Greetings from Costa Rica

Épp most szálltam fel San Jose-ból Poas Vulkánhoz tartó buszra az utolsó pillanatban, a sofőr már éppen csukta az ajtót, mikor ideértem. Bus Heredianos végállomásától taxival indultam ehhez a buszhoz, de akkora dugó volt, hogy mondtam a taxisnak, hogy mutassa meg kézzel honnan indul a busz, és már futottam is. A Poas-ig 3 órás lesz az út, így a táj figyelése mellett lesz időm a CR-ba tartó út élményeit megírni.

Dec 1-én 6:25-kor indult a repülő Scwechate reptérről Frankfurtba. Előző este érkeztünk az ismerősünkhöz Sopronba, aki mondta, hogy ismeri az utat reptérig, és majd éjszaka eljön velünk, és ráérünk 4-kor indulni. Kicsit aztán késve indultunk, és nem az autópályán mentünk, meg az ismerősünk sem mostanában járt a reptéren, így sok helyen elég lassan tudtunk haladni, mert figyelni kellett, hogy merre kell menni. 5:10 körül kezdtem azt gondolni, ha egy kereszteződést eltévesztünk, ahol nem lehet egyből javítani, akkor nem érem el a gépet. Arra gondoltam, hogy izgalmas lesz az út, csak arra nem számítottam, hogy ez azzal kezdődik, hogy elérem -e a járatot. 5:25-kor értünk a reptérre. Elektronikusan vettem jegyet, és most odamentem az automatikus jegykiadóhoz, hogy kiváltsam, de az volt a gond, hogy Continental légitársaságot fel sem kínálta. Ugyanakkor indult Lufthansa járat, és azt választottam, szerncsémre a két társaság együtt üzemelttei ezt a járatot.

Frankfurtba aztán sikeresen megérkeztem, és már a személyes átvizsgáláskor jutott eszembe, hogy főnököm mondta, hogy töltsek ki nyilatkozatot a céges laptopról, mikor viszem ki, hogy visszafelé biztosan ne kelljen vámot fizetni. Munkahelyi laptop, cégnél biztos majd megoldják:)
A repülőbe beszállva jó volt látni, hogy a középső 4-es ülésorban csak ketten fogunk ülni a két szélén. Amikor leültem odanéztem a másik utasra, és ő OK-t mutatott. Így jól kezdődött a 11 órás repülőút Houstonig. Elkezdtünk beszélgetni Dave-el, és kiderült, hogy szülei magyarok, de ő már USA-ban született, Houstonban él. Pilótaként szolgál amerikai hadseregben teherszállító repülőkön, és főleg Németországba jár, mert ott van egy logisztikai központ, onnan pedig Kuvaitba, és Afganisztánba. 1 hónapja járt először Bp-en, megmutatta a képeket, amit csinált, januárban jön megint, akkor majd elhívom Visegrádra. Mivel 3 hét repülés után 3 hét szabadság jár Neki, szabadidejét azzal tölti, hogy öreg autókat vásárol, amiket darabokra szed, majd teljesen felújít, és találkozókra jár velük. Leszállás előtt ki kellett tölteni egy űrlapot az amerikai belépéshez, amin kérdések színvonala az átlag amerikai szellemi szintjéhez volt állítva. Pl: részt vettem -e már terrorcselekény előkészületeiben. Egyedül az a kérdés zavart, hogy van -e Nálam valami élelmiszer, mert az egyik táska félig volt vele. Dave azt mondta válaszoljak nem-el minden kérdésre, egyébként biztos annyi időt fogok a vámon tölteni, hogy lekésem a csatlakozást. Megérkezéskor papírok átvizsgálása után mentem a csomagjaimért, és látom, hogy az egyik táska a futószalag mellett van. Amikor odamentem érte, jött egy amerikai vámos egy kutyával, és elkérte a nyilatkzatot. Ekkor jöttem rá, hogy a kutya kiszagolta az élelmiszert a csomagban. Mivel a nyilatkozatban benne volt, hogy csak átutazok, megkérdezte mennyi idő múlva indul a gépem, és elengedett. Utána még egy vizsgáló kapu, és a vámos nő a nyilatkozat egy kérdéset felteszi megint: van -e nálam élelmiszer. Persze mondtam, hogy nincs. Aztán odajön egy másik vámos nő, aki szépen kísért, ameddig a csomagot le nem adtam CR-járatra.

San Jose-ba gép egy órás késéssel indult. Ott még reptéren elmentem SIM kártyát venni vámvizsgálat előtt, és mire vámos kapuhoz értem már senki sem volt ott 10 méterre kellet vámosnak odaszólni, hogy jöjjön oda csomagjaimat átviszgálni. Ő megint megkérdezte van -e Nálam élelmiszer, de közben már nyitotta ki a táskámat, ezért mondtam, hogy van egy csoki, amit repülőn kaptam. Utána kiveszi sajtot, és mondtam neki, hogy még sajt is van Nálam. Lekvárral ugyanez a történt, majd a kolbásszal is, de azt el is vette. Kifelé menet épp sms-t akartam írni Dettinek, hogy indulhat, amikor megláttam, hogy jön szembe kinntről. Amikor beültem kocsijába, pont az a blogja jutott eszembe, amikor Ő ment haza taxival reptérről.
Itt tényleg más stílusban kell vezetni, még jó hogy Nekem jobb sofőrom van, mint Neki volt:)
A Bp-i taxisoknak lenne itt mit tanulni. Amikor ők a fékre lépnek itt dudálnak.

Miután megérkeztünk Chalupat kaptam vacsorára, amihez hasonlót utoljára nyáron ettem az Oktogonnál a Mexikói étteremben. Akkor nem gondoltam, hogy legközelebb CR-n fogok hasonlót enni. Utána pedig meggyes pite volt. Detti már korábban megígérte, ha jövök CR-ra, akkor csinál meggyes pitét. Akkor mondtam is Neki, ha csinál meggyes pitét, akkor jövök:)

To be continued...

Arenál: Nemzeti park és a vulkán

A sokat emlegetett Arenál.

Akkor ígértemhez híven folytatom a megkezdett beszámolót a hétvégéről. Szombaton viszonylag korán felkeltünk, 8 felé már megreggeliztünk. Azt leszámítva, hogy éjszaka megfagytunk - mert a légkondit 20 fokra állítottuk be, és mindketten hulla fáradtak voltunk ahhoz, hogy kikapcsoljuk - csodaszép reggelre ébredtünk. Meglepően fülledt meleg volt, ami az Arenál klímájára egyaltalán nem jellemző. Én is inkább a hűvös, párás ködös hegyi levegőre készültem, de azért volt nálam rövid nadrág és fürdőruha is természetesen.

Úgy gondoltuk, hogy a jó időt kihasználva először az Arenált nézzük meg. Feri 10 dolláros belépőt fizetett a Nemzeti Parkba, míg én 1000 colonest, ami kevesebb mint 2 dolcsi (sátáni kacaj:). Nem néztük meg a térképet időben, így jó pár kilómétert tettünk meg feleslegesen a második parkolóig. Ami nem lett volna baj, hogyha a Feri nem húzza meg a lábát a végén. Aggodalomra semmi ok, hősiesen bírta a túra minden egyes állomását, csak kicsit dagadt be a bokája, de nem sántikált. A parkolóban felhívták minden kedves látogató figyelmét, hogy háttal álljanak be, hogy indulásra kész állapotban legyen a kocsi, hogyha esetleg az aktív vulkán kitörne.

Az első pár km nagy csalódás volt, még csak susnyákosnak sem lehetne nevezni azt a tájat, ami körülvett minket. Leginkább úgy tudnám körbeírni, hogy a kiszáradt 3 méteres gaz fölött nádszerű növények kukucskáltak ki az út két szélén. Pozitív volt az, hogy a felhők között ki-kibújt az Arenál, így volt olyan, hogy kifogtuk azt az 1-2 percet, amikor a vulkán látható volt, és sikerült is lefényképezni. Hihetetlen gyorsan mentek a felhők, és többször ért minket nyálas eső is, ami inkább párapermet volt, mint esőcsepp, viszont nem tartott 2-3 percnél tovább.

Nagy meglepetésünkre egy sziklás részhez vezetett utunk, az Arenál közvetlen közelében. Sikerült átverekednünk magunkat a hatalmas köveken egy-két fénykép erejéig. Már majdnem végeztünk a fényképezéssel, amikor egy repülőgép szerű hangra lettünk figyelmesek. Amikor több pillanat után sem láttunk repülőt, de a hang egyre erőteljesebb volt, és mintha a vulkánból valami heves gőzfelhő tört volna fel a pára között, akkor jöttünk csak rá hogy naivításunk határtalan, ez bizony nem más, mint az Arenál morajlása. Később beszélgettük egy amerikai lánnyal, aki mondta, hogy mennyire beparázott, amikor ez történt. Mi egyaltalán nem ijedtünk meg, mert egyrészt későn eszméltünk fel, hogy mi is történik valójában, másrészt pedig ha tudtuk volna, hogy mi zajlik körülöttünk, akkor sem tudtunk volna mit tenni a vulkán lábánal a nagy kövek között, de még a hotelben sem lett volna sokkal biztonságosabb. Egy életünk, egy halálunk, de még nem jött el a mi időnk.

Ahogy folytattuk utunkat a köves rész után, megint csalódtunk, de most igen kellemesen: ripsz-ropsz a dzsungelben találtuk magunkat. Igazi vadregényes táj fogadott minket: lógó indák, mohás törzsű égig érő fák, de akadtak annyira vastag törzsű hatalmas fák is, hogy egy-egy kéregbevágásba bújva akár 5-6an is elrejtőzhettünk volna. Téves az a hit, ami szerint a dzsungelnek igen szegényes az aljnövényzete. Ha itt tudtok nekem olyan Rambót mutatni, aki végig fut akár bozótvágó késsel egy 100 méteres szakaszon 10 percen belül, akkor le a kalapot előtte.

Végül pedig egy könnyen felejthető kilátóhoz is elsétáltunk, ami a parklótól kb 800 méterre volt. Itt inkább csak megpihentünk, mert nem igazán volt látnivaló. Utunk innen egy 40-50 méteres vízeséshez vezetett, de erről majd bővebben a következő postban. Átadom a terepet a Ferinek, aki szorgalmasan gépel mellettem már 2 órája. A Poás felé vezető utón megírta az első bejegyzését!

A képeket a Nemzeti Parkról itt találjátok!

A hotelhez is felraktam a képeket, nézzétek meg az előző bejegyzést, ott van a link.

Zárásul pedig a hétvége egyik legjobb fotója! Igazi Rambos kép Lostos feelinggel :)

Bónusz kép: így futok a vizen

Arenál: Los Lagos Hotel

Feri csütörtökön a Cruz de Alejuelita részen kirándult, sikeresen megtalálta az első ládát (amit mi is), és a másodikat is 6 méter magasan (amit mi nem). Illetve a harmadik kereszthez is sikeresen felért.


Pénteken az Inbio parkban látogatott el.


http://www.inbio.ac.cr/es/default.html


Erről a kettőről majd a Feri mesél bővebben (remélhetőleg, lehet nyúzni).


Péntek délután "Good guys have good luck" (zsombi.com) elve alapján áramszünet miatt egy órával hamarabb elengedtek a munkából, így már este 8-ra az Arenál lábához értünk. A vezetést megosztottuk odafelé: a városban még én vezettem, a szerpentínes út pedig a Ferire hárult.

Ködös és tisztább útszakaszok váltakoztak, ahogy követtük a sokszor helytelenül kitett táblákat a célig. Tulajdonképpen egészen jól ki volt táblázva, csak azt nem értettük, hogy milyen okból kifolyólag helyezték ezeket a kereszteződés után, mert így a vezetőnek a szerencsére kellett hagyatkozni: ha a döntése után nem találkozott 1-2 km-en belül táblával, akkor minden kétséget kizáróan a rossz utat választotta. Az volt a legjobb, hogy a km kiírás hol csökkent, hol pedig nőtt egészen addig amíg meg nem érkeztünk. Valószínűleg a táblakészítők találomra helyezték el a már meglévő, beosztott táblákat.

A hotelhez érve felhívtam a Feri figyelmét, hogy állítólag innen tök jól lehet látni a vulkánt. Másnap konstatáltuk, hogy igen, valóban az Arenál közvetlen közelében kaptunk szállást.

"Good guys have good luck" a szálláshoz 40%-kal olcsóbban jutottunk a helyi bankkártyámnak köszönhetően. Azt hiszem ennél jobb helyet nem is találhattunk volna. Az árban a reggeli is benne volt, a termál vizes medencék mellett rendes medencék is voltak, 3 nagyobb csúzda, egy pillangó- és békafarm, krokodilok, teknősök, madarak és canopy is. A krokodilos helynél volt két olyan krokodil, ami nyitott szájjal napozott (vagy vadászott, ez nem derült ki), amiről azt hittük első ránézésre, hogy nem is igazi. Hogy Feri szavaival éljek: ennek, még a szája is ki van száradva! Nagy volt a meglepetés, amikor becsukta a száját, és alrébb ment.

Nagyon jól éreztük magunkat, mert pont jutott elegendő idő mindenre, sokat kirándultunk, és pihentünk is.

A képeket feltettük a hotelról, itt találjátok, KLIKK!

A hétvégéről bővebben majd a következő bejegyzésekben. Egyenlőre elégedjetek meg ezzel a békás képpel.

Boldog Mikulást!

Amikor ezt olvassátok, akkor mi a program tervezete alapján valoszínűleg az Arenál környékén lógatjuk majd a lábunkat a meleg termál vízben, vagy pedig valamelyik vízesést/függőhidat látogatjuk éppen. Ezért ez egy előre időzített bejegyzés, melyben mindenkinek BOLDOG MIKULÁS-t kívánunk!

A képen látható télapó az irodaház mellett készült, ahol dolgozom. Szerintem tök vicces a hatalmas télapó a pálmafa tövében.

És ha már itt tartunk, akkor megjegyezném, hogy nem, itt nem ünneplik a Mikulást December 6-án. Míg a mi ünnepünk a régi, eredeti hagyományt követi, mely szerint egy szegény embernek három lánya volt, akiket nem tudott férjhez adni megfelelő hozomány hiányában. ĺgy a hajadonok maradtak volna, és prostitúcióra kényszerültek volna. Miklós myrai püspök elhatározta, hogy titokban segít rajtuk, ezért három egymást követő évben (vagy nap) az éj leple alatt 1-1 arannyal töltött zsákott hagyott az ablakuk alatt. A harmadik alkalommal megleste az apa az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékokat de Miklós püspök csak annyit válaszolt, hogy Istennek tartoznak köszönettel.

Costa Rica ebben az esetben is az angol típusú formáját követi az ünnepnek, miszerint a Télapó december 24-én helyezi a fa alá az ajándékokat, amit 25-én reggel bontanak ki.

Őrangyalom

Őrangyalom most nagyon vigyázott rám, ránk. Geocachingelés után mentünk haza, kb este 8 lehetett. A háztól 1-2 km-re lehettünk. Heredia főutcájáról kanyarodtunk be az egyetem háta mögött. A hidat még mindig javítják (már hónapok óta), ezért a 2x2 sáv helyett elterelték a forgalamat és csak 1x1 sávos. Eután újra kiszálesedik, jön egy 90 fokos kanyar, és utána kb 500 méter a pékig, majd újabb 500 méter és otthon vagyok.

A 90 fokos kanyar után hallottuk , hogy valaki bőgő motorral száguld mögöttünk, a kanyarban ki is sodrodott egy kicsit, majd a külső sávban elhajtott mellettünk. Jaj de sürgős Mucika - gondoltam magamban. De ekkor már hallottuk a másodikat is, amint repeszt az is. Rögtön kiderült, hogy ezek ketten versenyeznek egymással. Az utóbbi még jobban kisodrodott a kanyarban, és egy hirtelen mozdulattal visszaszedte a kormányt, melynek következményében majdnem minket talált el oldalról-hátulról.

Ettől megijedt, és ismét jobbra rántotta a kormányt, de ekkor már elveszítette az uralmat a kocsi felett. Első gondolatom a visszapillantótükörre tekintve az volt, hogy ez be van rúgva, mert csak annyit láttam hogy kacsázik az úton. Persze később már egy értelművé vált, hogy a barom, állat csak rallyzott és elvesztette az uralmat a gépjármű felett.

Feri pont látta az egészet, ahogy történt. Az út mentén két kocsi parkolt egymás mögött, az elsőnek végig húzta az oldalát, míg a másodikat már telibe találta hátulról. Akkora hangja volt a becsapódásnak, ami a mellettünk lévő sávban történt, én is nagyon megijedtem, annak ellenére, hogy mi sértetlenül megúsztuk az incidenst. Annyira remegtem, hogy fére kellett húzodnom. Írtó nagy mázlink volt, mert ha minket talál el először, akkor tuti, hogy akkorát dobott volna az én kocsimon, hogy a szembe jövő sávban találtuk volna magunkat, de az is lehet, hogy felfordultunk volna az ütközés erjétől. Hála Istennek semi bajunk nem esett.

Barva

Feri egy Heredia megyében levo városban, Barvában kezdte a napot egy Café Britt nevű farmon, ahol pár orás előadás keretében bemutatták hogy készül a kávé. Nagyon érdekes, én is részt vettem ezen anno, amikor a Mamam itt volt.

Itt a link az oldalhoz:


http://www.cafebritt.com/home


Megfogadta a tanácsomat, és őt is kiválasztották az egyik játékos feladat réstvevőjeként, jutalma egy sapka volt. (Képek és bővebb beszámló majd tőle.) Mivel az Inbio park már kora délután bezárt, ezért azt ajanlottam neki, hogy nézze meg Heredia főterét, a templomot, és keresse meg azt a nano-t, ami nekem annó csak többszöri keresgélés után lett meg, emailes segítségnyújtás után. Ehhez képest ő csekély 15 percre redukálta a kutatás időtartamát.

Amikor hazaértem, akkor Barva felé vettük az irányt ismét, mert ott helyezett el a fő ládarejtő egy másik nanot alig 2 hete, amit természetesen még senki sem talált meg. Így aztán rajtunk volt a sor, hogy első megtalálók lehessünk. Gondatlanok voltunk, mert nem olvastuk el a leírást, melyben részltetezte a Szűz Mária szobor történetét, így az első bő félórát a templom bejáratánál lévő kerítés átvilágításával töltöttük. Telefonos segítséggel rájöttünk, hogy nagyon rossz helyen kerestük, egy utcával (ironikusan 10 méterre onnan, ahol a kocsit hagytuk) alrébb volt egy elkerített részen. Mikor már jó kerítésnél kerestük, kevesebb mint 2 perc alatt megtaláltuk... Kárpótlásul elsőmegtalálók lettünk!

Érkezés

Örülnék, ha azt tudnám mondani, hogy Feri szerencsésen megérkezett, már ettünk-ittunk jól mulattunk, de sajnos a houstoni járat egy órás késéssel indult, így helyi idő szerint 22:30-kor érkezik meg leghamarabb (ő is küldött sms-t, meg most hívtam fel a tudakozót amiben megerősítették ezt a hírt.) Úgyhogy ezt a bejegyzést még megírom, aztán indulnom is kell a reptérre. Lelkemre kötöttem, hogy nem merjek elindulni, amíg ő nem telefonált, hogy már leszállt a gép. Már két napja nem aludtam rendesen, olyan magas az adrenalin szintem, úgyhogy nehéz lesz ennek az ígéretnek eleget tenni, de meglátjuk sikerül-e.

Mindenesetre felvagyok készülve. Megfőztem mindent, amit meg kellett főznöm, újra felmostam, vettem sprayt, amivel az egész kanapét átfújtam (félő, hogy az nem szárad meg rekor idő alatt, így most minden tárva nyitva, hogy bejöjjön és átjárja a levegő). Áthúztam az ágyát, mert ma már ő alszik benne.

A menü pedig a következő:

1. Barackpálmakrémleves (pejibaye)

2. Chalupa

Ezt a következő féle képpen kell elképzelni: egy tortilla chipsnél kicsit tartósabb lap szerűt megkennünk babkrémmel, avokádókrémmel, rá a befűszerezett darált hús, erre sajtszósz, erre paradicsom darabos chunky szósz és saláta, reszeltsajt. Majd ezt óvatosan fel kell emelni lehetőleg úgy, hogy a vékony kukorica lisztből készült lap ne törjön el, és úgy kell harapni.

3. Meggyespite

Magyaros desszeretet választottam, mert a costa rica-i desszert világ igen egysíkú sajnos. Leginkább egyszerű kevert tésztából álló sütemények, vagy túl édesített tejes cuccokból lehet válogatni, ami minden esetben nyakon van öntve egy dulce de leche nevű sűrített tejes valamivel, aminek az íze leginkább a karamellre emlékeztet. Úgy gondoltam, hogy ettől első körben megkímélem a Ferit.

Azt hiszem, hogy az ünnepi vacsora előre láthatólag holnapra fog tolódni. De talán a meggyes pitét megkóstólja majd.