Még mindig nem

Remélem már kezdtek hozzászokni a szokásos hétfői siránkozásaimhoz. Még mindig nem mondanám, hogy végig bírom csinálni tökéletesen az általam választott edzésprogramot. Ma arra kényszerültem, hogy elhagyjam a félórás ténfergést, leginkább azért mert baleset miatt dugó volt. ĺgy egy laza 10 perces bemelegítés után készen álltam a 30 perces hasizom órára.

Mindenre felkészültem, de mégis... mint mindig, én szívtam. Nem az az edző tartotta, aki eddig!!! Hanem az, akit én amúgy nem kedvelek, mert elég faképet vág mindenhez, az a tipikus:
- Hozzám ne gyere rinyálni, mert nem hat meg. Vagy csinálod, vagy húzzál haza. - Kívülről amúgy nem néz ki izmosnak, de egyszer kétszer már láttam atlétatrikóban edzeni, és akkor ért csak az igazi meglepetés, hogy: mikor nőttek az izmai ekkorára???

Tömören összefoglalva a fél órás edzés alatt egy olyan gyakorlat nem volt, ami ismerősen csengett volna. Olyan színes eszköztárat tálalt elénk, nemhogy az elmúlt 6 hétben nem találkoztam ezekkel a feladatokkal, de azelőtt sem! Mindezt úgy, hogy max 15-20-as sorozatokkal dolgoztunk, és kettőnél többször nem ismételtük! A levezető gyakorlat volt a hab a tortán! Fekvőtámaszban ollózó mozdulatokat kellett végeznünk a lábunkkal 1 percen át! Majd az 1 perc letelte után benyögött egy "Muchas gracias-t". Köpni, nyelni nem tudtam. Semmi levezetés, fújd ki magad, vegyél mély levegőt stb. Nem. Nagyon köszöni, és ezzel ő letudta az órát. No comment.

Nem volt időm sokat bosszankodni. Hason csúszva elkúsztam a bicikli teremig, ahol éppen Grevin készített fel minket a legrosszabbra.
- Az újaknak szól: nyugi, élvezzétek az órát a saját tempótokban. Többiek: mindent bele!
Na mondom, jól indítunk... Akkor engem légyszi kötözz a biciklihez, különben nem biztos, hogy rajta maradok.

Kis idő elteltével ezt az instrukciót kaptuk: hegynek felfelé fogunk menni. Óóóóó.... Remek... Már csak az hiányzott. A harmadik váltás után már tudtam, hogy a Chirripot másszuk. Újabb 10 perc után már úgy éreztem, hogy Costa Rica összes vulkánján és hegyláncán túl vagyunk, kezdődhetett a sprint! Erősen elgondolkodtam, hogy Grevin két szép szeme sem elég vonzó ahhoz, hogy én ezt végig csináljam.

Amikor bejelentette, hogy már csak 200 méter van hátra nagyon elkeseredtem, de végül ami nekem 50-nek érződött jelentette az óra végét. Lehet ennyire felkészültem a legrosszabbra? Minden esetre ez kellemes meglepetésnek bizonyult.

Végre megtanultam, hogy ezeken a napokon nem szabad magassarkú cipőben menni, mert az nagyban nehezíti a haza felé vezető utat: remegő térdekkel nehéz lépcsőzni!