földrengés ha az eső esik. Ezt jó tudni. A nap 50%a kapsiból ki van lőve.

Függetlenség napja

Costa Rica 1821. szeptember 15-én csatlakozott az egyesült Közép-Amerikához, amikor is közösen kikiáltották függetlenségüket Spanyolországtól. Tagsága nem volt hosszú életű, 1838-ban formálisan is kilépett a már ténylegesen nem is működő szövetségből.

Az ország mottója: „Éljen mindig a munka, és a béke!”

A több hónapos szorgalmas gyakorlás után, a diákok délelőtt a karneválos felvonuláson mutatják be a tehetségüket. A gyerekek nem csak fociznak és salsáznak az anyjuk hasában, de szinte már-már kötelezően játszanak valamilyen hangszeren. Nem láttam még olyan gyereket, aki nem volna aktív (!!!) tagja az iskolai zenekarnak! Leglább egy hangszeren mindenki tud játszani!

Nem csak a kicsik, de a felnőttek is részt vesznek ezen a felvonuláson, az összes állami kézben lévő intézmény készül valamivel, és verseng a legjobb dekoráció cím elnyeréséért. Érdemes megnézni, nagyon jó hangulata van ennek!

A többi képhez KLIKK IDE!

Lámpás felvonulás

Holnap ünneplik a Függetlenség napját a ticók. Szeptember 14-én sötétedéskor az összes óvdás és iskolás körbe járja a várost lámpással a kezében. Egy papírdobozt kidekoralnak a nemzeti zászló színeivel, vagy pedig valami hagyományőrző formát csinalnak belőle. Ezt akár készen is meg lehet venni. Mécsest helyeznek benne, egy farúdra akasztják, és maguk előtt lóbálva mennek végig csoportosan. Nem kell hozzá nagy képzeleterő, hogy belássuk mennyi veszélyt rejt magában ez a nemzeti szokás; nem egy olyan történetről hallottam, ahol az osztálytársak egymás haját gyújtották meg véletlenül...

Itt jegyezném meg, hogy pár évvel ezelőtt én ezeket a dobozokat ajándékcsomagolásra használtam! Rettenetesen tetszett, hogy ilyen echte costa ricai dobozkába rakhatom a szeretteimnek szánt mütyüröket. Csak azt kifogásoltam, hogy miért csak augusztus végén és szeptember elején árulják; illetveazt sem értettem, hogy miért nyitott a doboz közepe. Mit ne mondjak ezzel a cselekdetemmel még jobban sziven ütöttem őket, mint amikor bablevest melegítettem a rizsfőzőben.

A többi képhez KLIK IDE!

Costa Ricai észjárás I.

"Hejj ráérünk arra még" tipikus esete. A szúnyogháló kilyukadt, ezért lecserélem. De nem kell elsietni, a másikat, ami csak 2 hónap múlva fog tönkre menni, azt még nem foltozom meg... azt ráér majd manyána...

Íme: a fenti még a régi, a lenti a már új szúnyogháló ugyanazon az ajtó kereten...

Leleményes magyarok

Mit csinál egy magyar, ha nincs valamije, amire szüksége lenne? Feltalálja! A galuskaszaggatót így sikerüt kivitelezni. Nem kell hozzá más, mint egy serpenyő és egy fúró!

Ennél már csak az jobb, amikor ennek megvalósítását hat ticó kíséri figyelemmel, és úgy néznek rád, mint aki a Marsról jött. Nagy volt a meglepetés számukra, amikor kipróbálták a galuskát, hogy milyen finom.

Ilyet utoljára akkor láttam, amikor a rizsfőzőjükben Jókai bablevest melegítettem! Bár akkor a csodálat és döbbenet mellett egy enyhe szívrohamot is kaptak, hogy megszentségtelenítettem az ő nemzeti jelképüket... Bár lehet mi sem örülnénk, ha valaki mondjuk tésztát szűrne a mi galuskaszaggatónkkal.

Gyereknap

Ma van Gyereknap Costa Ricán. Hogy miért pont ma, azt ne kérdezzétek. A nap hasonlóan zajlik számukra, mint nálunk. Egész nap játszanak, csokit esznek, sőt még jelmezbe is beöltöznek. Az alapvető különbség az, hogy a nap fénypontja az ugynevezett PINYÁTA. Ilyennek először az USÁban találkoztam, de egész Közép-és Dél-Amerikában elterjedt. Egy papírkartont vágnak ki különböző formára és díszitik ki, majd teli töltik édességgel. Ezt fellógatják egy zsinórra, a gyerekek kezébe jó esetbe egy fa darabot adnak, rossz esetbe egy baseball ütőt, és a mozgó pinyátát addig püffölik -ideális esetben egyszerre csak egy, és egymást váltják- amíg abból ki nem esik a sok cukor és csoki. Ekkor a többiek, akik eddig ezt csak aktívan figyelték kis zacskóval a kezükben megrohamozzák a pinyátát és felszedik a cukrokat a földről. A játék célja természetesen az, hogy minnél több cukorra tegyenek szert a gyerekek.

Ezek képek még Nicaraguában készültek, sokkal szebb pinyátákat láttam ott. Itt inkább ilyen köralakúak vannak. A felnőttek így szórakoznak:

A whopper hazája

Avagy a GPS nélküli élet

Garmina hiányát nem csak azért érzem, mert már hetek óta nem kessingeltem, hanem bizony most szombaton is emlegettem, amikor szégyen szemre eltévedtem San Joséban...

Francisco a változatosság kevdéjért Costa Ricában járt, ezért szombaton találkoztam vele, hogy egy kicsit vissza tudjam adni azt a vendégszeretet, amit ő mutatott felém Nicaraguában. Már az is elég körülményesen indult, hogy hol találkozzunk, mert bár elméletben ismerek jó pár helyet San Joséban, de az nem jelenti azt, hogy egymagam oda is találok. Bejött a munka helyemre, de szerette volna, ha az itteni családját is megismerem. Na, mit ne mondjak, hogy San José egyik pont olyan kerületében laknak, ami számomra egy nagy fekete folt a térképen. Valahogy kiverekedtük magunkat odáig, kb minden 200 méteren kértünk útbaigazítást, majd három körforgalmon mentünk át, amit én amúgy is utálok...

Utána a nagy esőre való tekintettel kitaláltuk, hogy inkább moziba megyünk... Persze melyik bevásárló központ volt a legközelebb? Hát amelyikhez újabb három körgyűrűn kellett áthaladnunk. Addig mondogattuk az útvonalat hangosan, amíg kívülről nem fújtuk a menettervet. Igen ám, de a gyakorlatban minden egyes lehetőségnél sikerült majdnem eltévesztenünk a helyes irányt, ezért több esetben szabálytalankodásra kényszerültem (záróvonalon áthajtani, U alakban való fordulás stb).

Amikor elérkeztünk a célhoz, akkor mondtam a Francisconak, hogy jól nézzük meg, hogy melyik kijáraton jöttünk be a körforgalomba, mert arra kell majd visszamennünk. Próbáltam támpont után nézni, és a legközelebbi épületen leolvasni a feliratot:

HOME OF THE WHOPPER, majd félperces döbbent csend után, összenéztünk, majd mindketten egyszerre mondtuk: ja, hát persze, BURGER KING.

Mondanom sem kell, hogy több órával később is emlékeztünk, hogy merre kell visszamennünk...

Szeretném azt mondani, hogy simán haza jutottam miután leraktam a Franciscot, de az túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. A telefonos segítségem nem jött össze, mert a Zoli persze pont most felejtette a kocsijába a telefonját, bármennyire szerettem volna, nem tudott csukott szemmel haza navigálni. Így kénytelen voltam egy önkéntesen válalt ismerd meg San José körutat tartani. Gondoltam a bevásárló központig visszatalálok, és onnan már csaka haza vergődöm. Decemberben pont ugyanonnan tévedtem el, és azóta akárhányszor arra jártam azóta, mindig figyeltem, hogy merre kell menni. Meg is jegyeztem, hogy ez pofon egyszerű, el se lehet téveszteni, ahol a múltkor elszúrtam ott nem kell balra fordulni, hanem csak egyenesen kell menni és probléma megoldva. Persze így aztánn még jobban sikerült elkavarodnom. Egyetlen egyre vigyáztam, kivilágított utcában maradjak, és az autó mindig mozgásban maradjon akár szabálytalankodás árán is. Abban reménykedtem, hogyha megbüntet egy rendőr, akkor legálabb megkérhetem, hogy had kövessem addig, amíg olyan helyre nem jutok, ahol már kiismerem magam. Nem volt ekkora szerencsém. Benzinkútból is csak egyet találtam, ahol sikerült félreinformálniuk.

Mindez nem volt annyira vicces, amikor 50 perccel később még mindig Micimackót játszottam, aki a saját lábnyomát követi körbe-körbe. Miután háromszor lyukadtam ki a Franciscohoz közeli körforgalomban teljesen véletlenül, akkor negyedszerre sikerült egy olyan lehetőséget választani, ami később egy olyan útra terelt, ahol ismerős helyet jelző táblára bukkantam.

Ismét megcsókoltam a bejárati küszöböt, és hálát adtam az égieknek, hogy szerencsésen hazataláltam...

A mellékelt kép még Nicaraguában készült a Franciscoról és három misszonárius társáról, csak annó elfelejtettem kirakni.

Fogjuk a cucmókunkat és már megyünk is...

Ennyire egyszerű mindezt kivitelezni:

Vagy akár így is lehet:

Vihar

Egy igazi törzsgyökeres tico meg tudja mondani, hogy mikor esik az eső azért, mert 3 napos vihar van, és mikor, amikor csak az esős évszak végterméke. Sokáig jót vidultam ezen, hogy: nem mindegy hogy miért esik az eső, így is-úgy is esik... Aztán a hosszú évek során már én is kitapasztaltam, hogy bizony azért nem is olyan mindegy.

Egy hét alatt már kétszer volt olyan, hogy egyik percről a másikra besötétedett, hatalmas szél kerekedett, és mintha hurrikán söpörne végig úgy szakadt az eső. Még az áram is elment egy-két órára. Aztan mintha mi sem történt volna, elállt, újra kisütött a nap.

A mai nap egy ilyen volt. Íme a Puerto Ricoban lévő hurrikán utórezgése:

Hiába, az öreg indián is megmondta: ha a kő vizes, esik az eső!