Fárasztó heted volt. Eleged van a heti mókuskerékből: a benti kisebb-nagyobb összetűzésekből, a kollégáid nyavajgásaiból, a csúcsforgalomban való araszolásból, a konditeremben való súlyzózásból. Ha törik, ha szakad, de te kimozdulsz. Elmész innen, mindegy hova, csak el innen.
De hát esős évszak van - vitatkozik veled belső éned. Nem kéne mégsem olyan nagy túrát tervezni. De a globális felmelegedés miatt, már sokkal enyhébb ez az egész - érvelsz saját magaddal. Már nem esik minden álló nap, már csak ritkábban ömlik úgy, mintha dézsából öntötték volna, és különben is péntekre ragyogó napsütést ígértek, mégis szakadt az eső délután. Ezért úgy gondolod, hogy a sors tartozik egy verőfényes napsütötte szombati nappal. Neki indulsz akkor is. Lesz, ami lesz.
Csak 20 percet kellett autóznod. Egy városszéli étterem mellett parkolod a kocsit. GPS-szel a kezedben, szendvicsekkel es elegendő vízzel a hátadon nekivágsz a nagy útnak.
Az első elágazásnál szíved azt súgja, hogy a jobb oldali, meredekebb utat válaszd. De lustaságod balra húz, mennyivel lankásabb arra az út. Egészen biztos az is a hegytetőre visz majd. Hát hová máshova vezethetne? Elvégre egy és ugyanarról a hegyről van szó. Persze a fránya kütyü nem mutatja a földutat, így egyik út pont olyan jó neki, mint a másik. Gyönyörködsz a tájban, a város a lábad előtt hever. A lankás út egy felfelé vezető ösvénnyé alakul át, megnyugszol, hogy jól választottál, és mégis lesz itt hegynek felfelé menet is. Egyre bozótosabb az út, de a kezedben lévő kis csoda elégedetten hajt tovább felfelé, mígnem az utad egy ház kerítésénél ér véget. Elfelejtetted az első és legfontosabb íratlan szabályt. Sose menj toronyirányt, mindig maradj a szélesebb úton, sose válaszd a kitaposott mellékösvényt. Jól beugrottál a csőbe lustaságod miatt, de csak jót mosolyogsz az egészen. Tartoztál az ördögnek egy körrel. Visszabaktatsz, és megindulsz felfelé a patak melletti meredek úton. Szembejönnek hárman az úton, az egyik lóháton, a többiek gyalogosan. Megerősítenek, hogy jó úton haladsz, és ellátnak jó tanáccsal, hogy a következő elágazásnál fordulj majd balra. Szinte nem is kell a csúcstechnológiai szerkezet, eltéveszteni sem lehet innen az irányt, mégis megnyugtat a tudat, hogy markodban van egy elektronikus térkép.
Nem győzöl betelni a táj szépségével: a vulkánikus hegyvonulat körülöleli a várost, és te éppen ezen hegyek egyiket mászod meg. Egyre szaporábban veszed a levegőt, mert elfelejtetted, hogy a 100 százalékos páratartalomban nem is olyan egyszerű tartani az iramot. Megállsz, kifújod magad, es kutatva fürkészed a fölötted magasló hegyet, amikor nem is olyan messze tőled felfedezed az első keresztet. Megvan az első állomás! Ujjongva érsz oda, körülnézel, és nem hiszel a szemednek. Nem csak egy város terül el előtted, hanem a három legnagyobb városra jut rálátásod. Szinte egybeolvad a metropolitán rész, és egy nagy birodalomnak tűnik az egész, melynek te vagy a fejedelme. Vajon mi vár még rád feljebb? Most már nem csak a hangulatod jó, de kellőképpen motivált is vagy. Az első célállomás kipipálva.
Utad nagyban változik innentől fogva, egyre meredekebb, már nem látsz rá úgy a városra, mint eddig; a kitaposott ösvény egy folyómederhez hasonlít, melynek alapanyaga inkább agyagos és köves, mint füves. Persze ez csak izgalmasabbá teszi az amúgy harmonikus kirándulást. A víz szinte lépcsőssé vájta ezt a szakaszt, ami egy részt segíti a mászást, de ugyanakkor lassítja is, mert jobban meg kell nézned, hogy hova helyezed a következő lépésedet. Több mint egy órás kitartó mászás után újabb bokros, zöld területre tévedsz. Felnézel, de egyre kevesebbet látsz a növekvő köd miatt, amikor egyszer csak a második kereszt tárulkozik eléd. Ez könnyebb volt, mint gondoltad. Az előző vaskos kereszthez képest ez sokkal vékonyabb, viszont egy piramis csúcsán helyezkedik el. Felmászol, és úgy döntesz, hogy eléggé elfáradtál ahhoz, hogy rád férjen egy kis pihenés; nem vársz tovább, elkezded majszolni az útravaló szendvicsedet, és megiszod a víztartalékod felét is. Kár, hogy a vastagodó köd miatt nem látni annyira be az előtted elterülő messzeséget. Most már tényleg nincs sok hátra.
Egy harmadik szakaszhoz érkezel, ami sokkal erdősebb, mint eddig. A fák törzse sokkal vaskosabb, és vastag moharéteg borítja be legtöbbjüket. Három másik vándortársad jön feléd, akik már megjárták ezt az utat. Biztatnak, hogy menj tovább, tényleg megéri. Nem sokkal később elkezd szemerkélni az eső. Megint érvelsz magaddal, hogy már tényleg nincs sok hátra a csúcsig, végül józan eszedre hallgatva visszafordulsz. Lelked mélyén tudod, hogy már csak percek kérdése, és a száraz folyómeder patakká fog alakulni, az agyagos talaj pedig annál jobban fog csúszni, minél mélyebben járja át a víz.
Jókedvedet még ez sem ronthatja el, mert bár még nem teljesítetted küldetésed, de sokkal közelebb jutottál a célod eléréséhez, mint azt mások elmondhatják magukról.
No comments:
Post a Comment